Fejleszd a gondolkodásod! – Interjú dr. Joe Dispenzával II. rész

Dr. Joe Dispenza évtizedek óta tanulmányozza az emberi elme működését. Új könyve a Fejleszd a gondolkodásod címet kapta és az emberi agy rejtélyes világában vezeti körbe az olvasót, ott, ahol sorsunk eldőlni látszik.

El tudnád magyarázni a test és az elme kapcsolatát? Milyen viszony van a gondolatok és a fizikai test között?

Egy újonnan létrejött tudományterület, amelyet pszichoneuroimmunológiának hívnak, bemutatja a test és az elme kapcsolatát. Segítségével kezdjük megérteni a gondolkodásunk és az érzelmeink közötti összefüggést. Mostanra tudjuk, hogy minden gondolat biokémiai reakciót hoz létre az agyban. Ez utóbbi így kémiai jeleket bocsát ki, amelyek eljutnak a testbe, ahol a gondolat hírvivőiként működnek. Így a gondolatok, amelyek létrehozzák e vegyületeket az agyban, gondoskodnak róla, hogy a test ennek megfelelően érezzen.

Alapjában véve, amikor a gondolataink boldogok, inspirálóak és pozitívak, az agyunk olyan vegyületeket gyárt, amelyektől örömtelinek, ihletettnek és emelkedett hangulatúnak érezzük magunkat. Például, amikor várakozással tekintünk egy kellemes tapasztalatra, az agy azonnal előállít egy dopamin nevű ingerületátvivő anyagot, amelynek hatására az agy és a test a tapasztalatot előre jelezve izgatottá válik, és ez az, amit érzünk. Ha a gondolatainkat a gyűlölet, a harag, vagy a bizonytalanság jellemzi, az agy olyan vegyületeket hoz létre, amire a test egy adott módon válaszol, és gyűlölködőnek, dühösnek vagy érdemtelennek érezzük magunkat. Az ACTH nevű vegyületet az agy hozza létre, és azt jelzi a testnek, hogy olyan anyagot válasszon ki a mellékveséből, amitől fenyegetettnek vagy agresszívnak érezzük magunkat.

Amikor a test a gondolatra adott válaszként megtapasztal egy érzést, az agy – amely folyamatosan megfigyeli ennek állapotát – észreveszi, hogy a szervezet egy bizonyos módon érez. A testi emócióra adott válaszként az agy olyan gondolatokat generál, amelyek ennek megfelelő kémiai hírvivőket hoznak létre, így aszerint kezdünk gondolkozni, amit érzünk. A gondolkodás érzéseket teremt, az érzelmek pedig gondolkodást teremtenek, egy folyamatos biológiai visszacsatolási hurokban. Ez a kör végül létrehoz egy bizonyos állapotot a testben – amit létállapotnak nevezünk – és ez meghatározza az érzéseink és viselkedésünk általános jellegét.

Például tegyük fel, hogy valaki az életének nagy részét az érdemtelenséggel kapcsolatos gondolatok és érzelmek ismétlődő ciklusaiban tölti. Mihelyt arra gondol, hogy ő nem elég jó, elég okos, az agya vegyületeket bocsát ki, amelyek az érdemtelenség testi érzését hozzák létre. Ekkor már meg is éli azt, amit az előbb gondolt. Az agya ezt észreveszi, és az önbizalomhiánnyal kapcsolatos gondolatai lesznek, az érzésnek megfelelve. Most már a teste okozza a gondolkodását. Ha a gondolatai és érzései ilyenek maradnak az évek során, létrehozva ugyanazt a visszacsatolási hurkot az agya és a teste között, egy olyan létállapotban fog élni, amit „érdemtelennek” nevezünk. Ezek az ismétlődő kémiai jelzések arra késztetik a test sejtjeit, hogy nemkívánatos módon működjenek, megbetegítve minket.

Így kezdhetjük megmagyarázni, hogy az elme miként változtatja meg a testet fizikailag. A könyvben beszámolok egy Tom nevű férfiról, akit egyik emésztési probléma ért a másik után. Ennek hatására végül megvizsgálta az életét, és rájött, hogy végig elnyomta magában a harag és a kétségbeesés érzéseit, amelyek abból származtak, hogy a munkája boldogtalanná tette. Tom elméje és teste a gondolkodás és érzés visszacsatolási körében voltak, mérgező hozzáállást eredményezve, amit a szervezete egyszerűen „nem tudott megemészteni”. Olyan létállapotban élt, ami az áldozati szerep körül forgott. Gyógyulása akkor kezdődött el, amikor már odafigyelt a szokásszerű gondolataira, és észrevette, hogy a tudattalan hozzáállása volt annak a személynek az alapja, akivé vált.

Akkor mi az elme, és hogyan viszonyul az agyhoz?

Mostanra már megvan a szükséges technológiánk az élő agy megfigyeléséhez, így a funkcionális agyi képalkotás révén tudjuk, hogy az elme nem más, mint az agy cselekvés közben. Ez a legfrissebb meghatározás az idegtudomány alapján. Amikor az agy életben van és aktív, a képességei közé tartozik, hogy gondolatokat dolgoz fel, új információkra tesz szert, új ötleteket talál ki, készségeket sajátít el, emlékeket idéz fel, érzéseket fejez ki, begyakorol mozdulatokat és gondoskodik a test egészséges működéséről. Az agy tevékenysége képes a viselkedés szabályozására, az álmodásra, a valóság érzékelésére, és ami a legfontosabb: hogy magához ölelje az életet. Ahhoz, hogy az elme létezhessen, az agynak életben kell lennie.

Az agy tehát nem azonos az elmével; az agy a fizikai szerkezet, amelyen keresztül az elme létrejön. Az agy az elme alapja. Az agyat elképzelhetjük bonyolult adatfeldolgozó rendszerként, amely lehetővé teszi, hogy összegyűjtsük, feldolgozzuk, tároljuk, felidézzük és kommunikáljuk az információkat, ha szükséges, akár másodpercek alatt. Lehetővé teszi, hogy előre jelezzünk, elméleteket állítsunk fel, válaszokat adjunk, egy adott módon viselkedjünk, tervezzünk és következtessünk. Az agy az irányítóközpont, amellyel az elme összehangolja az élethez és a túléléshez szükséges anyagcsere-funkciókat. Tehát, amikor a biológiai számítógép „be van kapcsolva”, vagyis életben van, és végzi az adatok feldolgozását, az létrehozza az elmét.

Az agy három egyedi anatómiai struktúra révén hozza létre az elme különféle aspektusait. Emellett rendelkezünk tudatos és tudatalatti elmével, és mindkettő eredője az agy, amely a gondolati impulzusokat összehangolja a különféle agyterületekben és részszerkezeteiben. Ennek következtében sok különböző elmeállapot létezik, mivel az agyat könnyedén használhatjuk más és más módokon.

Mi a neuroplaszticitás?

A neuroplaszticitás az arra való természetes képességünk, hogy megváltoztassuk, ahogyan az agy idegsejtjei összekapcsolódnak és áramkörökbe rendeződnek, vagyis az agy szinaptikus szerkezetét. Valahányszor új dolgot tanulunk meg, vagy új tapasztalatra teszünk szert, az agy új szinapszisokat (idegi kapcsolatokat) épít, és ezzel új idegi hálózatok mintázatait formálja meg. Ez pedig bármely életkorban így történik. Amikor az áramköröket új módon használjuk fel, megváltoztatjuk az agy huzalozását, ami így új sorrendek alapján aktiválódik. Az idegek szintjén tehát pillanatról pillanatra megváltoztatnak minket az eszünkbe jutott gondolataink, a megszerzett információk, a megtapasztalt események, a reakcióink, a feldolgozott emlékeink és a fontosnak tartott álmaink. Ezek mind befolyásolják az agy működését, új elmeállapotokat hozva létre, amelyeket elraktároz.

A neuroplaszticitás velünk született, általánosan jellemző genetikai tulajdonságunk. Fontos képességünk köszönhető ennek:
tanulhatunk a környezetünk kínálta tapasztalatokból, ezáltal pedig megváltoztathatjuk a cselekedeteinket és módosíthatjuk a viselkedésünket, a gondolati folyamatainkat és a személyiségünket, hogy kedvezőbb eredményeket érjünk el.
Nem elég pusztán elvont információkat elsajátítani; amit megtanulunk, azt alkalmaznunk is kell, hogy másfajta rutint teremthessünk. Ha nem tudnánk újraírni az agyunk idegi kapcsolatait, nem tudnánk megváltoztatni a gyakorlottságunkra adott válaszunkat. A változásra való képesség híján nem tudnánk fejlődni, és ki lennénk szolgáltatva a genetikai hajlamaink kénye-kedvének. Az, hogy mennyire neuroplasztikus az agyunk, azon a képességünkön múlik, hogy módosítsuk a környező világról alkotott benyomásunkat, megváltoztassuk az elménket, és átalakítsuk önmagunkat.

Mi jelent valamit gondolatban elpróbálni, és hogyan használhatjuk ezt arra, hogy megváltozzunk?

Amikor képzeletben elpróbálunk valamit, az lehetővé teszi, hogy megváltoztassuk az agyunkat – az elme új szintjét hozva létre – anélkül, hogy a fizikai világban bármit tennénk a gondolkodáson kívül. Ez abból áll, hogy az elménkben látjuk és tapasztaljuk magunkat, ahogy bemutatunk vagy gyakorlunk egy általunk választott készséget, szokást vagy létállapotot. A képzeletbeli elpróbálás révén kiaknázhatjuk a frontális lebeny fejlett képességeit, és így jelentős változásokat eszközölhetünk az életünkben.

Több kutatás kimutatta, hogy az agy nem ismeri a különbséget aközött, amit belül gondol, és amit a külső környezetében tapasztal. Egy kísérletben zongorán nem játszók két csoportját megkérték, hogy tanuljanak meg egy egykezes zongoragyakorlatot, és napi két órát gyakorolják öt napon át. A két csoport között fontos különbség volt: az egyik ténylegesen elvégezte a gyakorlást, míg a másik csak gondolatban próbálta el ugyanazokat a gyakorlatokat, ujjaik mozgatása nélkül. Öt nap múlva az agyi képalkotással megállapították, hogy mindkét csoport tagjai ugyanolyan mértékben növelték az új idegi áramköreiket. Hogyan lehetséges ez?

Tudjuk, hogy amikor újra és újra ugyanazokat gondoljuk vagy végezzük, ismételten ingereljük az idegsejtek egy adott hálózatát az agy bizonyos területein. Ennek eredményeképpen erősebb, gazdagabb kapcsolódásokat építünk ki az idegsejtek csoportjai között. Az idegtudományban ezt az elképzelést Hebb-tanulásnak nevezzük. A lényege egyszerű: az együtt aktiválódó idegsejtek között jön létre összeköttetés.

Ebben a kísérletben a funkcionális agyi képalkotás szerint a gondolatban gyakorló alanyok annyira befelé figyeltek, hogy az agyuk nem tudta megkülönböztetni a belső és a külső világot. Emiatt az agyuk ugyanúgy aktiválódott, mintha tényleg zongorán játszottak volna. És valóban, az agyi áramkörök az agy ugyanazon részén erősödtek meg és fejlődtek, mint annál a csoportnál, amelyik fizikailag gyakorolt.

Azt mondod a könyvben, hogy a gondolkodás nem elég az elménk megváltoztatásához, és az átalakulás a gondolkodás, a cselekvés és a létezés folyamata. Elmagyaráznád, ez hogyan működik?

A vágyott változásnak túl kell mutatnia a gondolkodáson, és még a cselekvésen is – egyenesen a létezéssel kell foglalkoznunk. Ha igazán zongoristává szeretnék válni, azzal kezdem, hogy tudást szerzek, ami gondolkodást is magába foglal. Ezután elkezdek tapasztalatot szerezni a gondolatbeli elpróbálás révén, ami szintén magába foglalja a gondolkodást. A testet is be kell vonnom a cselekvés mozzanatában – fizikailag bemutatva, amit intellektuálisan elsajátítottam – a zongorázással. De ez nem megy elég messzire. Képzeljünk el egy zongoraművészt, aki a gyakorlás során csúcsteljesítményt nyújt, de koncert közben küszködik. Illetve, hogy közelebbi példát hozzak fel, képzeljünk el egy házastársat, aki maga a türelem és megértés miközben hazafelé tart a munkából, de csak zsémbelődik attól kezdve, hogy otthon belép az ajtón.

Ha a célom az, hogy mint zongorista létezzem, a fejlődő megértésemnek és a készségeimnek úgy kell rögződnie és leképeződnie az agyamban, hogy többé már nem szükséges tudatosan a játékra figyelnem, mert a készséget a tudatalatti elmém felügyeli. Amikor zongorista vagyok, a játék mikéntjére irányuló gondolataim és a vágyam, hogy az érzéseimet a zenén keresztül fejezzem ki, automatikusan bekapcsolja a testemet, amely aztán elvégzi a zongorázás feladatát. A Fejleszd a gondolkodásodban hosszabban kitérek arra, hogyan használhatjuk a memória különféle fajtáit, és aktiválhatjuk az agy különböző területeit ahhoz, hogy tudatos vagy tudattalan gondolatokat hozzunk létre. Azt is megtanuljuk, hogy bármely képesség mesterfokra fejlesztéséhez szükséges a tárgy beható ismerete, a terület egy szakértőjétől kapott képzés, és bőséges tapasztalat, amely visszajelzéssel lát el minket.

Valahányszor olyan jól megtanulunk egy készséget, hogy az automatikussá válik, a gondolkodástól a cselekvésen keresztül a létmód felé haladunk. Nagyszerű példa erre az autóvezetés. A folyamat szépsége, hogy általa bármilyen választott létállapotot elérhetünk, kezdve a gyerekeink iránt tanúsított nagyobb türelemtől az egészség megőrzésén keresztül a boldogság eléréséig.

Mi az evolúció, és hogyan fejleszthetjük evolúciósan az agyunkat?

Fajként és egyénekként is fejlődünk. Igazából a saját személyes haladásunk az emberi faj evolúcióját is elősegíti. A legtöbben úgy tanultuk az iskolában, hogy az evolúció lassú, lineáris folyamat, amelynek során a fajok a változó környezetben úgy biztosítják a túlélésüket, hogy nemzedékeken keresztül alkalmazkodnak, sajátos anatómiát és testalkatot fejlesztve ki, amely segíti a faj fennmaradását. Az emberi agy egyenesen fejlődött mintegy 250 ezer évvel ezelőttig, amikor (ennek oka egyelőre rejtély), a hirtelen, robbanásszerű fejlődés időszaka olyan neocortexszel látott el minket, amely nagyobb és sűrűbb felépítésű más fajokénál. Ez az úgynevezett „új agy” a tudatos tapasztalatunk székhelye; otthont ad a tanulásra és a logikai gondolkodásra való képességünknek, és a teremtő szabad akaratunknak. Egyszerűen szólva, a neocortexünk – különösen a homloklebeny – ad rá lehetőséget, hogy meghaladjuk a fejlődés fokozatos folyamatát, és gyors, nemlineáris evolúcióra váltsunk. Mivel képesek vagyunk tanulni a meglévő tudásunkból és a tapasztalatainkból – különösen a hibáinkból – és mivel többféle specializálódott memóriánk van a tanultak megjegyzésére, azonnal módosíthatjuk a gondolkodásunkat és a viselkedésünket. Ezért más fajoktól eltérően teljesen új tapasztalatok körét teremthetjük meg egyetlen élet során. Később amit megtanultunk, azt átadhatjuk a leszármazottainknak, és az emberi faj többi tagjának.

Az agy szempontjából az evolúció tanulást jelent: új szinapszisok létrehozását és fenntartását, valamint az ismeretek alkalmazását, hogy új tapasztalatokra tehessünk szert, amelyeket aztán az agy tárol. A Fejleszd a gondolkodásod olyan folyamatot mutat be, amely bizonyos genetikailag örökölt idegi áramkörök meghaladásával, valamint új tapasztalatok és információk bekódolásával az agyat kvantumugrás megtételére ösztönzi. Amikor fejlődésünk meghaladja az agyunkba rögzült, a túléléssel foglalkozó primitív állapotokat, új gondolatok aktiválódnak bennünk. Ez új vegyületeket hoz létre, és módosítja a viselkedésünket, ami egészen új tapasztalatokat teremt, és új kémiai rendszert hoz létre a sejtek befolyásolására. Így járjuk az evolúció útját.

Mindannyiunknak vannak bizonyos szokásai és hajlamai, amelyeket vagy a génjeinken keresztül örököltünk, vagy a közegünk kondicionálása eredményezett. A személyes fejlődésünk megkívánja, hogy törjük meg a korlátozott lényként való létezés szokását, és váljunk nagyobbá a környezetünknél. A beidegződéseinktől, megszokott viselkedésünktől és érzelmi reakcióinktól új tudás elsajátításával és új tapasztalatok szerzésével szabadulhatunk meg. A tanulás korai szakaszaiban szembesülünk a helyzet újdonságával. Ezt követik az új ingerek áttekintésének és beépítésének pillanatai, ahogy megismerjük és megszokjuk őket. Minden ismeretszerzési folyamat végére az újonnan megnyert információ jól ismert és megszokott; ha egy viselkedésmódot vagy feladatot sajátítottunk el, az rutinná vagy akár automatikussá válhatott. Az a képességünk, hogy az adat feldolgozásával az ismeretlent ismertté tegyük, a szokatlant megszokottá, az újdonságot rutinszerűvé: az egyéni evolúciónkhoz vezető utunk.

Szükséges valamilyen tréning vagy iskola az agyunk fejlesztéséhez?

A Fejleszd a gondolkodásodban felvázolom a tudás megszerzésének, az oktató választásának, a tanultak alkalmazásának és a visszajelzés értékelésének egyszerű módszerét – az agyunk fejlesztése érdekében. A gondolkodástól a cselekvésen keresztül a létmódok eléréséig haladunk. Ez a többlépcsős folyamat teszi lehetővé a változást. Erősen ajánlom, és a saját tapasztalatom alapján központi fontosságúnak találtam, hogy a minél hatékonyabb fejlődés érdekében keressünk egy tanítót, aki mesterfokon elsajátította, amit tanulni akarunk.

Számos kiváló egyén, kurzus és intézmény létezik, amelyek segíthetnek az új információk elsajátításában, a tanultak alkalmazásában, az újszerű tapasztalatok szerzésében és a viselkedésünk megváltoztatásában. Mindenkinek magának kell eldöntenie, mi a legmegfelelőbb a számára: kisebb változtatásokkal kezdeni, vagy egy hatalmas ugrással.

A cikk első részét itt olvashatod: Fejleszd a gondolkodásod! – Interjú dr. Joe Dispenzával I. rész

Forrás: https://blog.drjoedispenza.com/evolve-your-brain

Ajánlott könyvek: