Eckhart Tolle könyve, A most hatalma a gyakorlatban minden részében speciális gyakorlatok és egyértelmű kulcsok vannak, amelyek megmutatják, hogyan fedezzük fel magunknak a „megbocsátást, könnyűséget és fényességet”. Ezek akkor érkeznek meg, amikor lecsendesítjük a gondolatainkat és látjuk a világot elterülni magunk előtt a jelen pillanatban. Fogadd hát szeretettel ezt a részletet a könyvből:
„Az elméddel való azonosulás a fogalmak, jelölések, képek, szavak, értékítéletek és definíciók át nem látszó paravánját vonja eléd, amely aztán minden igazi kapcsolatot megakadályoz. Beékelődik önmagad és belső éned, önmagad és embertársaid, önmagad és a természet, önmagad és Isten közé. Ez a gondolatparaván szüli az elkülönültség illúzióját, azt a téveszmét, hogy vagy te és van a teljesen különálló „másik”. Így aztán elfelejted az alapvető tényt, hogy a fizikai megjelenés és az elkülönült formák szintje alatt valójában egy vagy mindennel, ami van.
Megfelelően használva, az elme elsőrangú eszköz! Helytelen használattal azonban rendkívül rombolóvá válik! Pontosabban fogalmazva: nem is elsősorban arról van szó, hogy rosszul használod az elmédet, hanem hogy általában egyáltalán nem használod. Ő használ téged! Ez a betegség! Azt hiszed, hogy te vagy az elméd! Ez a tévhit! Az eszközöd átvette a hatalmat.
Ez majdnem olyan, mintha tudtodon kívül megszállott lennél, és a téged megszálló lényről azt hinnéd, hogy az te vagy.
A szabadság kezdete annak fölismerése, hogy te nem a megszálló lény, tehát nem a gondolkodó vagy. Ez az ismeret lehetővé teszi, hogy megfigyeld ezt a lényt. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be a folyamatba. Ekkor elkezdesz ráébredni, hogy a gondolaton túl létezik az intelligenciának egy hatalmas birodalma, s hogy a gondolat csak parányi része ennek az intelligenciának. Arra is rájössz, hogy minden, ami igazán számít – a szépség, a szeretet, a kreativitás, az öröm, a lelki béke – az elmén túli birodalomból származik.
ELKEZDESZ FELÉBRENI.
FÜGGETLENNÉ VÁLNI ELMÉDTŐL
A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi fölszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted.
Figyelj minél gyakrabban a fejedben szóló hangra!
Szentelj különös figyelmet azoknak az ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra kerülnek! Ezt értem azon, hogy „figyeld a gondolkodót”, ami más szóval azt jelenti: figyelj a fejedben szóló hangra, tanúskodó jelenlétként légy ott!
A hangra figyelve legyél pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz. Ne értékeld, és ne ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor valójában ugyanazt a hangot engedted vissza a hátsó ajtón. Hamarosan fölismered: „A hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és figyelve őt.” Ez az „én vagyok”-fölismerés, saját jelenléted érzékelése már nem gondolat. Ez az elmén túlról érkezik.
Amikor tehát egy gondolatra figyelsz, akkor nemcsak a gondolatnak vagy tudatában, hanem a gondolat tanújaként önmagadnak is. A képbe így a tudatosságnak egy új dimenziója lép be.
A gondolatra figyelve, egyfajta tudatos jelenlétet érzel – mélyebb énedet – mintegy a gondolat mögött. A gondolat ekkor elveszíti fölötted hatalmát, s gyorsan elül, mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy azonosulsz vele. Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen, kényszeres gondolkodásnak.
Amikor a gondolat elül, szakadást – egy „elme nélküli” hézagot – tapasztalsz meg az elme folytonos gondolatáramában. Ezek a hézagok vagy rések eleinte rövidek, talán csak néhány másodpercesek, ám fokozatosan egyre hosszabbá válnak. A hézagok idején egyfajta csöndet, nyugalmat és békét érzel. Így kezded el megérezni a Léttel való egység természetes állapotát, amelyet az elme általában eltakar.
Gyakorlás révén a nyugalom és a béke érzése elmélyül. Mélységének történetesen nincs is határa…
Egyúttal egy finom, bensődből kiáradó örömérzést is megtapasztalsz majd: a Lét örömét.
A belső összekapcsolódottságnak ebben az állapotában sokkal éberebb és fölébredtebb vagy, mint az elmével azonosult állapotban. Teljesen jelen vagy. Ez az állapot annak az energiamezőnek a frekvenciáját is növeli, amely a fizikai testet élteti.
Mélyebbre jutva ebben az elme nélküli birodalomban – ahogyan ezt néha Keleten nevezik –, a tiszta tudatosság állapotát tapasztalhatod meg. Ebben az állapotban saját jelenlétedet olyan intenzitással és örömmel érzed át, hogy ahhoz viszonyítva jelentéktelenné válnak gondolataid, érzelmeid, fizikai tested és az egész külső világ. S ez mégsem önző, hanem önzetlen, illetve „öntelen” állapot. Magad mögött hagyod azt, akire úgy gondoltál, mint „önmagam”.
Alapvetően ez a jelenlét vagy te, s az ugyanakkor mégis fölfoghatatlanul hatalmasabb nálad.
A „gondolkodó figyelése” helyett úgy is létrehozhatsz hézagot, avagy időrést az elme gondolatáramában, hogy figyelmedet egyszerűen a mostra irányítod. Egyszerűen tudatosítsd intenzíven a jelen pillanatot!
Nagyon jó érzés. Tudatosságodat így elvonod az elme tevékenységétől, és olyan elme nélküli időrést hozol létre, amelyben rendkívül éber és tudatos vagy, ám nem gondolkozol. Ez a meditáció lényege.
Mindennapi életedben úgy gyakorolhatod ezt, ha teljes figyelmedet egy olyan rutintevékenységnek szenteled, amely csupán eszköz valamilyen célod eléréséhez, s így maga a rutintevékenység válik a céllá. Valahányszor például lépcsőn közlekedsz, figyelj intenzíven lépéseidre, minden mozdulatodra, a lélegzést is beleértve! Légy teljesen jelen!
Vagy amikor kezet mosol, figyeld meg minden érzékelésedet, amely ezzel a tevékenységgel kapcsolatos! A víz hangját és érzetét, kezed mozdulatait, a szappan illatát stb.!
Vagy amikor beszállsz a kocsidba, miután becsuktad az ajtót, várj néhány pillanatot, és figyeld meg lélegzeted áramlását! Tudatosítsd a jelenlét hangtalan, mégis erőteljes érzetét!
Gyakorlásod sikerességét egyetlen dolog jelzi megbízhatóan: a bensődben érzett béke intenzitása.
A megvilágosodáshoz vezető utadon a legfontosabb és egyetlen lépés tehát: tanulj meg nem azonosulni az elméddel! Minden alkalommal, amikor megszakítod az elme gondolatáramát, tudatod fénye fölerősödik.
Eljön a nap, amikor azon kapod magad, hogy úgy mosolyogsz a fejedben megszólaló hang hallatán, ahogyan egy gyermek csínytevésén mosolyognál. Ezt azt jelzi majd, hogy már nem veszed annyira komolyan elméd tartalmát, mert éntudatod már nem függ tőle.”
Forrás: A most hatalma a gyakorlatban