A legújabb tudományos kutatások, azt sugallják, hogy a traumák hatásai egyik generációról a másikra szállhatnak. Ezt a „hagyatékot” nevezik örökölt családi traumának, és egyre több bizonyíték utal rá, hogy valóban létező jelenséggel állunk szemben. A fájdalom nem mindig oszlik el magától, s nem feltétlenül csökken az idővel. Előfordulhat, hogy az eredeti személy, aki a traumát elszenvedte, már elhunyt, és története évek óta feledésbe merült, élettapasztalatai, emlékei és fizikai érzékletei azonban töredékesen tovább élnek, mintha a múltból előnyúlva feloldást keresnének a ma élők testében és lelkében.
Ha tudat alatt újra- és újraélted az örökséged, a folyamat generációkon át folytatódhat. Amint felismered, hogy olyan gondolatokat, érzelmeket, érzéseket, viselkedésmintákat vagy tüneteket cipelsz, amelyek nem hozzád tartoznak, megtörheted ezt a körforgást. Ezt egy olyan tudatos tettel kezdheted el, amellyel elismered a tragikus eseményt és méltányolod az abban érintetteket. Ez gyakran egy belső, magadban vagy egy családtaggal – akár személyesen, akár vizualizációban – folytatott beszélgetéssel kezdődik. A megfelelő szavak megszabadíthatnak a tudat alatti családi kötelékektől és hűségesküktől, és véget vethetnek az örökölt trauma körforgásának.
Egy férfi páciensem felismerte, hogy tudat alatt elutasított nagyapja magányán és elszigeteltségén osztozik. Ezeket a szavakat intézte hozzá:
„Én is elszigetelten és egyedül éltem eddig, ahogyan te. Már értem, hogy ez az érzés nem hozzám tartozik. Tudom, hogy nem ezt kívánod nekem. És azt is tudom, milyen terhes látnod, hogy ennyire szorongok. Mostantól úgy fogok élni, hogy kapcsolatot teremtek a környezetemben lévőkkel. Így tisztellek meg téged.”
Egy másik páciensem rájött, hogy tudat alatt az anyja és a nagyanyja párkapcsolati kudarcain és boldogtalanságán osztozik. Ezt mondta nekik: „Anya, kérem az áldásodat, hogy boldogan élhessek a férjemmel, még akkor is, ha te nem lehettél boldog apával. Az irántad és apa iránt érzett megbecsülésem jeleként ápolni fogom a férjem iránti szeretetemet, hogy mindketten azt láthassátok, jól mennek a dolgaim.”
Egy fiatal nő, akivel egyszer dolgoztam, ráébredt, hogy amióta csak az eszét tudja, szorongó, görcsös állapotban él. Ezeket a szavakat intézte az anyjához, aki meghalt, miközben őt a világra hozta: „Minden alkalommal, amikor szorongani kezdek, érezni fogom, hogy mosolyogsz rám, támogatsz engem, és áldásodat adod arra, hogy jól legyek. Valahányszor érzem a testemben a be- és kiáramló levegőt, téged is ott érezlek majd magam mellett, és tudni fogom, hogy örülsz a boldogságomnak.”
További gyógyulást hozó mondatok
„Ahelyett hogy újraélném, ami veled történt, ígérem neked, hogy teljességgel megélem a saját életemet.”
„Jóra fogom fordítani, ami veled történt.”
„A történtekből erőt fogok meríteni.”
„Azzal becsülöm meg az életet, amit tőled kaptam, hogy jóra fordítom.”
„Teszek majd valami értelmes dolgot, amit neked fogok ajánlani.”
„Helyet hagyok neked a szívemben.”
„Gyertyát gyújtok érted.”
„Azzal tisztellek meg, hogy teljes életet élek.”
„Szeretetteljes módon fogom leélni az életemet.”
„Teszek róla, hogy valami jó is származzon ebből a tragédiából.”
„Most már értem. Ez segít megértenem.”
A gyógyító mondatoktól a gyógyító képekig
Akár tudatosítjuk magunkban, akár nem, az életünket mélységesen befolyásolják a magunkban hordozott belső képeink, meggyőződéseink, elvárásaink, feltételezéseink és véleményeink. Az olyan belső bevésődések, mint „az élet soha nem nekem kedvez”, „akárhogy próbálkozom, mindenképpen bukás a vége” vagy „gyenge az immunrendszerem”, megalkothatja az életünk alapprogramját, és ezáltal korlátozhatja az új élmények befogadását, illetve a gyógyulásunkat. Képzeld el annak a belső képnek a testedre gyakorolt hatását, hogy „nehéz gyerekkorom volt”. Vagy „az anyám kegyetlen volt”. Vagy „az apám megbántotta az embereket”. Bár ezek a dolgok nagyrészt igazak lehetnek, nem feltétlenül tárják elénk a teljes történetet. A gyerekkorod minden egyes napja nehéz volt? Az apád sohasem volt gyengéd? Az anyád sosem mutatta ki, hogy törődik veled? Vajon minden korai emlékedhez hozzáférsz? Ahhoz is, hogy csecsemőkorodban ringattak, etettek és esténként jól bebugyolálva a bölcsődbe tettek? Emlékezz vissza: már szó volt arról, hogy sokan csak azokhoz az emlékeinkhez ragaszkodunk, amelyek attól hivatottak megvédeni, hogy ne sérüljünk újra: az önvédelmünket támogató emlékeinkhez, amelyeket az evolúcióbiológusok a velünk született „negatív torzulás” részének tekintenek. Lehet, hogy bizonyos emlékek elvesztek?
Ennél is fontosabb azonban, hogy feltetted-e valaha magadnak azt a kérdést: Mi volt az anyám sértettségének a hátterében? Milyen traumás esemény húzódott meg apám frusztrációja mögött?
Gyógyító mondataid megfogalmazása során talán már észrevetted, hogy egy új belső tapasztalás kezdett gyökeret verni benned. Lehet, hogy egy kép, egy érzet formájában vagy az összetartozás és kapcsolódás érzéseként jelentkezett. Talán most már érzed azoknak a családtagoknak a támogatását, akik vigyáznak rád. Talán nagyobb békességet tapasztalsz, mintha valami megoldatlan dolog végre megoldódna.
Mindezek az élmények erőteljes hatással lehetnek a gyógyulásodra. Lényegében a teljesség érzésének egy belső referenciapontját hozzák létre – egy olyan hivatkozási pontot, amelyhez bármikor visszatérhetsz, ha stabilitásodat a régi érzések kezdik fenyegetni. Ezek az új élmények nagyon hasonlóan működnek, mint az új tudással, új képekkel, új érzésekkel és új testi érzékletekkel járó új emlékek. Megváltoztathatják az életünket, mivel elég erősek ahhoz, hogy kiszorítsák a régi, korlátozó képeket, amelyek eddig az életünket irányították.
Ezek az új tapasztalások és képek rituálék és gyakorlatok segítségével tovább mélyülhetnek. A következőkben bemutatok néhány kreatív módszert, amelyekkel megtámogathatod a gyógyulási folyamatot.
Rituálék, gyakorlatok és gyógyító képek
- Helyezz el egy fényképet az íróasztalodon.
Egy férfi , aki megértette, hogy a nagyapja bűntudatát éli újra, kitett egy képet a nagyapjáról az asztalára. Kilégzés közben elképzelte, hogy visszaadja nagyapjának bűntudatos érzéseit. Minden alkalommal, amikor elvégezte ezt a szertartást, egyre könnyebbnek és szabadabbnak érezte magát.
- Gyújts gyertyát.
Egy nő csecsemőkorában veszítette el az apját, és semmilyen emlékképpel nem rendelkezett róla. Huszonkilenc évesen – az apja ebben az életévében halt meg – elidegenedett a férjétől, mert tudat alatt átvette apjának azt az érzését, hogy elválik a családtól. Két hónapon át minden este gyertyát gyújtott, és elképzelte, hogy az égő gyertya lángja lyukat éget, amelyen keresztül felveheti vele a kapcsolatot. Beszélt az apjához, és érezte megnyugtató jelenlétét. A rituálé végére enyhült az elszakadás fájdalma, és az az új érzés született meg benne, hogy szerető apja törődik vele.
- Írj levelet.
Egy férfi , aki a főiskolán elhagyta a menyasszonyát, húsz évvel később azt vette észre, hogy szenved a párkapcsolataiban. Megtudta, hogy akkori mennyasszonya az elhagyást követő évben meghalt. Levelet írt a nőnek, bár tudta, hogy az soha nem kaphatja meg, és bocsánatát kérte nemtörődömsége és közömbössége miatt. A levélben ez állt: „Sajnálom! Tudom, hogy mennyire szerettél, és milyen nagyon megbántottalak. Biztosan szörnyű volt számodra. Igazán nagyon sajnálom! Tisztában vagyok vele, hogy ezt a levelet nem tudom eljuttatni hozzád, de remélem, hogy a szavaim valahogy elérnek téged.” Miután megírta a levelet, megmagyarázhatatlan békesség árasztotta el, és úgy érzete, végre sikerült lezárnia a dolgot.
- Tegyél ki egy fényképet az ágyad fölé.
Egy nő, aki egész életében elutasította az anyját, rájött, hogy folyamatos gyanakvását és elzárkózását az anyja szeretete elől az okozta, hogy születése után inkubátorba került. Azt is kezdte belátni, hogy az anyja távol tartásával olyan alapprogramot indított be, ami miatt az összes kapcsolatában hasonlóan viselkedett. Kiragasztott egy képet az anyjáról az ágya fölé, és megkérte, tartsa őt a karjaiban éjszakánként, miközben alszik. Ettől csökkent a védekezési kényszere. Az ágyban fekve érezte az anyja cirógatását. Erőt adó energiaáramlásként írta le anyja szeretetét. Heteken belül érzékelni kezdte, hogy ébredéskor jobban érzi magát a bőrében. Pár hónap elteltével egész nap fizikai érzetként észlelte az anyja támogatását. Az év végére észrevette, hogy lényegesen több embert enged be az életébe. (Megjegyzem, ennek a páciensemnek az anyja még életben volt. A gyakorlat azonban mindenképpen hatásos, tekintet nélkül arra, hogy a szülő él-e még, vagy már meghalt.)
- Alakíts ki egy támogató képet.
Egy hétéves kisfiú rendszeresen szorongott, ami abban nyilvánult meg, hogy a feje búbján rengeteg hajszálát kitépkedte – ezt a jelenséget trichotillomániának nevezik. Úgy tűnt, szorongásának forrása a család történetében keresendő. Kiderült, hogy a kisfiú anyja hétéves korában tanúja volt annak, amikor a saját anyja agyi aneurizma következtében hirtelen meghalt. Ez annyira mélyen érintette, hogy soha nem beszélt a kisfiúnak a nagyanyjáról. Amikor végül elmesélte neki, hogy mi történt, a fiú problémája azonnal enyhülni kezdett. Az anyja megkérte, hogy képzelje el elhunyt nagymamáját olyan védőangyalként, aki mindkettőjüket védelmezi, és fénysugárral simogatja a fiú fejét. Valahányszor a feje búbjához ér, ezzel a békés érzéssel fog találkozni. Attól kezdve a fiú nem tépkedte ki több hajszálát.
- Húzd meg a határt.
Egy női páciensem azzal a megterhelő érzéssel nőtt fel, hogy ő felel alkoholista anyja boldogságáért és jó közérzetéért. Mivel felnőttkorában is ezt a gondoskodási mintát követte, nemigen engedte meg magának, hogy elfogadja mások törődését és segítségét. Nem tudott kapcsolatban élni anélkül, hogy ne érezte volna magát felelősnek a másik érzéseiért, ugyanakkor ne fullasztották volna az igényei. Leült a földre, fonallal egy kört formált a teste körül, és észrevette, hogy amint kijelölt magának egy külön teret, máris könnyebben tudott lélegezni. Azt mondta az anyjának: „Anya, ez az én terem. Te ott vagy, én pedig itt vagyok. Amikor kicsi voltam, bármit megtettem volna azért, hogy boldog légy, de ez túlságosan sok volt nekem. Most úgy érzem, mintha mindenkit nekem kellene felvidítanom, és ettől a közelség fullasztóvá válik. Anya, a te érzéseid mostantól nálad vannak, az én érzéseim pedig itt vannak velem. Ezzel a határkijelöléssel az a célom, hogy tiszteletben tartom a saját érzéseimet, hogy ne kelljen elveszítenem önmagam, amikor elkezdek kötődni valakihez.”
A fenti rituálék és gyakorlatok, jelentéktelennek tűnhetnek az évek óta hurcolt hatalmas fájdalmakhoz képest. A tudományos eredmények azonban azt mutatják, hogy minél többször ismételjük ezeket az új képeket és élményeket, minél gyakrabban térünk vissza hozzájuk, annál jobban beépülnek. A tudományos kutatások szerint az efféle gyakorlatok révén új idegpályák létrehozásával formálhatjuk az agyunkat. Ráadásul, amikor egy gyógyító képet vizualizálunk, az agynak ugyanazt a területét aktiváljuk – nevezetesen a bal prefrontális kérget –, amely a jó közérzetért és a pozitív érzelmekért felelős.
Ajánlott könyv:
Mark Wolynn –
ÖRÖKÖLT CSALÁDMINTÁK
