Ha felemészt a gyász, természetes, ha inkább elvonulnánk a többiektől, és semmi sem ösztönöz arra, hogy kilépjünk a világba. Sokkal jobban esik otthon maradni a bánatunkkal és az emlékeinkkel. Én lassacskán elkezdtem eljárni ide-oda, akár volt kedvem, akár nem, azt remélve, hogy az élet majd folyamatosan visszaszivárog belém. Néha nem sok minden történt. Elmentem egy-egy rendezvényre, végigszenvedtem, majd örültem, hogy ismét otthon lehetek. A történtek ellenére idővel már képes voltam mosolyogni. Megismerkedtem egy-egy új emberrel, akit érdekesnek találtam. Megengedtem magamnak, hogy újra teljes életet éljek. Néha még ma is kényszerítenem kell magam, hogy elmenjek valahova, de dolgozom azon, hogy várakozással tekintsek a dolgokra. Nem bánom, ha a gyászom velem tart, bárhova is megyek.
Első nap
„Úgy érzem magam, mintha vak, ragadós szárnyú, begubózott lepke lennék. Eszembe jut, hogy néha a bábban lévő pillangó nem elég erős ahhoz, hogy kikeljen.” ALLY CONDIE
A gyász aláaknázhatja a saját lehetőségeinkbe vetett hitünket. Elgyengít. Ha pedig így élünk, ahelyett, hogy megpróbálnánk a legtöbbet kihozni magunkból, bezárkózunk a gyászunkba, ebbe a saját kis bábba, és megtagadjuk valódi énünket. Hogyan tehetünk szert némi akaraterőre ahhoz, hogy kitörjünk innen, kiterjesszük a szárnyainkat, és ismét felrepüljünk? Úgy gondolom, mindez az emlékezetünkbe idézett szeretet segítségével lehetséges.
Második nap
„A gyásznak rengeteg formája létezik, ám ugyanakkor rendkívül fontos, hogy ki tudjuk fejezni a fájdalmunkat, segítséget kérjünk, és őszintén nyilatkozzunk a veszteségünkről. […] Éljük örömmel az életünket, amíg megtehetjük.” KRIS RADISH
Szeretném örömmel élni az életem, mert szeretsz engem. Ha pedig szeretsz engem, akkor biztosan maradt még bennem valami, aminek örülni lehet. Megtapasztalhatom ezt az örömöt, ha őszintén megélem a fájdalmamat. Még gyászomban is önmagam teljességében mutatkozom.
Harmadik nap
„Féltem az élettől, aminek már nincs is értelme. Hogyan érdemelhetem meg én az életet úgy, hogy a testvéremnek meg kellett halnia? Mostantól nagyobb a felelősségem: duplán kell élnem, saját magam és az ő nevében is, úgyhogy a francba is, jól bele kell húznom!” NINA SANKOVITCH
Attól a pillanattól kezdve, amikor a férjem örökre lehunyta a szemét, ugyanezt a felelősséget éreztem. Ma már nemcsak saját magam helyett, hanem helyette is élek. Segítségül hívva mindent, amit csak tőle kaptam, meg akarom találni annak módját, hogyan szerethetem az életet úgy, ahogyan ő tette, és hogyan élhetek mindkettőnk helyett a hátralévő időmben.
Negyedik nap
„A Kintben minden van. Ahányszor eszembe jut egy dolog, mondjuk a síléc vagy a tűzijáték vagy a jojó, emlékeznem kell, hogy igaziak, hogy igaziból megtörténnek a Kintben, mind együtt. Nagyon elfárad tőle a fejem. Meg az emberek is, a tűzoltók, tanárok, betörők, kisbabák, szentek, focisták meg mindenféle, ők igaziból a Kintben vannak. De én nem vagyok ott.” EMMA DONOGHUE
A „Kint” félelmetes hely lehet. Annyi minden van ott „Kint”, ahova el lehetne menni. Semmi baj nincs azzal, ha néha nem állunk erre készen. Bent is épp elég dolgot tudunk csinálni. Ha majd készen állunk rá, megnézzük, mi van ott „Kint”. Az is lehet, hogy már készen is állunk, csak még nem tudatosult bennünk. Előfordul. Néha az első lépés olyannyira nehéznek tűnik, hogy jobb, ha a hetedikkel kezdjük, hiszen így legalább már elindultunk.
Ötödik nap
„Attól félt a legjobban, hogy olyan sokáig rejtőzködött a világ elől, hogy már soha többé nem fognak rátalálni.” JOHN COREY WHALEY
Ha már másunk se maradt a rejtőzködésen kívül, rettegéssel tölthet el annak gondolata, hogy ismét kilépjünk a világ elé. Ami elveszett, újra megtalálható, még ha néha nem is érezzük így. Ezért is érdemes kicsiben kezdenünk, és elsőnek beiktatnunk például egy kétperces sétát. Ne feledjük: ha elő is bújtunk a rejtekhelyünkről, bármikor visszatérhetünk oda. Tiszteljük a félelmünket, majd kövessük azt, hogy meglássuk, merre visz.
Hatodik nap
„Érezz. Gyászolj. […] Csak ülj és hagyd, hogy szétszakítson. Aztán állj fel és lélegezz. Egyszerre egy levegővétel. Egyszerre egy nap. Kelj fel és törj darabokra. Sírj egy ideig. Aztán hagyd abba és menj a dolgodra. Nem vagy rendben, de élsz.” JASINDA WILDER
Nem kell megvárnunk, hogy jól legyünk ahhoz, hogy kimozduljunk. Nem kell túllépnünk a történteken ahhoz, hogy tennivalót találjunk magunknak. Ha véletlenül egy-egy boldog pillanatban van részünk, bátran éljük meg; sírni később is lesz időnk. Nem hűtlenség teljes életet élni, amíg lehet. Ha ismét kimerészkedünk a világba, ennek részeképp – még ha eleinte ügyetlenül is – újra megtanulunk majd táncolni.
Hetedik nap
„Veszteségünk árnyékában élhetünk szürkeségben és mozdulatlanságban, de úgy is, hogy nyitunk a világ felé, beengedjük a napfényt, virágokkal borítjuk be az otthonunkat, és emlékeztetjük magunkat arra, hogy őszintén és mélyen szerettünk valakit.” CLAIRE BIDWELL SMITH
Ha kimozdulunk, azzal egyszersmind a szeretetet ünnepeljük. Micsoda áldás ilyen őszintén és mélyen szeretni valakit! Azzal mondanánk köszönetet ezért az ajándékért, hogy visszavonulunk a világtól? Ezt is megtehetjük. De azzal is köszönetet mondhatunk, hogy kinyitjuk az ablakot, és beengedjük az élet friss levegőjét. Te már nem hozhatsz nekem virágot, de én hozhatok magamnak. Ez az élet már nem lesz olyan, mint a régi, de az irántam érzett szeretetednek köszönhetően áldással teli élet lehet, hogyha hajlandó vagyok részt venni benne.
Hogyan válhatunk gyászsuttogóvá?
Készítsünk három listát.
Soroljunk fel tíz dolgot, amiket régen szívesen csináltunk, de szerettünk halála óta nem tettük. Majd tíz olyat, amit még sosem csináltunk, de kipróbálnánk. Végül pedig tíz olyat, ami érdekel, de valószínűleg nem próbálnánk ki.
Ha nem jut eszünkbe tíz dolog, írhatunk csak hetet vagy hármat, de akár tizennégyet is. Válasszunk ki egy dolgot bármelyik listáról, és írjuk fel a naptárunkba. Ha végül mégsem tesszük meg, az sem baj. Minden héten válasszunk ki egy-egy újabb dolgot, amit felírhatunk a naptárunkba. Idővel azt vehetjük észre, hogy már nem csupán élvezzük azt a bizonyos tevékenységet, amelyet kezdetben magunkra kellett kényszerítenünk, hanem egyenesen várakozással tekintünk elé.
A Gyász napról napra c. könyv támogató szavakkal és gyakorlatokkal segít a gyászolónak továbblépni a veszteségen, és újra teljes életet élni.
Jan Warner arra hívja az olvasót, hogy hetente fontoljon meg egy a gyásszal kapcsolatos újabb megközelítést. 52 témát jár körül a könyvében, 52 hét, minden héten más és más téma kerül a középpontba, mindegyik témához hét-hét idézet és gondolat tartozik; a hét minden napjára egy. Mindegyik idézet arra szolgál, hogy segítsen több nézőpontból is megvizsgálnunk az adott témát.
Forrás: Gyász napról napra
Ajánlott könyvek:
GYÁSZ NAPRÓL NAPRA
NYUGI
ÖRÖKÖLT CSALÁDMINTÁK
