Abban, hogy olyan életet élek, amilyet szeretnék, nagy szerepe van néhány igazán nagy hatású mantrának. Szeretem, sőt imádom ezeket a pozitív töltetű mantrákat, ezeket az erővel teli mondásokat, amelyeket egyenesen a félelmek arcába vághatsz. 

Amikor meg szeretnék szabadulni valamely gyötrő félelmemtől, egy újabb célt szeretnék elérni, vagy meghatározó változás előtt állok, mindig mantrákat ismételgetek. Most megosztom veletek a kedvenceimet, azokat a mantrákat, amelyeket gyakran mondogatok azért, hogy boldog maradjak és csak a jóra koncentráljak.

Az első mantra: Készen állok arra, hogy új utakon járjak

Ez egy igazán nagyszerű mantra arra az esetre, ha változatni szeretnél.

kalandok_a_leleknek_B1_218px

Ajánlatunk a témában

Gyakran előfordul, hogy úgy érezzük, elakadtunk, és nem tudunk előrelépni. De ha kijelented, hogy hajlandó vagy új utakon járni, akkor könnyebben fel tudod venni a félelem ellen a küzdelmet, és céltudatosan cselekedhetsz. Előszeretettel mondogatom ezt a nagy hatású mantrát, amikor úgy érzem, az életem átalakulóban van, vagy nehéz döntés előtt állok, például szakításkor, költözéskor, de akkor is előszeretettel ismételgettem, amikor felmondtam, és a szívemre hallgatva író lettem.

A második mantra: Minden, amire vágyom, úton van felém

Előfordul, hogy amikor egy cél elérésén dolgozunk, úgy érezzük, nem tudjuk olyan hamar megvalósítani, ahogy azt szeretnénk. Nagyon fontos azonban, hogy ilyenkor se csüggedjük, hanem továbbra is higgyünk az álmainkban. Ez a mantra segíthet minket abban, hogy összhangba kerüljünk az álmainkkal. Ha elhiszed, hogy azok valóra fognak válni, akkor végre megnyugszol, és könnyedebb ritmusban élheted az életed.

A harmadik mantra: A szívem tudja az utat, én pedig bízom benne

Hagyd, hogy a szíved vezessen. Ha követed, radikális változásokat fogsz megélni, egyre szabadabb és boldogabb leszel.

Ez az egyik kedvenc mantrám, amelyet akkor mondogatok, amikor arra eszmélek, hogy állandó agyalással és analizálgatással hátráltatom saját magam. Ismételgesd te is, amikor azt szeretnéd, hogy ne a fejed, hanem a szíved vezessen.

Keresd a könyvet webáruházunkban

Olvass bele a könyvbe

Forrás: http://www.playwiththeworld.com