„Napjainkban szeretünk jót tenni a testünkkel. Az egészség nemcsak divat, hanem évszázadunk egyik megatrendje is: rendszeresen járunk fitneszstúdiókba, rendkívül kiegyensúlyozottan táplálkozunk, és fontosnak tartjuk a pihentető éjszakai alvást. A kivételek természetesen, mint mindig, a szabályt erősítik. Testünk jólléte egyre fontosabb, s ez hazánkban időnként már kissé különös dolgokat eredményez: kezdve a joghurtba kevert chiamagolajtól a matracig, amelyért annyi pénzt adunk ki, mint egy kisebbfajta autóért. Mindezen túlzások ellenére azonban napjainkban igenis él bennünk egy bizonyos „egészségtudatosság”. Ami jogos is, hiszen a testünk mintegy nyolcvan éven át kísér bennünket a bölcsőtől a sírig vezető utunkon. 

De mi a helyzet a fejünkkel? A fejünkkel is ilyen egészségtudatosan bánunk? A legtöbb gondoskodást továbbra is a hajunk kapja, ami azért is meglepő, mert a haj szigorúan véve a fejünk „hulladéka”. A mindössze néhány centiméterrel alatta elhelyezkedő agyunk már lényegesen kevesebb jószándékú törődést kap, pedig az agy áll mindannak a középpontjában, amit nap mint nap teszünk. 

A jó hír az, hogy biológiai szempontból az agyunk szinte mindig stabilan és megbízhatóan működik. Nincs többre szüksége, mint megfelelő oxigénellátásra, elegendő tápanyagra és (maximális) csíramentességre. Ezzel az agy egészséges működésének legtöbb élettani feltétele már teljesült is. Ha a közvetlen környezetedben elegendő oxigén áll rendelkezésre, és nem vagy nagyigényű ember, ezen a ponton tulajdonképpen le is tehetnéd ezt a könyvet. 

Ha azonban egy munkában töltött fárasztó nap után szinte füstöl a fejed; ha képtelen vagy egy tiszta gondolatot kicsiholni magadból, mert úgy érzed, a sok feladat, hír és megbeszélés teljesen elárasztott; alig tudsz koncentrálni, és néhány percnél tovább nem jegyzel meg semmit; ha újra és újra aggodalmak és negatív gondolatok köröznek a fejedben, és képtelen vagy megnyugodni, akkor azt javaslom, olvass el még néhány oldalt! Lehetséges ugyanis, hogy segíthetek „felszabadítani” a fejedet. Ne aggódj, anatómiailag minden marad a helyén.

 

De meg fogod látni, hogy a digitális korban akkor gondoskodsz megfelelően a fejedről és az agyadról,
ha képes vagy a szellemi kikapcsolódásra.

 

Ezeket a fázisokat „a fej szabad cselekvési terének” neveztem el, olyan időszakoknak, amelyekben megszabadulunk az információs szeméttől; amelyekben nem fogyasztunk felszínes információkat; olyan időszakoknak, amelyekben tisztázó mélységekbe merülünk le. 

 

„Olyan időszakok ezek, amikor a lehető legszebb ajándékot adjuk magunknak és embertársainknak,
amit csak adhatunk: a figyelmünket.”

 

Prof. Dr. Volker Busch, neurológus és pszichiáter Használd a fejed c. könyvével visszahozza az életünkbe a fókuszt, s ezzel a tisztánlátást és a nyugalmat. Áttekinthetően, jól összefoglalva magyarázza el, hogyan is működik az agyunk, mi terhelheti túl, és hogyan tudjuk óvatosan, célirányosan és felelősen irányítani a figyelmünket, hiszen figyelmünk vezérlése az egyik legértékesebb olyan szellemi képességünk, amelyet fejleszthetünk, gondozhatunk és edzhetünk is.

Dr. Volker izgalmas utazásra hív az agyunk és a tudatunk világába. Általa megtudhatjuk:

  • Hogyan érzékelhetünk pontosabban és hogyan javíthatjuk az emlékezőképességünket 
  • Hogyan fokozhatjuk a teljesítményünket és kerülhetjük el a hibákat
  • Megismerhetjük a jó döntésekhez és hasznos ötletekhez vezető utat

Ehhez kínálja a szerző a Mély Órákat – azt az énidőt, amely segítséget nyújt a mindennapokban ahhoz, hogy rendbe tegyük életünket, csökkentsük a stresszt és jobban érezzük magunkat, méghozzá mindenféle csodaszer nélkül.

Amire szükségük van, az nem egy gyorséttermi ajánlat, nem egy útközben, valamilyen alkalmazás használatával elvégzett „3 perces figyelemgyakorlat”. A fej szabad cselekvési terére, időre és türelemre van szükség, s nem utolsósorban bátorságra az új dolgok kipróbálásához. A felismerés és a cselekvőkészség életünk csendes pillanataiban áll elő, amelyekben képernyő helyett saját magunk felé fordítjuk a tekintetünket.”

Szerezzük vissza a figyelmünket! 

Világunk száguldó tempóban haladó digitalizálódása minden valószínűség szerint egyre több és több fizikai munkát vesz át tőlünk. A legtöbb ilyen munkát a jövőben gépek végzik majd el helyettünk. Az ember munkája az agymunka lesz, megéri hát nagy vonalakban megismerni az összefüggéseket munka- és életmódunk, valamint agyi teljesítményünk, illetve agyi egészségünk között. 

Ezekben az összefüggésekben figyelmünk vezérlése az egyik legértékesebb olyan szellemi képességünk, amelyet fejleszthetünk, gondozhatunk és edzhetünk is. Céljaink elérése, belső döntési bizonyosságunk kifejlesztése, nem utolsósorban a kiegyensúlyozottság és az elégedettség jóleső érzése nagyban függ attól, milyen erősen tudjuk összpontosítani a figyelmünket, milyen gondossággal osztjuk meg, és mire irányítjuk életünk folyamán. 

 

A figyelem a legértékesebb ajándékok közé tartozik, amit magunknak és embertársainknak adhatunk. Megéri tehát megismerni és talán meg is szeretni ezt a csodálatos elmeműködést. 

 

Könyvem a figyelemre akarja ráirányítani a figyelmet. Felszólalás a figyelem megvédése és megtartása érdekében egy olyan világban, amelyben a figyelmünk irányítása újra és újra kicsúszik a kezünkből. Nemcsak azért írtam meg, mert mindenkinek hasznos lehet, hanem mert a társadalmunknak is jót tenne, ha a valóban fontos dolgokra fókuszálna. 

Ezért szeretnélek utazásra vinni a saját fejedben – egy önmagadhoz elvezető utazásra. A kirándulás során lenyűgöző helyeket ismerünk majd meg, megindító pillanatokat élünk át, vagy egyszerűen csak ne- vetünk saját magunkon, mert ráismerünk és visszatalálunk önmagunkhoz. 

Már most megnyugtathatlak: nem minden feledékenység demencia. Nem minden koncentrációs gyengeség ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar), és nem minden ötlettelenség jelenti a kreatív tehetség hiányát. Látni fogod, hogy sok mindennapok során tapasztalt panaszod csökkenthető, ha megtanulod felelősen irányítani önmagadat a digitális világban. Sőt minden kémiai agydopping nélkül is javítani tudod a tisztánlátásodat, a koncentrációdat és a kreativitásodat. Olyan tippeket adok, amelyekkel ez a digitális világban is sikerülhet. Igyekezlek majd megkímélni a három részterület túlságosan szerteágazó leírásától, helyette tudatosan azokra a szempontokra szorítkozom, amelyeket figyelmünk okos irányításával befolyásolni tudunk. 

Minden fejezet végén a szívükhöz (és az agyukhoz) szólva elmagyarázom „Mély Óra” koncepciómat, amelyet évek óta ajánlok a terápiák során, s amelyet magamon is alkalmazok. Ígérem, a Mély Órák hasznos segítséget nyújtanak majd a mindennapokban ahhoz, hogy összeszedd, rendbe tedd és jobban érezd magad, méghozzá mindenféle csodaszer és ezotéria nélkül. És, hozzáteszem, gyógyszerek nélkül. Ha egy pszichiáter bármikor ilyen kémiamentes terápiát ígér, fogadd el az ajánlatát. 

Még mindig figyelsz?… kezdetét veszi közös utazásunk! 

Forrás: Használd a fejed

 

Ajánlott könyvek:

HASZNÁLD
A FEJED!

A siker alapelvei könyv

TARTSD ÉLESEN
AZ ELMÉD

FEJLESZD
A GONDOLKODÁSOD