A pozitív gondolkodás egyik legismertebb szerzőjeként és tanítójaként, Louise Hay olyan gondolatokat, filozófiát és egyszerű, ámde gyors és hatékony technikákat fejlesztett ki, amelyek milliók életét változtatták meg világszerte az elmúlt 30 évtizedben. Louise spirituális gyógyító, motivációs tréner, bestsellerszerző, az önsegítő mozgalom úttörője volt – rendkívüli személyiségével örökre mély nyomot hagy mindnyájunk életében.
Minden megfogalmazott gondolatunkkal és kiejtett szavunkkal a jövőnket teremtjük meg, hiszen minden belső párbeszédünk valójában nem más, mint megerősítések füzére. Ha csupán egyszer mondunk ki egy megerősítő mondatot, és aztán azon tűnődünk, miért nem történik semmi, hiába vágyunk rá, nem fogjuk megváltoztatni az életünket. A szavak csak szavak maradnak. A megerősítések végtelenül hatékonyak, azonban életünk szerves részévé kell tennünk őket ahhoz, hogy valódi változást érjünk el. Louise Hay a megerősítések hatalmáról szóló tanításai és az általa ajánlott technikák számtalan embernek nyújtottak és nyújtanak mindmáig vigaszt és gyógyulást.
A gondolataink tetszés szerinti megváltoztatásának képessége és annak fejlesztése a megerősítések által egyszerre lehetséges és csodálatos.
A kutatások azt mutatják, hogy 21 napba telik egy új szokást kialakítani, teljességgel beépíteni az életünkbe. A megerősítésekkel sincs ez másképp. Louise Hay Használd a megerősítéseket című könyvének segítségével 21 nap alatt, 21 témát körbejárva tanulhatjuk meg, miként tehetünk szert valódi lelki egyensúlyra a megerősítések által.
Megerősítésekkel dolgozni nem nehéz, hiszen jókedvre derítenek, miközben megszabadulhatunk a régi, lehúzó hiedelmek terhétől, és kihajítjuk őket a semmibe, ahonnan jöttek.
Csak mert elhittünk valami rosszat magunkról és az életről, nem jelenti azt, hogy ez a hiedelem igaz is. Gyerekfejjel sok ilyet hallunk, s kritikátlanul be is dőlünk nekik. Vizsgáljuk felül ezeket a tévedéseket! Vagy higgyünk bennük továbbra is, mert a segítségünkre vannak, teljességet és boldogságot adnak, vagy határozzuk el, hogy megszabadulunk tőlük. Szeretem vizuálisan elképzelni, ahogy megszabadulok a régi hiedelmektől: egy folyóba vetem őket. Szelíden lefelé sodródva elenyésznek és eltűnnek, hogy soha többé ne kerüljenek elő.
Meghívlak téged is életem kertjébe, hogy ott ültess el új gondolatokat és magatartásformákat, amelyek kedvesek, szépek és táplálóak. Az élet szeret téged, és a legjobbat akarja neked. Lelki békét, belső derűt, duzzadó önérzetet és önszeretetet. Megérdemled, hogy jól érezd magad az emberek társaságában, és hogy jól keress. Hagyd tehát, hogy elültessem ezeket a gondolatokat az új életed kertjében is. Öntözgetve-gondozva virágba borulnak, majd pedig gyümölcsöt növesztenek, ami egész életed táplálékául szolgál.
Vizsgáld felül a régi hiedelmeidet, és vágj bele egy végleges nagytakarításba a pozitív megerősítések segítségével! Akár érzelmi, akár fizikai szinten nézel szembe egy problémával, a megerősítő mondatok hatalma segítségedre lesz egy kiegyensúlyozottabb élet megteremtésében.
Tudj meg többet a megerősítések hatalmáról!
Valójában azt mondod ilyenkor a tudatalattidnak: „Vállalom a felelősséget. Tudatában vagyok, hogy tehetek valamit a változásért.” Amikor megerősítések meg- fogalmazására adok tanácsot, tudatosan olyan szavakat választok, amelyek vagy segítenek kiküszöbölni valamit az életedből, vagy valami más dolog bevezetésében segédkeznek.
Minden gondolatod és szavad voltaképpen megerősítés. Úgy is mondhatnám, belső beszéded egésze egy megerősítésfüzér. Akár tudatában vagy ennek, akár nem, pillanatról pillanatra megerősítéseket használsz. Minden egyes szóval és gondolattal megteremted és megerősíted a tapasztalataidat.
Hiedelmeid olyan ismétlődő gondolati minták, amelyeket gyermekként sulykoltak beléd. Sok közülük javadra válik. Mások korlátozzák vágyaid beteljesülését. Amit el akarsz érni, és amire érdemesnek tartod magad, ezek között sokszor ég és föld a különbség. Oda kell figyelned a gondolataidra, és kirostálnod azokat, amelyek nem kívánt következményekkel járnak.
Kérlek, vedd észre, hogy minden panasz valami elutasítandóra vonatkozó megerősítés.
Valahányszor bedühödsz, azt nyilvánítod ki, hogy így (mármint dühösen) érzed jól magad a bőrödben. Valahányszor áldozatnak érzed magad, ezt a szerepet igényled is. Amenynyiben úgy érzed, hogy az élet nem adja meg neked, amire szükséged van, mérget vehetsz rá, hogy valóban nem kapod meg – legalábbis amíg nem változtatsz a gondolataidon, és azon, ahogyan ezeket a gondolatokat szavakba öntöd.
Semmi rossz nincs abban, hogy így gondolkodsz. Egyszerűen csak nem tanultál meg helyesen gondolkodni és beszélni. Az emberek világszerte is csak újabban kezdenek rájönni arra, hogy:
a gondolatok önbeteljesítő jóslatok, nemcsak leírják, de létre is hozzák a valóságot.
Valószínűleg a szüleid sem voltak ennek tudatában, ezért neked sem adhatták át a tudásukat. Azt adták tovább, amit a saját szüleiktől tanultak. Neked viszont ideje felébredned, és tudatosan olyan életet teremtened önmagad számára, ami kedvedre és támaszodra van. Meglásd, meg tudod csinálni, ahogyan nekem is sikerült.
Mindannyiunknak sikerülhet, csak meg kell tanulnunk, hogyan.
Végig e kötet lapjain, a kérdés megannyi oldalát szemügyre veszem: az önbecsülést, a félelmeket, a minősítgetést, a megbocsátást, az egészséget, az öregedést, a munkahelyi sikereket, anyagi helyzetet, jólétet és jóllétet, vagy éppen az önszeretetet, barátságot, szerelmet és meghittséget.
Gyakorlatokat is közreadok, amelyek a pozitív változások felé terelnek az említett területeken.
Egyesek szerint „a megerősítések hatástalanok” (vedd észre, hogy ez a kijelentés már önmagában is egy negatív megerősítés). Valójában arról van szó, hogy akik ilyet mondanak, nem tudják, hogyan használják a megerősítéseket helyesen. Hiába hajtogatják, hogy „egyre jobb az anyagi helyzetem”, ha közben magukban ezt gondolják: „Micsoda ostobaság! Tudom, hogy semmi értelme”. Mit gondolsz, melyik megerősítés lesz az erősebb? Természetesen a negatív, mivel egy régóta meggyökerezett életfelfogás része. Megesik, hogy egyesek napjában egyszer mondják el a megerősítéseiket, majd a nap további részében panaszkodnak. Hosszú időre van szükség ahhoz, hogy a bizakodó szavak megfoganjanak. A panasz erősebb náluk; részben, mert többször hangzik el, és rendszerint hevesebb indulatok kísérik.
Ugyanakkor a megerősítések mondogatása mindössze része egy folyamatnak. Fontosabb, hogy mit teszel eközben nappal és éjszaka.
A megerősítések gyors hatékonyságának titka, hogy olyan légkört kell teremtened, amelyben megizmosodhatnak.
Olyan ez, mint amikor elveted a magvakat. Szegényes talajban alig fejlődnek, a dúsban és táplálóban azonban rohamos növekedésnek indulnak. Minél több olyan gondolatot választasz, amelyek jó érzéssel töltenek el, annál hamarabb fognak hatni. Jelen gondolkodásod választás eredménye. Talán fel sem tűnik, hogy rajtad múlik a jövőd, hiszen olyan régóta élsz a magaddal hozott hiedelmeid rabságában, hogy észre sem veszed a változtatás lehetőségét.
Pedig ebben a pillanatban (most, a mai napon) is változtathatsz a gondolkodásodon.
Életed egy szempillantás alatt megváltozhat, és ha kitartó vagy döntéseidben, s olyan gondolatokra voksolsz, amelyek jó érzéssel töltenek el, határozottan kedvező változásokra számíthatsz az élet minden területén.
Forrás: Használd a megerősítéseket