Annak tudatában, milyen fontos kezdet előtt állunk, át kell gondolnunk, milyen konkrét lépéseket kell tennünk. Hiszen ha nem építünk hidat a metafizika birodalma és a törvényhozás világa közé, ezzel megkockáztatjuk, hogy a kölcsönös létezés mítosza puszta elmélet marad.
Egy hasonló hídnak hatalmas szakadék fölött kell átívelnie. A „föld hangja” és a hasonló kifejezések ugyanis a jelenlegi politikai környezetben meglehetősen nevetségesnek hangzanak.
A szakadék egyik oldalán azon megoldások állnak, amelyekre szükség van ahhoz, hogy időben meggyógyíthassuk a bolygót. E vidéken járva hihetetlen remény tölti el az embert. Az év során ellátogattam a kiváló és meglehetősen bőbeszédű szakember, Brock Dolman vezette Nyugati Művészeti és Ökológiai Központba, ahol első kézből ismerkedhettem meg azon technikákkal, amelyek segítségével rövid időn belül visszafordíthatnánk a globális bolygóirtás okozta károkat. A többszintű agroerdészet, az őshonos fajok újratelepítése, a vízgyűjtő létesítmények vagy a komposztáló vécék és hasonlók egyike sem légből kapott ötlet. A saját szememmel láthattam őket. Abban a pillanatban tudtam, hogy:
Az a gyönyörű világ, amelyről a szívem érzi, hogy igenis eljön majd, gyakorlati lépésekkel megvalósítható.
A szakadék másik oldalán pedig a jelenleg uralkodó gyakorlatok, törvényi háttér és látásmód áll. Bármilyen valóságosnak és megállíthatatlannak is tűnik e gyönyörű világ eljövetele, amikor épp az Ökológiai Központban vagyok, és magamba szívom Brock tudását és intelligenciáját; be kell ismernem, hogy a központ ma csupán egy alternatív mozgalom, sőt, még az alternatívak között is alternatívnak számít. Az itt működő permakultúra elmúlt harminc éve a Mezőgazdasági Minisztérium működéséhez képest csupán egy szemvillanás vagy még annyi sem. A költségvetése a mezőgazdasági-ipari nagyvállalatokénak kevesebb mint 0,001 százaléka. Mint ahogyan e könyvben már kitértem rá, a haladó szellemű vezetők látóterébe kerülő megoldások legtöbbje – mint a kereskedelmi célú organikus mezőgazdaság vagy a megújuló energia – máig mélyen a jelenleg uralkodó rendszerben gyökeredzik, illetve olyan feltevések és gyakorlatok szövik át, amelyek magának a problémának részét képezik.
Mindezek ellenére, a két világ között húzódó szakadék a civilizáció tektonikus lemezei – a mítoszok, az értékrendek és a kimondatlan egyezségek – mozgásának köszönhetően egyre keskenyebb. És ahogyan ezek elmozdulnak, a korábban lehetetlennek tűnő ötletek akadályai a gyakorlatban is áthidalhatóvá válnak. Azon lépések, amelyeket e fejezetben ismertetek majd, e pillanatban valóban megvalósíthatatlannak tűnhetnek, azonban ennek ellenére is említést teszek róluk, három okból:
1. a kollektív elme megérett rá, hogy ezek a „még az alternatívnál is alternatívabb módszerekből” pusztán alternatívvá váljanak, készen arra, hogy betöltsék a válságot és a katasztrófát követő politikai űrt;
2. a legtöbbjüknek az úttörő szelleműek, filantrópok és földtulajdonosok szűk körében történő alkalmazása nem igényel kiterjedt társadalmi konszenzust vagy intézményi jóváhagyást; illetve
3. ennél kevesebbel nem érhetünk el eredményeket.
Miért alkudnánk meg a „megvalósíthatóság” olyannyira szűk keresztmetszetével, amely egyet jelent azzal, hogy nem csinálunk semmit?
Következzék néhány olyan intézkedés és változás, amelyeket az elkövetkezendő pár évtizedben meg kell valósítanunk ahhoz, hogy új utakra léphessünk, és a 7. fejezetben leírt betonbirodalom helyett egy élő bolygó lehessen az otthonunk. A legtöbbjük az e könyvben körüljárt témák kézenfekvő folyománya; a végére hagytam két olyat, amely igényel némi magyarázatot arra nézve, miért is olyan fontos a bolygó gyógyulása szempontjából. Nem említek viszont olyan fontos reformokat, mint például a tömeges bebörtönzések felszámolása vagy az egységesített alapbér bevezetése, amelyek kizárólag közvetett (habár jelentős) hosszú távú ökológiai hatással bírnak.
- A filantrópia újfajta ágazataként a föld megújulásának támogatása: tiltakozó megmozdulások finanszírozása, a fiatal gazdák földdel való kapcsolatának erősítése, és a gazdaságok regeneratív technikákra való átállásának támogatása. Az átálláshoz szükséges állami segélyek és kormányzati támogatás biztosítása érdekében ki kell vonni a mezőgazdaságra szánt összegeket a jelenleg uralkodó technikákat alkalmazó vállaltokból.
- Globális moratórium bevezetése a fakitermelésre, a bányászatra és az olajfúrásra, illetve a máig eredeti formájukban megmaradt erdők, mocsarak és más ökoszisztémák helyén történő fejlesztésekre.
- A vadrezervátumok és más nemzeti parkok területének kiterjesztése. Lehetőség szerint be kell vonni a helyi őslakosokat a természetvédelmi tevékenységekbe, hogy megélhetésük és az ökológiai egészség fenntartása összhangba kerülhessen.
- Új tengeri rezervátumok létrehozása, illetve a meglévők területének kiterjesztése annak érdekében, hogy az óceánok, torkolatvidékek és tengerpartok fele vagy legalább egyharmada teljes olajfúrási és fejlesztési tilalom alá eső természetvédelmi területté válhasson.
- A fennmaradó óceáni területeken a húzóhálós és fenékvonóhálós halászatot tiltó szigorú szabályok bevezetése.
- Az egyszer használatos műanyag zacskók kereskedelemben való használatának betiltása. Az újratölthető üvegek alkalmazásának szorgalmazásával a műanyag italos palackokat szintén fokozatosan ki kell vonni a forgalomból.
- A Világbank újraszervezése annak érdekében, hogy az a bolygó ökológiai gyógyulását, semmint a fejlődést szolgálja. Ennek első lépéseként az Amazonas és a Kongó menti esőerdőket nemzetközi természeti kincsnek kell nyilvánítania, fel kell vásárolnia a fenti őserdők otthonául szolgáló országokra hárított adósságokat, illetve az immár betiltott fakitermelés, bányászat és olajfúrás miatt kieső haszonnak megfelelő mértékben csökkentenie kell ezen országok tartozásait.
- A globális erdőültetési és újraerdősítési akciók támogatása, különös hangsúllyal az ökológiai értelemben vett őshonos fajok betelepítésére.
- Egyfajta „ökohadsereg” létrehozása a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség felszámolása és a bolygó ökológiai egészségének helyreállítása érdekében; e sereg fákat ültethetne, vízgyűjtő létesítményeket építhetne közterületeken, gátakat bonthatna le, stb.
- Az építési és köztisztasági rendeletek, illetve a földfelosztási törvények módosítása annak érdekében, hogy kisebb területekre koncentráló fejlesztéseket lehessen végrehajtani, kisebb lakóépületeket létrehozni, komposztáló vécéket és az akvakultúra-szennyvíz kezelésére alkalmas berendezéseket telepíteni stb. El kell törölni mindazon földhasználati megállapodásokat, amelyek tiltják a zöldségeskertek létesítését.
- A kulcsfontosságú állatfajok, mint (Észak-Amerika esetében) a hódok, a farkasok és a pumák újratelepítése és megóvása.
- A vízkészlet helyreállítására irányuló globális akciók támogatása vízmegtartó tájak (gödrök, tavacskák, gátak stb.) létrehozásával, a regeneratív legeltetés és kertművelés bevezetésével, illetve a duzzasztógátak, csatornák és védőgátak stratégiai eltávolításával.
- Az élelmiszer-ellátási lánc helyi jellegének visszaállítása, illetve általában a gazdaság lokalizációjának támogatása. Ennek első lépéseként hatályon kívül kell helyezni a szabadkereskedelmi egyezményeket, és helyettük „tisztességes kereskedelmi” egyezményeket kötni, amelyek megóvják a helyi gazdaság szuverenitását.
- Negatív kamatú pénzrendszer intézményesítése egy nemzetközi egyezmény megkötésével, amelynek értelmében a banktartalékokra likviditási díjat rónának ki olyan kiegészítő intézkedések mellett, mint a georgista telekértékadó és egyéb, a spekulációt korlátozó adófajták bevezetése.
- Környezetszennyezési adó bevezetése annak érdekében, hogy a vállalatoknak maguknak kelljen felelniük a mérgező és radioaktív hulladék termelése, illetve a lég- és vízszennyezés társadalmi és gazdasági következményeiért.
- Betétdíjas rendszer bevezetése a legtöbb termék esetében, ezzel arra ösztönözve a gyártókat, hogy tartós és javítható termékeket állítsanak elő egyszerűen hasznosítható anyagokból.
- A kártevőirtó szerek használatának mellőzése.
- A társadalom demilitarizálása.
Az olvasó biztosan észrevette, hogy a szénadó nem szerepel az említett ötletek között. Ennek okai a következők:
1. a hatalmas új tengeri és erdei rezervátumok létrehozása, illetve a környezetszennyezési adók és a vízkészlet helyreállítására irányuló akciók eredményeképpen a fosszilis tüzelőanyagok használata szükségszerűen nagymértékben csökkenni fog;
2. a regeneratív mezőgazdaság és az újraerdősítés nagy mennyiségű szenet köt majd meg;
3. a szénadók bevezetése táptalajt szolgáltat a hamis módon környezetkímélő megoldásnak tetsző hatalmas vízerőművek, bioüzemanyag-ültetvények és hasonlók létesítéséhez, ám ezek valójában pusztítják az ökoszisztémát.
Könyvemben bemutattam, hogy bár az üvegházhatású gázok nagy mennyisége valóban tovább gyengíti a már egyébként is károsodott bioszférát, a valódi problémát nem ez, hanem az élet elszegényedése és a vízkörforgás megbomlása jelenti. De még ha tévedek is, a fenti leírt lépések jóvoltából a szénmennyiség anékül is csökkenni fog, hogy ezt kezelnénk a legfontosabb szempontként.
A felsorolt intézkedések sokkal nagyobb léptékűek a szénsemleges energiára való egyszerű átállásnál. Azt akartam írni, hogy „nem valósíthatók meg egyik napról a másikra”, de ne ragaszkodjunk annyira ehhez a kifejezéshez. A hosszabb ideig tartó stagnálás a változás folyamatának szerves része: ezen periódusokban a láthatatlan alap akkor is változásban van, ha a látható felépítmény minden eddiginél erősebbnek és tartósabbnak tűnik. Sőt, igazából ez az egész olyan, mint egy termesz rágta vár, amely tulajdonképpen valóban egyik napról a másikra omlik össze.
Azonban e változások legtöbbjének még így is csak egy új mítoszra támaszkodva van értelme. Időbe telik majd, amíg ezek szárba szökkennek, virágot hajtanak és gyümölcsöt hoznak. Azonnali cselekvést sürgetek, azonban egyszersmind türelemre intek, hiszen olyan lépéseket kell tennünk, amelyek csak generációk múlva kecsegtetnek valódi eredménnyel. Vannak olyan teendőink, amelyek gyors eredményt hoznak (sokukat ismertettem), ám olyanok is, amelyek lassabban érnek majd be. És hogy az olvasónak mi lesz a dolga? A műanyag zacskók betiltásáért szervezett helyi kampányt érzi igazán a magáénak? Vagy inkább egy tengeri rezervátum ügyét? Egy olajvezeték vagy olajkút létesítése ellen küzdő akcióban venne részt? Vagy olyasmit tenne, amely csak generációk távlatából kecsegtet kézzelfogható ökológiai előnyökkel? Tragédiák túlélőinek szeretne segíteni? Vagy menekülteknek? Holisztikus szemléletű bábaként tevékenykedne? Hátrányos helyzetű fiatalokat támogatna? Úgy nevelné a gyermekeit, hogy nekik egy kicsit kevesebb fájdalmat kelljen magukkal hurcolniuk a felnőttkorukba, mint egykor a szüleiknek? A fentiek mindegyike táplálja a kulturális talajt, amelyből újfajta minták és irányelvek sarjadhatnak. Sőt, bár nincs egyértelmű és közvetlen befolyásuk például a vízkészlet helyreállításának vagy az esőerdők megmentésének alakulására, mélyen legbelül tudom, hogy ezen lépések is nélkülözhetetlenek. Mindegyikük egy-egy vallomás arról, milyen világban is szeretnénk élni, egy-egy fohász, amely összhangot teremt köztünk és az élő világ között.
Mindazon intézkedések és gyakorlatok, amelyeket ismertettem, ma már elérhetők.
A „zöld világ” képe több mint egyszerű ábránd, igaz, nem is realisztikus. Azonban lehetséges. Mindehhez arra van szükség, hogy mindegyikünk elkötelezze magát a rá szabott szolgálat mellett – mindenféle logikus ok és a garantált siker ígérete nélkül. Arra van szükség, hogy elhiggyük, igenis eljöhet az a meggyógyult, zöld, szebb világ, amelyre vágyunk.
Reménykedem benne, hogy ennek a könyvnek sikerült megerősítenie mindenkiben az e küldetés teljesítésére irányuló vágyat, és bebizonyítani, hogy mindez valóban lehetséges.
Forrás: Klíma
Ajánlott könyv: Charles Eisenstein
KLÍMA – ÁTFOGÓ MEGOLDÁSOK EGY ÉLHETŐ JÖVŐÉRT
