Az alábbi cikk lélektani titkainak ismeretében mindenkit megnyerhetsz magadnak, akár magánemberként, akár szakmai kapcsolatokban. Így vetélytársaidat is gond nélkül lekörözheted.

Jó benyomást mindenekelőtt akkor keltesz, ha mosolyogsz.

Nem túl nehéz, nem igaz? A mosolygás négyféle állapotot közvetít: önbizalmat, boldogságot, lelkesedést, és ami a legfontosabb, elfogadást. A mosolygó embert azért tartják magabiztosnak, mert amikor idegesek vagyunk, nem bízunk magunkban, vagy idegennek érezzük a környezetünket, elfelejtünk mosolyogni. A mosolygás magától értetődően boldogságot is sugall, márpedig vonzódunk a boldog emberekhez, már rájuk nézni is jobban esik. A lelkesedés szintén jó benyomást kelt, mivel ragadós. Mosolyod elárulja, hogy örülsz a találkozásnak, ami a másikban is örömöt ébreszt. Végül a mosoly elfogadásról is árulkodik, arról, hogy feltétel nélkül elfogadod azt, akivel összeismerkedsz. Elgondolkoztál már azon, miért olyan szerethetőek a kutyák? Nos, azért, mert ők is maradéktalanul elfogadnak bennünket. Mivel azonban nekünk nincs farkunk, hogy kimutassuk elégedettségünket valaki iránt, hát mosolygunk. Az első jó benyomáshoz természetesen ennél több kell, olvass tehát tovább.

Ezt nevezi a lélektan az első benyomás primátusának. A kérdéses személy viselkedésének minden elemét ennek fényében fogjuk értelmezni. Amihez az szükséges, hogy hihetetlen gyorsan, már az első találkozáskor kialakítsuk róla a véleményünket. Ezért ha ez kedvelő, máris nyert ügyed van.

Ez a törvényszerűség annyira meghatározó, hogy még az információk sorrendjére is kihat, amelyeket valakiről kapunk. Itt is az első a perdöntő.

Vedd szemügyre az alábbi két meghatározást:

1. Hideg ember, szorgalmas, kritikus szellemű, gyakorlatias, határozott.

2. Melegszívű ember, szorgalmas, kritikus szellemű, gyakorlatias, határozott.

Harold Kelley kísérletében (1950) azok a diákok, akik A információt kaptak egy vendégelőadóról, tartózkodóbban fogadták, mint ha a B-vel szembesültek volna előzőleg. Amint látod, csupán az első tulajdonság tért el a két sorozatban, mégis minden másra kihatással volt.

Tegyél tehát róla, hogy a megismerkedés első pillanata legyen a csúcs, és a többi már megy magától. Ezért is olyan fontos mosolyogni. Azonnal produkálhatod, és csupa jót árul el rólad.

További tényező, amely drámaian kihat az első benyomásra, a megfelelő előkészítés. Ha már megjelenésünk előtt gondoskodunk arról, hogy pozitív fogalmak társuljanak személyünkhöz, a dolog nem marad hatástalan.

Egy kísérletben a kísérleti személyeknek memorizálniuk kellett a nyughatatlan, beképzelt, tartózkodó és makacs szavakat. Ezt követően látványosan rosszabb véleményük lett egy kitalált személyről (Higgins–Rholes–Jones, 1977). Arrogánsnak mondták, olyan valakinek, aki fölöslegesen vállal kockázatot. Ezzel szemben azok, akik a vállalkozó szellemű, magabiztos, önálló és kitartó szavakat tanulták meg, később kedvezőbb benyomást alakítottak ki arról, akit bemutattak nekik. Mindez azért történhetett így, mert az adott pillanatban a fenti szavak töltötték be a tudatukat. Ez színezte a bemutatkozás aktusát. E hatás akkor sem maradt el, ha a felsorolt fogalmaknak semmi közük nem volt a bemutatott személyhez. A tudattalan kapcsolat ennek ellenére létrejött.

 

 

Ezért ha kedvező benyomást szeretnél kelteni, jól teszed, ha előzetesen pozitív tulajdonságaiddal bombázod a célszemélyt bemutatkozó leveledben vagy pályázatodban (pl. energikus, jó érdekérvényesítő, határozott, szenvedélyes, leleményes). Amikor tehát magadról írsz, ne csupán tényeket közölj, de nyelvezeted is legyen erőteljes, célratörő és pozitív képességeid alátámasztására. Mikor azután az állásinterjú lefolytatója találkozik veled, röviddel azután, hogy átfutotta a pályázatodat, hatni fog rá az imént jellemzett pszichológiai előkészítés, amelyet a személyedhez társít. (A nyelv erejére érdekes példa még a 26. fejezet: Hogyan közöld a rossz hírt?)

 

Nem árt, ha tudod

Az egyik legnagyobb hiba, amit a bűnügyi védőügyvédek elkövetnek, az, hogy védenceiket közvetlenül azután kérdezik ki, miután vétkeik felsoroltatnak az esküdtek előtt. Okosabb lenne, ha kikérdezésüket olyan tanú vagy szakértő kifaggatása előzné meg, aki pozitívan nyilatkozik a vádlottról.

Mind a magán-, mind pedig az üzleti életben tanácsos megdolgozni a célszemély tudattalanját, mielőtt bemutatkoznál. Ha árulsz valamit, dicsértesd fel az asszisztenseddel az ügyfél előtt a terméket. Használjon pozitív, lelkesítő kifejezéseket a bemutatása előtt. Például: „csodálatos kilátás”, „felséges táj”, „végtelen nyugalom”, „tökéletes biztonság”. Ezeket a fogalmakat az üzleti tárgyalás előtt ültetheted el a tudatába.

A személyes bemutatkozás már nehezebb dió, mivel ilyenkor egy harmadik személy jelenléte nem okvetlenül kívánatos. A helyzet megoldására akár magad is előkészítheted a terepet a beszélgetés kezdetén. Noha elmarad a primátus-szabály kedvező hatása, az ingerek társításáé viszont nem, ha emlékszel, mit mondtunk róla az 1. fejezetben. Partnered tudattalanja személyeddel társítja majd dicsérő szavaidat.

 

Nem árt, ha tudod

Ki mondta, hogy nem kaphatsz második esélyt, amennyiben elrontasz valamit a bemutatkozáskor? Ne mentegetőzz azonban, ha egetverő butaságot követtél el. Egyvalami vezet ilyenkor csak célra, ha azt mondod: „Végtelenül szégyellem magam.” Miért? Azért, mert ez a szóhasználat egyszerre háromféle hatást is kivált. Először is bebizonyítod vele, hogy te magad is elfogadhatatlannak tartod, ami történt. Azaz nem esel újra ugyanebbe a hibába. Másodjára érezteted, hogy te is csak ember vagy, márpedig emberi hibáink beismerése rendszerint rokonszenvet kelt. Harmadszor talpig becsületesnek látszol. Mindenki szívesen üzletel vagy barátkozik egy becsületes emberrel.

 

A stratégia áttekintése

  • Mosolyogj! A mosolynak egyszerre négyféle kedvező hatása is van: önbizalmat, boldogságot, lelkesedést és mindenekelőtt elfogadást közvetít.
  • Használd ki a primátus törvényét. Legyen a bemutatkozás első néhány pillanata (úgy nagyjából öt perce) a legütősebb. Ez fogja meghatározni a beszélgetés többi részét, te pedig roppantul kedvező benyomást keltesz.
  • A terep megfelelő előkészítése drámaian befolyásolja fogadtatásunkat. Dolgozd meg a célszemély tudattalanját a találkozás előtt.

 

Forrás: Vegyél rá bárkit bármire

 

Ajánlott könyvek:

VEGYÉL RÁ
BÁRKIT BÁRMIRE

A siker alapelvei könyv

AZONNALI
ELEMZÉS

TUDD MEG KI NORMÁLIS
ÉS KI NEM