Az agy naponta több tucat gigabyte információt dolgoz fel. Az új információk utáni vágy függővé tesz, hosszabb távon pedig túl is terhelheti az agyat. Volker Busch professzor elmagyarázza az interjúban, hogyan védekezhetünk ez ellen, és hogyan regenerálhatjuk az agyunkat.
Prof. dr. Volker Busch a neurológia, a pszichiátria és a pszichoterápia szakorvosa a Regensburgi Egyetemi Klinikán, ahol a „Pszichoszociális stressz és fájdalom” tudományos munkacsoport vezetője. A Neurotudományi Társaság tagja, a stressz-, fájdalom-, sport- és táplálkozás-orvostan szakterületek kutatója és oktatója. A Használd a fejed! című könyv szerzője.
Hogyan válthatjuk ki agyunkból a legjobb teljesítményt, hogyan lehetünk képesek ismét tisztán gondolkodni, koncentráltabban dolgozni és kreatívabban megoldani a problémákat – erre ad választ új könyvében Prof. Dr. Busch.
FOCUS Online: Busch úr, naponta átlagosan 30 gigabyte-nyi adatforgalom megy át a fejünkön. Miért tesszük ki magunkat ennek?
Volker Busch: Függőként akarjuk az új információkat, amelyek jutalmazó hatással vannak ránk, és régebben még a túlélésünket biztosították.
FO: A túlélésünket biztosították?
Busch: Igen, pontosan úgy, ahogyan az evés és a szex. Az információk régen is előnyhöz juttattak minket, és ugyanolyan fontosak voltak, mint a táplálékfelvétel és a szaporodás.
FO: A kőkorszakban ez lehet, hogy így volt, de akkoriban az információ mennyisége még sokkal szerényebb volt. Napi 30 GB már gyorsan túlterheli a merevlemezt a fejben.
Busch: Ez a következménye annak, hogy egyszerre beszél velem, közben ránéz a bejövő leveleire, és rápillantgat az okostelefonjára is. Ide-oda ugrál, hogy kapjon egy kis dopamin-zuhanyt.
FO: Hogyan keveredhetek ki ebből a helyzetből, ha már túl sok?
Busch: Úgy, hogy határozottan elválasztja egymástól az ingert és a rá adott reakciót. A viselkedésmintánk általában az, hogy azonnal reagálunk. De gondolkodjunk csak el: tényleg muszáj most, azonnal? Fontos? Mérlegeljük, kit akarunk igazából megajándékozni a figyelmünkkel.
FO: Elméleti szinten jól hangzik…
Busch: Nehéz lehet, ha például éppen a legfelsőbb főnök követel tőlünk valamit. De erre is vannak technikák. Próbáljuk ki például a mélylégzést. Menjünk el a képernyő elől, és lélegezzünk be és ki a hasfalunkkal. Nagyon fontos: a hasfallal lélegezzünk, ne a vállövvel. Négy másodperces belégzés, nyolc másodperces kilégzés. Ezzel egy perc alatt öt ciklust tudunk megejteni. Ha néhány percig csináljuk, ellazulunk.
FO: Csak ellazulunk?
Busch: Nem. Visszanyerjünk az ellenőrzést, a kognitív irányítási képességünket. Sokkal fókuszáltabbak leszünk, és nem reagálunk olyan impulzívan. Másképpen megfogalmazva:
Visszakapjuk az irányítást a cselekvésünk felett. Újra mi vagyunk az urak a fejünkben. Ez az ember előnye: ha akarjuk, képesek vagyunk ellenállni az impulzusoknak, és a reakció előtt képesek vagyunk szabad teret teremteni magunknak.
FO: De ha már ez sem segít, mert teljesen kidőltem, kimerültem – akkor mit tehetek?
Busch: A legeslegfontosabb: lépjen ki! Tegye szabaddá magát, toldja meg még egy nap szabadsággal a hétvégéjét, és gondolja át nyugodtan, mi a hiba. Mert a a kimerültség hosszabb időn át eltart, biztos, hogy valami nincs rendben.
FO: A környezetváltozás segít ilyenkor?
Busch: Mindenképpen. Kilépünk a rutinból, és át tudjuk gondolni, mérlegelni tudjuk, van-e valami, ami túl sok a mindennapjainkban, és hogy mi az, amivel mi magunk járulunk hozzá a stresszhez.
Az első felismerés a valóság szemügyrevételével kezdődik. Látjuk, mi a jelen helyzet, és átgondoljuk, hogyan lehetne jobb. És a hegyekben, egy tó partján, vagy egy másik városban kilépünk a taposómalomból.
FO: És azután? Mit tegyek azután?
Busch: Állítsa fel az első kis tervét arra, min akar változtatni. Nem a világot kell 180 fokkal elfordítani, mert azzal csak magunkat terhelnénk túl. Ha néhány apróságon változtatunk, már ezzel elkötelezzük magunkat, hogy kezdünk valamit a felismeréseinkkel. Olyan ez, mint a túlsúlyos ember esete, aki, amikor már nem tud belenézni a tükörbe, változtatni szeretne a táplálkozási szokásain. Ez általánosság. De ha azt mondja, hetente egyszer sportolni fogok, akkor az már egy konkrét kötelezettségvállalás.
Ahhoz, hogy a jószándék ne párologjon el a mindennapokban, tervre van szükség, hogy valóban cselekvés legyen belőle. Túlterhelés esetén ez jelentheti például azt, hogy vasárnaponként azt mondom, ma nem kapcsolom be a számítógépet, még akkor sem, ha így hétfőn vagy kedden egy órával többet kell majd dolgoznom.
FO: Tegyük fel, a felismerés megvan, a terv is elkészült. Most hogyan tovább?
Busch: Most jön a harmadik lépés. Valóra váltom a tervet, aztán két hét múlva kiértékelem. Mi más most, mint az előző hónapokban? Mit akarok ebből megtartani, és mi az, amin jobb, ha újra változtatok? Ezzel a három lépéssel már előidézhetjük a változást a viselkedésünkben.
FO: Kanyarodjunk egy kicsit Önre. Miért szeret ennyire foglalkozni a fejjel?
Busch: Drámai előzmény-történetekkel nem szolgálhatok. Már egyetemista koromban megérett bennem, hogy az aggyal akarok foglalkozni. Először a sürgősségi orvoslás érdekelt, aztán úgy gondoltam, a megelőzés izgalmasabb. Mi tartja egészségesen az embereket és mi nem? Hogyan csökkenthetem a tüneteket? Mindehhez pedig van még egy nagy előnyöm szinte minden más orvossal szemben.
FO: És pedig?
Busch: A pszichiátria egészként kezeli az embert, nem úgy, ahogyan a fogorvos a fogakat vagy a térdspecialista azt az egy testrészt. És ez nagyon izgalmas.
FO: Nem túlságosan megterhelő, nem érinti túlságosan is személyesen, hogy a pszichével foglalkozik?
Busch: Az együttérzés közösségi funkció, az empátiának megvan a maga értelme. Megértem, mitől szenved a másik. A pszichiátriában heurisztikus ítéletet alkotok, hiszen a problémákat itt nem lehet laborértékekből kiolvasni.
FO: Nem áll fenn az empátia-túladagolás veszélye?
Busch: Megtörténhet, de nekem is megvannak a magam technikái, hogy ne legyenek álmatlan éjszakáim, vagy ne menjek a feleségem idegeire. Én is megteremtem magamnak a teret, ahová visszavonulhatok a világból kilépve.
Sok ember van, aki ilyenkor tévénézéssel vagy egy pohár pálinkával kapcsolódik ki. Csakhogy ez nem jó megoldás. Ki kell engedni az információkat, lefolyót kell nyitni.
FO: Ki velük a fejből, hogy ne dugítsák el?
Busch: Olyan ez, mint a dugulás a fürdőszobában. Jön a dugulás-elhárító és megszünteti az elzáródást. A fejemben ez a segítség a kontempláció, azaz a koncentrált, nyugodt elgondolkodás. Akkor tudni fogom, hol érezhetek együtt, és hol tanácsosabb a távolságtartás. Van, akinek az is segít, ha beszél valakivel. Mások könyvet írnak…
Forrás: www.focus.de