Ha a világban hajszoljuk a kék madarat, boldogságunk mulandó lesz. Bármennyit halmozunk is fel az anyagi javakból, és bárhogy hajhásszuk az élményeket, az ezekből fakadó boldogság szükségképpen kérészéletű. És miután tovaszállt, mi ismét visszamerülünk az anyagi javak és élmények hajszolásába. A maradandó boldogság azonban, amit a világban véltünk fellelni, egyszerűen nem ott található.
„Csak amikor befelé fordulunk, akkor fedezzük fel, hogy a boldogság kizárólag a tulajdon lényünkben rejlik – egyedül önmagunkban lelhetjük fel, és nem másutt. Valahányszor külső körülményeknek, valamely személynek vagy tárgynak tulajdonítjuk boldogságunkat, végül több fájdalomban lesz részünk, mint gyönyörűségben.”
Lester Levenson
„Nem kell kiböjtölnünk az eszményi körülményeket ahhoz, hogy boldogok legyünk.”
Rupert Spira
Minden embert, aki valaha a világra született, ugyanaz az egyetlen törekvés hajt – a boldogság vágya. Egész életünkben azért teszünk, vagy nem teszünk meg dolgokat, azért iparkodunk, tervezgetünk, fondorkodunk, vágyakozunk, álmodunk és kelünk fel reggelente, mert úgy véljük, hogy mindezek segítenek lépre csalnunk a kék madarat. A boldogság keresése az egyetlen igazán jelentős motiváló tényező minden döntés hátterében, amit az ember hoz – márpedig becslések szerint naponta nem kevesebb mint 35 ezerszer jutunk döntésre! Ám mindez a mesterkedés, tervezgetés, iparkodás, verejtékezés, könnyhullatás és temérdek elhatározás egy lépéssel sem visz közelebb célunkhoz, a boldogsághoz, amit botorul a világban keresünk – hiszen a boldogság mindvégig ott rejlik a bensőnkben.
„S hogy mi a kiút? Ne a külvilágban hajszoljuk a boldogságot, hanem ott, ahol valóban honol,
éspedig a saját bensőnkben, a tudatunkban.”
Lester Levenson
Majd akkor leszek boldog, amikor…
Amíg azt hisszük, hogy a boldogság a külvilágban vár ránk, könnyen a szokásunkká válik, hogy folyton elodázzuk és feltételekhez kössük a beteljesülését. Te vajon nem gondoltad vagy mondtad ki életedben, hogy „majd akkor leszek boldog, amikor…”, hogy azután valami jövőbeli esemény bekövetkeztéhez kösd az időpontot? „Majd akkor leszek boldog, amikor leteszem a vizsgáimat és végre megkapom a diplomát”; vagy „Akkor leszek boldog, amikor meglesz az új kocsim”; „Akkor leszek boldog, amikor szerető társra találok”; „Akkor leszek boldog, amikor végre lesz elég pénzem”; „Akkor leszek boldog, amikor kivívom magamnak a sikert”; „Akkor leszek boldog, amikor majd elmehetek nyaralni”; „Akkor leszek boldog, amikor megszületik a gyermekünk”; „Akkor leszek boldog, amikor végre sikerül lefogynom”; „Akkor leszek boldog, amikor a cégem megalakul és beindul”; „Akkor leszek boldog, amikor az egészségem helyreáll és jobban érzem magam” – és még folytathatnám a listát.
Amennyiben azt hisszük, hogy a boldogság a külső körülményektől függ, takaréklángra tesszük az életünket. Várjuk, hogy valami vagy valaki végre boldoggá tegyen minket, ám a valódi boldogság sosem fakadhat külső forrásból; bármeddig várakozzunk is, sosem fog reánk találni.
Ha elég régóta élsz már e földön, kellőképpen sikeres vagy és számos csodálatos élményt éltél át, talán rájöttél, hogy a boldogságot nem lelheted fel a világban. Esetleg éppen akkor ébredtél rá erre az igazságra, amikor egy dédelgetett nagy álmod beteljesült. Meggyőzzük magunkat arról, hogy amikor a legnagyobb álmunk valóra válik – például amikor átütő sikert aratunk, vagyont szerzünk, rábukkanunk tökéletes társunkra, vagy épp gyermekeink lesznek –, végre maradéktalanul boldogok leszünk.
Ám amikor a nagy álom valóra válik, bármilyen csodálatos és felvillanyozó is az érzés, rájövünk, hogy a bensőnkben felragyogó boldogság, amit egykor oly maradandónak hittünk, éppoly tünékeny, mint korábban mindig. Végül a saját keserű tapasztalatainkból tanuljuk meg, hogy a boldogság sosem a külvilágból ered. Ez sokak számára bizony csüggesztő pillanat, mivel könnyen azt a következtetést vonhatják le, hogy a maradandó boldogság puszta ábránd, ami sosem lehet az osztályrészünk.
Pedig az örök boldogság korántsem puszta káprázat, hanem lényed legfőbb igazsága, maga a valódi természeted. A hiábavaló kutatás végén egyszer csak felfedezed, hogy a boldogság, amit oly régóta hajszolsz, valójában mindig is a lényedben rejlett! Amikor belátod ezt az igazságot, végre utoléred a kék madarat, hiszen többé sosem fogod botorul másoktól vagy a világtól várni boldogságod beteljesülését.
„Amikor ezt felismered, immár egyenes úton haladsz tovább. Többé nem kergeted a szivárványt, és ott keresed a boldogságot, ahol az valójában honol – a saját bensődben.”
Lester Levenson
Képzeld csak el! Számlálatlan ezredéveken át emberek milliárdjai kutatták életük minden napján elkeseredetten a boldogságot, mintha csak bárhol is fellelhették volna a nagyvilágban. Holott az mindvégig egyetlen helyen rejlett – valódi énjükben, a Tudatosságban. Az egész olyan, mint egy kozmikus tréfa: talán épp ezért kacagott Buddha olyan harsányan a bódhi-fa alatt, amikor is tizenhat esztendei világi kutatás után végül ráeszmélt, hogy az igazságot mindvégig önmagában hordozta. Ha jobban belegondolsz, beláthatod, hogy a történelem is egyértelműen bizonyítja, milyen kevesen keresték valaha a saját szívükben a boldogságot.
Pedig mindnyájan számos jelzést kaptunk életünkben, gyakran a saját keserves tapasztalataink képében, amelyek egyértelműen jelezték, hogy a boldogságot nem a külvilágban kell hajszolnunk. Valahányszor a boldogság beköszöntött az életünkbe, majd ismét tovaszállt, egy újabb útjelző tábla villant fel előttünk, amely világosan mutatta, hogy forduljunk el a világtól és mélyedjünk önmagunkba.
Tehát immár ideje, hogy ott kezdjük el kutatni a boldogságot, ahol az valójában honol – nem pedig ott, ahol nem. Felhagyhatsz a meddő erőfeszítéssel, hogy a társadban vagy a gyermekeidben próbáld fellelni a boldogságot, vagy hogy netán a munkádban, egy új otthonban, szép ruhákban, nyaralásokban vagy egy új kocsiban igyekezz rátalálni. Mindezekben hiába kutatod a maradandó boldogságot, hiszen életed körülményei folyamatosan változnak. Arról nem is beszélve, hogy a személyiséged is örökösen változik; amiben ma örömödet lelted, az holnap már nem tetszik. Boldogságod tehát valódi, változhatatlan énedben, a Tudatosságban rejlik. Senki más nem adhatja meg neked.
Persze kiélvezhetjük mindazt a világban, amivé válni akarunk, amit megtehetünk vagy megszerezhetünk, ám csakis annak teljes tudatában, hogy az igazi, tartós boldogságra csak a saját lényünkben lelhetünk rá.
„A boldogságot nem kaphatod meg, hiszen a természetedben rejlik. A mennyei derű nem lehet új szerzemény; mindössze annyit kell tenned, hogy sutba hajítod a boldogtalanságot.”
Ramana Maharsi
A gondolataid szabják meg, hogy érzed magad, tehát ha nem vagy boldog, ennek kizárólag az az oka, hogy olyasmire gondolsz, amire nem vágysz. Az elméd csak a múltban vagy a jövőben képes létezni, tehát vagy olyasmi jár a fejedben, ami a múltban tett boldogtalanná, vagy olyasmi, ami a jövődet árnyékolja be.
„Kizárólag azért érzed boldogtalannak magad, mert egy elkeserítő gondolattal azonosulsz.”
Az én tanítómesterem
Közted és a maradandó boldogság, illetve valódi éned között mindössze egy gondolat áll. Legyen bár elszomorító, ijesztő, dühítő vagy frusztráló gondolat, egyre csak azt sugallja neked, hogy „én ezt nem akarom” – válaszul valamire, ami az életedben történt. És mivel hiszel e gondolatnak, a boldogtalanság súlyos lepelként hull reád, és eltakarja valódi énedet, a boldogságot.
„Az élet egyszerű. Minden érted történik benne, és nem veled. És a világon minden pontosan a megfelelő pillanatban következik be – nem túl korán, és nem is túl későn. Persze nem muszáj mindezt szeretned…
bár sokkal könnyebb, ha megtanulod szeretni.”
Byron Katie
Remélhetőleg kezded átlátni, mennyire megmételyezheti életed, ha hiszel elmédnek és negatív gondolataidnak. Valahányszor alkalmam nyílt rá, hogy segítsek valakinek, aki nehézségekkel vagy kihívásokkal küzdött, mindig kiderült, az illető azért szenvedett, mert hitt az elméjében megfoganó negatív gondolatoknak. És valahányszor én magam szembesültem problémákkal életemben, az szintén amiatt történt, mert hittem az elmémben rajzó negatív gondolatoknak. Tehát ha teheted, valahányszor egy-egy élethelyzet sért vagy fájdalmat okoz, igyekezz sérelmedet figyelmeztető jelként értelmezni, hogy az adott pillanatban alaptalan negatív gondolatokba veted a hited. Mihelyt többé nem dőlsz be a gondolataidnak, kezded majd észrevenni: az elméd hajlamos csakis azért kifogásolni az égvilágon mindent, hogy elkendőzze veleszületett boldogságodat.
„A békesség, ami után kutatsz, máris jelen van életedben. Épp csak látszólag elhomályosul,
mert a figyelmünk szüntelen a gondolatainkra terelődik.”
Kalyani Lawry
Meglepő, hogy miközben az elménk folyamatosan fecseg, kommentál, gáncsoskodik és ostoroz minket, sokan közülünk továbbra is a legfőbb tekintélynek fogadják el a világ dolgaiban. Az embernek nem kell elnémítania, leállítania vagy elcsitítania az elméjét, mindössze nem szabad többé hinnie neki! Ha immár nem veszed készpénznek mindazt, amit az elme el akar hitetni veled, magától elcsitul, s a boldogság elsöprő erejű hullámként árad el rajtad.
„Azt mondjuk, lelki nyugalomra vágyunk, ám valójában azt kívánjuk, hogy az elménktől leljünk nyugtot.”
Seneca
Rhonda Byrne, az oly sokak által kedvelt sikerszerző globális méretű jelenséget indított el 2006-ban megjelent, A Titok című könyvével. E sorsfordító erejű mű feltárta az olvasók előtt a bennünk rejlő kiaknázatlan lehetőségeket. Ám Rhonda útja azóta sem ért véget: belső hangja arra késztette, hogy folytatnia kell kutatását a még feltáratlan rejtett bölcsesség után. Tizennégy éven át kutatott, mire rátalált arra az egyetemes igazságra, amit legújabb könyvének – A legnagyobb titok – lapjain oszt meg olvasóival.
Forrás: A legnagyobb titok