Ismerd meg különböző részeidet, hiszen: Csak jó van benned!

Mindannyian sok részelmével születünk, amelyek állandó kölcsönhatásban élnek egymással. Ezt általában gondolkodásnak nevezzük, hiszen a részek folyamatosan beszélgetnek egymással és veled arról, hogy mit kell tenned, vagy vitatkoznak a lehető legjobb megoldást illetően, és így tovább. Idézz fel magadban egy dilemmát, amellyel a múltban szembesültél! Elképzelhető, hogy hallottad, amint az egyik részed azt mondja: „Hajrá!”; egy másik pedig azt: „Meg ne próbáld!”. Mi ezt csupán ellentmondásos gondolatoknak érzékeljük, s nem figyelünk a vita mögött meghúzódó belső játékosokra.

 

Az IFS segít abban, hogy ne csak elkezdj figyelni rájuk, hanem azzá az aktív belső vezetővé is válj, akire a részrendszereidnek szüksége van.

 

Bár elsőre talán hátborzongatónak vagy őrültségnek hangzik, hogy többszörös személyiségként gondolj magadra, remélem, meg tudlak győzni arról, hogy ebből valójában hatalmas erőt meríthetsz. Ez csak azért zavaró, mert a többszörös személyiséget patologizálják a kultúránkban. A különálló, autonóm személyiségekkel rendelkező embert betegnek vagy sérültnek tekintik, az alteregói létezését pedig egyszerűen a trauma termékének – a korábban egységes elméjük széttöredezett állapotának. A monoelme-elmélet szerint természetes állapotunk az egységes elme (kivéve persze, ha trauma éri és darabokra törik, mint egy váza).

A monoelme-paradigma miatt félünk a részeinktől, kórosnak tekintjük őket. Miközben megpróbáljuk kontrollálni zavarónak ítélt gondolatainkat és érzelmeinket, végül az ellenük folytatott harcba torkollik az egész, vagy abba, hogy ignoráljuk, fegyelmezzük, elrejtjük vagy éppen szégyelljük ezeket az impulzusokat, s mindez visszatart minket attól, hogy azt tegyük, amit valójában szeretnénk. Végül pedig szégyelljük magunkat amiatt, hogy nem vagyunk képesek irányítani őket. Más szóval: utáljuk mindazt, ami az utunkba áll.

Hogyan ismerjük meg és szeressük részeinket?

Hogyan szeressük azokat a részeinket, amelyek károsak önmagunkra és másokra nézve is? Miként oldjuk fel belső konfliktusainkat? Hogyan ébredjünk rá isteni arcunkra anélkül, hogy megkerülnénk az emberségünket? Hogyan gyógyítsuk a traumáinkat és az általuk okozott krónikus fizikai és mentális betegségeket?

Az IFS-terápiával  megkapjuk a választ ezekre a kérdésekre. Dr. Richard C. Schwartz Csak jó van benned c. könyvében felvázolt belső családrendszer szemléletű terápiája olyan gyakorlati megoldásokat kínál, melyek segítenek abban, hogy megnyisd a szíved még a legpusztítóbb részeid előtt is, hogy isteni Én-ed együttérzéssel forduljon feléjük, miközben a teljesség felé kalauzol téged. 

Mindannyiunknak vannak értékes, de a fájdalom és csalódás miatt olykor szélsőséges szerepekbe kényszerülő részeink. Minden részünk, bármilyen zavart legyen is, valamilyen célt szolgál, s együttérzéssel, nem pedig ellenségesen kell azt kezelni, megfelelő utat nyitva az önelfogadás és az Én által vezérelt élet felé, sebeink megértéséhez és gyógyításához.

 

 

---

Az IFS négy alapvető célja 

1. Felszabadítani a részeket azokból a szerepekből, amelyekbe belekényszerítették őket, hogy azzá válhassanak, amire tervezték őket. 

2. Visszaállítani az Én-be és az Én-vezéreltségbe vetett bizalmat. 

3. Újraharmonizálni a belső rendszert.

4. Én által vezetettség a világgal való interakcióinkban. 

---

A részeket általában tévesen a szélsőséges szerepeikkel azonosítjuk. Ezért végül veszekedünk velük, kerüljük vagy lebecsüljük őket. 

Itt párhuzamot vonhatunk az emberekkel. Miután traumatizálták vagy sorozatosan megalázták őket, az emberek gyakran szélsőségesen viselkednek – függőségeket alakítanak ki, düh- vagy pánikrohamaik vannak, narcisztikusak lesznek, vagy valaminek a megszállottjai. A kultúránk és a pszichiátriai intézményeink rendszerint patologizálással és megkérdőjelezhetetlen diagnózisokkal reagálnak minderre. Ez a tendencia azonban Bessel van der Kolk és mások – például a szenvedélybetegségek területén Máté Gábor – hősies erőfeszítéseinek köszönhetően változni kezdett, s ezeket a szélsőségeket egyre inkább a traumatikus vagy elhanyagoló múltjuk következményének tekintik, amelyből kiszabadíthatóak. Ahogyan azt nem győzöm hangsúlyozni: sem a részek, sem az emberek nem eleve hibásak vagy destruktívak. 

Mindannyiunknak vannak ilyen részei. És mind értékesek, amíg nem terheli őket valami, s nem kényszerülnek torz szerepekbe az életünk korai szakaszában történtek miatt. Az IFS egy olyan folyamatot indít el, amely lehetővé teszi, hogy teljesen átalakuljanak, és visszatérjenek természetes, értékes állapotukba. Amikor ez megtörténik, egyrészt az adott rész kikerül szélsőséges szerepéből, másrészt most már hozzáférhetsz azokhoz a tulajdonságaihoz és erőforrásaihoz, amelyekhez korábban nem tudtál kapcsolódni.

Kiderül, hogy a részek nem valamiféle csapások, s nem is maga az ego. Kis belső lények, akik mindent megtesznek azért, hogy biztonságban tudjanak téged és egymást, s hogy ott bent mindent egyben tartsanak. Teljes személyiségük van: mindegyiküknek más-más vágyai vannak, más-más korúak, van saját véleményük, tehetségük és erőforrásaik. Ahelyett, hogy csak bosszúság vagy nyűg lennének (amire megvan az esély, amíg a szélsőséges szerepükben vannak), csodálatos belső lények. 

 

A részek kis belső lények, akik mindent megtesznek azért, hogy biztonságban tudjanak téged. 

 

Az elme természetes állapota, hogy vannak részei, melyek nem trauma vagy beépített külső hangok vagy energiák termékei. Így vagyunk felépítve, és ez jó, mert minden részünknek értékes tulajdonságai és erőforrásai vannak. 

Így a dühös rész nem csupán egy halom harag. Ha nyitott vagy, hallani fogod, hogy sok mindenre mérges, de van benne félelem és szomorúság is, és mindent megtesz azért, hogy a dühével megóvjon téged. Ne feledd, hogy a részek különböző vágyakkal, életkorral, érzelmekkel és véleménnyel rendelkeznek, így voltaképpen kis belső emberek, és mivel a legtöbbjük elég fiatal, inkább olyanok, mint a belső gyerekek. 

Amikor fiatal voltál, és traumákat vagy kötődési sérüléseket éltél át, nem voltál elég okos vagy erős ahhoz, hogy megvédd magad. Én-ed nem tudta megvédeni a részeidet, így azok elvesztették az Én-edbe mint belső vezetőbe vetett bizalmat. Talán még ki is szorították az Én-edet a testedből, és maguk vették fel a küzdelmet. Azt hitték, hogy nekik kell megvédeniük téged és a többi részedet. De miközben megpróbálták kezelni a vészhelyzetet, elakadtak e parentifikált – szülőszerepre emelt – állapotban, s a felelősség és félelem intenzív terhét hordozzák, pont, ahogy egy parentifikált gyermek a családban. 

Ezért akkora segítség nekik, ha rájönnek, hogy már nem vagy olyan fiatal. Nem azért akadnak el azonban, mert nem tudják, hány éves vagy, hanem azért, mert a múltba fagyva, az elszenvedett traumákban élnek. Ezért gondolják még mindig úgy, hogy meg kell védeniük a többi traumatizált részt, melyek azóta is hordozzák a terheket – a szélsőséges hiedelmeket és érzelmeket – azokból az időkből. Úgy érzik, egyedül maradtak ezzel a nyomással és rettegéssel. Az, hogy egyszerűen befelé figyelsz, meghallgatod őket, beszélgetsz és törődsz velük, s érzik, hogy nincsenek egyedül – mert te ott vagy, hogy törődj velük –, önmagában is meglehetősen radikális, s rendkívül szívesen látott magatartás ebben a belső árvaházban. 

 

 

Öt dolog, amit a részekről tudni kell 

1. A részek velünk születettek. 

Számos csecsemőkutató, például T. Berry Brazelton arról számol be, hogy a kisbabák öt-hat állapotot váltogatnak egymással. Talán ezek azok a részek, amelyek aktívak, amikor megszületünk, a többi pedig szunnyad, mígnem a fejlődésünk megfelelő szakaszában – a megfelelő időben, amikor már szükség van rájuk – előbukkannak. Például az, akinek gyereke van, talán emlékszik arra az estére, amikor lefektetett egy engedelmes kis kétévest, és ugyanez az apróság másnap reggel gyakorlatilag mindenre nemet mondott. Ez az asszertív rész egyik napról a másikra debütált. Ez tehát a természetes állapot. Hogy vannak részeink. 

2. Nincsenek rossz részek. 

Ahogy megismered őket, megismered a személyiségük teljes skáláját. A legtöbbjük fiatal. Még azok a meglehetősen intellektuálisak is, akik uralják az életedet. Miután a részek felszabadulnak, értékes tulajdonságokban (mint például az öröm, az érzékenység, az empátia, a rácsodálkozás képessége, a szexualitás) és erőforrásokban (mint a fókuszálás és tisztánlátás képessége, a problémamegoldás, mások vagy a világ szolgálatának szenvedélye) mutatkozik meg valódi természetük. Ezekhez újból hozzáférhetsz, és gazdagítják az életedet. 

3. Gyakran ki kell érdemelned a bizalmukat.

Az, hogy terheltek, arra utal, hogy a múltban nem védted meg, vagy elzártad, kihasználtad őket azáltal, hogy a szélsőséges védelmező szerepükre támaszkodtál, ezért általában jó okuk van arra, hogy ne bízzanak benned. Az elvadult gyerekekhez hasonlóan szükségük van a szeretetedre és a gondoskodásodra, de eleinte nem bíznak benned a korábban történtek miatt. Néha szükség van arra, hogy többször is felbukkanj és bocsánatot kérj tőlük, hogy visszanyerd a bizalmukat. Szerencsére ők valójában nem elvadult gyerekek, így ez a bizalomépítési folyamat gyakran nem tart tovább néhány látogatásnál. 

4. Jelentős kárt tudnak okozni a testedben és az életedben.

Mivel megdermedtek a múlt szörnyű jeleneteiben, és terheket hordoznak azokból az időkből, bármit megtesznek, hogy felhívják magukra a figyelmed, amikor nem hallgatod meg őket: büntetnek téged vagy másokat, meggyőznek valakit, hogy gondoskodjon róluk, szabotálják a terveidet, vagy kiiktatják azokat az embereket az életedből, akiket fenyegetésnek tekintenek. Még ennél messzebb is elmennek, ha szükséges: produkálhatnak fizikai tüneteket, betegségeket, rémálmokat és bizarr álmokat, érzelmi kitöréseket és krónikus érzelmi állapotokat. Valójában a legtöbb, a Diagnostic and Statistical Manualben szereplő szindróma egyszerűen csak a traumatizálódott embereket uraló védelmezők különböző csoportjainak leírása. Ha így gondolsz ezekre a diagnózisokra, sokkal kevésbé érzed magad tökéletlennek, és sokkal inkább felhatalmazva érzed magad arra, hogy segíts ezeknek a védelmezőknek kiszabadulni a szerepükből. 

5. Nagyon fontosak, és megérdemlik, hogy komolyan vegyük őket.

Ha új, szeretetteljes kapcsolatot tudsz kialakítani velük, és segítesz nekik átalakulni, csodálatos társakká, tanácsadókká és játszótársakká válnak. Azon kapod magad, hogy szívesen töltenéd velük az időt, s örömest hallgatnád meg az ötleteiket. A konfliktusaik már nem nagyon zavarnak, mert tudod, hogy ők csak részek, és segíthetsz nekik boldogulni. Te pedig jó belső szülővé válsz, ha szükséges. Kellemes része lesz az életednek a velük töltött idő. 

 

 

Gyakorlat: Ismerd meg egy védelmeződet

Szánj rá egy percet, hogy kényelmesen elhelyezkedj, mintha meditálni készülnél. Ha segít, lélegezz mélyeket! Most arra kérlek, figyeld meg a testedet és az elmédet. Kiváltképp minden olyan gondolatot, érzelmet, érzést vagy impulzust, ami kitűnik a többi közül. Eddig meglehetősen hasonló az egész egy mindfulness-gyakorlathoz, amikor csak tudomásul veszed, ami ott van, s egy kicsit elszakadsz tőle.

Miközben így teszel, nézd meg, hogy az érzelmek, gondolatok, érzések vagy impulzusok valamelyike megszólít-e, s felhívja-e magára a figyelmedet? Ha igen, próbálj meg egy percig kizárólag erre koncentrálni, és nézd meg, hogy sikerül-e lokalizálnod? Hol található a testedben vagy a tested körül?

Ahogy észreveszed, figyeld meg, hogy te magad mit érzel iránta. Ez alatt azt értem: Taszít-e? Idegesít-e? Félsz tőle? Meg akarsz szabadulni tőle? Függsz tőle? Tehát egyelőre csupán észrevesszük, hogy kapcsolatban állsz ezzel a gondolattal, érzelemmel, érzéssel vagy impulzussal. Ha a nyitottságon vagy kíváncsiságon kívül bármi mást is érzel, kérd meg azokat a részeidet, amelyek esetleg nem szeretik, vagy félnek tőle, vagy bármilyen egyéb szélsőséges érzésük van vele kapcsolatban, hogy lazítsanak, és adjanak neki egy kis teret, hogy semlegesen ismerhesd meg ezt a dolgot.

Ha nem tudsz eljutni ebbe az érdeklődő állapotba, az is rendben van. Akkor töltheted az időt azzal, hogy beszélgetsz azokkal a részeiddel, amelyek félnek megengedni, hogy ténylegesen kapcsolatba lépj a célzott érzelemmel, gondolattal, érzéssel vagy impulzussal.

De ha megszületett benned az éber kíváncsiság, akkor már biztonságos, hogy interakcióba lépj vele. Ez talán kicsit furcsának tűnhet, de próbáld meg. Ez alatt azt értem, hogy miközben erre az érzelemre, impulzusra, gondolatra vagy érzésre fókuszálsz, és betájolod, hogy a testednek mely pontján található, kérdezd meg tőle, hogy van-e valami, amit tudatni akar veled, s várd meg, mit felel. Ne gondolj görcsös várakozással a válaszra, hogy a gondolkodó részek is ellazulhassanak. Csak várj csendben a testednek erre a helyére összpontosítva, amíg a válasz megérkezik – de ha semmi válasz nem jön, az is rendben van.

Ha választ kapsz, azt is megkérdezheted tőle, hogy mitől fél, mi történne, ha nem csinálná ezt benned. Mitől fél, mi történne, ha nem tenné azt, amit tesz? És ha erre a kérdésre is válaszol, valószínűleg megtudtál valamit arról, hogyan próbál megvédeni téged. Ha ez történt, nézzük meg, lehetséges-e némi megbecsülést mutatni irányában azért, hogy legalább megpróbál megóvni téged, és nézd meg, hogyan reagál az elismerésedre. Ezután kérdezd meg ezt a részed, hogy mire van szüksége tőled a későbbiekben.

Amikor úgy érzed, hogy itt az ideje, fokozatosan helyezd vissza a fókuszod a külvilágra. Köszönd meg a részeidnek mindazt, amit lehetővé tettek számodra, és tudasd velük, hogy nem ez az utolsó esélyük, hogy beszélgessenek veled, mert szándékodban áll még jobban megismerni
őket.

Forrás: Csak jó van benned

 

Ajánlott könyvek: