Íme Jack Canfield legjobb tanácsai és ötletei a siker eléréséhez. Fogadd meg tanácsait és lépj a változás útjára te is!

 

Az igazság az, hogy csupán egy ember felel az életed minőségéért. Ez pedig nem más, mint TE magad.

 

A siker alapelvei című kötet írása közben nehéz helyzetben voltam, ugyanis hatalmas anyaggal rendelkeztem, amiből ki kellett választanom azt a 64 alapelvet, ami bekerülhetett a könyvbe. Ennél sokkal több dolog volt a tarsolyomban, ugyanis éveken át a világ top vezetőivel dolgoztam, amelynek köszönhetően egy bölcsességekkel teli kincsesládára tettem szert. Még ma is nagyon sokszor megkérnek arra, hogy adjak egy rövid segédletet a tanácsaimhoz. Néhány oldalnyi, könnyen emészthető információt kérnek tőlem, nem pedig egy egész könyvet. Erre kértek, így megcsináltam.

Íme, egy rövid kivonat a sikerrel kapcsolatos alapelveimről. Ez olyan kurta, hogy egyetlen oldalra is ráfér, így odateheted magad mellé az asztalra, vagy kiragaszthatod a hűtőre is. Használd ezt a hétpontos útmutatót minden nap. Inspirálódj, nyerj motivációt belőle, és azt kívánom, hogy vezessen el a sikerhez.

 

1. Számolj le a „jogom van hozzá” szemlélettel, és vállalj felelősséget.

Az egyik legnagyobb mítosz – amely teljesen beleivódott a jelen kor kultúrájába –, hogy jogunk van a nagyszerű élethez, méghozzá olyan módon, hogy valaki másnak a felelőssége, hogy folyamatosan megtöltse az életünket boldogsággal, izgalmas karriert és lehetőséget biztosítson, ápolja a családi és egyéb kapcsolatainkat, csupán azért, mert létezünk. Az igazság azonban az, hogy csupán egyetlen ember felel az életed minőségéért. Ez pedig nem más, mint TE magad.

Minden veled kapcsolatos dolog annak az eredménye, amit teszel, vagy éppenséggel nem teszel meg. Bevétel. Adósság. Kapcsolatok. Egészség. Fittségi szint. Attitűd. Viselkedés. Életed karmestere az a személy, aki visszanéz rád a tükörből. Üdvözöld!

 

2. Tudd, hogy miért vagy itt.

Mindenki valamilyen életcéllal született. Talán ennek beazonosítása, felismerése és tisztelete a sikeres emberek első és legfontosabb lépése. Rászánják az időt, hogy megértsék, hogy miért vannak ezen a bolygón, majd szenvedéllyel és lelkesedéssel telve belevágnak, hogy beteljesítsék azt.

Ha még nem vagy tisztában azzal, hogy mit kellene tenned, akkor próbálj meg felfigyelni a körülötted lévő jelekre. Sokat segíthet az is, ha segítséget és iránymutatást kérsz másoktól, de ne felejts el ráhangolódni magadra – viselkedésedre, attitűdödre, arra, hogy mit kedvelsz, mit nem szeretsz, illetve eddigi élettapasztalataidra. Azonosítsd be azokat a dolgokat, amelyek számodra működőképesek, és azokat is, amelyek nem. Ha szükséges, írd le ezeket. Lehet, hogy meglepődsz azon, ami kiderül ebből.

 

3. Gondolkozz NAGYBAN, NAGYON NAGYBAN.

Annyira egyszerűnek tűnik ez, de mégis sokaknak van problémája ezzel. Rengeteg embert látok, akik állandóan elfoglaltak, mégis mindig elégedetlenek, és tele vannak beteljesületlen vágyakkal. Fizikálisan fáradtak, lelkileg kimerültek, és nagyon távol vannak attól, ahol lenni szeretnének. Olyan, mintha csak egy taposómalomban futnának jó gyorsan, miközben sehová sem jutnak. Miért? Azért, mert nem határozták meg tisztán és világosan, hogy mit szeretnének, és ezért nem is tehették meg a szükséges lépéseket. A konkrét célok, mérföldkövek és álmok (és itt a valóban NAGY álmokról és célokról beszélek) meghatározása helyett, ímmel-ámmal csinálnak ezt-azt, az igazán fontos tevékenységek helyett csupa haszontalan dologra vesztegetik el az idejüket. Aztán azon kapják magukat, hogy ördögi körbe kerültek, és rengeteg energiát elpazaroltak. Eközben elveszítik inspirációjukat, és egyre távolabb kerülnek attól, hogy hitelesek legyenek. Ez pedig egyenes út ahhoz, hogy életük kibillenjen az egyensúlyból.

Az egyik fő oka annak, hogy az emberek nem kapják meg azt, amit akarnak, az az, hogy nem is határozzák meg azt, hogy mit is szeretnének. Nincsenek tiszta és részletekbe menő céljaik. Számodra mit jelent a siker? A siker definíciója nem ugyanaz minden ember számára.

Ne engedd, hogy a benned bujkáló „ördög ügyvédje” (vagy a lényegtelen tennivalókkal teleírt listád) meggátoljon abban, hogy nagyot merj képzelni. Amint elkötelezed magad nagy álmaid mellett, és valóban elindulsz a megvalósítás útján, kreatív tudatalatti elméd nagyszerű ötletekkel fog előrukkolni, így segítve elő azt, hogy  végre tudd hajtani azokat. Elkezdesz olyan embereket, forrásokat és lehetőségeket vonzani magadhoz, amelyek mind-mind a gigászi álmod valóra válását támogatják. A jókora álmok nemcsak téged inspirálnak, hanem a többieket is arra késztetik, hogy ők is nagyban játszanak.

 

 

4. Higgy abban, hogy bármi lehetséges, a panaszkodást pedig felejtsd el.

A tudósok korábban úgy vélték, hogy az emberek a külvilágból az agyba áramló információkra reagálnak. Napjainkban azonban már sokkal inkább úgy véljük, hogy az agyunk arra reagál, amire korábbi tapasztalatai alapján számít, hogy történni fog. Az agy valójában egy rendkívüli eszköz, amely szó szerint mindent elhozhat neked, amit csak akarsz. De ehhez hinned kell abban, hogy az a dolog igenis lehetséges.

Amint kitartasz amellett, hogy hiszel önmagadban, azzal egy időben köteleződj el amellett is, hogy a panaszkodással is leszámolsz. Vizsgáld meg, hogy mi miatt siránkozol egyáltalán. Kövér vagyok. Fáradt vagyok. Nem tudok kikászálódni az adósságaimból. Sosem lesz jobb munkám. Nem bírom elviselni az apámat. Sosem fogom megtalálni a lelki társamat. Elemezd ki alaposan, hogy miken szoktál aggodalmaskodni. Több mint valószínű, hogy tudsz ellenük tenni valamit. Ezek nem másokról, nem más dolgokról és nem más eseményekről szólnak, hanem rólad.

 

5. Számíts önmagadra, de igazán!

Ahhoz, hogy elkezdd megteremetni azt a sikeres életet, amelyről eddig csak álmodtál, ahhoz előbb hinned kell abban, hogy képes vagy arra, hogy eléred, amit szeretnél. Ezt hívhatjuk önbecsülésnek, önbizalomnak vagy magabiztosságnak, a lényeg, hogy ez egy olyan mélyen gyökerező hiedelem, amelynek segítségével – képességeid, belső erőforrásaid, tehetséged és készségeid révén – a kívánt eredményekre juthatsz.

Rendíthetetlenül higgy önmagadban, jóban és rosszban egyaránt. Határozd el magad, hogy hiszel abban, hogy te teremted az összes tapasztalásodat. Magadnak köszönheted azt, ha végre átéled a sikert, de ugyanúgy a fájdalmat, a küzdelmet és a viszályt is. Kicsit furcsának hangozhat ez, de ha elfogadod a felelősség ilyen magas szintjét, azáltal különlegesen nagy erőre tehetsz szert. Ez ugyanis azt jelenti, hogy megtehetsz és megváltoztathatsz bármit. Bárki lehetsz. Az akadályok csak apró kellemetlenségek lesznek számodra, amelyeket könnyedén kikerülsz.

 

6. Állítsd a paranoiát a feje tetejére.

Képzeld el, hogy mennyivel könnyebb lenne sikeresnek lenni, ha az élet mindenben támogatna és minden lehetőséget eléd tárna. A sikeres emberek így élnek. Ne gondold azt, hogy a világ egy olyan kegyetlen és barátságtalan hely, ahol számtalan nehézség szegélyezi utadat. Próbáld meg ennek az ellenkezőjét elképzelni! Állítsd a feje tetejére a paranoiát!

 

 

7. Tűzd ki a célodat, és kockázat esetén se tántorodj el tőle.

A sikert kutató szakemberek tudják, hogy az agy egy olyan szerv, amely állandóan célokat keres magának. Bármilyen célt is tűzöl ki, a tudatalatti elme éjjel-nappal azon lesz, hogy elérd azt. Ám ehhez az kell, hogy a cél mérhető legyen. Ha semmilyen módon nem lehet viszonyítani, akkor az a kívánság, egyfajta preferencia vagy egy jó ötlet szintjén ragad meg.

Néha elég, ha csak a kezdőcélt határozzuk meg, mert már ez is magával hoz néhány olyan cselekedetet, amely a megvalósítás felé visz minket. Első lépésként csak egyetlen, azonnali változtatást eszközölj az életedben. Boldogtalan vagy valami miatt, ami most történik? Kérd meg az illetőt, hogy változtasson a dolgokon úgy, hogy az számodra elfogadhatóbb legyen, vagy tégy olyan lépéseket, amelyekkel te alakíthatsz rajta. A változtatások néha kellemetlenek és fárasztók lehetnek. Elképzelhető, hogy több időt, pénzt és több erőfeszítést igényelnek tőled, mintha mindent változatlanul hagynál. Lehet, hogy valaki csalódni fog, de az is előfordulhat, hogy te fogod rosszul érezni magadat a döntésed miatt. Nehéz lehet módosítani, vagy kiszállni egy-egy helyzetből, de ha úgy határozol, hogy benne maradsz, akkor ne panaszkodj tovább, hisz ez a te döntésed volt. Vagy teszel valamit, vagy nem. Ez a te válsztásod. A döntéseidért pedig neked kell viselned a felelősséget.

Ne feledd! Ahhoz, hogy más végeredményre juss, nyitottnak kell lenned arra, hogy megváltoztasd a viselkedésed. Vállalnod kell a kockázatot is, mert csak így szerezheted meg azt, amit szeretnél. Ha már megtetted a kezdőlépést a helyes irányba, akkor itt az idő, hogy tervet készíts a további tettekre vonatkozóan, hogy minél gyorsabban előrébb juthass.

Igazi megkönnyebbülés tisztában lenni azzal, hogy olyanná alakíthatod életedet, amilyennek szeretnéd, ugye? Hát nem csodálatos, hogy a siker nem másokon múlik?

Ha egyetlen egy dolgot csinálsz ma másként, mint tegnap, akkor az a következő legyen: vállalj 100%-os felelősséget életedért, méghozzá minden szempontból. Határozd el magadat a változtatás mellett, de csak lépésenként. Kezdj bele, és látni fogod, hogy nem is olyan nehéz megszereznünk azt, amit szeretnénk.

Forrás: www.huffpost.com

 

Ajánlott könyvek:

A siker
alapelvei

A siker alapelvei könyv

A siker alapelvei
a gyakorlatban

LEGJOBB
ÖNMAGAD