Kedvesség – Változtassuk meg az üzenetet

Képzeld el, milyen lenne, ha minden reggel úgy ébrednél, hogy egy rádió teljes hangerővel üvölt a fejedben. Az őrületbe kergetne. Tény, hogy ezt a taktikát alkalmazzák a börtönökben is a rabok fegyelmezésére. És mégis így élünk: a fejünkben lévő hangok ostoba, negatív, önpusztító üzeneteket közvetítenek nekünk.

 

„A béke egy mosollyal kezdődik.”
– Teréz anya

 

Gondolkodj el egy pillanatra, mi minden fordul meg a fejedben nap mint nap, anélkül hogy tudatában lennél. Mindenkinek megvannak a saját agyszüleményei, de itt van pár kedvencünk: „Nem vagyok idevaló.” „Túl kövér vagyok.” „Sosem lesz senkim.” „Nincstelenül és magányosan fogom végezni.” „Egy rakás szerencsétlenség vagyok.” „Sosem viszem semmire.” „Ez nem igazság.” „Nem kedvel senki.” „El fog hagyni.”

Érted már? A te hangjaid talán kicsit mások, de ugyanarról a helyről erednek. A félelemből. A félelemből, hogy nincs elég, hogy nem vagy elég, hogy minden jó dolog elveszhet, hogy minden rosszul fog alakulni.

Mintha mindegyikünkben lenne egy belső propagandagépezet, amely félelmet és elégedetlenséget keltő üzeneteket generál, és folyton azt szajkózza, hogy még azok a dolgok sem fognak sokáig tartani, amelyek most jól mennek, vagy sosem lesz még egyszer ilyen jó.

 

„…arra tanítottak bennünket, hogy elhiggyük: a negatív azonos az életszerűvel, a pozitív pedig a valószerűtlennel.”
– Susan Jeffers

 

Csak még jobban összekeveri és bonyolítja a dolgokat, hogy sokan hiszünk a „negativitásrádiónk” által közvetített üzenetek hasznosságában. Elhitetjük magunkkal, hogy ezek védenek meg minket a csalódástól és a veszteségtől, mert a segítségükkel realisták maradhatunk. Téves meggyőződésünk, hogy ezek az üzenetek a barátaink, mert nem hagyják, hogy elszálljunk, és olyan álmaink legyenek, amelyek sosem fognak megvalósulni, vagyis a realitás talaján tartanak minket.

Valójában ennek az ellenkezője igaz. Ráadásul van egy sokkal jobb „üzenetforrás”, amelyre hallgathatunk: a szeretet. Elsőre talán furcsán hangzik, de gondolj csak bele. Beszélnél úgy a legjobb barátoddal vagy valaki mással, akit szeretsz – a gyerekeddel vagy a pároddal –, ahogy magaddal beszélsz? Magadnak könnyű azt mondani, hogy haszontalan vagy, hülye vagy, két lábon járó szerencsétlenség vagy, de valószínűleg nem mondanád olyasvalakinek, aki igazán fontos neked.

 

„Nem lehet pozitív életed és negatív szemléleted.”
– Joyce Meyer

 

Amikor valami gonosz vagy bántó dolgot mondasz magadnak, megsebzed magad, hiába nem vagy tudatában. Gondolj arra, mit érezel, amikor bókot kapsz. Nem mindig egyszerű beengedni a pozitív üzeneteket, de gondolj arra, milyen jó érzés, amikor megteszed. Megtelsz önbizalommal. És most hasonlítsd össze azzal, amit akkor érzel, amikor valaki kritizál.

Ha gyorskajákon és cukron élsz, nem fogsz lefogyni. Ugyanígy nem lesz békés és boldog életed, ha az egészségtelen étrend mentális megfelelőjével élsz.

Mindennek tetejébe gyakran akaratlanul is átadjuk ezeket az üzenetek másoknak is – különösen a gyerekeinknek (ha vannak). Így az önbántalmazás nemzedékeken át folytatódik – hacsak tudatosan közbe nem lépünk.

 

 

A világon mindennél jobban szeretem a gyerekeimet. Ők az életem legfontosabb részei, és akkor vagyok a legboldogabb, amikor velük vagyok – mégis úgy érzem, nehéz szülőnek lenni. Mindent megteszek, hogy a lehető legtöbb időt töltsük együtt, és sokat foglalkozzam velük, de idegileg nehezen viselem a hangoskodást és a nyüzsgést, valamint a folyamatos önzetlenséget és higgadtságot, amelyet elvárnak tőlem. Uralkodnom kell magamon, hogy ne intsem állandóan csendre, ne fegyelmezzem őket, amivel nyilvánvalóan pokollá tenném a gyerekkorukat.

Látok olyan anyákat, akik sokkal könnyebben boldogulnak. Talán nagyobb családokban nőttek fel, vagy erősebb idegeik vannak. Nagyon keményen dolgozom, hogy türelmes legyek, és ha kell, egy pillanatra megálljak, mielőtt reagálok. Másrészt viszont nem szabad elfelejtem megbocsátónak lenni magammal szemben. Amikor például „helyesen cselekszem”, és a földön legózom velük, a gyerekeim akkor is megérzik, hogy a helyzet önuralmat követel tőlem. Játszom velük tovább, de valamiért nagy erőfeszítésembe kerül, és hiába igyekszem palástolni, mindig megérzik. Sok-sok évembe telt elérni, hogy ne legyen bűntudatom, és elfogadjam, hogy nekem is vannak korlátaim, és tényleg a lehető legjobbat hozom ki magamból. Amikor elfogadom és megbocsátom a saját gyengeségeimet, akkor felszabadultabb tudok lenni, mert nem törekszem tökéletességre, és ez végül a gyerekeim javára válik.

Gillian Anderson

 

Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy a negatív hozzáállás hatással van arra, ahogy megéljük a valóságot. Azt már rég bebizonyították, hogy a placebo javulást hoz a páciensek egészségében, és most már a nocebo hatását is igazolták: Amikor betegek egy csoportját arról tájékoztattak, hogy találkozhatnak kellemetlen mellékhatásokkal egy kezelés során, nyolcvan százalékuk tényleg meg is tapasztalta ezeket a mellékhatásokat, még akkor is, ha csak szőlőcukor-tablettát kapott. Azok a betegek, akiknek azt mondták, hogy kemoterápiás kezelést kapnak, hánytak és megkopaszodtak, pedig valójában csak sós vizet adtak nekik. A reakcióinkat az adott helyzetről alkotott hitünk, nem pedig az igazság befolyásolja.

 

GYAKORLAT: Egy új forgatókönyv

Ez a feladat segít átprogramozni a fejedben lévő propagandagépezetet.

Válaszd ki az egyik negatív üzenetet, amelyet rendszeresen küldesz magadnak. Írd le, hogy annak lásd, ami: gonosz, bántó, negatív, haszontalan. Az a gond, hogy az agyad általában nem így látja. Úgy hiszi, hogy megvéd, ha átadja ezt az üzenetet. Ezért lépésről lépésre át kell alakítanod a gondolkodásodat. A későbbiekben foglalkozni fogunk egyéni, személyre szabott megerősítéssekkel is (133. oldal), de egyelőre használjunk egy olyan üzenetet ellenszerként, amely szinte minden helyzetben alkalmazható.

A negatív üzenet alá írd a következőt: „______________-nak hívnak. Jó és kedves ember vagyok. Nem kell mindenkinek a kedvére tennem. Eleget teszek. Elég vagyok.”

Most húzd át a negatív mondatot, és mondd ki hangosan az új üzenetet. Amikor észreveszed, hogy egy negatív gondolat jut eszedbe, ismételd el az új üzenetet, amíg a negatív gondolat el nem tűnik.

A következő tizennégy napban minden reggel és minden este, amikor megmosod a fogadat, nézz bele a tükörbe, és mondd ki hangosan az új üzenetedet háromszor. Nézz a saját szemedbe, és mondd ki kedvesen, ahogy olyasvalakinek mondanád, aki fontos számodra. Kellemetlenül érzed magad? Ha igen, az csak jó – azt jelenti, hogy eltaláltál egy élő ideget. Reggel és este, szemtől szemben a tükörképeddel, háromszor. Próbáld meg. Nincs vesztenivalód, csak egy kis büszkeség, de annál többet nyerhetsz!

Honnan tudnád, van-e jobb módszer, ha nem próbálod ki?

Ez a belső üzenetküldő gépezetünket átprogramozó technika kezdetben nagyon kínos lehet. „Mi van, ha valaki hallja, hogy magamban beszélek?” Ironikus, hogy sokunknak nem okoz gondod elárasztani magunkat negatív üzenetekkel, de aztán kínosan érezzük magunkat, ha lehetőségünk van kedvesnek, pozitívnak és bátorítónak lenni magunkkal szemben.

Le fog nyűgözni, mekkora különbséget jelent majd az életedben, ha változtatsz azon, ahogy magadhoz beszélsz. Először is jobban fogod élvezni a saját társaságodat – hiszen ki akarna egyedül maradni olyasvalakivel, aki mindig bántja, és csak panaszkodni tud? De még ennél is fontosabb, hogy ténylegesen megváltoztatja azt, ahogy magaddal kapcsolatban érzel. Ha pozitív gondolatok keringenek a fejedben, az elkerülhetetlenül jobb kedvre derít, és a hozzáállásodon is javít.

Aztán természetesen beindul a mágikus sokszorosító hatás. Amint javulnak a magadhoz fűződő érzéseid, megváltozik a világnézeted, és az emberi kapcsolataid is jobbak lesznek. És ez csak a folyamat eleje. Légy szíves, ne hidd el minden szavunkat: próbáld ki te magad is. A változások kezdetben talán észrevehetetlenek maradnak, de idővel sokasodni kezdenek. Annyi jó dolog vár még rád!

TIPP: Írd le az új üzenetedet egy Post-it cetlire, és ha nem okoz gondot, akkor ragaszd ki a fürdőszobaira tükörre. Vagy tedd olyan helyre, ahol gyakran látod, hogy ne feledd, egy létfontosságú, mindent megváltoztató új szokás kialakítását tanulod éppen.

 

 

Sok előnyöm származott abból, hogy száműztem az önkritikát. A módszerem természetesen nem hibátlan, és a kialakítása még most is folyamatban van, de egyre többször válik be. Abban a pillanatban, hogy egy negatív gondolat az elmém közelébe kerül, megpróbálom kiűzni – nagyjából úgy, ahogy Dr. Genya pisszeg az Austin Powersben: a humor sokat segít! Ha hagynám, hogy a gondolat kibontakozzon, körülbelül így nézne ki: „Bárcsak úgy néznék ki, mint…!”, vagy: „Bárcsak alkalmas lennék erre a munkára, de nem vagyok, ezért meg sem próbálom…” Nem számít, milyen jelentéktelen vagy jelentős a gondolat, elengedem, mielőtt a „bárcsak”-nál tovább jutna. Számomra már az is felszabadító, hogy nem engedek be negatív gondolatot a tudatomba.

Éveken át tettem az ellenkezőjét, hagytam, hogy a negativitás elárasszon és növekedjen, ami további önkritikus gondolatokhoz és passzivitáshoz vezetett. Olykor azon kaptam magam, hogy eltelt húsz perc, és elfelejtettem boldog születésnapot kívánni a kollégámnak, utánanézni valami fontosnak, vagy belevágni valamibe, ami örömöt okozott volna, vagy akár az életemet is megváltoztathatta volna, mert magammal voltam elfoglalva, és tulajdonképpen bántottam magamat.

Gillian Anderson

 

Egyik nap a tinédzserkorú fiam, akinek közelegtek a vizsgái, odajött hozzám, és azt mondta, hogy betegnek érzi magát. „Bírd ki! – mondtam neki. – Csak még egy órát.” Szomorúan vánszorgott vissza a könyveihez, de én közben rájöttem, hogy ezzel azt a leckét adtam át neki, amelyet én is megtanultam gyerekkoromban: „Ne állj meg, soha. Akkor is dolgoznod kell, ha beteg vagy, különben semmire sem viszed.”

Ugyanezt a mentalitást vittem magammal az újságírói munkába, és végül ez vezetett a kiégéshez. És mégis, hiába dolgoztam magamon már évek óta, ugyanezt a káros üzenetet adtam át a fiamnak.

Forraltam egy kis vizet, csináltam neki egy bögre mézescitromos teát, és ragaszkodtam hozzá, hogy csukja be a könyvét, és feküdjön le a kanapéra pihenni. A megkönnyebbülés és a hála, amelyet szegény arcán láttam, eszembe juttatta, hogy többre viszi majd az életben, ha tudja, hogyan legyen kedves magával, és nem érnek annyit a jobb jegyek, hogy plusz egy óra tanulással gyötörje magát.

 Jennifer Nadel

 

Visszatekintés

 

„Képzeld el, mennyivel boldogabbak lennék, mennyivel szabadabb lehetne a valódi énünk, ha nem nyomná a vállunkat a nemi elvárások súlya.”
– Chimamanda Ngozi Adiche

 

Ha nem figyelek oda magamra, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy azonos vagyok a munkámmal, csupán valaki felesége vagy anyja vagyok. Azonos vagyok a testsúlyommal, a kinézetemmel, az eszemmel. És egykettőre azzal traktálom magam, hogy kövér, lusta, buta és reménytelen vagyok.

Aztán eszembe jut az igazság. Hogy nem attól függ, ki vagyok, hogy mim van, vagy mit csinálok. Létezem a tényeken túl is – spirituális lény vagyok egy emberi küldetésen.

Cselekedet: Ma kedves leszek magammal.

Megerősítés: Ez vagyok én, és örülök, hogy én lehetek.

 

Forrás: Mi nők

 

Ajánlott köknyvek: