Nem arra rendeltettél, hogy szenvedj. Ha valódi éneden keresztül, a Tudatosság állapotában éled napjaid, soha nem is esel a szenvedés martalékául. Tudom, hogy nem könnyű elképzelni egy gyötrelmektől mentes életet, ám bízvást állíthatom, hogy ez az élet most rögtön a tiéd lehet.
„A fájdalom a test sajátja, a szenvedés az elmében fészkel.”
Anthony de Mello, S. J.
A szenvedés oka, hogy negatív gondolatokban hiszünk – vagyis a szenvedést mi rójuk ki saját magunkra.
„Felfedeztem, hogy amikor hiszek a gondolataimnak, gyötrődök, ám amikor nem vagyok hajlandó hinni a sugallataiknak, a szenvedésem is tovatűnik, és arra is rájöttem, hogy ez minden emberi lényre igaz. Ilyen egyszerű kivívni a szabadságot.”
Byron Katie: A Thousand Names for Joy (Az öröm ezer neve)
„Valahányszor szenvedsz, minden kínod egyetlen gondolatban foglalható össze:
»Én nem szeretem ezt!«
Magyarán szólva hagyjuk, hogy egy röpke és súlytalan gondolat megmérgezze a boldogságunkat.”
Rupert Spira „Suffering Is Contained in a Single Thought” (A szenvedés egyetlen gondolatban összefoglalható) című előadásából
Elménk hajlamos rá, hogy folyamatos tagadással válaszoljon az élet körülményeire, míg a Tudatosság mindig mindenre „igennel” felel.
Ha „nemet” mondasz, továbbra is fenntartod a nemkívánatos élethelyzetet. Ha ellenben „igent” mondasz rá, ellenállásod eloszlik, s a nemkívánatos körülményekben így már beállhat a változás. E mechanizmus ugyan ellentétes ösztöneink sugallatával, mégis így működik. Amikor azt hajtogatod, hogy „én ezt nem akarom!”, akkor ellenállsz, márpedig ahogyan a korábbiakban szó volt róla, aminek ellenállsz, az a részed marad.
Ha nem szegülünk ellen életünk eseményeinek, nincs konfliktus, és az élethelyzet energiája szabadon tovaáramlik; ha nem állunk ellen neki, meg sem rekedhet az életünkben. Ha viszont a sodrással szemben próbálunk haladni, mi magunk tartjuk fenn az adott szituációt, és meghosszabbítjuk szenvedésünket.
Vess véget haladéktanul a szenvedésnek!
Amit az alábbiakban elmondok, első pillantásra talán egy kissé bonyolultnak tűnhet, de ha sikerül megragadnod, azon nyomban megszabadít minden szenvedésedtől. Tehát elménk azt érezteti velünk, hogy mi magunk szenvedünk, és ha feltétlenül hiszünk az elmének, akkor szörnyű gyötrelmeket kell kiállnunk.
Ámde valójában úgy áll a dolog, hogy mi nem a szenvedők vagyunk, hanem azok, akikben a szenvedés tudatosul. A szenvedő lény tehát nem a valódi éned, csupán az a képzet, amit önmagadról alkottál, és amiben hiszel.
„A szenvedés nyomban véget ér, amint felismered, hogy nincs, aki szenvedjen.”
Hale Dwoskin
Tanítómesterem arra ösztönöz, hogy ilyen esetekben tegyük fel magunknak a kérdést:
„A szenvedő vagyok, vagy pedig az, aki tudatában van a szenvedésnek?”
Ha az elme sugallata, miszerint mi vagyunk a szenvedők, süket fülekre talál, a szenvedésnek nyomban vége szakad.
Létezik egy általánosan elfogadott meggyőződés, ami a világ minden szenvedésének legfőbb oka. Eszerint mi mindnyájan elszigetelt lények vagyunk. Elméd a gondolatok szakadatlan árjával meggyőz róla, hogy a személyiségeddel vagy azonos, s hogy védtelenül állsz szemben a külvilág megannyi ártó erejével. Amennyiben elhiszed az elme meséjét az elszigeteltségről, teljesen a befolyása alá kerülsz. Elméd szakadatlanul a félelem gondolatait plántálja beléd arról, hogy mennyire sebezhető vagy, hogy milyen szörnyűségek történhetnek veled, s hogy a lényed és az életed egyaránt mennyire behatárolt. És ha mindezt el is hiszed, akkor a tapasztalatvilágod sajnálatos módon pontosan ilyenné válik. Holott az igazság mindennek a szöges ellentéte. Nem vagyunk elszigetelt lények. Meglehet, hogy a látszat ezt mutatja, és legtöbbször a tapasztalataink is erre utalnak, ám ha egy csodálatos életet akarunk leélni szüntelen boldogságban, akkor tudatában kell maradnunk az igazságnak, miszerint mindnyájan egyek vagyunk a végtelen, örökkévaló és feleszmélt Tudatosságban.
A problémáknak nyoma sem marad
Abban a hitben élünk, hogy ha valami nem egészen úgy sikerült, ahogyan vártuk, vagy ha úgy érezzük, valami „balul ütött ki”, akkor máris problémával állunk szemben. Márpedig elménk azonnali reakciója minden problémára a következő: „Én nem akarom ezt!” Ám igazság szerint:
„Minden probléma az emlékezetben gyökerezik, hiszen a jelen pillanatában nem létezhet.”
Hale Dwoskin
Ami azt illeti, a problémák csupán újabb sztorik, amelyeket elménk a gondolataiból sző nekünk. Az elme úgy próbálja értelmezni az életet, hogy történetekkel traktál bennünket a mindennapok bizonyos eseményeiről, és problémáknak állítja be őket. Ha gondtalan életet akarsz élni, akkor ahelyett, hogy bedőlnél az elméd meséinek, a Tudatosság hatalmával ébredj tudatára elméd mesterkedéseinek.
Amint mind mélyebbre hatolsz a Tudatosság birodalmában, be fogod látni, hogy a problémáid megannyi képzelt korlát, amiket te állítottál önmagad elé. Hogyan is lehetne a Végtelen Tudatosságnak bármiféle problémája?
„Minden probléma az egóból fakad. Ha nem ismered el problémáid létjogosultságát, máris megszabadulsz tőlük.”
Az én tanítómesterem
A baj csak az, hogy ha hiszel egy bizonyos probléma meglétében, akkor minden kétséget kizáróan tapasztalni is fogod negatív hatásait. Ám ha tudatosítod magadban, hogy csupán az elméd játszadozik veled s sző gondolataiból újabb negatív sztorit a fejedben, lehetővé teszed, hogy a vélelmezett probléma szertefoszoljon és tovatűnjön, hiszen a meggyőződésed nem horgonyozza le tovább az életedben és a környezetedben.
„Aki azt mondja, »gondban vagyok«, pontatlanul fogalmaz, hiszen valójában a gond van őbenne, nevezetesen az elméjében. Ez az egyetlen hely, ahová a problémák beférkőzhetnek, ugyanis amit csak látsz és elképzelsz, az mind a gondolataidban jelenik meg.
Bármire nézel, bármit hallasz vagy érzékelsz, az elmédben és az elméd által látod, hallod és észleled. Itt szembesülünk a világ minden jelenségével.”
Lester Levenson: Happiness Is Free (A boldogságot ingyen kapod), 1–5. kötet
„Most valami nagyon fontosat mondok neked: Egyetlen árva problémával nem találhatod szembe magad soha sehol, legfeljebb a szeretet hiányával.”
Az én tanítómesterem
Ha nem táplálsz magadban ellenállást, inkább elfogadsz mindent olyannak, amilyen, az a szeretet.
Márpedig ahol szeretet honol, ott problémák nem létezhetnek. Ezért nem érinthetik a problémák soha a valódi énedet, hiszen az maga a színtiszta szeretet – oly káprázatosan tiszta, hogy arról az elméd fogalmat sem képes alkotni
Ám egy behatárolt személyiség nézőpontjából a problémák igenis valósnak tűnnek. Elménk épp ellentétesen reagál, mint a Végtelen Tudatosság, s tagadja a fennálló helyzetet és ellene szegül ahelyett, hogy elfogadná és tudomásul venné.
A világ problémáinak se vége, se hossza. Ha a gondok végére akarnál érni, örökké vándorolhatnál egyik helyről a másikra, egyre-másra oldván meg a felmerült problémákat, de mindig találnál újabbakat.
Mindaddig, míg a problémákat tartod tudatod előterében, azok létezni fognak. Csak akkor tűnnek el életedből, amikor felfedezed valódi önmagadat.
Hogyan szabadulhatsz meg egy életre a problémáktól?
„Bármitől megszabadulhatsz. Valóban arra vágysz, hogy egy problémának szenteld a figyelmed, miközben igyekszel megoldani, korrigálni vagy egyáltalán értelmezni, avagy szeretnéd végleg magad mögött hagyni?”
Az én tanítómesterem
Amikor megosztottam tanítómesteremmel azt, amit jelentős problémának véltem, ő a következőket mondta nekem – és e szavaknál aligha találhatnál egyértelműbbeket:
„Ne fókuszálj többé a problémára! Ne akard elmismásolni vagy felnagyítani! Ne kívánd, hogy eltűnjön vagy megváltozzon! Ne igyekezz kibogozni, és meg se kíséreld az ellenőrzésed alá vonni. Amint úgy határozol, hogy azonosulsz a Tudatossággal, a probléma magától tovatűnik. A szeretet fényében mindaz megsemmisül, ami nem maga a szeretet. A Tudatosság fényében mindaz elillan, ami nem valódi.”
Az én tanítómesterem
Forrás: A legnagyobb titok
Ajánlott könyvek:
A LEGNAGYOBB TITOK
A TELJESSÉG FELÉ
CSODÁK ÚTJA
