Elképzelhető ez?

A megbocsátás elengedhetetlen a spirituális fejlődéshez. A megbántottság érzése – még ha fájdalmas is – nem több, mint egy magunkban hordozott gondolat vagy érzés. A sértettség, harag és gyűlölet lassú és bénító energiák, melyek elgyengítenek, ha hagyjuk, hogy szóhoz jussanak. Ha elengedjük őket, teret kap a béke.

Következzen a megbocsátás 15 lépése!

1. lépés: Lépjünk tovább!

Múltunk és sérelmeink nincsenek itt a fizikai mostban. Ne engedjük, hogy lekössék elménket, és megkeserítsék jelenünket! Életünk olyan, mint egy számtalan felvonásból álló színdarab. Egyes szereplőknek rövid szerep jut, másoknak hosszú. Vannak köztük gazemberek, és vannak becsületes társak. De mindegyikükre szükség van, különben nem szerepelnének a darabban. Fogadjuk el őket, és lépjünk tovább a következő jelenetre!

2. lépés: Kapcsolódjunk össze a Szellemmel!

Állapodjunk meg magunkkal, hogy mindig kapcsolatban maradunk a Szellemmel, akármilyen nehéznek tűnik is az adott helyzetben. Ezzel lehetővé tesszük, hogy kibontakozzon az a tökéletes harmónia, melyre testünk rendeltetett. Haragunkat adjuk át Istennek, és hagyjuk, hogy a Szellem áramoljon rajtunk keresztül!

Ötvözzük fizikai énünket spirituális, Istennel kapcsolatban álló önvalónkkal, és ennek köszönhetően a szeretet és világosság magasabb energiái fogják beragyogni életünket. Akármerre járunk, az Isten-tudatosság fényét fogjuk árasztani, így sem diszharmónia, sem zűrzavar, sem más probléma nem fog teret nyerni jelenlétünkben. Ezáltal „a te békéd eszközévé” válunk, Szent Ferenc híres imájának első sorának megfelelően.

3. lépés: Ne térjünk nyugovóra mérgesen!

Minden este, ahogy lassan elszenderedem, határozottan visszautasítom, hogy ezen értékes időben olyasmi járjon a fejemben, amire nem akarok energiát fecsérelni azokban az órákban, mikor alámerülök tudatalattimba. Inkább azzal az életszemlétemmel árasztom el, hogy isteni teremtő vagyok összhangban az elmével. Elismétlem magamban a „vagyok” mantráimat, melyeket képzeletembe helyeztem, és tudatában vagyok, hogy szendergésemet az önmagammal kapcsolatos utolsó éber gondolatok fogják uralni. Békés vagyok, elégedett vagyok, szeretet vagyok, csak olyanokat vonzok az életembe, akik összhangban állnak az önmagamról alkotott legmagasabb rezgésű elképzelésekkel.

Ez az esti szertartásom, és mindig ellenállok a kísértésnek, hogy teret engedjek bármilyen kellemetlenséggel kapcsolatos félelmemnek, mellyel az egóm szívesen időzne. Érzem, hogy „vagyok” meditációm kijelentései már meg is valósultak a testemben, hagyom, hogy alvás közben a megfelelő programok fussanak bennem, a következő reggel pedig azzal a tudattal ébredek, hogy szabad lény vagyok.

„Alvás közben az ember tudatalattijában lenyomat készül az ember önmagáról alkotott elképzeléséről.” (Neville Goddard)

4. lépés: Mások hibáztatása helyett összpontosítsunk önmagunk megértésére!

Ha felbosszant mások viselkedése, próbáljuk elterelni a figyelmünket arról a személyről, akit felelősnek tartunk zaklatottságunkért. Helyette összpontosítsuk mentális energiánkat a bennünk dúló emóciókra, és csak hagyjuk őket áramolni – figyeljük meg mit tapasztalunk, anélkül, hogy másokat hibáztatnánk az érzéseinkért. Önmagunkat se okoljuk! Hagyjuk, hogy az érzések kibontakozzanak, és tartsuk észben, hogy senkinek sincs hatalma rossz érzelmeket kelteni bennünk a mi beleegyezésünk nélkül, és döntsünk úgy, hogy most nem ruházzuk fel az adott személyt ezzel a fennhatósággal.

Határozzuk el, hogy készek vagyunk szabad áramlást engedni az érzéseinknek anélkül, hogy „rossznak” minősítenénk őket vagy meg akarnánk szabadulni tőlük. Ezzel nagy lépést teszünk az önuralom felé. Fontos elkerülni a hibáztatást, sőt, még a másik fél megértése iránti vágyat is. Összpontosítsunk helyette önmagunk megértésére!

Azzal, hogy felelősséget vállalunk a helyzetekre és emberekre adott válaszunkért, összehangolódunk az élet gyönyörű táncával. Ezzel a megváltozott szemléletmóddal felismerhetjük mások hatalmát felettünk, így feltárul előttünk a végtelen lehetőségek új világa, és azonnal tudni fogjuk, hogyan bocsássunk meg és engedjünk el akármit.

imádság

5. lépés: Ne mondjuk meg másoknak, mit csináljanak!

Kerüljük az olyan gondolatokat, melyek arra sarkallnak, hogy megmondjuk másoknak – akik tökéletesen képesek maguk is döntést hozni, – hogy mit csináljanak. Fontos észben tartani, hogy a családunkban senkit nem birtoklunk. Ahogy Kahlil Gibran írja:

„A Gyermekeitek – nem a Ti Gyermekeitek. Fiai és lányai ők az önmagát megörökítő Életnek. Ők általatok, ám nem belőletek jönnek…”

Ez az idézet örökérvényű. Legjobb, ha minden kapcsolatunkban ellenállunk a kísértésnek, hogy irányítunk másokat. Ne magyarázzunk, inkább hallgassunk. Figyeljünk befelé, amikor ítélkező gondolatok ébrednek bennünk, és nézzük meg, mit fedezünk fel. Ha a birtokló gondolkodásmódot felváltja az elfogadó, akkor elkezdjük meglátni a Tao kibontakozását önmagunkban és másokban. Ettől kezdve megszabadulunk a frusztrációtól, melyet az okoz, ha mások nem viselkednek ego-vezérelte elvárásainknak megfelelően.

6. lépés: Tanuljunk meg elengedni és olyanná válni, mint a víz!

Ahelyett, hogy erővel próbálnánk dominálni másokat, váljunk olyanná, mint a víz: arra áramoljunk, amerre szabad az út. Rideg merevségünket lágyítsuk meg azáltal, hogy toleránsabbakká válunk, ha véleménykülönbségre kerül a sor. Igyekezzünk kevesebbet közbeavatkozni, és az utasítást váltsuk fel odafigyeléssel és mások meghallgatásával. Ha valaki elmondja a véleményét, válaszoljuk azt, hogy „Ez korábban nem jutott eszembe. Köszönöm! Majd megfontolom”.

Ha felhagyunk a közbeavatkozással, és a folyadékhoz hasonló gyengéd és csendes áramlás mellett döntünk, mi magunk leszünk a megbocsátás.

Képzeljük el, hogy a víz összes tulajdonságával rendelkezünk. Érezzük, hogy puha, gyengéd, simulékony folyékony énünkkel csörgedezünk olyan helyekre, ahová korábban nem tudtunk, mert szilárdak és kemények voltunk. Gyengéden áramoljunk be azok életébe, akikkel konfliktusunk van: képzeljük el, hogy belépünk belső énjükbe, és meglátjuk, – talán most először – hogy ők mit éreznek. Őrizzük meg a képet önmagunkról mint gyengéden áramló vízről, és figyeljük meg, kapcsolataink hogyan változnak.

7. lépés: Vállaljunk felelősséget a ránk eső részért!

A hibáztatással való felhagyás azt jelenti, hogy nem másokat teszünk felelőssé azért, hogy mi magunk hogyan érzünk, és készek vagyunk azt mondani, „Bár nem értem az okát az érzéseimnek, a betegségemnek, annak, hogy miért kerültem áldozatszerepbe vagy miért szenvedtem balesetet, kész vagyok bűntudat és sértettség nélkül magaménak elismerni a történteket. Együtt élek velük, és felelősséget vállalok azért, hogy életem részét képzik”.

Ha vállaljuk a történteket, akkor lehetőségünk nyílik a dolgok megváltoztatására és a tanulságok levonására. Ha bármilyen kis (számunkra esetleg ismeretlen) mértékben felelősek vagyunk migrénünkért vagy nyomott hangulatunkért, akkor elkezdhetünk a megszüntetésükön dolgozni, és felfedezhetjük, milyen üzenetet hordoznak számunkra. Ha azonban úgy gondoljuk, hogy a felelősséget másvalaki viseli, akkor bizony meg kell várnunk, hogy ők változzanak vagy változtassanak, hogy mi jobban legyünk. Ennek pedig kicsi a valószínűsége. Így aztán ott maradunk tehetetlenül, holott a béke egy karnyújtásnyira van.

8. lépés: Engedjük el a sértettséget!

Mi okozza a vita utáni ingerültséget és haragot? A leggyakoribb válasz erre a kérdésre egy hosszú lista a másik tévedéseiről, következetlenségéről, észszerűtlen viselkedéséről, melyet valami olyasmi követ, hogy „Teljesen jogos a felháborodásom, amikor a (lányom, anyósom, volt férjem, főnököm stb.) így beszél velem!”

Ha azonban azt szeretnénk, hogy életünket áthassa a Tao, meg kell változtatnunk ezt a gondolkodásmódot. A sértettség nem a másik vita során tanúsított magatartásából adódik; a megbántottság energiaforrása a mi vonakodásunk, hogy véget vessünk a civakodásnak kedvességgel, szeretettel és őszinte megbocsátással. Ahogy Lao-ce mondja:

„Valakinek meg kell kockáztatnia kedvességgel viszonozni a sérelmet, máskülönben az ellenségeskedés sosem változik jóakarattá.”  (Lao-ce)

Miután elhangzott az összes kiabálás, üvöltözés és fenyegetődzés, elérkezik a nyugalom ideje. Ne feledjük, hogy a vihar sem tart örökké, és legbelül ott rejtőznek a nyugalom magvai. Az ellenségeskedésnek és a békének is megvan a maga ideje.

felszabadulás

9. lépés: Összpontosítsunk a kedvességre az önigazolás helyett!

Egy kínai mondás szerint, „Aki bosszút forral, jobb, ha két sírt ás magának”. Számomra ez azt jelenti, hogy sértettségünkkel saját magunkat pusztítjuk el.

A világ olyan, amilyen. Azok, akik „rosszul” viselkednek, éppen azt teszik, amit tenniük kell. Mi pedig úgy dolgozzuk fel ezt, ahogy akarjuk. Ha tele vagyunk méreggel a sok „probléma” miatt, akkor azok táborát növeljük, akik haraggal szennyezik a környezetüket. Jobb észben tartani, hogy semmi szükség mások hibáit igazolni, vagy bosszút forralni, ha mások bizonyították ránk tévedésünket.

Képzeljük el, hogy valaki olyasmit mond nekünk, amit támadásnak érzünk, de ahelyett, hogy megsértődnénk, egy lépés távolságból figyeljük meg a hallottakat, és kedvesen válaszolunk. Készek vagyunk a szeretet, béke, öröm, megbocsátás és nagylelkűség magasabb energiáival válaszolni, bármivel álljunk is szemben. Tegyük meg ezt önmagunkért. Inkább a jólelkűséget válasszuk, mint azt, hogy igazunk legyen!

10. lépés: Adjunk!

Vita vagy nézeteltérés kellős közepében próbáljunk adni ahelyett, hogy elvennénk, mielőtt kiszállunk a helyzetből. Az adás az ego hátrahagyását jelenti. Az ego célja, hogy nyerjen és bebizonyítsa felsőbbrendűségét makacskodás és ellenségeskedés útján. Tao-természetünk azonban békére és harmóniára vágyik. A veszekedéssel töltött idő akár nullára is csökkenhet, ha ezt a hozzáállást gyakoroljuk.

Bármikor, amikor heves indulatok kavarognak bennünk, és szükségét érezzük az önigazolásnak, mondjuk el magunkban Szent Ferenc imáját:

„Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak”.

Gyakoroljuk a megenyhülést Szent Ferenc tanításai szerint: hozzunk szeretetet oda, ahol gyűlölnek, fényt, ahol sötétség uralkodik és megbocsátást, ahol megbántanak. Olvassuk el nap mint nap ezeket a sorokat, hogy segítségükkel ellenálljunk egónk követelésének és megismerjük az életet a maga teljességében.

11. lépés: Ne keressünk okot a sértettségre!

Ha átlagos vagy azalatti tudatszinten élünk, rengeteg időt és energiát pazarolunk arra, hogy okot keresünk a megsértődésre. A híradó, egy barátságtalan idegen, egy káromkodás, egy tüsszentés, egy fekete felhő – bármi megteszi, ha alkalmat keresünk a neheztelésre. Döntsünk úgy, hogy nem hagyjuk, hogy bárki, bármi vagy bármi megbántson!

Ha megingathatatlanok vagyunk saját meggyőződésünkben, mások nézetei vagy viselkedése nem fog kibillenteni bennünket egyensúlyunkból.

Ha nem vesszük zokon, azzal azt mondjuk: „Én irányítom érzéseimet, és úgy döntök, hogy békés maradok, akármi történjen is.” Amikor megsértődünk, ítélkezünk. Azt mondjuk a másikról, hogy ostoba, érzéketlen, goromba, arrogáns, tapintatlan, bolond, majd duzzogunk a viselkedése miatt. Amikor másokat minősítünk, nem vesszük észre, hogy nem őket jellemezzük, hanem magunkat – olyan embernek, akinek szüksége van mások megítélésére.

12. lépés: Hagyjuk magunk mögött a múltat és éljünk a jelenben!

Ha nehézségeink támadnak a megbocsátással, az sokszor azért van, mert nem a jelenben élünk, hanem sokkal inkább a múlttal vagyunk elfoglalva. Jó sok figyelmet és energiát szentelünk a régi szép idők siratásának, melyek örökre elmúltak, megfosztva minket a lehetőségtől, hogy boldogok és elégedettek legyünk a jelenben. „Minden megváltozott!” „Az emberek nem tisztelik már egymást úgy, mint régen!” Ezzel a múltat tesszük felelőssé azért, hogy a jelenben nem vagyunk boldogok.

Nem valószínű, hogy lenne még egy élőlény, ami arra pazarolná az idejét, hogy a múlton vagy a jövőn töprengjen. A hód mindennapi teendőit a jelenben végzi. Nem rágódik azon, hogy hódtestvérei több figyelmet kaptak nála, vagy hogy hódapukája lelépett egy fiatalabb hóddal. Mindig a jelenben él. Nagyon sokat tanulhatunk Isten teremtményeitől arról, hogy hogyan élvezzük a jelent ahelyett, hogy elfecsérelnénk a múlt feletti dühöngésre vagy a jövő feletti aggódásra. Éljünk a mostban azáltal, hogy értékeljük a minket körülvevő szépséget!

13. lépés: Fogadjuk el a sötét időket

Az univerzumban, melyet egy intelligens rendszer alkot és az isteni kreatív erő támogat, nem fordulhatnak elő véletlenek. Ismerjük el, hogy keresztül kellett mennünk a múltunkon ahhoz, hogy odajussunk, ahol most vagyunk. Erre a múltunk a bizonyíték. Minden spirituális fejlődést megelőz valami, amit általában bukásnak vagy csapásnak élünk meg. A sötét időknek, baleseteknek, nehéz helyzeteknek, szakításoknak, szegénységnek, betegségnek, bántalmazásnak és összetört álmoknak mind be kellett következniük. Megtörténtek, úgyhogy feltételezhetjük, hogy meg kellett valósulniuk, és nem tudjuk őket meg nem történtté tenni.

Fogadjuk el őket ezzel a hozzáállással, értsük meg a történteket, tartsuk tiszteletben őket, végül pedig alakítsuk át őket!

fény

14. lépés: Tartózkodjunk az ítélkezéstől!

Ha felhagyunk az ítélkezéssel, és egyszerűen csak megfigyeljük az eseményeket, belső békére lelünk. Ez az összhang boldogságot hoz, és megszabadít a sértettség negatív energiájától. Még egy pozitívum, hogy mások is szívesebben töltenek időt velünk. A nyugodt ember békés energiákat vonz.

Ha szeretetlények vagyunk, kiknek forrása a magasabb énjük, azt jelenti, hogy csak szeretet lakozik bennünk, és csak szeretetet tudunk árasztani mások felé. Ha egy szerettünk úgy dönt, hogy más akar lenni, mint amit az egónk elvárna tőle, akkor az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy magasabb énünk forrását árasztjuk felé, ami Isten, Isten pedig a szeretet.

Mások kritizálásával, gondolatainak, érzelmeinek és viselkedésének elítélésével – függetlenül attól, hogy emberi lényünk mennyire érzi azt jogosnak vagy helyénvalónak – eltávolodunk az Isten-tudatosságtól. Márpedig az Isten-tudatosság az, ami valóra váltja álmainkat, ha azok összhangban állnak Forrásunkkal. Hosszú listát készíthetünk arról, hogy miért indokolt Isten egy másik gyermekének kritizálása, és miért van akkor is igazunk! Ha azonban jobb hellyé akarjuk változtatni saját világunkat, akkor szeretetre kell cserélnünk a bíráskodást.

15. lépés: Küldjünk szeretetet!

Éveken keresztül tanulmányoztam Patanjali tanításait, aki évezredekkel ezelőtt felhívta a figyelmünket arra, hogy ha rendíthetetlenek vagyunk – vagyis egy pillanatra sem esünk ki az ártó gondolatoktól való tartózkodásból – akkor a jelenlétünkben megszűnik az ellenségeskedés.

Persze mindannyian emberek vagyunk – időről időre kicsit visszalépünk magasabb énünktől az ítélkezés, a kritika és a rosszallás felé, de ez nem jelenti azt, hogy érdemes ezt a viselkedést választani. Amikor én végre megértettem ezt, és csak szeretetet küldtem Isten egy másik gyermeke felé, akit előzőleg megítéltem és kritizáltam, azonnal átjárt a belső elégedettség.

Küldjünk szeretetet mások felé ítélkezés és kritika helyett, amikor úgy érezzük, hogy azok veszélyeztetik örömünket és boldogságunkat, és burkoljuk be őket ebbe a szeretetbe! Tartsuk észben, hogyha rendíthetetlenek vagyunk, ha megváltoztatjuk a látásmódunkat, a dolgok is megváltoznak körülöttünk!

Szeretettel zárjuk a vitákat

Képzeljük magunkat egy veszekedés vagy egy nagy vita végére! Ahelyett, hogy a régi mintáknak megfelelően haraggal, bosszúval és sértettséggel válaszolunk, küldjünk a másik fél felé kedvességet, szeretetet és megbocsátást!

Végezzük el most rögtön ezt a gyakorlatot, és küldjük ki ezeket az „igaz erényeket” bármilyen sértettség helyébe, ami magunkban hordozunk! Tegyük ezt a reakciót alapvető válaszunkká bármilyen jövőbeli konfliktus esetén: „Szeretettel zárom a helyzetet, akármi történjen is!”

Forrás: Drwaynedyer.com

Ajánlott könyv:

Wayne W. Dyer – Spirituális megoldás minden problémára