Előfordulhat, hogy a szüleid válásának hatására kialakult benned az a meggyőződés, hogy a házasságok mindig véget érnek. Majd miután te is átesel egy váláson, ez még inkább megerősíti ezt a meggyőződésedet: „Látod! Nem éri meg megházasodni!” Nem nehéz még több bizonyítékot találni, melyek szintén megerősítik benned, hogy „alapigazságként” fogadd el ezeket a meggyőződéseket. Ha gyorsan rákeresel a statisztikákra, a következő eredményeket kapod:

  • Az első házasság 40-50 százaléka ér véget válással.
  • Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban nagyjából harminc másodpercenként sor kerül egy válásra.
  • Ez nagyjából napi 2400, heti 16 800 és évi 876 000 válást jelent!

Mivel a családodtól, barátaidtól és a médiában is folyamatosan hallasz történeteket tönkrement házasságokról, valószínűleg ezek is csak bebetonozzák azt a meggyőződésedet, hogy a „házasságok sosem tartanak örökké”.

Ez rámutat egy újabb alapvető tényre a meggyőződésekkel kapcsolatban. Az agyunk hajlamos megerősíteni a már létező meggyőződéseinket. Ezt a jól ismert jelenséget nevezzük megerősítési torzításnak. Egyszerűen fogalmazva ez azt jelenti, hogy a már meglévő meggyőződéseinket akarjuk alátámasztani, és ezekre keresünk bizonyítékokat. Kiválogatjuk azokat az információkat, amelyek megerősítik azt, amit eddig is tudtunk, miközben (tudatosan és akaratlanul is) figyelmen kívül hagyjuk azokat az információkat, amelyek próbára tennék a meglévő meggyőződéseinket.

Ebben az esetben, ha boldog házasságra látsz példát, azt azonnal csak szerencsés véletlenként vagy hazugságként könyveled el – a mentális radarod nem is érzékeli, mert nem vág egybe meglévő meggyőződéseiddel

A megerősítési torzítás mélyen gyökerezik bennünk. Nagyon mélyen. Különösen a vallás és a politika, valamint az identitásunk esetében lehet nagyon erős. Ennek fényében könnyebben megérthetjük, miért végződhetnek kiabálással az olyan témákkal kapcsolatos társadalmi, politikai vagy személyes beszélgetések, mint a nők gyermekvállalási jogai, a klímaváltozás, a bevándorlás, az etnikai hovatartozás vagy a fegyvertartás.

Mivel én is keveredtem már hasonló „vitákba” a családommal, tudom, hogy csak ritkán van jó végük. Amikor beindul a megerősítési torzítás, elszabadul a pokol. Az én világomban ez azt jelenti, hogy mindenki hadonászik a kezeivel és káromkodik. Bár a végén csak nevetünk és témát váltunk, az is igaz, hogy ilyenkor néha csak még jobban bebetonozzuk magunkat meggyőződéseink bunkerébe.

Bár nem tudunk teljesen megszabadulni a megerősítési torzítástól, az nagyban segít, ha tudatában vagyunk e jelenségnek. Ha megértjük, hogy az agyunkat úgy tervezték, hogy megerősítse a már meglévő tudásunkat (miközben automatikusan töröl mindent, ami ellentmond neki), máris nagyon sokat tettünk azért, hogy nyitottak tudjunk maradni. Így pedig egy újabb lépést teszünk afelé, hogy mi irányítsuk az agyunkat, ne pedig fordítva. A legfontosabb dolog, amit észben kell tartanod, a következő:

 

Minden meggyőződés egy döntés, a döntéseken pedig lehet változtatni.

 

Így van. A meggyőződéseid döntések. Minden egyes meggyőződésed az.

Mivel a meggyőződések – akár tudatosan, akár akaratlanul – tanultak, képesek vagyunk elfelejteni azokat, amelyek fájdalmat, nyomorúságot és szenvedést okoznak.

Meg tudunk szabadulni tőlük.

El tudjuk őket engedni.

Minden korlátozó meggyőződést ki lehet törölni és ki lehet cserélni. Ebben az a legjobb, hogy nem kell attól tartanod, hogy a meggyőződéseid megváltoztatása nehéz ügy – csupán tudatosság, akarat és gyakorlás kell hozzá.

 

 

Amikor közelebbről is megvizsgálsz egy meggyőződést, láthatod, hogy nem több egy gondolatatnál, amelyet fontosnak és igaznak tartasz. Ennyi! Valójában nincs semmi, ami a helyükön tartaná ezeket a meggyőződéseket. Nincsen körülöttük acélrács. Nincsenek lelakatolva. Nincsenek leláncolva. Ahogy minden más gondolatot is, ami átfut a fejeden, ezeket is képes vagy tudatosan figyelmen kívül hagyni.

Már most is megvan benned az, ami ahhoz kell, hogy ne csak passzívan szemléld, hanem te magad irányítsd a sorsodat.

Tehát ha nem vagy elégedett egy-egy választott (vagy akaratlanul másoktól átvett) meggyőződéseddel, válassz helyette másikat.

És egy másikat.
És egy másikat.
És egy másikat.

Ha meg akarsz szabadulni a meggyőződéseidtől, első lépésként vedd észre, hogy melyek okoznak fájdalmat és szenvedést. Gyakorold, hogy mindig légy tudatában annak, amit gondolsz (vagyis hiszel), s annak is, hogy bármelyik pillanatban eldöntheted, továbbra is hinni akarsz-e ezekben a gondolatokban.

Kutatások kimutatták, hogy az emberi agynak remek az alkalmazkodóképessége. Az agyad is olyan, mint egy izom – minél többet használod, annál többet változik és annál erősebb lesz. A tudósok ezt gyakran „plaszticitásnak” szokták nevezni. Az idegtudomány területén született tanulmányok kimutatták, hogy képesek vagyunk új ideghálózatok létrehozására, s arra, hogy az agyunkat megtanítsuk másképpen gondolkodni. Azokat a gondolatokat erősítjük meg, amelyekre a legtöbbször és a legnagyobb érzelmi intenzitással gondolunk. Fizikai síkon így erősítjük meg és építjük ki ezeket a hálózatokat. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag képesek vagyunk meggyőződéseket programozni az agyunkba és az idegrendszerünkbe. Azok a gondolatok, amelyeket nem erősítünk meg vagy nem használunk, idővel elgyengülnek és végül el is tűnnek.

Az idegpályáid tartós megváltoztatásához összpontosításra, ismétlésre és elszántságra lesz szükséged. De tudsz jobb időtöltést mondani annál, mint hogy fizikailag átprogramozod az agyadat annak érdekében, hogy ez jobb élethez segítsen?! Miután kialakítottad és megerősítetted az új meggyőződéseid, ezek az új viselkedésformák végül a szokásoddá fognak válni. Ez azt jelenti, hogy tudatos erőfeszítés nélkül is jobb eredményeket fogsz elérni.

Természetesen az a célunk, hogy azokat a meggyőződéseket erősítsük meg, amelyek segítenek minket, s hogy megszabaduljunk azoktól, amelyek nem. Ebben az az izgalmas, hogy nem kell Sherlock Holmesként levadásznod minden korlátozó meggyőződést, ami megfordul a fejedben. Ehelyett egy ravaszabb, kevésbé időigényes megoldást fogunk választani.

 

 

Csak egyetlen alapvető meggyőződésre van szükséged – egyfajta meta-meggyőződésre –, amely képes kinyitni a tudatod kastélyában elképzelhető összes ajtót. Mintha felkapcsolnál egy lámpát, amely azonnal bevilágítja az előtted álló lehetőségek végtelen mezejét. Ha még nem tűnt volna fel, ennek a könyvnek az a célja, hogy téged is arra inspiráljon, hogy tedd magadévá ezt a végtelenül hatásos meggyőződést: minden megoldható!

Ez a meggyőződés olyan kognitív láncreakciót indít be, mint egy dominó: az első meglökött dominó, amely a végtelen lehetőségek teljes hálózatát tárja fel előtted. E meggyőződés birtokában – amikor már nemcsak elméleti síkon érted, hanem a gyakorlatban is alkalmazod azt –, többé semmi sem állíthat meg. Kezdjük el már most átprogramozni azt az okos kis agyad. (Ne feledd, az ismétlés kulcsfontosságú eleme a neuroplaszticitásnak!)

Mondd ki hangosan a következőt! Még akkor is – sőt, különösen akkor! –, ha butaságnak gondolod.

 

Minden megoldható.

 

Jó.
Most mondd ki ismét hangosan. Legalább még ötször. Mindig egyre több energiával, szenvedéllyel és igen – élvezettel mondd ki!

Minden megoldható

Minden megoldható

Minden megoldható

Minden megoldható

Minden megoldható!!

És kurvára igazad van!

Tégy egy ígéretet magadnak. Olyan gyakran ismételd el ezt a mondatot, amilyen gyakran csak tudod – hangosan és a fejedben is. Naponta ötször, tízszer, ötvenszer. Legyen belőle szokás. Miért? Mert…

A világon azok a legerőteljesebb szavak, amelyeket magadnak mondasz.

Elegendő energiával és ismétléssel olyan mélyre fogod beültetni a lényedbe ezt a meggyőződést, hogy fel fog ébredni a tudatod egy belsőbb szintje.

Mondd ki, amikor reggel felébredsz: „Minden megoldható!” Énekeld a zuhany alatt. Írd be a naplódba. Kántáld edzés közben. (Minél intenzívebben használod közben a tested és az érzelmeid, annál mélyebben fog gyökeret verni beléd ez a meggyőződés.) Mondogasd, amikor éjszaka nem tudsz aludni. Minél többet gondolsz rá, minél többször mondod ki, írod le és érzed a testedben, annál jobban meg fogod erősíteni az agyadnak ezeket az idegpályáit.

Hamarosan olyan életet fogsz élni, amelyet jóval nagyobb kreativitás, magabiztosság és tekintélyérzet hat majd át. Mielőtt észrevennéd, ez a meggyőződés – a minden megoldható – nemcsak a legnagyobb kincseddé válik, hanem a valóságod legfőbb tartópillérévé.

Forrás: MInden megoldható

 

Ajánlott könyvek:

MINDEN MEGOLDHATÓ!

A siker alapelvei könyv

AZ ELBŰVÖLŐ NŐ

TÖRTÉNHETNEK CSODÁK