Naplózási gyakorlat a manifesztációt akadályozó félelem tudatosítására

Az első lépés a manifesztációs képességeinket akadályozó bármilyen félelem vagy kétség meggyógyításához azok tudatosítása. A kiváltó okok ragyogó jelzői annak, hogy itt valami megoldatlan van, és ezáltal segíthetnek megtalálni a félelem és kétség lappangási helyét.

Arra bátorítanálak, hogy gyakorold annak tudatosítását, mikor vált ki belőled valami heves reakciót, vagyis minden alkalommal figyeld meg, mikor érzel dühöt, neheztelést, frusztrációt, szomorúságot vagy szorongást. Amikor ezeket az érzéseket tapasztalod, állj meg, és gondold át, mi váltotta ki őket, és kérdezd meg magadtól, hogy a reakciód megfelelő válasz volt-e az ingerre (itt nagyon őszintének kell lenned magadhoz), vagy esetleg régi sebek váltották-e ki.

Ha például kapsz egy e-mailt a főnöködtől, építő jellegű kritikával, és benned azonnal a védekezés vagy harag érzése támad fel, kérdezd meg magadtól: Vajon az e-mail kontextusa teljes mértékben indokolja a reakciómat? Előfordulhat, hogy valami régi tapasztalat, hiedelem vagy félelem miatt félreértelmezem a hangnemet vagy a mögötte álló szándékot?

Ha a reakciód nem indokolt, akkor elkezdheted feltárni, hogy valójában miben gyökerezik a válaszod. Például olyan érzéseket váltott ki belőled, hogy sosem sikerült igazán megfelelned a szüleid vagy tanáraid elvárásainak? Esetleg az elutasítástól való félelmet vagy azt a tudat alatti hiedelmet idézte fel benned, hogy ha nem vagy „tökéletes”, akkor a pozíciódra sem vagy méltó?

„A meghatározatlan és feltáratlan érzelmek és észlelések irányítanak minden általad meghozott döntést.
Fejleszd az öntudatosságodat, máskülönben ezek a dolgok fognak irányítani.” – Brené Brown

Tudatosság

Az érzéseink és ezáltal a kiváltó okok tudatosítása nagyszerű lehetőséget kínál arra, hogy nagyító alatt szemügyre vegyük és felismerjük, miszerint a narratíváink, gondolataink, érzéseink és értelmezéseink nem feltétlenül vannak összhangban azzal, ami valójában történik.

A tudatosítás módszerével megállhatunk, és feltehetjük magunknak a következő nagyon fontos kérdést:

Teljesen biztos lehetek abban, hogy az a negatív narratíva, amit e köré az esemény köré kreálok, tényleg igaz?

A válasz erre gyakran az, hogy nem; más emberek szándékaira, gondolataira vagy érzéseire való rálátásunk olyannyira korlátozott, hogy folyamatosan saját történetekkel és feltételezésekkel igyekszünk kitölteni a hézagokat. Ez sokszor a segítségünkre van az értelmezésben, de máskor jelentősen hátráltathat. Ha ez utóbbiról van szó, akkor ennek az az oka, hogy ezeket a történeteket a félelem és a kétség határozza meg.

Íme egy másik példa. Tegyük fel, hogy hivatalos vagy egy barátod születésnapi vacsorájára, ahol egy kicsit kívülállónak érzed magad, mert a résztvevők közül sokat nem ismersz. Megérkezel, és elkezdesz beszélgetni az egyik vendéggel, akit a házigazda mutatott be neked, majd néhány perc elteltével az illető a vállad fölött meglátja, hogy megérkezett a barátja. Elnézést kér tőled, és elindul, hogy üdvözölje. Ekkor a belső kritikusod, a félelem és kétség hangja, ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal kezd ostromolni: Biztos úgy gondolta, hogy unalmas vagyok. Nem vagyok jó társalgó. El sem kellett volna jönnöm. Azonnal lehangolt leszel, és elkezded magad feszélyezetten és kínosan érezni, és az este hátralévő részét teljes mértékben beárnyékolják ezek az érzések, negatívan befolyásolják a többi vendéggel való kommunikációdat, és arra késztetnek, hogy a lehető leghamarabb elköszönj és hazaindulj. Ebben az esetben a kiváltó ok az volt, hogy valaki véget vetett a veled való beszélgetésnek azért, hogy üdvözölje a barátját. Ha tudatos szemlélted volna a helyzetet, akkor megkérdezhetted volna magadtól, hogy Van arra bármilyen tényleges bizonyíték, hogy ez az ember azért hagyott itt, mert unalmas és rossz társalgó vagyok? A válasz természetesen az, hogy nem. Ekkor megpróbálhatnád azonosítani, hogy mi befolyásolta ezt a narratívát; lehet, hogy rájössz, hogy ez az élmény azt az önbizalomhiányt váltotta ki belőled, amellyel mindig is küzdöttél, amikor új emberekkel találkoztál. Talán még konkrét példák is eszedbe jutnak, amikor egy új környezetben úgy érezted, hogy nem látnak szívesen.

Ez az a pont, ahol kezdetét veheti a gyógyulás folyamata.

Függetlenül attól, hogy mi a kiváltó ok, tudatában kell lenned és meg kell értened, hogy a fiatalabb éned és a múltbéli tapasztalatid mindig hatással vannak a reakcióidra.

Múltbéli traumák és tapasztalatok

Lehet, hogy most, miközben ezt olvasod, azon tűnődsz, hogy Akkor valójában hogyan gyógyulunk meg? Nos, az első dolog, amit el kell mondanom, hogy a gyógyulási folyamat abban a pillanatban kezdetét veszi, amikor képes vagy felismerni, hogy a reakcióidat, észleléseidet és narratíváidat a múltbeli tapasztalataid és traumáid irányítják. Azzal, hogy a múltbeli tapasztalatok a tudatalattink sötét mélységéből napvilágra kerülnek, elveszítik azt a képességüket, hogy észrevétlenül befolyásoljanak minket. Továbbá gyógyulhatunk különböző önfejlesztő technikák alkalmazásával is, amelyek segítenek a feldolgozásban és az elengedésben.

 Íme egy, amit akkor használok, ha úgy érzem, hogy a múltam hatást gyakorol rám:

Naplóírás

A naplóírás egy hihetetlenül hatékony önfejlesztő eszköz, amely egyszerre támogatja mind a személyes gyógyulásunkat, mind a manifesztációs utunkat. Ha teret adunk magunknak a szabad írásra, az segíthet, hogy részletesebben feltárjuk, feldolgozzuk és megértsük a gondolatainkat, érzéseinket és érzelmeinket. Van továbbá valami azonnal felszabadító is abban, ha leírunk valamit; olyan, mintha abban a pillanatban, ahogy a gondolat az elménkből átkerül a papírra, megváltoztatnánk a rezgését, és ezáltal elengednénk.

FELADAT

Ez egy naplóírási gyakorlat, amit kifejezetten azzal a céllal terveztem, hogy segítsen

• felismerni a kiváltó okokat;
• azonosítani, hogy miben gyökereznek;
• tanulási céllal megvizsgálni, hogyan reagálhattál volna másképpen a kiváltó okra.

Először is gondolj valami olyan eseményre, amikor valami alacsony rezgésű reakciót váltott ki belőled, például szomorúságot, félelmet, haragot vagy dühöt.

1. Írd le részletesen a kiváltó okot, hogyan érezted magad tőle, és milyen érzelmeket váltott ki belőled. Például: Beszélgettünk a partneremmel, és ő tett egy olyan megjegyzést, amitől én elutasítottnak, szomorúnak és feldúltnak éreztem magam.

2. Írj le néhány olyan emléket vagy élményt, amelyek ugyanezeket az érzéseket váltották ki belőled.

3. Fogalmazz meg egy alternatív, erőteljesebb módot, ahogyan a kezdeti kiváltó okot értelmezhetted volna, vagy ahogyan reagálhattál volna rá.

Ezt a gyakorlatot bármikor megismételheted egy másik naplóban vagy jegyzetfüzetben, amikor szeretnéd megvizsgálni a kiváltó okaid forrását és begyógyítani a sebeket.

Amikor elindulsz a gyógyulás útján, nem ritka, hogy olyan dolgok jutnak eszedbe, amelyeket már elfelejtettél, vagy emlékképek villannak fel benned, esetenként mély jelentéssel bírók, máskor teljesen jelentéktelenek. Érthető, hogy amikor elkezded feldolgozni a múltat, a tudatalattid újabb és újabb emlékeket küld át a tudatos elmédbe. Én erre jó jelként tekintek, mivel ezek az emlékek azért kerülnek a felszínre, hogy lássuk, gyógyítsuk, majd elengedjük őket. Ezeket ne hagyd figyelmen kívül, hanem inkább vizsgáld meg, mit próbálnak megmutatni vagy elmondani neked.

A naplóírás tökéletes módszer ahhoz, hogy felfedezzük, mit próbálnak ezek az emlékek feltárni. Amikor leírsz egy emléket, mindig vedd bele a leírásba:

a) hogyan érezted magad abban a helyzetben,
b) akkoriban mi más történt még az életedben, és
c) milyen hatással volt ez az esemény az érzelmi állapotodra, az önértékeléssel kapcsolatos érzéseidre vagy a hiedelemrendszeredre.

Miközben ezzel foglalkozol, előfordulhatnak olyan aha-élmények, amikor hirtelen rádöbbensz, hogy az a bizonyos esemény vagy az életednek az a szakasza azóta is hatással van rád. Az is lehet, hogy a kapcsolataidban vagy a viselkedésedben bizonyos mintákat ismersz fel.

Forrás: Manifesztáció: Merülj mélyebbre

Ajánlott könyvek: