A hat praktikus és konkrét lépésből álló módszer segítségével,
átalakítható a gazdagság iránti vágy pénzzé.

A chicagói tűzvészt követő reggelen egy csapatnyi kereskedő állt a State Streeten, üzleteik füstölgő maradványait vizslatva. Tanácskozást tartottak, hogy megpróbálják-e ismét felépíteni az épületeket, vagy inkább elhagyják Chicagót, hogy újrakezdjenek mindent az ország egy többet ígérő pontján. Egy ember kivételével mindannyian arra jutottak, hogy elhagyják a várost.

A kereskedő, aki úgy döntött, hogy marad, rámutatott az üzlete maradványaira és így szólt: „Uraim, nem számít hányszor ég le, ezen a szent helyen fogom felépíteni a világ legjobb boltját.”

Ez több mint ötven éve történt. Megépült a bolt. Ma is ott áll, toronymagas emlékműveként annak az égető vágynak, amelynek szellemben épült. Marshall Field könnyen cselekedhetett volna úgy, mint a többi kereskedő. Ebben a nehéz időben, amikor a jövő gyászosan festett, mások meghátráltak, és olyan helyet kerestek, ahol a helyzet könnyebbnek ígérkezett.

Jegyezzük meg ezt a különbséget Marshall Field és a többi kereskedő között, mert pontosan ugyanez a különbség Edwin C. Barnes és a sok ezer fiatalember között is, akik az Edison vállalatnál dolgoztak. Tulajdonképpen ez különbözteti meg a sikeres embereket azoktól, akik kudarcot vallanak.

Minden ember, aki eléri azt a kort, hogy megérti a pénz célját, ezután áhítozik. Ám a vágyakozás nem tesz gazdaggá. De a vagyon iránti vágy, mely egyfajta megszállottsággá alakul, valamint a gazdagság elnyerésére szőtt tervek kigondolása, azoknak kitartó követése nem fulladhat kudarcba, és végül bőséges jutalmat hoz nekünk.

A módszer, amely által a vagyon iránti vágy átalakítható a pénzügyi megfelelőjévé, hat praktikus, konkrét lépésből áll:

 

 

Hat praktikus, konkrét lépés

Először. Határozd meg fejben a pontos összeget, amire vágysz. Nem elég annyit mondani, hogy: „Sok pénzt akarok.” Konkrét összegre van szükség. (Megvan a pszichológiai magyarázat arra, miért fontos ez a pontosság, melyet ki is fejtek később.)

Másodszor. Szögezzük le, mit szándékozunk adni a kívánt pénzért cserébe. (Nincs olyan, hogy „valamit a semmiért”.)

Harmadszor. Szabjunk meg egy pontos dátumot, ameddig szeretnénk megszerezni a pénzt.

Negyedszer. Készítsünk egy konkrét tervet, hogyan valósíthatjuk meg a vágyunkat, és kezdjünk el rajta dolgozni, nem számít, készen állunk-e rá vagy sem.

Ötödször. Írjuk le tömören az összeget, amit birtokolni szeretnénk, szabjunk egy időhatárt, határozzuk el, hogy mit adunk érte cserébe, és fogalmazzuk meg tisztán a tervünket, mellyel össze kívánjuk gyűjteni a pénzt.

Hatodszor. Naponta kétszer olvassuk fel hangosan, amit írtunk. Este, lefekvés előtt, majd ébredéskor. AHOGY OLVASSUK, LÁSSUK, ÉREZZÜK AZT, HOGY MÁR A MIÉNK A PÉNZ, ÉS HIGGYÜNK BENNE.

Lényeges, hogy kövessük a hat lépés által leírt instrukciókat.  Azonban még ennél is fontosabb, hogy megfigyeljük és kövessük a hatodik bekezdés utasításait. Kifogásolhatjuk, hogy lehetetlen elképzelnünk magunkat a pénz birtokában, mielőtt még valójában a miénk lenne. Itt siet segítségünkre az égető vágy. Ha megszállottan vágysz a pénzre, nem lesz nehéz meggyőznöd magad arról, hogy meg is szerzed.

 

A cél: a pénz iránti vágy, és hogy olyan eltökélt legyél, hogy meggyőzöd magad arról, hogy a tiéd lesz.

 

Forrás: https://www.naphill.org

 

Ajánlott könyvek:

.
Siker

A siker alapelvei könyv

A TELJES GONDOLKODJ
ÉS GAZDAGODJ

SIKERES EMBEREK KIEMELKEDŐ SZOKÁSAI