A Pema Chödrönnel való lelkigyakorlat során Andrea Miller, a Lion Roar riportere, felfedezi életutunk megtételének négy módját.
Ani Pema Chödrönnek másfél évvel előre ki kell gondolnia, hogy mi legyen a következő előadása címe.
A rhinebecki Omega intézetben éppen színpadon van, és arról mesél, hogy sosem tudja ennyire előre, hogy pontosan miről fog beszélni, úgyhogy csak mond valamit, és majd később kitalálja, hogy pontosan miről legyen szó. Ezen a hétvégén az előadásának címe: Járd az utadat: Dolgozni a mindennapi szokásainkon és érzéseinken.
Ani Pema szerint az utunkat úgy kell megtennünk, hogy közben hitelesek maradunk, azaz nem egy hamis spirituális személyként.
„Értitek, hogy mire gondolok?” – kérdezi a résztvevőktől. „A hamis spiritualistákat a kamu spirituális ruházatukról lehet megismerni” – mondja, utalva a saját burgundivörös köpenyére. Elmagyarázza, hogy pontosan mit ért ezalatt: „sokat szenvedsz, és ezt a gyötrelmet egyfajta szellemi ragyogással próbálod palástolni. Az élet nehézségein úgy próbálsz felülemelkedni, hogy látszólag áldott békességben ragyogsz.”
Ahogy Ani Pema folytatja: „Az utad bejárása közben őszintének és józan gondolkodásúnak kell lenned. A tanításokat úgy fogadod, mint egy gyógyszert, amit a bonyolult dolgok és a szenvedés ellen kell szedned.”
Ezen a hétvégén 560 lelkigyakorlatos résztvevő van jelen, ezen felül 1200 ember követi a lelkigyakorlatot az internetes közvetítésen keresztül a világ különböző tájairól. Ahogy Ani Pema kiemeli, a legtöbben a problémáik miatt vannak itt, a harag, a gyász vagy a magány vezette őket ide.
Vannak, akik betegséggel küzdenek, és vannak, akik elvesztették a munkahelyüket. Egy nő azzal az emlékkel küzd, amikor felébredve holtan talált a gyermekére. Más a fia hajléktalanságával harcol. Mindenki valami olyat akar hallani, ami később hasznos lehet számukra.
A hétvége alatt Ani Pema a négy előadása során bemutat négy olyan tulajdonságot, ami segítségünkre lehet.
1. Stabilizáld az elméd
Amikor Ani Pema egykori tanítója, Chögyam Trungpa Rinpocse még gyerek volt Tibetben, tanítója a híres mester, Jamgon Kongtrul Rinpocse volt. Egy nap, Trungpa Rinpocse bement a tanítója szobájába, és a Rinpocse egy ablak előtt ült a földön, és finom reggeli fény vetült az arcára. A kezében egy különös fém tárgyat tartott, ami egy furcsa fésűre hasonlított, a színe pedig olyan volt, mint az oltárokon található ezüst tálkáké. Trungpa Rinpocse korábban sosem látott hasonlót.
„Nyugaton ezt evéshez használják” – magyarázta Kongtrul Rinpocse. „Beleszúrják a húsba, majd a szájukhoz emelik, és ezzel a szájukba teszik. Egy nap majd olyan helyekre mész, ahol az emberek ezzel esznek”. Ekkor Kongtrul Rinpocse megmosolyogta ezt a jóslatot. „Majd rájössz arra, hogy sokkal jobban érdekli őket maga az alvás, mint a felébredés.”
Ani Pema szerint Kongtrul Rinpocsének igaza van: elég nagy kulturális támogatottsága van a tudattalan állapotnak a villáknak ezen a világán. Az emberi természethez tartozik, hogy elvágyódjunk a kellemetlen és fájdalmas érzésektől mint az unalom, kedvtelenség, keserűség. És most, hogy sokféleképpen terelhetjük el a figyelmünket ezekről – a telefontól kezdve a televízión át –, nagy kihívás, hogy teljesen jelen legyünk a mostban. Még ha le is halkítjuk a telefonunkat, akkor is rezeg, és a vágy arra, hogy elővegyük és ránézzünk, szinte ellenállhatatlan.
Így az elme stabilizálása az alapja annak, hogy teljesen jelen legyünk az életünkben.
„Nevezheted az elme tréningjének vagy az elme megfékezésének, hogy jelen lehessen. De ennek egy jobb körülírása az elme megerősítése. Megerősítjük azokat a tulajdonságainkat, amikkel már eleve rendelkezünk, és nem fejlesztjük azt, amit kívülről kell behoznunk.”
Egész életünkön keresztül arra készülünk, hogy eltereljük a figyelmünket, így az öntudatlanság egy természetes állapotunk. Viszont az agyunk két olyan tulajdonsággal is rendelkezik, ami segíthet nekünk a felébredésben: jelen lenni és a történések teljes tudatában lenni, pillanatról pillanatra. Ezért gyakoroljuk – például – a meditálást.
Ezen a hétvégén Elizabeth Mattis-Namgyel buddhista tanító, a The Power of an Open Question szerzője vezeti a meditációkat. Rendkívüli tapasztalata van, hiszen hat évet töltött lelkigyakorlaton. A Szamatha, vagyis a megbékítő meditáció módszerét tanítja, amit három fő részre oszt: test, légzés és elme.
„Amikor meditálsz, akkor a testnek kell egy bizonyos mennyiségű energia, hiszen nem roskadhatsz össze. Viszont a testtartásnak természetesnek kell lennie. Sokszor azt hisszük, hogy tudjuk, milyen pozíciót kell felvennünk, de ez a póz néha túl merev.”
„A meditáció tényleg csak arról szól, hogy tanuld meg élvezni, hogy nem kell befeszülnöd. Ne kezeld a meditációt egy projektként, mint minden egyebet. A természetes szó nagyon fontos. Tegnap sétáltam az intézet körül, nagyon szép ez a környék. Olyan, mint amikor az utolsó megsárgult levél épp lehullani készül, de még tartja magát. A természetben nagyra értékeljük, hogy se nem megtervezett, se nem öntudatos. Emlékezz erre, és hogy a testnek is megvan a saját tudása.”
Elizabeth a légzéssel folytatja. „Belélegzünk. Tartunk egy kis természetes szünetet és kilégzünk. Újabb szünet. És újra belélegzünk.” De ne gondoljuk, hogy ilyenkor a légzésünkre figyelünk, és minden más elhalványul, az érzékeink lelassulnak. A légzésre irányítjuk vissza a figyelmünket.
„Az elme el fog veszni, mert ahhoz van szokva, hogy elmeneküljön a jelen pillanat elől. Így amikor kezdesz elkalandozni, vagy amikor küzdesz ez ellen valahogy, örülj, mert észrevetted! Ne legyél magaddal túl kemény. Elkalandozol, majd vissza, ennek így kell történnie.”
Elizabeth szerint a kulcs a Szamatha gyakorlathoz egy kis szenvedélyesség, de semmiképpen sem erőszakosság, csak a valódi elkötelezettség szenvedélye. A Szamatha egy nagyon egyszerű gyakorlat, de ne becsüld alá. Rendkívül erőteljes.
Elizabeth elmesél egy történetet egy barátjáról, akit gyerekkorában bántalmaztak. A nő végül az utcákon kötött ki és drogokat árult, hogy finanszírozhassa a saját drogfüggőségét. Végül letartóztatták és börtönbe került, ahol elkülönítve töltötte büntetését másfél éven keresztül.
Egy nap kimehetett a cellájából egy rövid időre, és találkozott a börtönkonyha egyik szakácsával. Csak egy pár pillanatig beszélgettek, de azt mondta neki, hogy már megbolondult volna a magánzárkájában, ha nem tanulta volna meg irányítani az elméjét.
„Nem tudom, hogy kell meditálni, de számolni és tempót tartani tudok.” A szakács erre azt tanácsolta, hogy ez rendben van, és csak erre figyeljen. Ezt is tette. Másfél éven keresztül mindössze hét lépést tudott megtenni a cellájában, de a számolás és a tempó tartása volt számára a megnyugtató meditáció. Elizabeth szerint a nő élete mostanra rendben van, gyönyörű és törődő, jó kapcsolatban van a világgal.
„A buddhista hagyományok szerint a megszelídítetlen elme olyan, mint egy végtagok nélküli vak ember, aki próbál meglovagolni egy vad lovat. Nincs sok választásod, mint hogy hagyod a dolgokat maguktól alakulni. Választási lehetőséget az elme megzabolázásával nyerhetsz.”
2. Barátkozz össze önmagaddal
Pema Chödrön kapott egy levelet az egyik tanítványától. „Nagyon sokat beszélsz a gyengédségről, de titkon mindig azt gondoltam, hogy a gyengédség a lányok dolga.” Amikor Ani Pema elmeséli ezt a történetet, akkor – a főként nőkből álló hallgatóság – felnevet. Nem meglepő módon, amikor ez a tanítvány megpróbált gyengéd lenni magához, akkor belátta, hogy nincs igaza. Hiába érezte korábban kellemetlennek vagy megalázónak a dolgot, rájött, hogy valójában mennyi bátorság kell ahhoz, hogy gyengédek lehessünk.
Ani Pema rámutat, hogy a meditálás még több önostorozáshoz vezethet. Az elménk megszilárdítása közben előfordul, hogy jobban tudatába kerülünk azoknak a tulajdonságainknak, amiket nem szeretünk magunkban, legyen az keménység, cinikusság, vagy önzőség. Ezután mélyebbre kell tekintenünk, sokkal nagyobb tisztánlátással. Például amikor a függőségeinket nézzük, meg kell találnunk a szomorúságot az újabb ital mögött, és a magányt a következő elszívott szál mögött.
Ez egy feltétel nélküli barátságot eredményez önmagunkkal, hasonló ízzel, mint amilyen mély barátságunk van másokkal is. Ismered önmagad, de jó is vagy magadhoz. Sőt, még szereted is magad, még ha azt is gondolod, hogy már megint elrontottál valamit. Ani Pema szerint csak a feltétel nélküli barátság által tűnhetnek el a gondok. A szokások elnyomása, önostorozás, ezek nem fogják elindítani a változást.
Fontos, hogy a változás, amiről Ani Pema beszél, nem arról szól, hogy rossz emberből jó válik, hanem egy folyamat, aminek a része, hogy megtanulod mi az, ami segít és mi okoz fájdalmat, szenvedést vagy örömöt. Szeretned kell magad, és ne akarj szenvedni soha többet.
Ani Pema kérdések megválaszolásával fejezi be a szombat délelőtti előadását. Egy nő azt mondja, hogy ugyan már egy ideje a spiritualitás útján jár, ez nem segít neki. Ani Pema, mint mindig, most is beszélgetésbe kezd a kérdezővel:
- Rendszeresen meditálsz?
- Igen.
- És hogyan érzed magad közben mostanában?
- Sürgetve.
- Sürgetve?
- Van egy gyermekem, aki állandó ápolást igényel, így nem tudok csak úgy leülni meditálni.
Értem, mondja neki Ani Pema. „Ez jelenleg így van, kényelmetlen és sietős. Ilyenek a dolgok.” Ekkor visszatér arra, amiről már volt szó a délelőtt folyamán: a feltétel nélküli barátságra. Ani Pema azt tanácsolja, hogy ne utasítsa el azt, amit lát magában, inkább fogadja el, és találja meg mindenben a Buddhát.
3. Szabadulj meg az elme statikusságától
A Hudson Valleyben fekvő Omega intézet egy tábor a spirituális felnőttek számára. Reggelente, mielőtt felkel a nap, jógázok vagy tai chizek. Esténként elmegyek a Ram Dass könyvtárba, és elefántos mintás párnákon olvasok az ablakban. Mások a szaunát vagy a templomot választják, kosaraznak vagy teniszeznek, vagy ellátogatnak a kávézóba vagy a kristálytiszta vizű tóhoz. Az ételek is nagyon jók, egészségesek, rizs és bab salsával, tejföllel, és sajttal a tetején.
Szombat délután van, túlságosan teleettem magam ebédkor, és éppen kellemesen bódult vagyok a teltségérzettől, amikor Ani Pema arra kér minket, hogy álljunk fel. Gyakorlatot fogunk végezni. Belégzéskor fel kell emelni magasra a kezünket, majd kilégzéskor egy „hah” kíséretében gyorsan le kell engedni és tenyerünket a combunkhoz csapni. Nagyon egyszerű, de az eredmény meglepő. Hiába a saját kezeim érnek a saját combomhoz, az érintkezés váratlanul ér. Hirtelen, egy-egy nagyon rövid pillanatra teljesen frissnek érzem magam. Ani Pema szerint ez az érzés a szabad jelenlét.
A statikus elme le van ragadva, rugalmatlan. Egy zárt elmeállapot, olyan, mintha úgy élnénk, hogy le van engedve a sötétítő. Ugyan ez egy rendkívül gyakori elmeállapot a mindennapokban, a politika világában nagyon könnyű kiszúrni ezt a jelenséget.
„Mondjuk, hogy környezettudatos vagy. Amiért dolgozol, nagyon fontos, de ha bejön a képbe a fixált elme, akkor a másik oldal az ellenséged. Előítéletes és zárt leszel, és aktivistaként ez gátol.”
A spirituális úton a fixált elmétől való szabadulás a harmadik szükséges lépés a felvilágosodás felé. Még akkor is, ha nem követünk semmilyen utat, az élet végtelen lehetőséget kínál, hogy megtapasztalhassuk ezt a fajta szabadságot. Például, ezek mind olyan dolgok, amik leállították az elmémet: hangos zörgések, erőteljes szépség, mint például egy hatalmas narancsszínű hold látványa, szürrealista művészet, mint például Salvador Dalí telefonja, aminek egy homár gubbaszt a tetején.
„A fixált elmétől való szabadulást gyakran egy trauma vagy krízis idézi elő” – mondja Ani Pema. Egy hirtelen bekövetkező haláleset vagy tragédia az életünkben hirtelen megmutatja, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek eddig hittük. Ani Pema elmeséli egy nő történetét, aki 2001. szeptember 11-én megtapasztalta ezt. Éppen ziláltan rohant munkába, a keze tele volt papírokkal, amiket egy prezentációra vitt magával. És amikor feljött a metróból, meglátta a romokat. A levegőben papírok szálltak, éppen olyanok, mint amik nála is voltak, dokumentumok, amikkel tele voltak az irodákban a fiókok, mint ahol ő is dolgozott. Megállt az elméje.
Amikor Ami Pema először kezdett meditálni, szegényesnek érezte magát, mert a körében mindenki a „rés” létrejöttéről beszélt. Ez az a nyitott tudatosság, amit akkor érhetünk el, ha megszabadulunk a fixált elmétől, de ezt ő akkor még nem tapasztalta meg, és bárki, akinek elmondta, csak mosolygott és annyit mondott, hogy „majd fogod”.
Megértése szerint ez a rés valami olyan volt, amit a meditáció közben lehet megtapasztalni, viszont, ahogy meséli: „Egy hónapot töltöttem a meditációs csarnokban. Nyár volt, ezért állandóan ment a légkondicionáló, a zúgását már egy idő után meg sem lehetett hallani. Csak ültem ott, és az egyik nap valaki kikapcsolta a légkondit. Ez volt az, a rés!”
Ez az egyszerű esemény megadta Ani Pemának a viszonyítási alapot arra, hogy milyen, amikor megszabadul a fixált elmétől. Ez megváltoztatta a meditációs szokásait és az életét is. „Egyszer beszélgettem valakivel, közben pedig nagyon belemelegedtem a beszélgetésbe, és éreztem, ahogy az agyam és a szám is túlpörög. Aztán rájöttem hogyan tudom elengedni. Természetesen az elme újraindul, csakúgy, mint a légkondicionáló. De ha egyszer megtapasztaltad a szünetet, vagyis a rés létrejöttét, akkor észreveszed majd, hogy ez sokkal automatikusabban megy.”
Egy gyakorló munkája a rések létrejöttének észrevétele és ezek értékelése. Minden cselekvésben, hangban és illatban létezhet egy kis hely, amiben rácsodálkozás rejlik minden emberi dologra. „Az emberi létben óriási lehetőségek rejlenek.”
Az előadás után mindenki meghajol, én pedig figyelek rá, hogy ez a meghajlás egy ajtó lehessen a számomra, egyszerű dolog, ami később továbbnőhet. Gyengéd kis csoda ez, ahogy az ujjaim a combomhoz érnek, és a hátamat pedig óvatosan előre döntöm. Majd ahogy újra kiegyenesedek és felállok, és elindulok az ajtón kifelé a többi résztvevővel együtt.
Kint a napfény kezd rózsaszínbe fordulni, miközben elindulok a meditációs központba. Vacsoráig a lehullott őszi falevelek hangját hallgatom, ahogy ropognak a cipőm alatt.
4. Törődj másokkal
Lelia Calder és Cynthia Ronan szintén részt vesznek a lelkigyakorlatunkon, ők ketten egy szobában vannak, meglátogatom őket, hogy beszélgessünk Pema Chödrön tanításairól. Lelia Pennsylvaniában él, és a kilencvenes évek közepétől elkötelezett tanulója. Cynthia Ohioból érkezett, és sosem volt még Ani Pemával lelkigyakorlaton, de már öt éve olvassa a könyveit.
Amikor megkérem Leliát, hogy mondjon egy példát hogyan segítették Pema Chödrön tanításai az életében, felnevet. „Rengeteg példám van! Bárcsak eszembe jutna valami igazán drámai, de a legtöbbször ezek leginkább egyszerű dolgok. Nagyon bonyolítjuk a dolgokat, és éppen ezt szeretem a dharmában, hogy egyszerű. Amikor leegyszerűsítjük a dolgokat, akkor semmi sem tűnik olyan nagy ügynek. Viszont az, ha nem alakítod egy óriási problémává az életed, és egyszerű, egyenes és átlátható vagy, az igenis nagy ügy.”
Cynthia esetében Pema Chödrön tanításai igazán megérintik, mert tud azonosulni a tapasztalataival. Ani Pema gyakran említi, hogy a második válása sodorta a buddhizmus útjára, és Cynthia szintén átélt egy fájdalmas elválást.
„Sokszor éreztem azt, hogy nem tudom mit kellene tennem. Hogy álljak fel a padlóról? De Pema tanításai által megtanultam csak jelen lenni. Jó volt, hogy valaki azt mondta, hogy igen, most a padlón vagy, én is voltam ott. És ott is maradsz. Engedd el a történetet. Ha megállítod csak két másodpercre, akkor máris továbbléptél.”
Meredith Monk híres zeneszerző és előadó régóta tanulmányozza és követi Pema Chödrön tanításait. Amikor egy fa lombjai alatt beszélgettünk, elmesélte, hogy mennyit segített neki Ani Pema egy szélesebb perspektíva megtalálásában, miután meghalt a partnere.
„Amikor nagyon fájdalmasak a körülmények, van mód arra, hogy észrevegyük, hogy ezek a körülmények az élet nagyobb folyamának a részei. Abban a pillanatban, amikor fájdalmakon mész keresztül, több millió ember éli át ugyanazt a fájdalmat. Emberek millió ülnek a kórház várójában. Emberek milliói küzdenek a gyásszal.”
A hétvége utolsó előadása alatt elhangzik, hogy „amikor rosszul érzed magad, legyen ez egy kötelék mások szenvedéséhez. Amikor boldog vagy, legyen ez egy kötelék mások boldogságához”. A tény, hogy minden bánatunk és örömünk teljesen megegyezik mások örömével és bánatával, a kulcs, a negyedik és egyben utolsó tulajdonság, ami szükséges a felébredéshez: az egymással való törődés.
A tengeri szellőrózsa nyitott és puha, de ha közelítesz felé az ujjaddal, akkor bezáródik. Ani Pema szerint mi is ilyenek vagyunk. Nem bírjuk elviselni a hibáinkat, az unalmat, csalódást, félelemet, nem bírjuk mások szenvedését nézni, sem az esti hírekben, sem az utcán látott hajléktalan arcán. Úgyhogy bezáródunk.
„Ez a józan gondolkodás. A tested és elméd tudja, hogy mennyit bírsz elviselni. De a szívedben szeretnéd, hogy mielőtt meghalsz – vagy akár a jövő héten – sokkal nyitottabb legyél mások és önmagad felé is. Egyszerre mindig csak egy apró lépés, négy kicsi lépés előre, kettő hátra. Bízz abban, hogy a saját tempódban kell haladnod.”
Megszokásból hagyjuk, hogy a nehéz érzelmek és tapasztalatok elkülönítsenek minket másoktól. Egyedül érezzük magunkat a lehangoltság, elkeseredettség vagy a szomorúság idején. De ha használjuk a köztünk és az ugyanezeket az érzelmeket átélők között lévő köteléket, akkor rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül, és együttérzést fedezünk fel magunkban.
Vetek egy pillantást a körülöttem lévőkre. Ani Pema éppen befejezni készül az utolsó előadását, és legelöl egy székben ül, kezében egy pohár víz, és a közelben egy csokor virág is helyet kapott. Az egyik oldalamon egy középkorú nő ül, pillangós felsőben, fülében karika-fülbevaló, a másikon egy fiatal lány kapucnis pulcsiban és hüvelykujján gyűrűvel. Előttem egy férfi, a haja összefogva. 500 ember kántálja együtt Santidéva mester ősi bölcsességét.
Forrás: Lionsroar.com/
Ajánlott könyv:
