A válasz a tudományban rejlik (amellett, hogy jó érzés is)
Talán hallottad már, hogy minden alkalommal, amikor valaki szeretettel átölel, akkor az életed meghosszabbodik egy teljes nappal.
Lehetetlen bizonyítani vagy megcáfolni ezt a kijelentést, de mindenki érti, hogy pontosan mi az üzenete. Amikor a dolgaink rosszabbra fordulnak, egy meleg ölelés sokkal többet segíthet rajtunk, mint egy logikus magyarázat arról, hogy mi történik velünk. „Nem segíthetek a problémádon, de melletted leszek a legnehezebb időszakokban is.” Ennek a gondolatnak a lehető legjobb kifejezése egy ölelés.
Amikor az Egyesült Államokba érkeztem, sok időbe telt, amíg hozzászoktam, ahogy a nyugatiak köszöntik egymást. Az udvarias koreai meghajlás helyett meg kellett tanulnom a fesztelen és spontán köszönést – egy gyors biccentés és egy szia, ahogy elhaladnak az ismerősök egymás mellett az utcán.
Elsajátítottam, hogy a kézfogás nem csupán a másik kezének a megragadása, hanem mosolyogni is kell, miközben a másik szemébe is nézel, és megbizonyosodni arról is, hogy nem fogod túl erősen vagy túl gyengén a másik kezét.
De a különböző köszöntési formák közül az öleléshez kellett a legtöbb idő, hogy megszokjam. Amióta szerzetes vagyok, megszoktam, hogy hapjanggal köszöntjük egymást – összeteszem a két kezem a mellkasom előtt és derékból meghajolok. Mikor ki kellett tárnom a kezem, hogy magamhoz szorítsak valakit, kínos érzés kerített hatalmába, félénk lettem.
De köszönteni egymást nem csak egy ember feladata. Ha távolabb lépsz attól, aki kitárja a karjait, hogy megöleljen, vagy ha elhúzod a kezed egy kézfogás elől, akkor nem csak zavarba hozod a másikat, hanem ezzel azt sugallod, hogy távolságot akarsz tartani, ami udvariatlannak is hat. De egy idő után, amikor egy barátommal vagy egy kollégámmal eléggé közeli kapcsolatba kerültem, megtanultam igazán ölelni. Furcsamód a kezdeti kínos érzés fokozatosan eltűnt, és a barátság, intimitás és bensőségesség érzése vette át a helyét.
Nemrégiben hallottam néhány érdekes kutatásról az öleléssel kapcsolatban – tudományos bizonyíték van arra, hogy valóban jó hatást gyakorol az egészségre. Anthony Grant, a Sydney Egyetem pszichológia professzorának kutatása kimutatja, hogy az ölelések nemcsak a szorongás és a magány érzését csökkentik, hanem a kortizolszintet is, ami a testünk stresszre adott reakciója. Ez a hatás cserébe erősíti az immunrendszert és csökkenti a vérnyomást.
Karen Grewen szerint, ha egy pár legalább 20 másodpercig öleli egymást vagy ugyanennyi ideig fogják egymás kezét, mielőtt reggel elindulnak otthonról, a stressz-szintjük csak fele olyan magas lesz, mint azoké a pároké, akik nem tesznek így. Tehát egy gyors reggeli ölelés azzal, akit szeretünk, egy egész napra elegendő védőréteggel lát el minket a traumák ellen.
Szerzetesként előfordul, hogy nekem kell ellátnom az embereket ezzel a védőréteggel. Az egyik ilyen eset a mai napig megmaradt az emlékezetemben. Szöulban voltam egy könyvdedikáláson, épp egy hölgy könyvét írtam alá, amikor elcsukló hangon elkezdte mesélni:
„Haemin Sunim, a gyermekeim apja két hónapja vesztette életét egy autóbalesetben. Olyan sokkos állapotban vagyok, hogy azóta alig hagytam el a házat. Kaptam az öcsémtől egy könyvet ajándékba, valószínűleg mert sajnált. Rengeteget sírtam a könyvön már az első fejezettől kezdve. Valamiért azt gondoltam, hogy ha találkozhatnék magával, az megadná a bátorságot ahhoz, hogy továbblépjek, és hogy újra képes legyek gondoskodni a gyermekeimről. Vidéken élek, de ma reggel felültem egy vonatra, hogy személyesen is találkozhassunk.”
A hangja remegett közben, és az arcát könnyek áztatták. Abban a pillanatban észre sem vettem, hogy mit teszek, felálltam, közelebb léptem hozzá és kitártam a kajaim. Miután egy darabig magamhoz öleltem, azt mondtam:
„Én is imádkozni fogok a gyermekeid apjáért. A lelke figyelni fog titeket a túlvilágról, látni fogja, ahogy éled az életed és hogy milyen jól gondoskodsz a gyerekekről. Lehet, hogy most magányosnak érzed magad és nagyon nehéznek találod az életet, de ettől a tapasztalattól erősebb, bölcsebb és együttérzőbb leszel. Innentől a dolgok egyre jobban fognak alakulni. Ne aggódj nagyon sokat.”
Nem engedtem el amíg sírt, és arra gondoltam, hogy ugyan sok hibám van, de szeretnék az a valaki lenni, aki képes egy kis megnyugvást hozni mások életébe, akár a Napnak egy apró sugara. Ha valakinek egy ölelésre van szüksége tőlem, akkor örömmel megadom neki, olyan gyakran, ahogy szüksége van erre. Azoknak, akik ezeket a sorokat olvassák: ha egy családtagod vagy barátod nehéz időszakon megy keresztül, kérlek, ne felejtsd el időnként megölelni. Ki tudja, talán tényleg meghosszabbíthatod vele az életét, és persze a sajátodat is.
Forrás: Lithub.com
Ajánlott könyv:
