Rejteget valamit ez az ember?
Meglehet, hogy az őszinteség a legjobb politika, ám fontos észben tartani, hogy szemlátomást, kieséses alapon, a tisztességtelenség a második legjobb politika.
George Carlin (1937–2008)
Mikor titkon azt gyanítod, hogy a másik ember valami alantas dologra készül, három egyszerű lehetőséged van: szembesíted az adott személyt, figyelmen kívül hagyod a szituációt, vagy megpróbálsz több információt szerezni az üggyel kapcsolatban.
Amennyiben szembesíted az adott személyt, azzal nem csupán azt éred el, hogy kénytelen legyen védekezni, de ha még az is kiderül, hogy tévedtél, akkor jó eséllyel tűnsz majd paranoiásnak vagy féltékenynek, és ezt a kapcsolat szenvedi majd meg.
A helyzetet figyelmen kívül hagyni nehéz lehet, és valószínűleg magadnak ártasz majd vele.
Végezetül pedig az, ha megpróbálsz egymagad még több tényadatot összeszedni az ügyben, időigényes lehet, és még a károdra is válhat, ha rajtakapnak, hogy szaglászol.
Ha bármikor úgy érzed, hogy valami tisztességtelen dolog történik éppen, például a tinédzser gyereked drogozik, lop az egyik alkalmazottad, vagy egy barátod nem hű hozzád, használd a következő technikák valamelyikét, hogy megtudd, mire is készül valójában az adott személy, és hogy mi jár a fejében.
1. technika: A gondolatolvasó
Ez a technika, melyet elsőként a Never Be Lied to Again (Többé ne hazudjanak neked) című könyvemben mutattam be, gyakorlatilag garantálja, hogy mindössze néhány perc leforgása alatt meg tudod majd mondani, hogy a másik ember titkol-e valamit, vagy sem. Úgy működik, mint a Rorschach-teszt, gyakran utalnak is rá tintapacatesztként. A Rorschach-teszt absztrakt, kétoldali tintapacafoltokból áll. A teszt mögötti elmélet szerint az, ahogyan egy adott személy a formákat értelmezi, felfedi tudat alatti attitűdjét és gondolatait.
Mi a technikánkkal ugyanezt az elméletet használjuk, viszont teljesen új módon alkalmazzuk – verbálisan. Te felteszel egy kérdést, mely semmivel sem vádolja a másik embert, ugyanakkor az adott szituációra utal. Ezt követően pedig pusztán a válasz elemzésével képes leszel megmondani, hogy az adott személy rejteget-e valamit.
Ezzel a technikával felhozhatsz egy érzékeny témát, és megtudhatod, hogy a másik tud-e rendben beszélni róla, vagy aggodalmassá válik a téma hallatán, miközben egyáltalán semmilyen vád nem hangzik el. Nézzünk is rögtön egy példát!
Egy értékesítési menedzser úgy gondolja, hogy az egyik alkalmazottja lopja az irodai eszközöket. Ha egyből nekiszegezné a kérdést, hogy „Megloptad a céget?”, azzal azonnal védekező állásba kényszerítené, és szinte lehetetlen-né tenné, hogy kihúzza belőle az igazat. Amennyiben nem bűnös, természetesen közli a menedzserrel, hogy nem lopott. Ha viszont bűnös, valószínűleg hazudni fog, és azt mondja, hogy semmilyen eszközt nem emelt el. Ehelyett jobb, ha a menedzser olyasmit mond, ami nem számít fenyegetésnek, például azt, hogy „Jill, tudnál nekem segíteni valamiben? Tudomásomra jutott, hogy valaki az értékesítési osztályon saját használatra hazavisz az irodai eszközökből. Van bármilyen ötleted, hogyan vethetnénk véget ennek?” Ezután pedig egyszerűen csak megfigyeli az alkalmazott reakcióját.
Ha az alkalmazott kérdezősködni kezd, és úgy tűnik, érdeklődik a beszélgetés témája iránt, akkor a menedzser okkal lehet benne biztos, hogy nem lop, ugyanakkor ha nyugtalanná válik, és próbál témát váltani, akkor nagy valószínűséggel ő a bűnös.
A menedzser azonnali változást észlel majd az alkalmazott viselkedésében és attitűdjében. (A szorongásra utaló jeleket részletesebben a Harmadik fejezetben fejtjük ki.)
Amennyiben ártatlan az alkalmazott, nagy valószínűséggel tanácsot ad majd az ügyben, és örülni fog, amiért kikérték a véleményét. Ha viszont bűnös, látványosan kellemetlenül fogja érezni magát, és valószínűleg biztosítja majd a menedzsert arról, hogy ő például sosem tenne ilyet. Nincs rá semmi oka, hogy saját magát is megemlítse ebben az ügyben, kivéve persze, ha bűnösnek érzi magát.
Egy másik módja a technika alkalmazásának az, ha egyszerűen csak hangosan gondolkodunk azon, hogy lehet képes valaki az adott dologra (amit szerinted a másik elkövetett), majd felméred a másik reakcióját. Nézzük, hogy működik a hangos gondolkodás! Egy nő úgy gondolja, hogy a férfi , akivel randevúzik, kissé furcsán viselkedik, és azon tűnődik, szed-e valamit, akár orvos által felírt gyógyszert, akár valami mást. Hogy ezt kiderítse, hangosan is eltűnődhet: „Hát nem érdekes, hogy az emberek drogoznak, és közben azt gondolják, hogy másoknak ez nem tűnik fel?” Ezenkívül még azt is mondhatja: „Pont mostanában olvastam egy cikket, amelyben az állt, hogy a felnőttek harminchárom százaléka élete során egyszer már biztosan kipróbált valamilyen rekreációs drogot.”
A nő ekkor közvetetten hozza fel a témát, és megfigyelheti, hogy a férfi reakciója utal-e arra, hogy a saját drogozását titkolja-e, vagy sem. Az az ember, aki nem folytatja az említett tevékenységet, nagy valószínűséggel hajlandó bekapcsolódni ebbe a beszélgetésbe, míg az, akire jellemző ez a viselkedés, meg akarja majd változtatni a beszélgetés témáját. Ezt a technikát úgy is lehet használni, hogy tanácsot kérünk a másik féltől. Egy kórházi adminisztrátor azt gyanítja, hogy az egyik orvos iszik ügyeletben. Mondhatja azt, hogy: „Dr. Smith, szeretném kikérni a tanácsát valamivel kapcsolatban. Az egyik kolléganőmnek egy másik kórházban van egy kis gondja az egyik orvossal, akivel együtt dolgozik. Úgy gondolja, hogy az orvos talán iszik, mikor ügyeletes. Van bármilyen tanácsa, hogy ez a kolléganőm hogyan beszéljen az orvossal?”
Ismét csak, amennyiben az orvos bűnös, és tényleg iszik ügyeletben, nagy valószínűséggel rendkívül kellemetlenül fogja érezni magát. Ha mégsem tesz ilyesmit, akkor örülni fog, amiért kikérték a véleményét, és boldogan ad majd tanácsot az ügyben.
Forrás: Részlet Dr. David J. Lieberman Olvass az emberekben c. könyvből