“Ha bárki mást tesznek felelőssé boldogságukért, csak az idejüket vesztegetik. Aki úgy dönt, hogy tiszteli önmagát, pontosan azt kapja majd, amit az élet szándékozott adni számára. Így esélye nyílik rá, hogy maximálisan kibontakoztathassa képességeit.”

Nevét a világ egyetlen szegletében sem kell bemutatni. Sokaknak mint televíziós műsorvezető, producer, üzletasszony jut eszébe, pedig számos könyv szerzője is. Van mit mondania.

Oprah Winfrey a legnagyobb mélységekből indulva küzdötte fel magát a legmagasabb csúcsokra, és vált nemcsak megkerülhetetlen televíziós személyiséggé, hanem igazi, globális tanítóvá. Hosszú és fordulatokban gazdag élete, lebilincselő személyisége szinte kötelez minket arra, hogy meghallgassuk, amit könyveivel üzen nekünk.

A leghátrányosabb helyzetből indulva

Oprah annak ellenére valósította meg az amerikai álmot – sőt, valójában ennél sokkal többet – hogy a lehető leghátrányosabb helyzetből indult az életben.

A fekete kislány a Mississippi mellett, egy rasszizmustól átitatott vidéken született házasságon kívüli, alkalmi kapcsolatból, ahogy ő fogalmazott, tulajdonképpen véletlenül. 

“Milyen bámulatos is, hogy noha fajgyűlölő államban, Mississippiben születtem és nevelkedtem – ahol még tévét is csak a városban nézhettem, mert nekünk nem volt otthon – hol tartok ma mindennek ellenére.”

Oprah gyerekkorát a mélyszegénység, a nélkülözés, a sorozatos megaláztatások, és az erőszak hatotta át. Ekkor tanulta meg, hogy szó szerint csak önmagából meríthet erőt. Gyerekként hamar belátta: az egyetlen esélye egy jobb életre, ha hátrányait megpróbálja az előnyeire fordítani, és feladatokként tekint a problémákra. Jelszavává, mantrájává és életfilozófiájává tette ezeket a mondatokat: “Ha sikeres akarsz lenni, légy kiváló. Ha a legjobbat akarod, amit a világ csak ajánlhat, ajánld te is a legjobbat a világnak!”

Sziklaszilárd akaraterejének és elszántságának köszönhetően az egyetemi diplomáig vitte, majd rádiós és televíziós újságíró lett. Hírolvasóként döbbent rá, hogy az ő igazi tehetsége a kölcsönös kommunikációban rejlik, így amikor lehetőség kínálkozott, áttért a beszélgetős műsorok műfajára.

oprah-elet-adta-idezetek

The Oprah Winfrey Show

Oprah személyisége a komoly kockázatok és pénzügyi nehézségek árán megszületett, majd az amerikai televíziózást alapjaiban megváltoztató The Oprah Winfrey Show-ban teljesedett ki, amely 1988-ban indult negyedszázados hódító útjára. A műsor sikerének titka nem csak a tabufeszegető témák, a bátor, őszinte hangnem és a tiszta szándék volt. Elsősorban Oprah magával ragadó személyisége tette azzá, ami.

Ő így vall erről: Szeretem elmondani mások történeteit, kihüvelyezni az igazságot tapasztalataikból, és olyan tanulságot vonni le belőle, ami felvilágosít, ösztönöz, vagy javára szolgál embertársaimnak. Ez a nagyszerű kapcsolat, amit bármelyik interjúalanyommal szemben érzek, azért jöhet létre, mert tudva tudom, hogy valamennyien ugyanazt az utat járjuk, és ugyanarra vágyunk: szeretetre, boldogságra és elismerésre.”

Én ugyanis szinte kivirulok, amikor a szív dolgairól, érzelmekről és kapcsolatokról beszélek nagy közönség előtt. Valami történik közöttem és a beszélgetőtársam között. Legyen bárki, érzem őt, ahogyan azt is, hogy viszonozza felé kibocsátott rezgéseimet. Ez azért van, mert biztosan tudom, ő is átment azon, amin én, s talán jobban meg is szenvedte.”

A 47 Emmy-díjjal jutalmazott, és a világtörténelem leghosszabb ideig futó talk show-ja címet elnyert műsor 2011-ben ért véget. Oprah azonban ma is aktív. Új műsora, az önsegítést célul kitűző Super Soul Sunday immár saját tv-csatornáján fut, mellette pedig nemcsak saját nevével fémjelzett újságját adja ki, jótékonysági szervezeteket vezet és színészkedik, hanem sikerkönyvekben veti papírra eddig megélt élettapasztalatait és azt, amit másoktól tanult.

Áldozatból tanító

Oprah Winfrey már gyerekkorában olyan sok traumát élt át, amibe mások belehalnak, vagy életre szóló sebeket szereznek. Nemcsak a keserű gyermekkorral és a nélkülözéssel, hanem egy nem kívánt kamaszkori terhességgel, és újszülött gyermeke korai halálával is együtt kellett élnie. Hosszú és fáradtságos munka, rengeteg elhibázott kapcsolat, kitartás és önmagába vetett hit vezetett odáig, hogy Oprah kiteljesedett, boldog és hálás emberré váljon, aki ma már így vélekedik a múltról: “A magam részéről biztosan tudom, hogy minden akadálynak értelme van. Hogy azután elég nyitottak vagyunk-e, és tudunk-e mindebből tanulni, eldönti, kimászunk-e a csávából, vagy megrekedünk benne.”

Saját spirituális útjáról Oprah nemcsak beszél, hanem könyveiben meg is örökíti. Amit biztosan tudok című kötete 2014-ben jelent meg, és összefoglalta benne az O magazinban – saját magazinjában – éveken át vezetett azonos című rovatának fő mondanivalóit.

A könyv lapjainak őszinte, megrendítő, és erőt sugárzó stílusa mögött az első oldaltól maga Oprah nyújt kezet. Úgy szólítja meg az olvasót, mintha csak saját, barátságos bútorokkal és színes párnákkal berendezett, napfényben úszó nappalijában látna minket vendégül, hogy miközben mesél nekünk, vele együtt kortyolhassuk el hőn szeretett, gőzölt mandulatejjel készült ötórai, tűzforró chai lattéját.

A könyv fejezetcímei egyben hívószavak is a szerző életéből, amik nemcsak gyerek- és fiatalkori élményeket elevenítenek fel, hanem Oprah életének legfontosabb mérföldköveit is: Öröm, Rugalmasság, Kapcsolatok, Hála, Lehetőség, Áhítat.

Születésnapok, utazások, karrierállomások, barátok sorjáznak elénk lebilincselően izgalmas stílusban, örökbecsű történetekkel és megszívlelendő gondolatokkal. Oprah világa végtelenül egyszerű, a szó legnemesebb értelmében.

oprah-elet-adta-idezetek

“Az első és legfontosabb célom az életben, hogy közel maradjak a lélekhez. Minden más megoldódik magától. A legfőbb spirituális törekvésem pedig az, hogy megmaradjak a pillanatban. Ne próbáljak a jövőbe látni, ne keseregjek régi hibák miatt, és hogy átérezzem a jelenben rejlő hatalmas erőt. Ez, barátaim, a boldogság titka.”

Aki elolvassa az Amit biztosan tudok című könyvet, úgy fogja letenni, hogy még többet akar Oprah tanításaiból. Számukra is igazi csemegét jelent az új kötet, az Élet adta bölcsesség, amelyben Oprah korunk meghatározó spirituális tanítóival folytatott, mély beszélgetéseit dolgozza fel. Többek között Deepak Chopra, John Grey, Wayne Dyer, Eckhart Tolle, Brené Brown, Pema Chödrön bukkan fel a könyv lapjain, hogy megosszák velünk az emberi lét legizgalmasabb kérdéseire adott válaszaikat, melyeket a szerző saját fotói tesznek még egyedibbeké.

Az Élet adta bölcsesség egy értékes és megismételhetetlen válogatás, mindannyiunk számára olyan ajándékot nyújtva, amely segít meglátni az élet apró örömeit és csodálatos lehetőségeit.

Ismerd meg te is ennek a nem mindennapi embernek és barátainak gondolatait, tapasztalatait és bölcsességeit! Oprah Winfrey, aki már életében legenda lett és elévülhetetlen nyomot hagy a világban, arra buzdít téged, hogyan lásd meg az élet adta csodákat, az örömöket és a szeretetet. Ha valakitől, tőle igazán megéri tanulnod:

“Az egyensúly a jelenhez igazodik. Mikor úgy érzik, hogy inogni kezd a föld a lábuk alatt, helyezkedjenek vissza a jelenbe. Így meg tudnak majd birkózni bármivel, amit a következő pillanat magával hoz. Hiszen ebben a pillanatban is lélegeznek még. Életben maradtak, és megtalálták az utat, ami egyre feljebb vezet.”

Ajánlott könyvek:

Oprah Winfrey – Élet adta bölcsesség

Oprah Winfrey – Amit biztosan tudok