Örökölt családminták

A nagynéném életét élem, az anyámét, az apámét, a nagyszüleim, a dédszüleim életét, az unokatestvéreimét és a nagybátyáimét és nagy valószínűséggel még sok mindenkiét, akikről nem is tudok. A történeteik, amelyeket megteremtettek és amelyeket túléltek, a saját és az elődeiktől kapott tapasztalataik most bennem élnek. Egyszerű kijelentések, megállapítások, szófordulatok, hiedelmek, amelyek meghatározzák, hogyan tekintek önmagamra és a létezésre – mindezek a háttérben meglapulva, bár igaz, hogy némelyiküket a családi beszélgetések vagy az éveken át tartó terápia nyilvánvalóvá tette. A múlt felfedezése a maga valójában szemfelnyitó élmény, és amikor a tudattalan tartalmak megtestesülnek… legalább annyira sokkolóak, mint meglepőek.

Például nem tudtam, hogy az édesanyám úgy nőtt fel, hogy az anyja mindenkinek, barátoknak, családtagoknak és ismerősöknek azt hajtogatta, hogy „Donis elintézi”. Most itt vagyok, és ugyanezt a valóságot élem újra. Én vagyok az, aki elintézi a dolgokat. Én vagyok, aki megcsinálja azt, amit kell, bármi is legyen, és őszintén szólva gyakran az én időm, energiám, lelkesedésem, lelki békém, nyugalmam vagy örömöm látja kárát a dolognak.

Mark Wolynn a saját történetével kezdi a könyvét. Elmeséli, hogyan vakult meg annak ellenére, hogy semmilyen fizikai kiváltó okot nem találtak, ami ezt indokolta volna. Kiderült, hogy hiába utazott el Indiába, hogy elmélyítse a meditációs gyakorlatait, és tiszteletre méltó guruktól tanuljon, a megoldás a szüleivel való kapcsolatának javításában rejlett. Két guru kerek perec megmondta neki, hogy menjen haza.

A szerző sok energiát fordít a szülői kapcsolatok tárgyalására, beleértve egy gyönyörűen megírt, velős fejezetet az anya és gyermekei közötti kapcsolatról és arról, hogy mi történik, ha ez a kötelék bármilyen okból megszakad. A leírtak nagy része rezonált velem, mivel az életem első két hetét kórházi ügyeletben töltöttem (a testvéreim éppen bárányhimlősök voltak, így nem mehettünk haza). Anyai nagymamám érzelmileg elérhetetlen, abuzív figura volt, így az édesanyám – saját megfogalmazása szerint – nem kapta meg az érzelmei kifejezéséhez szükséges „szavakat”. Nem ismeri (az én nézőpontomból kiindulva) azt a képességet, hogy rá tudjon hangolódni önmagára vagy rám, hogy segíteni tudjon nekem kialakítani azt az ént, amiről Shore és mások a korai gyermekfejlődés kapcsán beszélnek.

Amit megmutatnak a szavak

Ez a könyv egyértelműen a személyiségfejlesztéssel foglalkozik, mégpedig a laikus közönség számára. A szöveg stílusa rendkívül felhasználóbarát (rövid mondatok, jól definiált szakkifejezések, amikor új nevek kerülnek elő és a kontextust is bemutatja). Átfogó elemzést kapunk a mindennapi nyelvhasználatunkban megmutatkozó félelmek és szorongások felfedezésére és leleplezésére. Ezek azok az egyszerű szavak és kifejezések, valamint viselkedési minták és fizikai tünetek, amelyek mögött valójában másokhoz, esetenként sokkal korábbi nemzedékekhez tartozó történetek és narratívák húzódnak meg.

A könyv fókuszában Mark „Alapnyelvezet”-módszere áll, amelynek lényege az alappanaszok, alapleírások, alapmondatok és alaptraumák feltérképezése:

Alappanasz: a fő problémánk, amit internalizálunk vagy kifelé projektálunk.

Alapleírások: jelzők és rövid leíró kifejezések, amelyek a szüleinkkel kapcsolatos tudattalan érzéseinket mutatják meg.

Alapnyelv: a legmélyebben lakozó félelmeink csak ránk jellemző szavai és mondatai, amelyek elvezethetnek a feloldatlan trauma forrásához. Az alapnyelv testi érzetekben, viselkedésben, érzelmekben, impulzusokban és betegségek tüneteiben is megnyilvánulhat.

Alapmondat: egy rövid mondat, ami kifejezi a legmélyebb félelmünk érzelemmel töltött nyelvezetét. A korai gyermekkorunkból vagy a családi múltból származó feloldatlan trauma lenyomatát hordozza.

Alaptrauma: a korai gyermekkorunkból vagy a családi múltunkból származó feloldatlan trauma, ami tudat alatt befolyásolja a viselkedésünket, a döntéseinket, az egészségünket és a jóllétünket.

A folyamatot Mark egy fiatalember, James történetén keresztül mutatja be, aki egy éjjel dideregve riadt fel az álmából, és úgy érezte, hogy egészen biztosan meghal, ha visszaalszik. Markhoz depresszió és álmatlanság panaszaival érkezett. A férfi tizenkilenc éves korában félbeszakította az egyetemi tanulmányait és sutba dobta a törekvéseit. Az alapleírásait és -mondatait hallgatva, valamint a családfával való munka során [a könyvben Mark bemutatja, a genogram (kiterjesztett családfa) felállításának technikáját, melyen a nemzedékeken át öröklődő tapasztalatok is feltérképezhetőek] kiderült, hogy egy nagybácsi valóban fagyhalált halt egy hóviharban. Jamesnek erről a terápia megkezdése előtt nem volt tudomása, mégis a nagybácsi történetét élte újra. Amint feltérképezték a részleteket, James képessé vált a vizualizáció, az aktív képzelet és direkt dialógus technikáinak segítségével új utakat nyitni az életének és egészségének visszaszerzése, integrációja és irányítása felé.

Mark szerint a traumatikus örökségeink sokkalta nagyobb szerepet játszanak az érzelmi és fizikai életünkben, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A könyve nyugodt tempójú, széles körű betekintést nyújt a múltban megtapasztalt vagy a korábbi generációk által átörökített traumák jelenre gyakorolt hatásának alaposabb megértéséhez. Konkrét technikákat is kapunk, hogy leleplezhessük, mi okozza a jelenlegi tüneteket és panaszokat, és újra kapcsolódhassunk azokhoz, akiknek az élete hatással van a miénkre. A függelékben adatbányászáshoz hasznos kérdéseket, valamint a saját és családi traumák, történetek feltérképezésére alkalmas listákat találunk. Emellett a könyv során is találkozunk kérdésekkel, amelyek segítik a múltunkba való felfedezőutakat.

Az egyes technikák elvégzése során automatikusan számos közhely merült fel bennem, hiszen ezek között nőttem fel és a mai napig a mindennapom részét képezik. Ilyenek például a „ki korán kel, aranyat lel”, „ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak”, és persze „éhes disznó makkal álmodik”. A múltam slágerei ugyancsak világos megállapításokat tesznek az életemről (az akkoriról és a jelenlegiről is): „alone again, naturally” („újra egyedül vagyok, természetesen”).

Nehéz biztosan megmondani, hogy a családi traumák melyike gyakorol meghatározó hatást: a német őseimnek kétszer is jó minőségű földet ígértek, és ők kétszer is hűséget fogadtak, egyszer a dán királynak, majd Nagy Katalin cárnőnek (ami egyben azt is jelenti, hogy el kellett hogy jussanak valahogy Oroszországba, egy Volga-menti kis faluba), ám a reményeiket mindkétszer összetörte a hazugság és a rideg valóság. Túlélték a nagy éhínséget és a Bolsevik-forradalmat. A rokonaim munkatáborba kerültek, ahol vagy meghaltak, vagy olyan atrocitások érték őket, amelyeket a kiszabadulásukat és letelepedésüket követően is magukkal hordoztak. A nagyszüleim tizenhét éven át el voltak szakítva egymástól: a nagyapám teológus volt és elszökött Berlinbe, a nagyanyám, a falu első óvónője, Oroszországban ragadt, amíg eleget nem keresett ahhoz, hogy ő is emigráljon. Amerikába jöttek, az Ellis-szigetet és az ezzel járó traumát kikerülve egyenesen Coloradóba: egy lelkész és a felesége. A szüleim átélték a Nagy Válságot és a többit. Anyai ágon örökbefogadások és családon belüli erőszak… Mindeközben azt kérdezem magamtól, hogy mihez kezdek én mindezzel? Az egész az ismert történetek egyvelege, bármiféle vezérfonal nélkül.

Amikor az alapmondatom megjelent az elmémben, minden helyre került: fáradhatatlanul dolgozom és alig kapok valamit ezért cserébe, míg ők, az „aranylók” dúskálnak a gazdagságban, és közben nem csinálnak szinte semmit.

Hirtelen úgy éreztem, hogy a múltam a jelenemmé válik. Igen, az őseim a semmiért dolgoztak, a nekik tett ígéreteket megszegték, az álmaikat pedig vályogházak és lápvidékek, éhínségek és háborúk semmisítették meg. Mindeközben mások az ő kárukon emelkedtek föl és gazdagodtak meg. Ebből a kitágított perspektívából megláttam, hogy ugyanezt a mintázatot teremtem és élem újra én is.

Hiányzott azonban az, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Mark intervenciós technikái erőteljesen támaszkodnak a vizualizációra és a dialógus-technikára (két szék satöbbi). Számos esetet felhoz, amelyek illusztrálják a felfedező, majd a gyógyulási folyamatot, de ezekben ő mindig jelen van: kísér, vezet, szavakat tanácsol, mutatja a tapasztaláshoz és a gyógyuláshoz vezető utat. A feltárulkozó információk áradata kezelhetetlenné válhat, különösen, ha nem vagy képzett pszichoterapeuta. Ami azt illeti, még szakmai képzéssel és klinikai pszichológiából szerzett doktori címmel a hátam mögött is a lényem belső részei ugyanazok maradnak: a belső gyermek, a kamasz, a fiatal felnőtt mind odabenn vannak a maguk sérelmeivel, fájdalmaival és begyógyítatlan sebeivel, amelyek minden figyelem és képzés ellenére továbbra is lüktetnek.

A könyv legfontosabb kijelentése számomra éppen ezért az, amit Mark „gyógyító mondatnak” hív: „a feloldozás vagy kibékülés mondata, ami a jóllét új képeit és érzéseit idézi meg.”

Bizonytalan voltam, hogy mi lehet a „gyógyító mondatom”, így visszatértem a családfámhoz, és a nyomor, a balsors helyett úttörőket láttam, felfedezőket, tanítókat, mentorokat és filozófusokat. Az egyik Eichhorn-rokonomról még egy hegycsúcsot is elneveztek, olyan nagyszerű hegymászó volt!

Méltányolnom kellett a fáradozásaikat, a kitartásukat, a hitüket és az állhatatosságukat. Majd értékelnem kellett ugyanezeket a jellemvonásokat önmagamban is. Dániában nem jöttek össze a dolgok, próbáljuk meg Oroszországot. Itt sem? Rendben, irány Amerika!

Olyan, mintha a régi mondást, „ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik”, igazán megszívlelték volna az őseim. Lehet, hogy az új ajtó mögött nem egészen az volt, amit elképzeltek vagy amire számítottak, de sosem hunyt ki bennük a tűz, hogy jobbá tegyék a saját és a családjuk életét. Rájöttem, hogy el kell fogadnom, eddig dolgozó méh voltam, akinek csak egy csöpp méz jutott. Eljött az idő, hogy megtaláljam a módját, hogyan tudok az „aranylók” egyikévé válni, aki sokkal kevesebb munkával aratja le a babérokat. Nem tudom biztosan, hogy ez miként fog kinézni, ugyanakkor már a puszta gondolata is izgalomba hoz.

Újra visszatér

Mark az örökölt családi traumák szakterületén úttörőnek számít. Több mint húsz éve foglalkozik egyénekkel és csoportokkal. Az Örökölt családmintákból „megismerhetjük a módszerét, az alapnyelvezet feltárásán alapuló megközelítést”, amellyel rálelhetünk a tudatos és tudattalan traumáink gyökereire.

A könyv elolvasása, és hogy az élményeimet megosztottam a barátaimmal, számtalan izgalmas beszélgetéshez, valamint gyógyulási folyamathoz vezetett mindannyiunk számára. Ez egy csodálatos folyamat és az adatok begyűjtése is egyszerű. A könyv számos esettanulmányt vonultat fel, amelyekből megtudhatjuk, hogy Mark hogyan állapította meg az érintett alapmondatait, és a gyógyulás érdekében hogyan dolgozott az adott alaptraumával. Mégis azt gondolom, hogy ez a munka egyedül végezve nem olyan hatékony, mintha egy olyan képzett kísérővel folytatnánk, mint amilyen a szerző is. Véleményem szerint a kötet egy kiváló eszközkészletet biztosít, amit a páciens a már meglévő terapeutájával/tanácsadójával együtt tud a legjobban alkalmazni, vagy esetleg egy pszichológiai ismeretekkel rendelkező bizalmas baráti körben, amelynek tagjai szívesen támogatják egymás felfedező munkáját, és olyan gyógyító szituációkat tudnak teremteni, amelyek segítik az elengedést és az előrelépést.

Forrás: www.somaticpsychotherapytoday.com

Örökölt családminták – traumatikus örökségeink szerepe a lelki gyógyulásban