A családállítás alapköve: nem velem kezdődött. Sokan belegabalyodunk elődeink boldogtalanságába, és öntudatlanul átvesszük a fájdalmukat, a szorongás, a depresszió, a kudarc, sőt a betegség és a függőség destruktív családi mintáit, miközben megpróbáljuk újrajátszani a múltat és megjavítani a családunkat.
Mégis, miként bogozhatjuk ki mélyen belénk ivódott családi történeteink összekuszálódott szálait? Hogyan szakadhatunk el a múlttól, a generációkon átívelő traumáktól, és élhetjük igazán a saját életünket?
Marine Sélénée útmutatásával megtanulhatjuk, hogyan:
- ismerjük fel a családi mintázatokat és hogyan oldhatjuk fel azokat
- gyógyítsuk meg belső gyermekünket és viseljük gondját felnőtt énünknek
- oldjuk fel a korlátozó hiedelmeket és viselkedési mechanizmusokat
- oldjuk fel a traumakötéseket, amelyek a múlthoz láncolnak
- hangoljuk össze a múltat és a jelent a teljes és integrált én érdekében
- leljünk békékre a családi rendszerünkben
- alakítsunk ki olyan, jövőbe mutató narratívákat, amelyek segítségével hitelesen élhetünk
De mi is az a családállítás? És miért kellene, hogy érdekeljen? Bár ez inkább filozófiai rendszer, mint terápia (erről később bővebben). Elmondhatjuk, hogy a családállítás egy olyan terápiás megközelítés, ami az embereket nem egyénekként kezeli, hanem nemzedékeken átívelő, „transzgenerációs kontextusban” vizsgálja. A családállítás célja a családi rendszerek mögött rejlő rejtett dinamika felfedése. Rávilágít, hogyan alakítja az életünket számunkra is rejtett módokon, aktívan az általunk esetleg nem is ismert őseink traumatikus öröksége.
Tehát ahelyett, hogy a gyermekkori konfliktusokra összpontosítana, mint a hagyományos terápiák nagy része, inkább a korábbi eseményekre koncentrál, mint például egy szülő, testvér vagy gyermek elvesztése, egy háborús trauma, esetleg szexuális zaklatás, hogy csak néhányat említsek. Mindezek erőteljes, gyakran fel nem ismert hatást gyakorolhatnak a későbbi nemzedékekre. Az ilyen generációk közötti traumák felbukkanásakor a családállítás szerint sokan öntudatlanul „összegabalyodunk” elődeink boldogtalanságával, átvesszük a családi szorongást vagy a romboló mintákat, a depressziót, a kudarcra való hajlamot, sőt betegséget és függőséget is, hogy „újrajátszva” a múltat, megpróbáljuk „rendbe hozni” a családunkat.
Ezek a rejtett dinamikák válnak láthatóvá annak a gyakorlatnak a során, amelyet „állításnak” nevezünk. Ez az állítás lehet csoportos, vagy egyéni (személyesen vagy távolról). Először is, a kliens megnevezi a problémát, amin dolgozni szeretne, majd intuitív módon beállítja a csoport tagjait a szoba közepére (vagy szimbolikus dolgokat, például figurákat). Miután mindenkit elhelyezett, kirajzolódnak a családi mintázatok a csoporttagok egymáshoz való elhelyezkedése révén, mint a csillagok az éjszakai égbolton. Tükrözik a családi rendszert, felfedve a kuszaságokat.
Ha felismerjük, hogy egy rendszer részei vagyunk, fókuszunk az egyénről, az ő tetteiről a család dinamikájára kerül.
Ez egyszerre radikális és felszabadító. Családállításkor elfogult szereplőkből semleges megfigyelőkké válunk. A családállítás megköveteli, hogy a „ki ártott nekem” megközelítésről a közömbösebb „hogyan tükrözi ez az esemény a káros mintát a családi rendszeremben” megközelítésre váltsunk. Ez segít a meglévő, egészségtelen viselkedés-mintázatokat, kapcsolatokat eredményező nézőpont megváltoztatásában. Azok, akik nem akarnak felelősséget vállalni az életükért, és így benne ragadnak történeteikben -azaz ragaszkodnak a mások hibáztatásához – nem a legmegfelelőbb alanyai a családállításnak.
Bert Hellinger, a családállítást kifejlesztő német pszichoterapeuta szerint a „fenomenológiai” módszer alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges, és a gyógyulás alapja ez a semleges megfigyelő állapot, mikor figyelmünket az egyénről a rendszerre helyezzük át. Mint írta: „A fenomenológia filozófiai megközelítés. Számomra ez azt jelenti, hogy (mint terapeuta) alávetem magam a nagyobb összefüggéseknek anélkül, hogy elemezném őket. Elfogadom őket anélkül, hogy segíteni próbálnék, vagy igyekeznék bármin is javítani.”
Sok szempontból nem meglepő, hogy a családállítás a háború utáni évtizedekben jelent meg a vérrel átitatott Németországban, olyan embertelen események után, amiket képtelenség felfogni, és amelyek kapcsán a hagyományos „megértés” lehetetlenség. Hellinger maga is ellenállt a nácizmusnak (a Hitlerjugendhez való csatlakozás elutasítása miatt „a birodalom ellenségének minősítették”), bár végül besorozták a hadseregbe. A nyugati frontra került, ahol a szövetségesek fogságba ejtették. A háború után Hellinger belépett a jezsuiták rendjébe, felszentelték, és az egyetemen filozófiát és teológiát tanult.
Hellinger az 1950 – es évek elején kezdett el dolgozni a családállítás filozófiai rendszerének kialakításán, miközben jezsuita papként szolgált egy misszióban Dél – Afrikában, ahol 16 évig élt. Mély hatást gyakorolt rá a zuluk kultúrája, világnézete, az úgynevezett ubuntu, amit sokszor a következőképp fordítanak: vagyok, mert vagyunk. Mindeközben érdeklődése a fenomenológiai pszichológia, a szubjektív tapasztalat tanulmányozása felé fordult az anglikán papság vezette ökumenikus csoportdinamikai tréningek sorozatán keresztül.
Felismerve, hogy az emberek fontosabbak számára, mint az elvont eszmék, Hellinger az 1960 – as évek végén elhagyta a papságot és Bécsbe ment, ahol a klasszikus pszichoanalízist tanulmányozta és gyakorolta. Egy olyan országban tette ezt, ahol nehéz megbékélni a múlttal, a saját polgárok ellen elkövetett népirtással, ahol etnikai-vallási identitásuk alapján „elkülönítették” és megfosztották emberségüktől embertársaikat; Hellinger intuitíven válaszolt azok igényére, akik nem csupán a többgenerációs traumára kerestek gyógyírt, hanem el akarták kerülni a történtek megismétlődését is.
A családállítás szépsége abban rejlik, hogy nem csupán a tünetek kezelésére, hanem a fájdalmunk kiváltó okának a gyógyítására is képessé válunk általa. Amint fény derül egy dinamikára, megtörhetjük a mintákat, és leválaszthatjuk magunkról a generációkon átívelő traumákat.
Többé nem próbálva irányítani azt, ami nem irányítható: a múltat. Kibogozva az összefonódott szálakat, elismerjük őseink jogos helyét is ebben a rendszerben, tiszteletben tartva a sorsukat, meghagyva nekik – ott, ahova tartozik.
Mikor felhagyunk a múlt újraírására tett energiapazarló kísérletekkel, akaratlanul is felszabadulunk az őseink terhe alól, és elindulhatunk saját jövőnk felé. Szabadon alakíthatjuk sorsunkat.
A családállítás radikális, új perspektívát kínál, jobb, rendszerezettebb rálátást biztosít számunkra, látjuk helyzetünket, helyünket a hálózatban, kiemeli a családunkkal és másokkal való összekapcsolódásunkat. Feltárja a nagyobb rendszerben betöltött szerepünket, és azt, hogy traumáink és csatáink hogyan függenek össze örökségünkkel. Emlékeztet arra, hogy bár a végzetünk (az Univerzum által kiosztott lapjaink) kapcsolódnak az őseinkéhez, sorsunk (ahogy a lapokkal játszunk) más. Az a sajátunk.
Családtagjaink történetének, múltjának megértése révén békét köthetünk önmagunkkal. Látjuk, hogy a sebeink gyógyításának kulcsa kevésbé rejlik a saját élettapasztalatainkban, inkább szüleink, nagyszüleink, sőt dédszüleink tapasztalataiban kereshetjük. Felismerve őseink küzdelmeit, elismerjük, hogy fájdalmaink be nem hegedt kollektív sebek. Ez új dimenziót ad a gyógyulási folyamatnak, mély változást téve lehetővé. Könnyebbnek, egésznek érezzük magunkat, önmagunk hitelesebb változataivá válhatunk. A hagyományos terápiákhoz hasonlóan a családállítás is a múlt felé fordul. Ahelyett azonban, hogy a végtelenségig toporogna benne, kiszabadít a markából, lehetővé téve, hogy magad mögött hagyd régi történeteid nehéz súlyát, hogy újakat írhass – és teljes mértékben a saját életed szerzője lehess, követve utadat.
Bár a családállítás terápiás része nyilván személyesen történik – egyénileg vagy csoportban – úgy is megtapasztalhatjuk radikális, életünket megváltoztató alapelveinek erejét, ha soha nem vettünk részt rajta, vagy még csak be sem tettük a lábunkat egy családállító irodájába.
Senki nem tud saját magának „állítani”, de a családállítás elméletének tanulmányozása segítségével felismerheted, hogyan hat rád a saját rendszered, miként működnek a családi mintázataid.
Megtanulhatod, hogyan válaszd el magadat mások sorsától, hogyan élhetsz tudatosan, hogyan fejlődhetsz, hatalmas változásokat hozva életedbe, elutasítva a mások veled kapcsolatos, téves narratíváit (ki vagy, honnan hová tartasz), és a saját történeted írva folytathatod életed.
Ezt kívánom neked, ezért írtam ezt a könyvet. Ez nem a „hogyan állíts magadnak hét egyszerű lépésben” útmutató (ha bárhol ilyen könyvet látsz, menekülj), sem egy mindenre kiterjedő, átfogó könyv a családállításról. Inkább egyfajta kézikönyv a léleknek, útmutató a családállítás filozófiai rendszeréhez, alapelveihez, mindennapi alkalmazásához. Remélem, inspiráló és praktikus eszközt adok ahhoz, hogy a kezedbe vedd az életed.
A következő hat fejezetben együtt fogjuk felfedezni a családállítás alapkoncepcióit, alapelveit, és azt, hogy miként alkalmazhatod ezeket az életedre, hogyan ismerheted fel az összefonódásokat, hogyan szakíthatod el magadat a generációkon átívelő traumáktól, és hogyan dolgozhatsz saját fájdalmad gyógyításán, változást hozva életedbe.
Családi rendszerünk befolyásolja életünk sarokköveit: a karriert, a pénzügyeket, a szerelmet és az egészséget. A minták, amelyeket manifesztálunk az egyes területeken, családi rendszereink egyedi dinamikájához kapcsolódnak.
Amikor a szükségleteink nem elégültek ki (az életünkben vagy elődeink életében), akkor tudat alatt elkezdjük az egészségtelen viselkedésmintázatokat ismételni, hogy betöltsék a kielégületlen igények okozta űrt.
Amikor meggyógyítjuk létünk alapját – a családi rendszerünket -, akkor életünk minden területét meggyógyítjuk. Őseink fájdalmának felismerése, a család elutasított tagjainak az elismerése, elfogadása, láthatóvá tétele szabadságunk kulcsa.
Amikor elismerjük a családtagjaink traumáit, és elfogadjuk őket olyannak, amilyenek, valamint elismerjük, hogy ezek hozzánk tartoznak, mély személyes gyógyulást tapasztalunk. Hozd ki a lehető legtöbbet ebből a könyvből!
Vágyj a boldogságra, és akarj tenni érte!
Bert Hellinger a boldogságot „a lélek teljesítményének” nevezte. Ezzel azt akarta mondani, hogy az igazi boldogság a kiteljesedés élménye, amely csak hiteles önkifejezéssel érhető el, ami aktív munka, erő és energia eredménye. „A munkánkban élünk – mondta – és ez a fajta boldogság nagyon más, mint egy buli feldobottan boldog hangulata.”
A családállítás ereje, a boldogság, amit ad – amit majd együtt megtapasztalunk – a tanításban rejlik, aminek segítségével felismerjük, hogy egy családi rendszer részei vagyunk, és hogy a rendszer korábbi eseményei tudatos kontrollunkon kívül eső cselekvésre késztethettek minket. De haladva az úton, megszabadulva az öröklött traumák történetétől és a rendezetlen családi rendszerdinamikáktól, saját történetünket mesélhetjük. Megtapasztalhatjuk a lélek teljesítményét, annak sikerét.
Forrás: Összekapcsolt sorsok, különböző végzetek