Miközben a technológiai fejlődés megállíthatatlanul menetel előre az életünk rengeteg területén, egyre több teret nyer egy olyan mozgalom, amely visszavezetne minket a múltba, hogy visszataláljunk valamihez, amit a fejlődés korábban már maga mögött hagyott.

Nem vitatkozhatunk azzal, hogy a digitalizált és online is hallgatható zene nagyon kényelmes, de a zenehallgatás élményéből kimarad az, ahogy a tűt rátesszük a bakelitlemezre. Ehhez hasonlóan, ugyan megkönnyíti az időbeosztásunkat az, hogy a technológián alapuló eszközök mindenhol jelen vannak, de valójában növelhetjük a hatékonyságunkat – a teljesítményünk csökkentésével – egy analóg, manuális, toll-papír rendszer segítségével.

Az időm beosztására évekig sikerrel használtam egy Trellón alapuló rendszert – ez David Allen és Steven Covey bölcsességének összeolvasztásából jött létre. Egy olyan emberként, aki hisz abban, hogy a legértékesebb befektetésünk az időnk, mégis felkeltette az érdeklődésemet, amikor egy általam igen tisztelt barátom mesélt nekem egy rendszerről, amelyet sikeresen alkalmazott. De amikor megkértem, hogy mutassa meg, nem a telefonját vagy a tabletjét vette elő, hanem egy egyszerű naplót – egy Bullet Journalt.

A Bullet Journal egy termék, de igazából több is annál. Valójában egy alakítható hatékonyságnövelő módszer, amely egy közösséggé nőtte ki magát. Érdekes módon ez a naplóvezetési rendszer egy digitális termékfejlesztő ötlete: Ryder Carroll célja az volt, hogy összekösse az időbeosztás fegyelmezettségét a mindfulness gyakorlatával. Néhány hónapnyi tesztelés után magam is híve lettem a módszernek, és megvitattam a Bullet Journal mögötti inspirációt Mr. Carroll-lal.

Miközben már az is egy érdekes történet, hogy miként építettem be a munkámba a Bullet Journalt mint pénzügyi tanácsadó, író és előadó, és hogy milyen eszközöket használok erre a célra, ma inkább egy nagyobb kérdést szeretnék feltenni:

 

MIÉRT?

 

Miért szánjunk rá több időt? Miért áldozzuk fel az eszközök közötti szinkronizáció lehetőségét? Miért menjünk vissza az időben? Miért váltsunk analógra?

Következzenek az indokok, amelyeket a saját kutatásom és a Carroll-lal való közelmúltbeli beszélgetésem alapján szedtem össze:

 

  1. Egy analóg módszer, amely felállít a számítógép elől, kevésbé tereli el a figyelmet.

    Carroll nincs a digitális világ ellen. Az isten szerelmére, hiszen applikációk tervezéséből él! „A digitális applikációkban az a csodálatos, hogy lehetőséget adnak a világgal való kapcsolatteremtésre úgy, ahogy ezelőtt sosem volt lehetséges, viszont ez mind a figyelem rovására megy” – mondja Carroll.

A soron következő email, emlékeztető vagy figyelmeztetés elvon minket az eredeti szándékunktól, hogy megtervezzük a napjainkat, heteinket, hónapjainkat. Tehát a digitális világ nem csak ad, hanem el is vesz. És egyébként is, ki ne szeretne kevesebb időt tölteni a számítógép előtt?

 

  1. Nagyobb erőfeszítést igényel.

    De ez egy hátrány, nem? Legalábbis először ezt gondoltam. Egyértelmű, hogy a számítógépen csak kimásolom és beillesztem, vagy áthúzom a be nem fejezett feladatokat a mairól a holnapi napra, kevesebb idő alatt, mint ahogy a Tesla S Model felgyorsul nulláról 60 mérföld/óra sebességre. A Bullet rendszerében nincs más lehetőség, csak az, hogy kézzel… újra… le… kell… írni.

De aztán beugrott, hogy igazából jó dolog, ha rá vagyok kényszerítve, hogy sokkal átgondoltabban osszam ki a feladatokat magamnak. Carroll szerint, ha nincs időd újraírni valamit kézzel, akkor valószínűleg nem is annyira fontos.

 

  1. Személyre szabható.

    A függetlenség egy erős motiváló eszköz, így fontos, hogy képesek vagyunk egy saját magunkra alakított feladatkezelő rendszert kialakítani. Rá fogsz jönni, hogy ez a lehetőség sok előre megszabott módszerből hiányzik.

„A Bullet Journal leginkább egy keretrendszer, és ezáltal az emberek kezébe adom az eszközöket, amelyekre valóban szükségük van, hogy többet tanulhassanak önmagukról és a saját szokásaikról” – magyarázza Carroll. Ez a fajta keret, a kinézettől függetlenül, „megengedi, hogy az egész életed beletöltsd”.

 

  1. Sokkal élvezetesebb.

    Valójában ez egy „mindfullness gyakorlat, amelyet egy hatékonyságnövelő rendszerbe bújtattam” – mesélte Carroll a Bullet Journal koncepciójáról. „Miközben a digitális tér erőteljesen a kifelé való kapcsolatteremtést támogatja, ezzel szemben az analóg tér lehetőséget ad arra, hogy befelé fordulhass, hogy önmagaddal találd meg az összeköttetést úgy, ahogy digitálisan nem tudnád, és ami sokkal fontosabb, hogy a saját gondolataiddal is jobban összeköt, mint bármi az interneten.”

Sokkal azelőtt, hogy Carroll ezeket kimondta volna, rájöttem, hogy nekem is pontosan ez a tapasztalatom. A gyakorlatban a Bullet Journal rutinom a spirituális elmélkedésem kiterjesztésévé vált a munkanapjaim kezdetén. Számomra ez egy hidat képez a meditáció és a hivatásom között.

 

  1. És a legfontosabb, hogy működik!

    „Azért osztottam meg, mert bevált nekem. Ez volt az ösztönzés” – mondja Carroll. Carroll figyelemzavaros volt gyerekként, „amikor ez a kifejezés még nem volt ilyen népszerű”, és nem reagált túl jól azokra a módszerekre, ahogyan mások tanították. Így 25 év „hihetetlenül fájdalmas ismételgetés” után a saját módszerét alakította át a Bullet Journal vázává. A nagy népszerűség világossá tette, hogy sok más embernek is működik, köztük nekem is.

Miközben Carroll elmondta, hogy a Bullett Journal sztori következő fejezete az lesz, hogy a módszer hatásosságát tudományos kutatással bizonyítsa, szerintem a jelek már látszanak. Tudjuk, hogy jó lenne kevesebb időt a képernyő előtt tölteni, hogy a multitasking valójában csak egy legenda, és ahogy egy Indiana állambeli egyetemen mondják: a tananyag elsajátításához célravezetőbb a billentyűzetnél a toll.

Képernyő vagy sem, a legjobb hatékonyságnövelő módszer az, ami neked működik. Ahogy említettem, az első rendszer, ami valaha bevált nekem, egy online megoldás volt, és lehet, hogy számodra is ez lesz a megfelelő opció. De én áttértem a Bullet Journalra, és el is tudod olvasni, hogy én hogyan vezettem be ezt a keretrendszert a saját hatékonysági gyakorlatomba.

Forrás:
https://www.forbes.com/sites/timmaurer/2017/02/08/5-reasons-why-non-digital-time-management-is-more-productive/#55bde45d628c

Ajánlott könyvünk:

BulletJournalModszer_B1_800px