„Olyan emberekre van szükségünk, akik a lehetetlen szakértõi.”
Theodore Roethke,
Pulitzer-díjas költõ
A SantaCont, ezt a Mikulásnak öltözött emberek számára rendezett hatalmas kocsmatúrát évente ötvenegy országban szervezik meg. Lakóhelyemen, Lawrence-ben az állatmenhelynek gyűjtenek pénzt, így hát természetes, hogy vannak Mikulás-szabályok. Olyanok, mint hogy „Ne legyél az a Mikulás”, „Ne szemétkedj a gyerekekkel”, és „Ne tartóztassanak le”. A kedvenc szabályom azonban az, hogy „Egy Mikulás-sapka még nem elég”. Vagyis az egészet be kell vállalnod, tetőtől talpig.
Ez hasznos tanács arra nézve is, hogyan hozd ki a legtöbbet az Adj hálát, és gazdagodj befektetési portfólióból, melyet mindjárt ismertetek veled.
Ahogy mondtam, már rendelkezel ezekkel az előnyökkel. Amíg azonban nem adsz bele mindent, nem leszel tudatában annak, milyen rendkívül jövedelmezők lehetnek, és hogy képesek megváltoztatni az életed.
Így vágj bele:
1. Kezdd el felismerni a jó dolgokat az életedben! Csinálj ebből szokást. Tégy úgy, mintha az életed múlna rajta. A hála, ahogy már említettem, kataklizmatikus utóhatásokat eredményez. Szó szerint megváltoztatja a dolgokat. Ezt nevezem én alkímiai tőkének.
2. Add át az életed a nagy rejtélynek. Ez a spirituális tőkét hirdeti. Mindjárt bővebben is beszélünk mind-egyik befektetésről.
3. Azok felé a dolgok felé mozdulj, amelyektől a legelevenebbnek érzed magad. Japánban ezt úgy nevezik, waku waku. Konkrétan érezheted a testedben. Ez a legmegbízhatóbb GPS arra a célra, hogy megtaláld a már benned lévő kreatív tőkét. És csak hogy tudd, ez nem csak a művészeknek van fenntartva.
4. Pihenj és szórakozz többet. Mindannyiunk szívét összetörik. Mivel sosem tudhatjuk pontosan, hogy hányszor fog megtörténni, minden napot arra kellene használni, hogy a kaland tőkéjét generáljuk.
5. Osztozz a jó szerencséden. Terjeszd. Ments életet. Szolgáld a bolygót. Ez a befektetés szociális tőkét teremt. Úgyis mindenkivel kapcsolatban állunk. Ennyi erővel akár jóban is lehetnénk.
Ajánlott könyv: