Sedona – módszer:
Könnyebb, mint gondolnád

Sokan úgy gondoljuk, hogy a boldogságot és a sikert nehéz elérni. Ezt igyekszik megcáfolni a Sedona-módszer az elengedés művészetével. A következőkben Steve Farber interjúját olvashatjuk Hale Dwoskin nemzetközi előadóval, a Sedona Training Associates alapítójával, aki egész életét a Sedona-módszer támogatásának és népszerűsítésének szenteli. Hale és Steve a boldogságról beszélgetnek, arról, hogy mi kell az eléréséhez, s hogy miként változtathatja meg életedet a Sedona-módszer. Az emberek többségének vélekedésével szöges ellentétben a boldogságot jóval könnyebb elérni, mint gondolnánk. Csak meg kell tanulnod az elengedés folyamatát. Derítsd ki te magad, hogy valójában mit is jelent, s miért annyira fontos ez. Ha a boldogsághoz vezető utat keresed, kezdd el itt és most e cikk elolvasásával

Kezdjük el talán azzal, hogy nagy vonalakban felvázoljuk a könyv lényegét, s nézzük meg, hová visz el ez bennünket. A könyv bevezetőjében számos biztató ígéret található. Például az, hogy a boldogság könnyebb, mint gondolnád, ingyenes, s hogy az egész könyvvel az a célod, hogy segíts az embereknek szenvedésük enyhítésében, valamint az önmaguk mibenlétével kapcsolatos igazság felfedezésében. Ezek nagy kijelentések. Mi a Sedona-módszer? Hogyan segít e nagyszerű célok elérésében?

A Sedona-módszer egy nagyon egyszerű, de hatékony eszközkészlet, amely megtanít rá téged, hogy miként élesztheted fel és fejlesztheted tökélyre magadban azt a természetes képességet, amely mindannyiunkban ott lakozik. E természetes képesség lényege az, hogy elengedjük azokat a gondolatokat, érzéseket, hiedelmeket, beállítódásokat és ötleteket, amelyek visszatartanak bennünket attól, hogy a mindenkori legjobb teljesítményt nyújtsuk, s hogy a legjobban érezzük magunkat kiváló emberi kapcsolatainknak és ragyogó egészségünknek köszönhetően. Mindannyiunknak vannak egyrészt olyan dolgai, amelyeket meg kell tennünk, másrészt olyanok, amelyeket módunkban áll megtenni, harmadrészt pedig olyanok, amelyeket nem szabadna megtennünk, mégis megtesszük.

Általában van bennünk valamilyen fel nem ismert, addig láthatatlan vagy elhanyagolt dolog, ami megakadályoz minket abban, hogy több pénzünk, jobb kapcsolataink, jobb egészségünk legyen, illetve abban, hogy felismerjük valódi lényegünket.

 

A Sedona-módszerrel alapvetően azt tudod elérni, hogy többé ne legyél a saját utadban, s ne akadályozd önmagad kiteljesedését.

 

Szabaddá, teljesen elevenné válhatsz, s az a valaki lehetsz, aki valójában vagy, és mivel ez egy természetes, önmagadban rejlő valami, miután elsajátítod a művészetét, egyre kevésbé lesz szükséged a technikákra. Életélményed részévé válik, a lényed szerves alkotóelemévé, amihez bármikor hozzáférhetsz, amikor csak kell.

Nem elég azt mondani, hogy „Engedd el”, ahogy nem elég a másik gyakran hallott mondat sem: „Próbálom elengedni.” Az utóbbi ráadásul egy elég problémás megfogalmazás.

 

Lester Levenson azt mondta mindig: „A próbálkozás mindössze annyi, hogy jóváhagyást kérsz egy dologhoz, amit nem áll szándékodban megtenni.”

 

De nem kellene mégis próbálkoznunk?

Nem. Törekedni törekedhetünk valamire. De ha belegondolunk a saját életünkbe – valójában mi rejlik a mögött, amikor ilyesmiket mondunk másoknak: „Megpróbálok majd… emlékezni rá.” „Próbálkoztam, hogy leálljak vele.” Vagy megteszed, vagy nem. Ilyen egyszerű. Hacsak nem próbálunk ürügyet találni arra, hogy miért nem hagytunk abba valamit, nem mondjuk ezt: „Megpróbáltam abbahagyni.” Ha tényleg eltökélt szándékunk valami, nem így fogalmazunk a mindennapi szóhasználatunkban.

Azt verték belénk, hogy a tipikus üzletember életében, ha egyáltalán van ilyen, minden az erőfeszítésről szól. Hogy minden az erőfeszítésen múlik, amit belefektetünk egy adott dologba. A kitartáson, a belefektetett energián, melynek révén az összes akadályon átlendülünk.

 

Minden feladat, vállalkozás kezdetén erőfeszítésre van szükség, hogy legyőzzük a tehetetlenségi erőt,
hogy nehogy tétlenségbe, vagy valami másba való elkalandozásba fulladjon az egész.

 

 

Önmagában az erőfeszítés nem probléma, ám amikor valamilyen problémába ütközünk, annak általában éppen a rossz erőfeszítés az oka.

 

Sokszor azért teszünk erőfeszítést, hogy a magunk interpretációjában manipuláljuk a kimenetelt, ahelyett, hogy inkább irányítanánk a folyamatot.

 

Törekszünk, hogy megváltoztassuk a vállalkozásunkat, ahelyett, hogy megtennénk azokat a lépéseket, amelyek változást eredményeznek anélkül, hogy külön erőfeszítést kellene tennünk.

 

Amikor valóban pozitív irányba haladunk, közben egyfajta folyamatosan fokozódó lendületet érzünk magunkban. Ez nagymértékben kapcsolatban áll magával a szeretettel is.

Sokkal több erőd van, ha a szeretet síkján tevékenykedsz, mintsem amikor erőfeszítés, tépelődés vagy ellenállás hatja át a munkád.

 

Erről a kérdésről, erről a választási lehetőségről a legtöbben nem is tudunk. „Meg akarom ezt tartani? Vagy inkább magam mögött hagyom?” Még csak fel sem tesszük magunknak ezt a kérdést.

Gyakran akkor is cselekednünk kell, ha félünk. Ha félsz, akkor ez az energia a természetéből adódóan leállítja azt a képességedet, hogy tisztán lásd, mi történik az adott pillanatban. Ugyanez igaz a haragra is. Amikor dühösek vagyunk valakire, csak azt gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, neki pedig nincs igaza, s mindenképp változtatnia kell.

 

Az lenne a természetes, hogy amikor elengedsz valamit, akkor ügyesen tudsz alkalmazkodni az adott pillanatban megfelelő cselekvéshez, s a reakció helyett elkezdesz cselekedni. Abbahagyod a túlgondolkodást, s világos értelmeddel és intuitív tudásoddal haladsz tovább.

 

Sokan nem vesszük észre, hogy arra reagálunk, ami volt, és nem arra, ami van, s ez soha nem járul hozzá építő jellegű módon az életed semmilyen területéhez sem, nem tesz jót sem a kapcsolataidnak, sem az egészségednek, sem a jólétednek, sem úgy bárminek általában. Ha a válaszainkat arra építjük, ami volt, az nem túl hatékony. Az üzleti életben azonnali visszajelzéseket kapunk. Ha olyan körülményekre reagálsz a sikered érdekében, amelyek nem a jelen pillanatban vannak, minél inkább ezt teszed, az esélyeid annál exponenciálisabb módon egyre csak csökkennek. Ha az elengedéssel kitisztítod az elmédet, egy tiszta ablak előtt állsz majd, amin át szépen kiláthatsz.

Amikor a cselekvés forgatagában vagyunk, nem hat ránk a tétlenség energiája. Azt is észrevettem azonban, hogy jelenlegi környezetünkben a harag, az ítélkezés és a megosztó gondolatok fokozódó normalizálódása tapasztalható. Soha nem látott mértékben, szinte napról napra fokozódik ezeknek a visszásságoknak a normává válása.

Pedig ez egyáltalán nem természetes, s nem is egészséges sem a társadalom, sem az egyén szempontjából. Ha azt gondoljuk, hogy a miénk az egyetlen helyes nézőpont, sőt, hogy a mi nézőpontunk az egyetlen nézőpont, biztosan bajba fogunk kerülni. Mi történik, ha egyszerűen elengeded a dolgot, miközben nézed. Tágabb perspektívába helyezed. Minél többet engedsz el belőle, annál szélesebbé válik a perspektívád.

Vajon kell-e hinnem is abban, hogy megadatott számomra a választás, ahhoz, hogy működjön ez az egész?

Előfordult már, hogy nem voltál képes megcsinálni valamit, de miután elsajátítottad az új készséget, már meg tudtad csinálni?

Ez a lényege az új készségek elsajátításának.

És mostani témánk szempontjából ez még egyszerűbb, hiszen eleve rendelkezünk az ehhez szükséges képességekkel. A kisgyermekek ezt a módszert mintegy a természetükből fakadóan követik. Mivel gyerekek, nem ragaszkodnak úgy a dolgokhoz, mint mi, felnőttek, ők viszont ezt öntudatlanul teszik. Számukra ez a természetes. Mi, felnőttek pedig, anélkül, hogy külön törekednénk rá, kineveljük ezt belőlük. A nagy részük öntudatlanul megy végbe, és gyerekként a biztonságunk érdekében gyakran a környezetünk működési zavarait mintázzuk le magunknak. A kisgyerekek nagyon jók a minták átvételében, az utánzásban, mert csak ehhez értenek. Utánoznak minket.

Ha elhinnem nem is kell, hogy módomban áll választani, de azért némi kis reményt mégis kell látnom az egészben, hogy egyáltalán meghozzam ezt a döntést, s hogy legalább a kipróbálásig eljussak.

Igen, nyitottnak kell lenned a dologra.

 

 

A saját közvetlen tapasztalatod alapján rá fogsz ébredni arra, hogy ha alkalmazod az elengedést,
jobban alakulnak a dolgaid. Jobban fogod érezni magad.
Könnyebb lesz megtenni a dolgokat.
És ez általában önmagában elég motivációt ad.

 

Szeretném, ha egy kis ízelítőt adnál nekünk a Sedona-módszerről.

Hadd írjam le először azt, hogy mit is értek elengedés alatt. Maga a szó, az ige mindannyiunk számára világos. Fogj egy tollat, ceruzát vagy bármilyen tárgyat, amit le tudsz ejteni az asztalodra vagy a padlóra. Az analógia kedvéért ez a tárgy jelképezi korlátozó gondolataidat, érzéseidet, hiedelmeidet, elképzeléseidet és érzelmeidet, a kezed pedig a bensődet, avagy a tudatosságodat.

Szorosan fogd a tárgyat a kezedbe. Ha elég sokáig kitartod ezt a szorítást, végül kényelmetlenné válik, ugyanakkor meg is szokod – egy ismerős érzés lesz belőle. S ennyi pont elég is most. Nyisd ki a kezed, majd forgasd a markodban a tárgyat. A tárgy a kezedhez van rögzítve? Nyilvánvalóan nem, de ha belegondolsz, hogyan szoktunk reagálni bizonyos helyzetekben, akkor, ahogy arról már beszéltünk korábban, talán észre sem vesszük, hogy van választásunk. És itt kapcsolódik be a képbe a témánk. Azt láthatjuk, hogy még a nyelvünk is milyen plasztikusan tükrözi ezt az egészet. Amikor dühösek vagyunk, nem azt mondjuk, hogy „dühösnek érzem magam”, hanem általában ezt: „dühös vagyok”. Én magam vagyok a düh. S észre sem vesszük, hogy ezt tesszük. Ha szomorúnak érezzük magunkat, nem azt mondjuk, hogy „szomorúnak érzem magam”, hanem inkább ezt: „szomorú vagyok”. Azonosulunk vele, s elfelejtjük, hogy valójában nincs hozzánk kötve egyetlen érzelem, gondolat, érzés vagy korlátozó hiedelem sem, ugyanúgy, ahogy ez a tárgy sincs a kezedhez kötve. Fordítsd tenyérrel lefelé a kezed. El tudod most engedni a tárgyat?

 

Az elengedés egy választás, s bármikor dönthetsz úgy, hogy ezt teszed.

 

Ha nem akarsz így dönteni, az is rendben van. Dönthetsz úgy is, hogy kitartasz az adott dolog mellett. Gyakran csináljuk ezt, s ez így rendjén is van. Ám itt van egy egyszerű folyamat, amit követhetsz.
Üdvözöld örömmel az érzést, amennyire csak tudod. Legyél vele együtt a jelenben. Ezután kérdések következnek. Az első kérdés az, hogy el tudnád-e engedni? Ha el tudtad ejteni azt a tollat az imént, akkor tudom, hogy képes vagy most is elejteni azt. Még ha csak elképzeled is, hogy leejtesz egy tollat ​​vagy bármi mást, tudom, hogy képes vagy rá. Hiszen korábban is ejtettél már le dolgokat.

A következő kérdés az, hogy megtennéd-e. Azaz hajlandó vagy-e rá. Ha nem vagy biztos benne, tedd fel magadnak a kérdést: „Szívesebben ragaszkodnék ehhez a fájdalomhoz, ehhez a szenvedéshez, ezekhez a korlátokhoz? Vagy inkább szabad lennék, s elérném a céljaimat?” Általában könnyű a választás. Az utolsó kérdés az, hogy mikor ébred fel benned késztetés, hogy úgy dönts, most végre meg is teszed ezt. Lehet, hogy először csak egy kicsit engeded el. De el tudnád-e engedni teljesen? Aztán lehet, hogy újra elengedsz egy kicsit belőle. De újra ott a kérdés: Elengeded-e teljesen? Sokféle kombináció előfordulhat: elengeded egy részét, vagy akár a nagy részét; számtalanféle kombináció lehet. Nem számít. Az egyetlen dolog, amit erre az állapotra ajánlok, hogy maradj nyitott rá a lehető legkevesebb belső kétellyel, tépelődéssel. Válaszd vagy az igent, vagy a nemet. Az is előfordulhat, hogy bár sokszor nemet mondasz az elengedésre, végül mégis megszabadulsz a dologtól, mert őszinte voltál. Az őszinteség sokszor az elengedés fontos részét képezi.

Az elengedés lényege az, hogy belül egyszerűen megnyitod magadban azt az ajtót, amin túl valami görcsbe ránt. Ugyanúgy meg tudod tanulni ezt is, ahogy azt is megtanultad, hogyan nyisd ki a tenyeredet. Egyszerűen csak kinyitod a tenyeredet. Valamilyen szinten a legtöbbünknek tényleg egyfajta ököl van a zsigereinkben, ami szorosan össze van szorítva. Gyakran valóban így is érezzük, de amint ráébredsz, hogy kontrollálni tudod ezt az öklöt, ha megtanulod kinyitni azt, s hagyni, hogy a benne megrekedt energia aztán természetesen áramoljon, akkor egy idő után nagyon járatossá válasz abban, hogy mindig észrevedd, amikor ez a belső öklöd elkezd összeszorulni.

Forrás: https://www.stevefarber.com

 

Ajánlott könyvek: