Szerelmi történet: az univerzum és én

A blogomon általában olyan csodákat osztok meg, amelyeket az olvasóim éltek át. A történetek többsége tehát az olvasóimról szól, most azonban három olyan csodáról fogok írni, amelyek velem történtek.

Lehet, hogy te is észrevetted, hogy az elmúlt hetekben nem voltam túlságosan aktív a közösségi oldalaimon. Rejtőzködtem, úgymond behúztam a farkamat.
Elmesélem, hogy miért szálltam ki egy időre a játékból:

Kaptam egy levelet a kiadómtól, amelyben közölték, hogy aggódnak a „brandem” miatt. Őszintén szólva, én nem is nagyon foglalkoztam a „brandemmel”. Az én célom nem a márkaépítés volt, hanem az, hogy szeretetet adjak az embereknek, hogy olyan emberséges legyek, amennyire csak lehetséges. A kiadó azért kezdett el aggódni, mert az új könyvem értékelése az Amazonon nem kapott annyi csillagot, mint amennyire ők számítottak.
Erre mit tettem én? Azt, amiről minden szerző tudja, hogy nem szabad: felmentem az oldalra, és elkezdtem olvasgatni a véleményeket. A véleményezők 74%-a 5 csillagot adott. Volt azonban néhány „szörnyen rémes” vélemény is, csak hogy az egyik komment címét idézzem.
Az egyik kedvenc spirituális gyakorlatomat, „a biztonságom a védtelenségemben rejlik” elvét félredobva elkezdtem gondolatban megvédeni magam. Honnan veszik ezek a véleményezők a bátorságot, hogy így félreértelmezzenek engem? Mi bajuk az önsegítéssel? No és a meditációval? Vagy akár a sportkocsikkal? Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok valamiféle reménytelen „selfhelp”-függő. Rendszeresen meditálok, és elkötelezetten kiállok amellett, hogy ne legyünk semmi ELLEN.
Leszámítva azt az apró kis szokást, amikor alkalmamként saját magam ELLEN vagyok. Hagyom, hogy az egóm is beszálljon a buliba, ami együtt jár mindenféle sallanggal – a szégyenérzettel, a félelemmel és a depresszióval. És azt súgja, hogy soha többet ne írjak. Sőt, talán az lenne a legjobb, ha a házat sem hagynám el.

De mivel az univerzum szeret engem, méghozzá nagyon is, mentőcsónakot küldött értem. Hármat egy nap alatt. Nagyon tiszta és világos jeleket. Igazi csodákat.

Először is, kaptam egy e-mailt egy előadótól, aki leírta, hogy az Adj hálát, és gazdagodj alapelvét használva belevágott egy új üzletbe, és 250 ezer dollárt manifesztált, anélkül hogy – az ő szavaival élve – különösebben erőlködött volna. (Az Adj hálát, és gazdagodj arról szól, hogy menjünk el abba az irányba, foglalkozzunk azzal, ami igazán éltet minket, hogy ne törődjünk felesleges dolgokkal, az élet nagy rejtélyeivel, hanem pihenjünk, relaxáljunk többet, és élvezzük jobban az életet.)

A második csoda az volt, hogy megtudtam, hogy az egyik argentin olvasóm (szia, drága Nelly) megismerkedett a Facebookon egy német olvasóval, akivel különleges akcióba kezdtek. Minden reggel küldenek egymásnak három áldást. Ez az új könyvemben olvasható 30 napos kísérlet második lépése. Ez annyira fantasztikus! Határokon átívelő! Ezzel is erősítve azon elképzelésemet és hitemet, mely szerint EGYÜTT KÉPESEK VAGYUNK MEGVÁLTOZTATNI A VILÁGOT.

Végül, de nem utolsósorban, íme, a harmadik csoda: megjött a posta. Hozott egy levelet, amelyet egy gyönyörű nő, Kris küldött, aki egy több ezer dolláros részesedést ajánlott nekem a „szörnyen rémes” könyvemért, mert az annyira inspiráló volt számára, hogy végre merte követni az álmát.
Szó szerint ugráltam örömömben, és az ég felé mutogattam. Úgy hiszem, az univerzum vette a jelzést, és visszapacsizott.

Köszönöm hát, drága univerzum, hogy elküldted nekem ezeket a világos jeleket, amelyek megerősítettek abban, hogy jó úton járok, és abban is, hogy szeretsz engem. Tudom, hogy nincs más teendőm, mint követni, ami örömet okoz, hogy szégyenérzet nélkül felajánljam tehetségemet, és a részleteket rád hagyjam.

Köszönök mindent, drága barátaimnak (azoknak, akik még mindig olvasnak). Igazi áldás nekem, hogy vagytok. Nagyon-nagyon szeretlek benneteket.

„Igazságként fogadd el az örömet.”  – A csodák tanítása