A Szeretetteljes kapcsolatok megmutatja, hogy a másokhoz való viszonyulásunk tudományos hátterét megértve, megtanulva, hogyan tudunk a lehető legjobban kapcsolódni egymáshoz, hogyan hozzuk vissza a fényt és lehelhetünk új életet legfontosabb kapcsolatainkba.

A kvantummechanika alapelvei erősen hatnak a személyes életünkre. Miután elfogadtuk, hogy alapvetően energetikai lények vagyunk, elválaszthatatlanul összekapcsolódva azzal a hatalmas, dinamikus energetikai mezővel, amelynek részesei vagyunk, már nem tekinthetjük magunkat erőtlen, elszigetelt egyéneknek, akik véletlenül megnyerték a darwini evolúciós lottót. Ahogy korábban már a misztikusok is megmondták, az univerzumban minden mindennel összefügg: „A megvilágosodás az óceán egyik hulláma számára az a pillanat, amikor rájön, hogy ő víz” – mondja Thich Nhat Hanh vietnami buddhista szerzetes.

A kínaiak már jóval a kvantumfizikusok előtt megfigyelték az univerzum nem anyagi természetű rétegeinek hatását. Olyan „fizikai” – kézzel fogható – tárgyakkal veheted körül magad, amelyek az energiát is fokozzák. A fizikai tárgyak ugyanúgy rezegnek, mint te. A kínai csillagászaton alapuló feng shui az energetikádnak megfelelő módon egyensúlyozza ki a körülötted lévő fizikai tárgyakat, fokozva ezzel a qít (energiát). A nyugati elme számára ez furcsának tűnhet, de kétségkívül érezted már hatását anélkül, hogy észrevetted volna.

Nézzünk egy példát: Megőrjítetted valaha a partnered azzal, hogy átrendezted a lakást, vagy ragaszkodtál az összes bútor cseréjéhez? A bútorok áthelyezésére vagy cseréjére való törekvés gyakran azt jelzi, hogy változtál, és a bútorok energiamezeje már nem felel meg az új energiameződnek. Vagy talán annyira sokat változtál, hogy el kell költöznöd onnan, el a párodtól is, mert egyik sem eredményez már konstruktív interferencia mintákat az életedben.

 

Fontos, hogy ne engedd, hogy racionális elméd lebecsülje azt, amit a belső hangod mond neked.

 

Ha figyelsz a jó és a rossz hangulatokra, akkor emeled az energiaszinted, és amikor így teszel, akkor az életed is pozitív fordulatot vesz. Ha viszont figyelmen kívül hagyod a jó és rossz rezgések olvasásának fontosságát, akkor előfordulhat, hogy besétálsz a közmondásos oroszlán barlangjába, vagy akár ott is ragadhatsz, és borzalmassá teszed életed hátralevő részét. Az emberek számára mindez kevés. Fejlett, nagy agyunkkal többet tehetünk a jó és rossz hangulatok puszta érzékelésénél – jó és rossz hangulatokat teremthetünk, amikor gondolatainkat sugározzuk agyunkból.

 

 

Nyilvánvaló, hogy az új tudomány bemutatásának célja nem az, hogy végül bűntudat gyötörjön az általad teremtett múlt miatt. A negatív érzelem egyébként is csak még több bűntudatot vonz az életedbe! Ezen információk bemutatásának az a célja, hogy ráébredj, mennyire erős vagy. A tudás hatalom, és ezzel az ismerettel fel vagy hatalmazva arra, hogy ezentúl megteremtsd az általad választott életet és kapcsolatot.

Az első boldog napokban és hónapokban, amikor olyan szorosan kötődtél a partneredhez, a viselkedésedet és a cselekedeteidet a tudatos elméd irányította. A tudatos elme a „kreatív” elme, amely a kívánságaid és vágyaid nevében cselekszik. Tehát amikor két szerető tudatos elméje összefonódik, mágikus harmóniát hoznak létre. Mivel a „nászutas” párok a legtitkosabb vágyaik, álmaik által vezérelve működnek, interakcióik eredménye… voilà, a Földi Mennyország!

Idővel azonban a tudatos elmédet a mindennapi élet dolgaival foglalkozó gondolatok terhelik meg – a költségvetésed rendben tartása, a házimunka szervezése, a hétvége tervezése. A tudatos elme a „nászutasélmény” megteremtéséről az észlelt szükségletek kezeléséhez szükséges irányításra és stratégiákra vált. Ennek eredményeképpen a tudatos elme abbahagyja a viselkedésszabályozást, hogy meghiúsítsa a korábban a tudat alatti elmében tárolt alapértelmezett programokat.

 

Egy pár esetében ilyenformán hirtelen négy ember vesz részt a kapcsolatban kettő helyett. És ez a két „extra” tudatalatti romboló hatással bírhat a „boldogan éltek míg meg nem haltak” kapcsolatokra.

 

Amikor tudatos elménk már nem a pillanatra fókuszál, elveszítjük az irányítást „nászutasalkotásunk” felett, mert öntudatlanul a korábbi tapasztalataink szerinti programozás alapján viselkedünk. Sok esetben, ha ez a tudat alatti programozás előtérbe kerül, a „nászút” fénye nagyon gyorsan elhalványul.

 

 

A nászúthatáshoz elengedhetetlen, hogy a párok megtanuljanak mélyen kommunikálni egymással, és ez a fajta kommunikáció nem történhet meg, ha a két ember nincs azonos tudatossági szinten.

 

Amikor mindkét partner tisztában van a tudat alatti akadályokkal, amelyekkel szembesülnek, akkor arra összpontosíthatnak, hogy a vitából megbeszélés váljon. „Nem hiszem, hogy hallottad, amit most mondtál. Biztos erre gondoltál? Ez egy viselkedésminta, amit követsz? Ez az a viselkedés, amelyet apádtól töltöttél le?” Mindezek a vitapontok lehetőséget kínálnak mindkét partner számára, hogy megismerjék saját öntudatlan viselkedésmintázataikat, miközben megértik, hogyan tudják aláásni a kapcsolatot a tudat alatti viselkedési programjaik.

Ha csak a pár egyik tagja ismeri ezt a viselkedési programozást, a változásba való bekapcsolódás olyan lenne, mintha egy téglafallal beszélgetne. Ha valaki nem áll készen a változásra, vagy nem érdekli, akkor a változás egyszerűen nem fog bekövetkezni. A változás csapatmunkát igényel!

A saját „boldogan, éltek, míg meg nem haltak”-forgatókönyv megírása azt jelenti, nincs több áldozatiság és „bántott engem”, típusú mártír narratíva. És kérlek, ne érezzetek bűntudatot a múltbeli kapcsolatokért! Honnan tudhattatok volna a kapcsolataitokat aláásó láthatatlan programokról, amikhez semmi közötök nem volt? Haladjatok tovább, és ragadjátok meg a mai nap minden pillanatát. Engedjétek el a tegnapot! És semmi kifogás!

A „boldogan éltek, míg meg nem haltak” nem azt jelenti, hogy hibátlanok vagyunk, vagy hogy minden tökéletes az életünkben. Annyit jelent, hogy újra kitaláljuk magunkat és az életünket. Ugyanabban a világban élünk, de valójában mégsem ugyanaz a világ, amelyben korábban éltünk. A dolgok (például a beázó tetők, a parkolójegyek és ennek a könyvnek a határideje), amik régebben kibillentettek, ne fordítsanak mindent a feje tetejére, és ne ingassák meg kapcsolatunk egyensúlyát sem. Bármi történik is, az rendben van.

Amikor létrehozol egy boldogan-örökké, szeretetteljes kapcsolatot, elkezded vonzani a hasonló gondolkodású embereket. Saját buborékot hozol létre olyan emberekkel, akik tudják, hogy van más módja is az életnek. Hiszem, hogy ha az életünket nem torzítaná el a sok negatív program, akkor az egész bolygó ennek a buboréknak a része lenne. Az egész bolygó lézerként ragyogna a szeretettől. Albert Einstein egyszer azt mondta: „Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.

Forrás: Szeretetteljes kapcsolatok

 

Ajánlott könyvek:

SZERETETTELJES KAPCSOLATOK

A siker alapelvei könyv

TUDAT,
A BELSŐ TEREMTŐ