Tedd meg az első lépéseket a teljesség felé

Ha valaha azon kaptad magad, hogy minden különösebb ok nélkül rárivallsz valakire, aki kedves a szívednek, vagy nekiveselkedsz egy munkahelyi projektnek, hogy aztán öt órán át keresgélj helyette az interneten otthoni tetoválókészleteket, ennek valószínűleg az volt az oka, hogy meghasonlottál önmagaddal. Olyan viselkedésformákat próbálsz magadra erőltetni, melyeket a szíved mélyén nem érzel helyesnek. Valahányszor így teszünk, az életünk kezd vakvágányra siklani. Emocionális tekintetben csüggedés vagy közöny lesz úrrá rajtunk, netán zsémbessé válunk. Ami életünk fizikai aspektusát illeti, az immunrendszerünk legyengül, az izmaink megereszkednek; könnyen megbetegedhetünk, s általános kimerültség lesz úrrá rajtunk. Szellemi téren azt vesszük észre, hogy képtelenek vagyunk összpontosítani, és nem látunk tisztán. Ilyen állapotba kerül tehát az önmagával meghasonlott ember.

És mindezek a belső folyamatok persze erőteljesen kihatnak a mindennapi életünkre is. Koncentrálóképességünk csorbulását a munkánk sínyli meg. Ingerlékenységünk és rosszkedvünk pocsék társasággá tesz minket, és emiatt másokhoz fűződő kapcsolataink meglazulnak. Amikor lényünk teljessége csorbul, annak egész életünk, sőt a környezetünkben lévők élete is kárát látja. És mivel valódi természetünk lankadatlanul azon mesterkedik, hogy visszaállítsa osztatlan integritásunkat, ahhoz a csalhatatlan eszközhöz folyamodik, amivel biztosan felhívja magára a figyelmünket: szenvedést okoz nekünk.

Én személy szerint nem állhatom a szenvedést. Ha te örömödet leled benne, nem kárhoztatlak, de egy lényeges dologra szeretnék rámutatni: a szenvedés korántsem ugyanaz, mint a fájdalom, legalábbis az én szótáramban. Egy kórházban láttam egyszer egy táblát a következő felirattal: „A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedést magunk választjuk.” A fizikai fájdalmat tehát a külvilág történései idézik elő, a lélektani szenvedés viszont a saját reakcióinkból fakad, amelyeket ezekre az eseményekre adunk, s ezért hatványozottan rosszabbodhat azután is, hogy a fájdalom már rég tovatűnt. Ilyen esetekben hiába ejtőzünk egy kényelmes karosszékben, az önmagunkra mért szenvedés miatt azt kívánjuk, bár sose születtünk volna meg. Én aztán tudom, mert hosszú évekig leledztem ebben az állapotban. Gyötrődésem ösztökélt arra, hogy évtizedeken át szinte kényszeresen kutassam a boldogsághoz vezető utamat.

Persze én sem születtem holmi dúvadnak, aki nekibőszülten döntögeti le a kultúrája által elé állított korlátokat. Épp ellenkezőleg. Egy elárvult öleb jó szóért pitiző személyiségével jöttem a világra. Valahányszor a természetem összeütközésbe került a kultúrával, amelybe beleszülettem, kíméletlenül elnyomtam magamban a természet szavát. És a módszer bevált! Minden tekintetben elnyertem az emberek tetszését. Másfelől képtelen voltam megbékélni saját magammal, őszintén szólva az élettől is elment a kedvem! Visszatekintve persze ezért is hálás vagyok, hiszen erős ösztönzést adott, hogy minden rendelkezésemre álló eszközzel harcba szálljak a szenvedés ellen.

A kötetlen kutakodást az egyetemi tanulmányok évei követték. Nagyjából egy évtizedet töltöttem azzal – tizenhéttől huszonnyolc esztendős koromig –, hogy három különböző társadalomtudományi diplomát szerezzek a Harvardon. Ezt követően egy darabig olyan tárgyakat oktattam, mint a szociológia és a karrierfejlesztés. Ám titokban folyvást azon iparkodtam, hogy kiókumláljam, hogyan alakíthatja az ember igazán örömtelivé az életét.

Az egyetemi berkekben szépen boldogultam – jól megvoltam, kétségkívül –, ám hivatásom bizonyos aspektusaival sosem tudtam megbarátkozni (kivált a tanszéki intrikáktól és a kínos kötelességtől viszolyogtam, hogy olyan unalmas szakcikkeket publikáljak, amelyektől bőrkeményedések nőttek az agytekervényeimen). Különben is, jóval kevésbé találtam érdekfeszítőnek, hogy ismereteket tömjek a diákok fejébe, mint azt, hogy a mindennapi életükről beszélgessek velük. Végül néhányan fizetni kezdtek nekem ezért, és láss csodát, életvezetési tanácsadóvá avanzsáltam, holott korábban a kifejezést sem hallottam soha.

Ezzel kutatásom új szakaszba lépett: immár olyan „élettervezési stratégiákat” szerettem volna kidolgozni, melyek valóban beválnak. Tovább faltam a könyveket, és elkezdtem írogatni is: papírra vetettem a visszaemlékezéseimet, írtam önsegítő könyveket, és tucatszámra ontottam a cikkeket. Havi rovatot kaptam az O, The Oprah Magazine-ban. Gyakran szerepeltem a tévében, tippekkel látva el a nézőket, hogy miként tehetik boldogabbá az életüket. Módszereim tesztelésére igencsak különböző embereknek tartottam tanácsadást: dél-afrikai falvak lakóinak, New York-i entellektüeleknek, a börtönből frissen szabadult heroinfüggőknek, milliárdosoknak, hírességeknek, vagy épp vadidegeneknek, akikkel véletlenül futottam össze a gépjármű-nyilvántartó hivatalban. És ez a temérdek tapasztalat, amit magánéletem legszemélyesebb eseményeiből, illetve szabályszerű tudományos kutatásaimból leszűrtem, fokról fokra egyetlen egyszerű igazsággá kristályosodott ki:

A boldogtalanság gyógymódja a kiteljesedés, és punktum.

Valamennyi stratégia és módszer közül, amit elsajátítottam, azok válnak be a legbiztosabban, amelyek segítenek belátni az embereknek, mekkora hibát követtek el, amikor elengedték a fülük mellett az igazság bensőjükből fakadó útmutatását, és helyette más irányelveket kezdtek követni. A teljesség eme csorbulása csaknem mindig öntudatlan folyamat. Azok az ismerőseim, akik elszenvedték, cseppet sem gonoszak; igazság szerint a legtöbbjük igazán szeretetre méltó egyéniség. Iparkodnak betartani minden életvezetési szabályt, amit a saját kultúrájuk előírt számukra. Ami fergetegesen hatékony módja annak, hogy az ember földre szállt angyalnak tűnjön, és közben ördögien pocsékul érezze magát a bőrében.

Ám van egy másik út is, ami kivezet a szenvedés birodalmából, fel az életöröm és céltudatosság olyan ormaira, melyeknek létéről eddig nem is álmodtál. Ezt nevezem én a kiteljesedés útjának.

E könyvet azért írtam, hogy útikalauzodként szolgáljon ezen az utazáson. Bárhol tartasz is az életben, és bármilyen elégedettnek érzed is magad a körülményeiddel, ha rálépsz a teljesség felé vezető útra, egy lenyűgöző, jelentőségteljes és csodálatos jövő vár rád. Már eddig is sok száz embernek mutattam meg az utat e fantasztikus élethez. És magam is végigmentem az egész folyamaton – márpedig elhiheted, hogy én aztán nem voltam épp könnyű eset. Mégis sikerült kilábalnom a nyomorúság mocsarából, és a kiteljesedés útjára lépve eljutnom egy olyan életbe, mely hihetetlenül bővében van az áldásoknak. Pedig igazán nincs bennem semmi különleges: egyszerűen csak ismerem az utat!

Az út szó egyszerre jelöl ösvényt és folyamatot – ebben a könyvben legalábbis. Ha tanácstalan vagy, hogy mihez is kellene fognod, a kiteljesedés útja úgy mutatja be sorban a teendőidet, mint egy recept. Ha pedig úgy érzed, eltévedtél az életben, és nem tudod, merre tovább, a kiteljesedés útja lépésről lépésre kalauzol előre, mint egy megbízható térkép. Ha követed az útmutatást, végül boldogságra lelsz. Éspedig nem azért, mert ez az erény útja, hanem azért, mert rajta járva mindinkább ráhangolódsz a valóságra, az igazságra. Az életed pontosan ugyanazért fog zökkenőmentesen és olajozottan működni, amiért egy jól megkonstruált repülőgép is biztonsággal száll az égen: mert a fizika törvényei ezt diktálják. Szó sincs itt az erkölcsös viselkedés jutalmáról.

Amennyiben tehát kész vagy rá, hogy örökre búcsút mondj a szenvedésnek, összebékülj valódi természeteddel és megtapasztald mindazt az örömöt, aminek átélésére e világra születtél, akkor végre elindulhatunk. Ha pedig azt kérdezed tőlem, milyen is valójában a kiteljesedés útja, azt felelem neked, hogy szakasztott olyan, mint egy hőskölteményben megénekelt, képzelet szülte középkori itáliai kaland!

Máris elmagyarázom, hogy mire gondolok.

Írói és életvezetési tanácsadói pályám során mindvégig szégyentelenül és lelkesen csentem ötleteket az Isteni színjátékból, Dante Alighieri csodálatos elbeszélő költeményéből, amit a 14. század elején írt. Éspedig nem azért, mert Dante munkássága a szakterületem. Soha életemben nem jártam Dante műveivel foglalkozó kurzusra, olaszul sem beszélek, és vajmi keveset tudok a középkori történelemről. Fiatal felnőttként abból az egyedüli okból kezdtem bele az Isteni színjátékba, amiért akkoriban bármit olvastam: hogy bölcs tanácsra leljek azzal kapcsolatban, miképp érezhetném magam jobban a bőrömben. És ezt meg is találtam.

Dante mesterműve egész egyszerűen az általam ismert leghatékonyabb útmutatások tárháza, melyek segítenek begyógyítani lelki sebeinket, visszanyerni lényünk osztatlan teljességét, és felszabadítani a bennünk rejlő életörömöt. Az Isteni színjáték az egész folyamaton végigkalauzol minket lépésről lépésre. Persze a keret egy misztikus kalandot átélő férfi története, és bizony, a főhős a 14. századi európai ember szimbólumrendszerét használja. Ám a Dante költeményében kinyilatkoztatott pszichológiai igazságok mind a mai napig változatlanul érvényesek. A mai kor emberének is éppolyan hiteles útmutatással szolgálnak. Ezenfelül még szórakoztatók is. Ne gondold, hogy Dante holmi szószátyárkodó szentfazék! Ő egyszerűen egy író, aki kézen fogja olvasóját, és felkéri, hogy tartson vele e csodálatos utazáson, mely a nyomorúságból a boldogság birodalmába vezet.

Tehát könyvünk hátralévő részében a kiteljesedés ama útján szeretnélek végigkalauzolni, amelyet Dante jelölt ki számunkra Isteni színjátékában. Bandukolhatsz az úton szép lassan és komótosan, de úgy is nekiiramodhatsz, mint egy olimpiai sprinter – a tempódat te választod meg tetszés szerint. Ám bármilyen ütemben haladsz is előre, utad négy szakaszra fog tagolódni. Csupán a terepviszonyok megismerése miatt hadd összegezzem neked röviden, mire számíthatsz!

Kiteljesedésed útja a tévedések „sötétlő erdejében” veszi majd kezdetét, egy úttalan rengetegben, ahol az ember elveszettnek, kimerültnek, zaklatottnak és bizonytalannak érzi magát. Ez Dante szóképe ama kizökkent létállapotra, amelyben a legtöbben leledzünk. Magunk is érezzük, hogy az életünk egynémely – vagy akár számos – tekintetben alatta marad az elvárásainknak. Nem tudjuk, miként tévedhettünk le ennyire az igaz útról, s főként hogy miként találhatunk vissza rá. De egyet se félj, előbb-utóbb erre is sor kerül!

Utunk következő szakaszában megjárjuk Dante hírhedt „poklát”. Míg keresztülvágunk rajta, rálelünk lényed szenvedő aspektusaira – azokra az alkotórészeire, melyek csapdába estek belső poklodban –, és sorra megszabadítjuk őket. A véső pedig, mellyel letöröd tulajdon rabláncaidat, az igazság lényed legmélyéből fakadó érzete lesz. Belátod majd, a lelki gyötrelem minden esetben abból fakad, hogy a kultúrád által kondicionált elméd meggyőződései elzárnak a végső igazság eme mélyről fakadó forrásától. A kiteljesedés útján járva azonban megtanulod orvosolni meghasonlottságodat, s mire célhoz érünk, épebb és teljesebb embernek fogod érezni magad, mint valaha eddigi életedben. Ekkor pedig azonnali és áradó megkönnyebbülés önti majd el egész lényedet.

Mihelyt a lelkivilágod sebei kezdenek behegedni, továbbléphetünk a „purgatóriumba”. Ez a szó egyszerűen annyit jelent, hogy „a megtisztulás helye”. Jómagam szívesen tartok „integritás-tisztítókúrákat”, amikor is megszabadulok mindentől, ami a teljességemet csorbíthatná. Utunk e szakaszában hozzáigazítod külvilágbeli viselkedésedet újonnan meglelt belső igazságodhoz. És minél tovább jutunk, annál könnyebbé válik az összehangolódás.

Végezetül pedig, amikor belső és külső életed a hiánytalan teljességhez közelít, a képletes „paradicsomban” találod magad. És ekkortól kezdve nincs több tennivalód, hacsak nem az, hogy kiélvezd ezt a zökkenőmentesebb és szebb életet, melynek minden aspektusa – a lelkivilágod, a karriered, a szerelmi életed – harmonikus és szerves egészet alkot. Jó előre figyelmeztetlek, hogy ezen a ponton olyan gyönyörűséges élményekben lehet részed, melyekről a kultúrád azt tanítja, hogy sosem juthatnak osztályrészedül. Nyilvánvalóan felkészületlenül fognak hát érni mindezek a csodák. De ne aggódj, gyorsan megtanulod, hogyan lelheted bennük örömödet, hiszen épp ezért születtél a világra.

Így fest hát az előttünk álló utazás nagy vonalakban. Miközben kalauzollak utunkon, nem csupán Dante örökszép metaforáit osztom majd meg veled, hanem korunk ama tudományos felismeréseit is (a pszichológia, szociológia vagy épp az idegtudomány területéről), amelyek segíthetnek érthetőbbé tenni és megszívlelni utunk tanulságait. Elmesélek neked számos igaz történetet a saját ügyfeleimről és barátaimról, akiknek tapasztalatai híven szemléltetik és megvilágítják a lelki fejlődésed folyamatát. És persze a saját életemből, a kiteljesedés általam bejárt útjáról is hozok néhány példát, hogy bemutassam, hogyan éli meg az ember belülről ezeket az élményeket. Hébe-hóba pedig egy kis szellemi tornára invitállak majd, hogy néhány gyakorlat elvégzésével tegyük utadat a lehető leggyorsabbá és zökkenőmentesebbé.

Az Isteni színjátékban Dante először egy mélységes verembe (a Pokolba) ereszkedik le, majd egy hegyre (a Purgatóriumba) hág fel. Amint mind feljebb és feljebb jut a hegy csúcsa felé, egyre könnyebben lépdel, s testben-lélekben új erőre kap. Azután legnagyobb elképedésére egyszeriben azon veszi észre magát, hogy felemelkedik a magasba, és röpül, mint a madár. Mindnyájunkkal ez történik, amikor lényünk hibásan vagy diszharmonikusan működő aspektusai végre teljes összhangba kerülnek egymással. Dante a repülés képével ábrázolja a szó szerint mennyei életet, ami a korlátain felülemelkedett emberre vár.

Valahányszor repülőgépre szállok, bármennyi nyűggel jár az utazás, és bármilyen sokat késik a járat, mégis minden alkalommal mélységes áhítat lesz úrrá rajtam, amikor a gép felemelkedik a kifutópályáról. Alig tudom felfogni, hogy ez a hatalmas masina képes a levegőbe emelkedni, s épségben és biztonságban elvinni több ezer kilométer távolságba. Ugyanez az áhítat tölt el akkor is, amikor látom, hogy embertársaim lénye kiteljesedik, s ők – mindnyájan a maguk egyéni módján – szárnyra kapnak, s céltudatosan megindulnak a szeretet és a siker felé. És mindmáig nap mint nap elfogódott örömmel konstatálom, hogy én magam is képes voltam ugyanerre. Az egész olybá tűnik, mint egy szédítő, hihetetlen csoda.

Pedig nem az. Csak egyszerű fizika.

Tehát ha készen állsz – vagy legalább egy kicsit kíváncsi vagy –, kérlek, ellenőrizd, hogy bekapcsoltad-e a biztonsági öved, az érzelmi terheidet pedig gondosan lepakoltad-e az előtted lévő ülés alá! A kiteljesedés útján a boldogság oly magaslataira szárnyalhatsz, melyekről soha nem is álmodtál. Megadom az engedélyt a felszállásra!

Forrás: A teljesség felé

Ajánlott könyvek: