Tudatos fogantatás és tudatos terhesség

Bizony, amikor még csak az öröm felcsillanó fénye voltunk szüleink szemében! Olyan szerető szülőpárra gondolok, amelyik tudatosan vállal gyermeket. A legújabb genetikai kutatások azt sugallják, fölöttébb sokat jelent ez az örömsugár a fogantatás előtti hónapokban, mert elősegíti a születendő magzat gyarapodását, és sokat tesz azért, hogy a bébi egészségesen jöjjön világra.

A fenti kutatások egyenesen génsebészeknek láttatják a szülőket a fogantatás előtti hónapokban. A pete- és spermaérés utolsó szakaszában a genom imprintingnek nevezett folyamat során aktiválódnak azok a géncsoportok, amelyek meghatározzák a megfoganó gyermek tulajdonságait (Surani, 2001; Reik és Walter, 2001). E szülői folyamat mélységes kihatással van a gyermek testi-lelki állapotára. Ijesztő ezek után belegondolnunk, mennyire felkészületlen a legtöbb felnőtt a gyermekvállalásra. Így ír erről Verny Pre-Parenting: Nurturing your Child from Conception („A szülőszerep előtt: neveljük gyermekeinket a fogantatás pillanatától”) című könyvében: „Nagy különbség, szeretetben, sietségben vagy gyűlöletben foganunk-e. Sok függ attól, vajon teherbe akar-e esni az anya… A szülők lehetőleg teremtsenek nyugodt, békés, élvezeti szerektől mentes környezetet, élvezve a család és a barátok támogatását.” (Verny és Weintraub, 2002). Érdekes módon a természeti népek évezredek óta felismerték a fogantatás körülményeinek fontosságát. Mielőtt gyermeke megfoganna, az emberpár szertartásosan megtisztítja testét és lelkét.

Ám a szülői viselkedés a fogantatás pillanatától sem veszít fontosságából. Adjuk át a szót ismét Vernynek: „Az elmúlt évtizedben egyre több tudományos bizonyíték gyűlt fel, amely azt sürgeti, hogy figyeljünk jobban oda a születendő magzatra. Akár alszik, akár ébren van, szüntelenül ráhangolódik az anyai szervezet megannyi rezdülésére, édesanyja összes gondolatára és érzésére. A fogantatás pillanatától ezek a méhen belüli élmények alakítják az agyat, s teremtik meg a későbbi személyiség, lelkialkat és jellem alapjait.”

Itt az idő, hogy közbevessem, az új biológia nem tér vissza a régi időkhöz, mikor az anyát okolták mindazokért a kórokért, amelyeket az orvostudomány nem értett meg, lett légyen szó tudathasadásról vagy autizmusról. Az anya és apa együtt vesz részt a fogantatás és terhesség folyamatában, akkor is, ha az anya hordja ki a gyermeket. Bármit tesz is az apa, mélységesen kihat a születendő csecsemőre. Például ha elhagyja családját, s az anya megélhetési gondokkal küzd, ez mélyrehatóan befolyásolja magzatával való kapcsolatát. Hasonlóképpen az olyan gazdasági-szociális tényezők is kihatnak erre, mint a munkanélküliség, lakásviszonyok, egészségügyi ellátás vagy az apát hadba hívó, vég nélküli háborúskodás.

A tudatos szülőszerep lényege, hogy mind az anya, mind az apa mérhetetlen felelősséget vállal egészséges, értelmes, kreatív és életvidám gyermekek világra segítéséért. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy szüleinket okolhatjuk, amennyiben félresiklott a sorsunk, amiként minket sem hibáztathatnak gyermekeink kudarcaiért. A tudomány egészen idáig a genetikai determinizmust hangsúlyozta, tudatlanságban hagyva minket afelől, miféle szerepet tölt be életünkben a hit, vagy ami ennél is fontosabb, miként programozza be viselkedésünk és magatartásunk gyermekeinkét.

A legtöbb szülésznek sejtelme sincs arról, milyen jelentős lehet a szülői hozzáállás a magzat fejlődésében. A genetikai determinizmus tana, melyet medikusként elsajátítottak, azt sulykolja beléjük, hogy a magzati fejlődést gépiesen irányítják a gének, s mindebbe az anyának csak kevés a beleszólása. Következésképpen a szülészek és nőgyógyászok csupán néhány kérdésben figyelnek oda az anyára, például hogy egészségesen táplálkozik-e, hozzájut-e vitaminokhoz, vagy végez-e rendszeres testmozgást. E kérdések egyetlen szempontból veszik figyelembe az anyát: ő biztosítja a táplálékot a genetikailag beprogramozott magzat számára.

Pedig a születendő gyermek nem csupán táplálékot vesz magához az anyai keringésből. Amennyiben az anya cukorbeteg, fölös mennyiségű cukor jut a szervezetébe; ha pedig a kismamát krónikus stresszhatások érik, a kelleténél jobban megnő vérében a kortizol és a többi stresszhormon szintje. A kutatások egyre inkább feltárják e kölcsönhatás működésmódját. Stresszes állapotban az anya aktiválja a HPA-tengelyt, amely stresszválaszt vált ki a számára fenyegető környezetben.

A stresszhormonok mozgósítják a szervezet védekezőapparátusát. Mikor az anyai jelzések bejutnak a magzati véráramba, ott ugyanazokra a célsejtekre, szövetekre és szervekre hatnak, mint az anyában. Stresszes környezetben a magzati vér elsősorban az izmokhoz és a hátsó agyba áramlik, hogy a végtagokat és az agy ama területeit táplálja, amelyek az életmentő reflexek központjai. Ezenközben nem jut vér a zsigerekbe, s a stresszhormonok elnyomják az előagy működését. A magzati szövetek fejlődése részben vérellátásukkal, részben funkciójukkal függ össze. A méhlepényen átáramló anyai vér hormonjai krónikus stresszhatás alatt megváltoztatják a magzat keringésének megoszlását, és mélyrehatóan befolyásolják a születendő gyermek életfolyamatait (Lesage és mtsai, 2004; Christensen, 2000; Arnsten, 1998; Leutwyler, 1998; Sapolsky, 1997; Sandman és mtsai, 1994).

Marilyn Wintour, a Melbourni Egyetem munkatársa terhes birkákat vizsgált, mert élettanilag közel állnak az emberhez. A kutatónő azt találta, hogy amennyiben kortizol hatásának tette ki a magzatot, abban végül magas vérnyomás fejlődött ki (Dodic és mtsai, 2002). A magzati kortizolszint fontos szabályozó szerepet játszik a kiválasztást végző vesesejtek fejlődésében. A nefronok működése szorosan összefügg a sóanyagcsere és így a vérnyomás szabályozásával. A stresszhatás alatt álló anyai vérből felvett kortizolfölösleg károsan befolyásolja a magzat vesesejtjeinek formálódását. Ezzel együtt mind az anya, mind pedig a magzat szervezetében a növekedésről és gyarapodásról a védekezés felé tolja el az egyensúlyt. A növekedésében legátolt csecsemő ezért a kívántnál kisebb súllyal jön világra.

Márpedig a kis súlyú újszülötteknél egy sor felnőttkori betegséget – többek között cukorbajt, szívbetegséget és elhízást – figyelt meg Nathanielsz. Ezeket Life in the Womb („Élet az anyaméhben”) című munkájában vázolta (Nathanielsz, 1999). Az angol dr. David Barker, a Southamptoni Egyetem munkatársa azt találta, hogy az a fiúcsecsemő, aki 2,7 kg-nál kisebb súllyal jön világra, 50 százalékkal nagyobb eséllyel hal meg szívbajban felnőttkorában, mint egy átlagos súlyú újszülött. A Harvard kutatói szerint azok a lánygyermekek, akik 2,7 kg-nál kisebb súllyal születnek, 23 százalékkal nagyobb gyakorisággal betegszenek meg később keringési rendellenességekben, mint átlagos súlyú társaik. David Leon, a London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatója a maga részéről azt találta, hogy a cukorbaj háromszorta gyakoribb olyan hatvanéves férfiakban, akik kisebb súlyúak és véznábbak voltak az átlagnál.

A születés előtti környezetet tanulmányozó kutatók újabban az IQ-t is vizsgálják, holott ezt a genetikai determinizmus hívei vagy a rasszisták egyszerűen a génekhez kötik. 1997-ben Bernie Devlin, a Pittsburghi Orvosegyetem pszichiátriaprofesszora körültekintően újravizsgált 212 tanulmányt, melyek ikrek, testvérek, szülők és gyermekeik IQ-ját vetették össze. Arra a következtetésre jutott, hogy a gének mindössze 48 százalékát teszik ki az IQ-t meghatározó tényezőknek. Figyelembe véve a szülőpár génjeinek együtthatását, az öröklött intelligencia számaránya ennél is alacsonyabb, alig 34 százalék (Devlin és mtsai, 1997; McGue, 1997).

Devlin ugyanakkor azt találta, hogy a magzati fejlődés jelentősen kihat az IQ-ra. Számításai szerint a gyermeki intelligenciát akár 51 százalékban is meghatározhatja a környezet. Korábbi vizsgálatok már igazolták, hogy a dohányzó vagy részeges anyák gyermekeinek csökken az IQ-ja; ugyanilyen hatású az anyaméhben bekövetkezett ólommérgezés is. Fontos tanulság tehát minden leendő szülő számára, hogy terhesség alatti viselkedése elbutíthatja születendő gyermekét. Ezek az IQ-változások nem véletlenek, hanem a stresszes agy módosult vérkeringésének közvetlen következményei.

Mikor a tudatos szülőszerepről szoktam beszélni hallgatóimnak, a kutatási eredmények mellett általában bemutatom egy olasz szervezet, az Associazione Nazionale Educazione Prenatale videokazettáját, amely szemléletesen érzékelteti szülők és születendő gyermekük kölcsönös függését. A videofilm egy anya és apa hangos veszekedését rögzíti, miközben az anyaméhről ultrahangos felvétel készül. A veszekedés kirobbanásakor a magzat nagyot ugrik; s mikor a szülők egy poharat is földhöz vágnak, megfeszíti parányi testét, mintha csak trambulinról készülne leugrani. Mint láttuk, esetünkben a modern technika volt segítségünkre, hogy bebizonyosodjon, a magzat bonyolultabb szervezet, mint korábban hitték, s nem csupán a táplálékra reagál.

Forrás: Tudat a belső teremtő

Ajánlott könyvek: