Tudatos szülők: Térteremtés és szülői készségeink fejlesztése

A klinikai pszichológia és a keleti tudatosság tanításainak ötvözésével dr. Shefali vezető szereplő lett a tudatosság pszichológiájában. A The Conscious Parent és A Tudatos család című könyvei a New York Times bestsellerlistájára kerültek. Dr. Shefali a 1440 Multiversity munkatársával, Kate Green Tripp-pel beszélgetett a térteremtés módjairól és a szülői készségek fejlesztéséről.

Dr. Shefali Tsabary nemzetközi szónok, elismert író, valamint az Oprah Winfrey által forradalminak és sorsfordítónak nevezett Tudatos Nevelés-szemlélet megalkotója.

Az érzelemvezérelt reakciók szöges ellentétei a tudatosságnak. Márpedig szülőként az ember számtalan kimerítő és érzelemi szempontból megterhelő helyzetben találja magát. Mit tehet a szülő, hogy leküzdje az érzelmi reaktivitást és teret adjon a tudatosságnak?

Dr. Shefali: Ez a valódi feladat, a tudatos szülő fő spirituális feladata: megérteni, hogy a gyereknevelés az a terület, ahol a régi emlékekből és sebekből fakadó reakciók a legerősebben törnek felszínre. A szülővé válást tehát tekinthetjük lehetőségnek vagy pedig felhívásnak arra, hogy folyamatosan idegesek és kimerültek legyünk. Ha a lehetőséget látjuk benne, akkor ráébredünk, hogy a reaktivitás az alapállapot, és tudatosságunk arra ösztökél bennünket, hogy fejlődjünk és meghaladjuk ezt a szintet.

A reaktivitás valójában csak irányítási vágy, ami akkor kap erőre, amikor úgy érezzük, hogy elvesztettük az irányítást a dolgok felett.

A reakciót a tehetetlenség érzése váltja ki, amikor azt hisszük, hogy a reakció által – a büntetés és kontroll által – kicsit visszanyerhetjük az irányítást, hogy újra stabilnak és erősnek érezhessük magunkat.

Ha átlátjuk ezt a dinamikát, akkor megérthetjük, hogy mi szüli a reakciót: tehetetlennek érezzük magunkat, és tudat alatt azt hisszük, hogy a reakció csökkenteni fogja ezt a tehetetlenséget. A fegyelmezés és büntetés valójában csak az irányítási vágy oldalhajtásai. Hogy mit tehetünk, ha mindezt felismertük? Lépjünk egyet hátra – tudatosságunktól vezérelve – és engedjük el azt, amit eddig igaznak hittünk!

Amikor kicsúszik a kezeink közül az irányítás, azt hisszük, hogy rossz szülők vagyunk, tehetetlenné váltunk és nincs választásunk.

A tudatosság segít eltávolodni a gyengítő gondolatoktól és segít megteremteni a teret és stabilitást, amelyben új gondolatok születhetnek: „Nem vagyok tehetetlen. Teljesen rendben vagyok. Teljesen normális, ami történik. Majd elmúlik.” Ezek a gondolatok megnyugvást hoznak és nem belső gyermekünktől, hanem felnőtt énünktől származnak.

Mikor felülemelkedünk a reaktivitáson, új lehetőségek tárulnak fel előttünk. Ehhez térre van szükség. Álljunk meg egy percre, sétáljunk egyet, vegyünk mély levegőt, ne a legrosszabbra gondoljunk, számoljunk tízig! Ilyenkor új válaszlehetőségek tárulhatnak fel előttünk.

Mi a helyzet azokkal a szülőkkel, akik nem tudnak ezen felülemelkedni vagy még nem képesek saját sérüléseiket meglátni? Vagy mi a helyzet azokkal, akiket átjár a szorongás, és megerősítésként azt hallják más szülőktől, hogy a gyereknevelés egy kimerítő és gyötrődéssel teli időszak – hiszen mindig is az volt.

Dr. Shefali: Ha nem látjuk saját viselkedésmintáinkat, nem vagyunk tudatosak, akkor a folyamatosan hisztiző és ellenálló belső gyermek uralma alatt állunk. Ilyenkor a belső gyermek irányít, ő ül a volánnál, és őrült ámokfutásba kezd az egész városon keresztül. Mi pedig még csak észre sem vesszük – mert nem vagyunk ébren.

Ezért olyan veszélyes a tudattalanság: mert belső gyermekünk ül a volánnál.

Pszichológiai szempontból a tudatosság annak megértését jelenti, hogy belső gyermekünket meg kell nyugtatnunk. Azért billenünk ki az egyensúlyból, mert belső gyermekünk fél. Hosszú pszichológiai és spirituális úton kell végigmennünk ahhoz, hogy kilépjünk a régi megrögződésekből.

Beszéljünk kicsit a fegyelmezésről! Azt mondod, hogy a régi módszereket (büntetés, szobafogság) sokszor olyankor alkalmazzák a szülők, amikor a gyerekek viselkedése bennük vált ki feszültséggel teli emléket. Ez azt jelenti, hogy ha a szülő tudatosabbá válik, akkor már nem lesz szüksége fegyelmezésre? Vagy a fegyelmezésnek van helye a tudatos nevelésben is?

Dr. Shefali: A hangsúly nem a fegyelmezésen van, mert az egyetlen, akit valójában meg kell fékezni, az a szülő belső gyermeke. Határokra azonban szükség van. Kapcsolatra szükség van. A hagyományos fegyelmezés biztos szabotőre a kapcsolat kialakulásának, mert a félelemre épülő erő/irányítás-modell az alapja.

Ha az új szemléletmódot követi a szülő, akkor közbe kell lépnie és fel kell tennie a kérdést: Mire van itt szükség? Milyen határra van szüksége a gyermeknek? Miért félek meghúzni ezt a határt? Hogyan tudom úgy meghúzni a határt, hogy közben erősödjön köztünk a kapcsolat?

A szülőnek fel kell ismernie, mire van pontosan szükség ahelyett, hogy egyszerűen csak megbünteti a gyereket azért, mert ő maga rosszul érzi magát. A büntetés általában csak egy önkényes, véletlenszerű, lusta térdreflex, amit fegyelmezésnek titulálunk. Valójában azonban nem fegyelmezés, mert a szülő az, akit senki nem tart irányítása alatt, és akinek rendreutasításra lenne szüksége.

Olyan világban élünk, ahol a házasság általában nem tart örökké, és az elvált szülők gyermekeinek gyakran két világ között kell egyensúlyozniuk. Hogy érinti a gyermeket, ha az egyik szülő a tudatos nevelés híve, a másik viszont nem? Mit tanácsolsz azoknak a szülőknek – éljenek akár külön, akár együtt –, akik különböző nézőpontot vallanak?

Dr. Shefali: Ezt kérdezik tőlem a leggyakrabban – a legesleggyakrabban.

Sokkal gyakoribb, hogy nincs egyetértés, mint az, hogy van. Ha az ember tudatos, meg is érti, hogy ez miért van így. A tudatosság nem az általánosan elterjedt szemléletmód, nem könnyű követni, sokak számára kifejezetten nagy kihívás, különösen a férfiaknak nehéz magukévá tenni ezt a látásmódot. A tudatosság útjára lépőknek azt tanácsolom:

Számíts rá, hogy magányos leszel! Számíts rá, hogy nézeteltéréseid lesznek a pároddal! De tudd, hogy minden a birtokodban van ahhoz, hogy fényesen ragyogj!

Ne számíts csodákra, és ne sajnáld le párodat, amiért nem ezt az utat választotta! Igen, ez valóban nehezebbé teszi a helyzetet, akár váláshoz is vezethet. A gyermekek azonban ettől nem lesznek összezavarodottabbak – jobb egy tudatos szülő, mint semennyi.

Mi a véleményed arról, hogy feltétlenül szükség van egyetértésre? Vajon ez csak egy tévhit, amivel a szülők küszködnek?

Dr. Shefali: Szerintem ez valójában egy frontvonal. Az elképzelésben, hogy a szülőknek összetartó egységfrontot kell alkotniuk, a legtöbbször csak a front sikerül. Elvileg másnak kéne lenned, mint a párod. Akkor hogyan lehetnétek egyformák? Ha egyformák vagytok, az csodálatos. De valójában az a fontos, hogy egyformán fejlődjetek. A húszas éveikben kevesen választanak olyan párt, aki a tudatos fejlődés útját járja. Úgyhogy nagyszerű, ha mindkét fél együtt fejlődik – felemelő élmény! De ne lepődj meg, ha nem így alakul! De ess kétségbe, ha nem történik meg!

Lépjünk egy kicsit túl a családrendszeren! A félelemvezérelt gondolkodás egy szörnyű, valós erő Amerikában. Rengeteg területen megnyilvánul: fegyveres erőszak, bevándorlók, nemi és szexuális identitás, hogy csak egy párat említsünk. Szülőként mit tehet az ember, hogy felismerje magában a félelemvezérelt gondolkodást, és hogy gyermekeinek is segítsen eligazodni?

Dr. Shefali: Igen, ez a társadalmunkban látható valamennyi probléma és „izmus” gyökere. A félelem azért létezik, mert a szülők abban a tévhitben élnek, hogy elkülönültek saját maguktól és az isteni minőségektől. Ha az elkülönültség hitrendszerében növünk fel, akkor nem meglepő, hogy tele vagyunk elfogultsággal, előítéletekkel, és mindent a környezetünkre vetítünk.

Hogy ébredhetünk ennek tudatára?

Az ébredés akkor kezdődik, amikor az ember rádöbben, hogy stresszesen él, versengés hatja át az életét, másokhoz hasonlítja magát és a tárgyakhoz, és az egóhoz fűződő ragaszkodás hatja át az életét.

De az igazság az, hogy nagyon kevesen ébrednek rá erre. Inkább élnek tovább függőségben a félelemtől.

Előbb-utóbb felébrednek majd az emberek, de a korábbi megrögződések miatt rendkívül nehéz kitörni a félelem börtönéből, sokszor csak nagy fájdalom árán tudunk szabadulni. Ezért van az, hogy az embereknek sokszor valamilyen traumára, mélypontra vagy halálos betegségre van szükségük az ébredéshez.

Forrás: www.beherenownetwork.com

Ajánlott könyvek: