Mi az oka annak, hogy egyesek képesek változatlan hidegvérrel és összeszedetten fogadni az élet hullámhegyeit és -völgyeit, kedvező és sajnálatos fordulatait, buktatóit és bökkenőit, míg mások a legenyhébb sértéstől is felfortyannak, a legcsekélyebb frusztrációktól is kiborulnak, és minden apró csalódást aránytalanul felfújnak?

A magyarázat röviden: a perspektíva.

Képzeljük el, hogy egy kisgyermek önfeledten játszik egy játékszerrel, amely váratlanul eltörik! Ekkor a gyermek egész világa darabokra hullik, és a kárvallott csöppség bömbölni kezd, elcsügged, nekikeseredik, vagy éppen feldühödik. Egyelőre képtelen felismerni – főként pedig értékelni –, hogy milyen jó dolga van: hiszen továbbra is ruházzák, etetik, szeretik és törődnek vele – nem is beszélve arról, hogy az ő kicsiny világának határain túl a széles nagyvilág várja élményeivel. A gyermek szülei persze tisztában vannak vele, hogy a törött játékszernek nincs valódi jelentősége, hiszen ők a megfelelő távlatból tekintenek a helyzetre; amire az apróság egyelőre képtelen.

Az értelmünkkel talán elfogadjuk, hogy jelentéktelen és lényegtelen dolgok miatt hergeljük dühbe magunkat. Azonban a tulajdonságok, amelyeket a többségünk szeretne megszemélyesíteni – úgymint a tárgyilagosság és a türelem –, nyomban semmivé foszlanak a frusztráció rohamai alatt, amikor egy sietős bevásárlás során egy „diák” névtáblát viselő pénztárossal szembesülünk, aki olyan tanácstalanul mered a kasszára, mintha az egy űrsikló vezérlőpultja volna. Bármennyire igyekszünk is megőrizni hidegvérünket, a negatív érzelmek a felszínre törnek, és szikrát kapva fel is lobbannak. S máris vesztes helyzetből kezdünk küzdeni.

Reakciónk sarkalatos pontja a perspektívánk – ha nem a megfelelő távlatból szemléljük a helyzetet, a pillanat hevében gyakran felhergeljük magunkat. Ám néhány perc múlva a dühünk lecsillapul. Pár óra után a haragunk teljesen elpárolog, napokkal később pedig már magunk is azon csodálkozunk, hogy miért jöttünk ki ennyire a sodrunkból. Az idő megfelelő perspektívával szolgál, lehetővé téve számunkra, hogy józanul lássuk a helyzetet. Hasonlóképpen, ahogy idősödünk, és egyre érettebbé válunk, mind gyakrabban tekintünk vissza az életünkre, és ébredünk rá, hogy a nyári tábor, amelyről azt hittük, hogy muszáj részt vennünk rajta, az illető, akivel okvetlenül össze akartunk barátkozni, vagy éppen az irodai állás, amelynek megszerzését élet-halál kérdésének véltük, immár vajmi keveset jelent nekünk.

A megfelelő perspektíva nélkül örökké olyanok maradnánk, mint az eltört játék felett kesergő gyermek.

Ahogyan Mark Twain írta: „A komédia nem más, mint a tragédia kellő időtávlatból.

Ha rájövünk, hogyan váltsunk perspektívát, a mai nap eseményeire is képesek vagyunk a holnap bölcsebb, kiegyensúlyozottabb szemléletével tekinteni. Amenynyiben pedig az adott pillanatban is fel tudjuk mérni, hogy mi számít igazán, többé nem kell erővel kényszerítenünk magunkat, hogy higgadtak maradjunk. A gondolataink, érzéseink és az egyes élethelyzetekre adott reakcióink kezdenek átformálódni. A negatív érzelmek – amilyen a türelmetlenség, a bizonytalanságérzet és a harag – szertefoszlanak, éspedig nem azért, mert erőnket megfeszítve uralkodunk magunkon, hanem mert képesek vagyunk a helyzetet a maga valójában szemlélni.

Persze továbbra is fennáll a kérdés, hogy miként kezeljük a súlyosabb válságokat. Tisztában vagyunk vele, hogy nem érdemes „apróságok miatt agyonizgulnunk magunkat”, s hogy amennyiben mégis ezt tennénk, nem a megfelelő perspektívából tekintenénk a dolgokra. De mi a helyzet a valódi problémákkal, amilyen például egy betegség, valamely igazságtalanság vagy trauma? Hiszen ezek tárgyilagosan szemlélve is súlyos ügyek. Ha az effajta válságok idején is higgadtak akarunk maradni, meg kell tanulnunk még nagyobb távlatból tekinteni rájuk, hogy a már bekövetkezett vagy küszöbönálló negatív események közepette is megőrizzük lelki nyugalmunkat és lélekjelenlétünket, s felelősségteljesen cselekedhessünk.

Képletesen szólva a tipikus haragkezelési technikák olyanok, mint a gyomirtó: szünet nélkül újra meg újra alkalmaznunk kell őket, nehogy a kártékony gyomok felüssék a fejüket – és bármilyen éberek vagyunk, bármennyire megfeszítjük erőinket, a dudvák újra kisarjadnak. Az Urald a haragod, urald a helyzetet megtanít rá, hogyan húzhatod ki a gyomokat gyökerestül azáltal, hogy az optimális távlatból és érzelmi állapotból tekintesz a valóságra – önmagadra, az életedre és a kapcsolataidra.

 

 

A könyvben megvilágítom és bemutatom, miként tárhatod fel átfogó és holisztikus szemléletmóddal haragod okait és alkotóelemeit. A leggyakoribb okok közé tartozik az önbecsülésünkben tátongó szakadék, mely mostoha (zűrös vagy traumatikus) gyermekkorunk következménye, az ingatag vagy kudarcba fúlt kapcsolat életünk fontos szereplőivel, s a valódi örömök és szenvedélyek nélküli élet – s mindezek hátterében persze ott munkál az örök neheztelés, amellyel azt firtatjuk, hogy miért épp ilyen sorsot szánt nekünk Isten. „Az élet igazságtalan; Isten nem figyel ránk, nem törődik velünk, vagy egyszerűen gyűlöl minket” – mondogatjuk magunkban. Az ilyesfajta gondolatok pedig aligha szilárdítják meg önbecsülésünket, vagy enyhítik dühünket.

A pillanat heve természetesen még akkor is gyakran elragad minket, ha a megfelelő távlatból szemléljük életünk eseményeit. Az érzelmileg túlságosan intenzív élethelyzetek gyakran arra késztetnek, hogy sutba hajítsuk az észszerűséget és a józanságot, hiszen fortyogó érzelmeink sokszor hamarabb felszínre törnek, mint hogy tudatosítanánk magunkban, mi is történik. Ám ennek nem feltétlenül kell így lennie. Ha szélsőséges körülmények közepette felüti is fejét egy-egy kósza gyom, azért igenis megőrizheted csorbítatlan önuralmad.

 

A neuroplaszticitás szakterületének élvonalbeli kutatásait felhasználva a szó szoros értelmében olyan új beidegződéseket alakíthatsz ki az agyadban,
amelyek segítségével akkor is megőrizheted az önkontrollod, amikor úgy érzed, hogy majd’ eszedet veszted a haragtól.

 

Ahogy a mondás tartja, „kettő kell a tánchoz”. Persze mindennapjainkban adódnak emberpróbáló helyzetek, ám igazság szerint nem volna szükségünk a haragkezelésre, ha életünk többi szereplője nem hozna ki minket botor módon a sodrunkból. Egyes személyek – családtagok, barátok vagy épp munkatársak – egyszerűen kiváló érzékkel tapintanak rá kényes pontjainkra. A praktikus módszerek iránti elfogultságomból adódóan lépésről lépésre foglak megtanítani azokra a gyakorlati stratégiákra, amelyek alkalmazásával újrarajzolhatod kapcsolataidban a határvonalakat, megelőzheted a konfliktusokat, és észszerűen lavírozhatsz problémás kapcsolataidban is, hogy megőrizd (vagy épp visszanyerd) józan összeszedettséged, s többé ne adj tápot a haragnak és frusztrációnak.

 

 

LEPLEZD LE AZ ELLENSÉGED

A különböző technikák segítenek ugyan dühünk féken tartásában, ám nem vethetnek alapot tudatosságunknak. Csakis akkor kaphatunk lényünkből fakadó motivációt hidegvérünk megőrzésére, ha maradéktalanul átlátjuk haragunk működési mechanizmusát – s persze dőreségét és hiábavalóságát. Ez okból könyvünk első néhány fejezete leíró jellegű; a düh és az emberi természet lélektani dinamikáját taglalja. A további fejezetekben inkább a megelőzést tartottam szem előtt, egész sor pszichológiai eszközt és technikát kínálva, amelyekkel megnyerheted az élesben folyó ütközeteket. Ám semmiképp se becsüld alá az előnyt, amelyet ellenségünk, a harag megértése jelent! Az egyes bosszantó élethelyzetekben persze érdemes volna feltennünk magunknak a kérdést, hogy „valójában miért is gurulok dühbe”. Ám erre nemigen nyílik módunk, hiszen ilyenkor nem gondolkodunk – az érzéseink uralkodnak felettünk. Az effajta pillanatokban nem vagyunk urai önmagunknak, és a haragkezelés hagyományos iskolái épp itt követik el a végzetes hibát. De ha maradéktalanul, minden idegszálunkkal tudatosítjuk magunkban a kérdésre adott választ az adott élethelyzet előtt, hiába veszítjük el az adott pillanatban a megfelelő perspektívát, addigra magunkba sulykoltuk az igazságot, és második természetünkké válik, hogy higgadt és ellenőrzött reakciót adjunk.

 

A TANULSÁG

Könyvünk bemutatja, miként tájolhatod be magad újra meg újra a megfelelő perspektívába. Így megtanulsz automatikusan átsiklani az élet apró kellemetlenségei felett, s a súlyos válságok sem váltanak ki belőled heves és fékezhetetlen haragot és dührohamokat, hiszen képessé válsz az őszinte elfogadás szemüvegén át tekinteni rájuk. Fedezd hát fel a legegyszerűbb módszert, amellyel bármely körülmények között megőrizheted higgadtságod, és egyszer s mindenkorra megszabadulhatsz a haragtól – hacsak nem akarod direkt felhergelni magad!

Forrás: Urald a haragot, urald a helyzetet

 

Ajánlott könyvek:

URALD A HARAGOD
URALD A HELYZETET

TUDD MEG KI NORMÁLIS
ÉS KI NEM

OLVASS
AZ EMBEREKBEN

A siker alapelvei könyv