A friss megjelenésű Klíma című könyv a legfontosabb kérdéseket teszi fel. Például azt, hogy vajon elég bátor vagy szembenézni a jeleneddel?
Fontos, megosztó téma, amit már nem lehet a szőnyeg alá söpörni: a klímakrízis a jelenünk lett, rengeteg vitát és hatalmas zajt generálva, azonnali cselekvést sürgetve. Charles Eisenstein nyomdából frissen érkezett könyve, a Klíma tiszta vizet önt a pohárba merőben új, formabontó megoldásokat és célokat felvonultatva, hogy végre megértsük: ha túl akarunk élni, ha szeretnénk, hogy a gyerekeink is túléljenek és sikerrel haladjanak végig az ökológiai pusztításból kivezető úton, más hozzállásra van szükség.
Amit másokkal teszed, magaddal teszed
Mindenkinek vannak olyan élményei, amelyek felidézik a felhőtlen boldogság állapotát. Gyerekkori nyarakat és teleket, szánkózásokat, vízparti fürdéseket, a fára mászás élményét, az első találkozást a hegyekkel, az állatokkal. Gyakran már pár perc elég ahhoz, hogy mélyre ásva magunkban megtaláljuk azokat a színeket, hangokat és szagokat, amelyek az emlékeinkben, akkor és ott a mindenséget, a teljességet jelentették: a meleg, a hideg levegő illatát, a jég érintését, a levelek szagát. Charles Eisenstein friss könyve, a Klíma ezekhez az érzésekhez nyúl vissza, hogy átfogó és hiánypótló megoldásokat ajánljon a globális, egész világot fenyegető klímakatasztrófa árnyékában. Mert válságban vagyunk, ez nem kérdés. De vajon belegondoltunk-e felnőtt életünk során valaha is abba, hogy gyerekként még garantáltan éreztük és tudtuk: a világban valójában “minden egy” – közelítsünk akár filozófiai, akár gazdasági, akár biológiai síkon, rá kell jönnünk, hogy eltéphetetlenül össze vagyunk kötve. Az időjárás az ökoszférával, a növényvilág az állatvilággal, a mezőgazdasággal, az emberiséggel. Hogyan jutottunk odáig, hogy a globális fenyegetettség árnyékában még mindig az “én”-re és az önös érdekekre helyezzük a hangsúlyt? Minek kell még történnie ahhoz, hogy belássuk: amit másokkal teszünk, magunkkal tesszük?
Eisenstein már könyvének első lapján szembesíti olvasóit az alapkérdéssel: Mit keresünk valójában, amikor nagyobbra, gyorsabbra és többre vágyunk? Lehetséges volna, hogy össznépi függőségeink csupán pótcselekvések? Minden cselekvés: a kapcsolatok, közösségek, élmények az intimitás hiányának és a társadalmi elmagányosodásnak jelei? Az alapvető emberi igények iránti vágyat hamis pótszerekkel egészítjük ki, amelyek időlegesen elnémítják a sóvárgást, azonban egyszersmind meg is erősítik azt. Az ökológiai gyógyuláshoz meg kell fordítanunk a spirált: át kell látnunk önpusztító tetteinken, amihez gyökeres változásra és új nézőpontokra van szükség. Újratervezésre, hogy társadalmaink minőségi fejlődésen menjenek át, megszabadulva az irányadó gazdasági és tudományos sémáktól, a begyökeresedett mítoszoktól, stabilabb alapokra helyezve a világot. Az “elszakadás”, az egyéniség kultusza helyett meg kell teremtenünk a “kölcsönös létezés”, az interbeing mitológiáját – amihez mindannyiunk belső munkájára szükség van.
A szeretet forradalma egy élhető jövőért
Mindez hatalmas váltást jelent, ami jóval több egyszerű kognitív folyamatoknál. A feladatok, melyekkel szembesülünk mélyebben gyökereznek a szén-dioxid kibocsátás mérséklésénél, vagy a légi közlekedés visszaszorításánál. Eisenstein szerint “A kölcsönös létezés tanának” alapja, hogy leszámoljunk az életünket irányító háborús retorikával. Ki kell szállnunk a mindennapos harcokból, az örökös versengésből, hogy megértsük végre: az, hogy Én milyen vagyok, függ attól, Te milyen vagy. Ha Én megváltozom, Te is meg fogsz. Ennek mentén, ha Én helyreállítom a belső ökoszisztémámat, Te is képes leszel rá. Így válhatunk képessé az összekapcsolódásra, újra felfedezve vagy megteremtve a szeretetre és az érzésekre való ősi képességeinket. A gyógyulás szintjei ebben a folyamatban már rohamléptekkel követik majd egymást.
A Klíma arra int, hogy amellett – és nem ahelyett – hogy beszüntetnénk a világ megmentésére irányuló aktivista munkát, figyeljünk oda a szeretet és az empátia szavára, hangosítsuk fel magunkban, és adjunk át belőle másoknak, amennyit csak lehet. Az alapvető emberi értékek felerősítése és a háborús érzelmek legyőzése nélkül a fölénk tornyosuló problémát nem fogjuk tudni legyőzni – a szeretet az a dallam, ami képes kicsalogatni minket az egyre forrósodó kelepcéből.
A szeretet nem más, mint önmagunk kiterjesztése valaki másra, ahol egymás jólléte és fájdalma is összekapcsolódik. Ha képtelenek vagyunk felülemelkedni a dolgok hasznosság szerinti értékelésén, a klímaválságot sem tudjuk másként értelmezni, mint pusztán saját életünkre vonatkozó hatásait. Ez azonban kevés: az ökológiai krízis felszámolásához a szeretet forradalmára van szükség, hogy észrevegyük, az óceánok és esőerdők túlélése saját magunk és emberségünk létezésének záloga is egyben.
„A „zöld világ” képe több, mint egyszerű ábránd
Aki azt hinné, a Klíma ennél az alapvető kijelentésnél megáll, téved. Eisenstein tudományos alapokon álló könyvet írt, amely antropológiai és történelmi példák során keresztül mutatja be, milyen hitrendszerek vezettek el idáig, és hol gyökerezik az ökológiai gyógyulást segítő elvek és stratégiák akadálya. Eisenstein a természet birodalmát számokká redukálva vázolja fel előttünk, átlátva azt a folyamatot, ahogyan elszakadtunk környezetünkről. Megvizsgálja, honnan ered és mekkora súllyal bír a klímaszkeptikusi álláspont, és hogyan tudunk kilépni napjaink rövidlátó és hiányos megközelítési stratégiáin.
Eisenstein vallja: az elképzelt “zöld világ” képe több, mint hiú ábránd, eléréséhez azonban kellemetlen kérdéseket kell feltennünk, elsősorban önmagunk számára. Le kell számolnunk a képmutatással, és abba kell hagynunk a másokra mutogatást és a bűnbakkeresést. Olyan komplex kérdésekkel kell szembenéznünk, mint a szén-dioxid kibocsátás rögeszméje, a globális felmelegedésen alapuló megközelítés veszélyei, a passzivitás okai, vagy a regeneratív mezőgazdasági struktúrák mellőzése és az ökológiai gazdálkodás elemeinek számbavétele.
Karbonkredit helyett kölcsönösség
A Klíma hiánypótló könyv, mert célja nem a félelemkeltés, vagy a közelgő katasztrófa és az elkerülhetetlen végzet vizuálása. Ott van a helye azoknak a könyvespolcán, akik fenyegetettnek érzik magukat, és kezükbe kell venniük olyanoknak is, akik úgy gondolják, semmi közük az egészhez. Legyen ez a könyv a kapocs köztünk, ami segít megérteni, hogy nem az a fontos, ki nyeri meg a csatát. A kontrollért való harc helyett koncentráljunk inkább folyóink, erdőink, a természeti és az anyagi világ összes többi lényének szent, és saját jogán gyakorolt értékességére. Ne csupán azért, hogy karbonkrediteket szerezzenek nekünk, hanem mert ők azok, akikre valóban, mindannyiunknak figyelnie kell.
Szabadítsuk meg magunkat háborús mentalitásunktól, fogadjuk be a teljes képet, ne pocsékoljunk több energiát a szembenállásra. Nyissuk ki tudatunkat a felismerésre: a klímavitának nem az igazság és a megtévesztés, a jó és a rossz, az okosok és a buták, a korruptak és a becsületesek, a fejletlenek és a fejlettek közötti szembenállás a lényege. Bolygónk érző lény, ahogy minden lakója az. Ezt tartsuk szem előtt!