Az Élet/Halál/Élet természet következtében a Sors, a kapcsolat, a szeretet, az alkotás és minden más óriási, ősi minták szerint mozog a következő sorrendben: teremtés, növekedés, erő, felbomlás, halál, inkubáció, teremtés és így tovább. Az elképzelések, a gondolatok és az érzések elrablása vagy hiánya a  megzavart áramlás következménye.

 

A folyót a következőképpen vehetjük újra birtokba:

Fogadj el táplálékot, hogy belekezdhess a folyó tisztításába. Nyilvánvalóan káros szennyezést okoz az, ha egy nő elutasítja az alkotó életét illető őszinte dicséretet. Kisebb a szennyezés, ha, akár csak fél-vállról, azt válaszolja: „Milyen kedves, hogy ezt mondod.” Nagyon nagy szennyezést jelent, ha így szól: „Jaj, már megint”, vagy „Nem vagy eszednél!” De a következő védekező válasz is bajt sejtet: „Természetes, hogy csodálatos vagyok, hogy nem vetted észre eddig?” Ez mind a sebzett animusról árulkodik. Jó dolgok áramlanak a nő felé, de azonnal megmérgeződnek.

 

E jelenség leküzdése érdekében a nőnek gyakorolnia kell a dicséretek fogadását (még akkor is, ha kezdetben úgy hat, mintha rájuk vetné magát, hogy megtarthassa őket), ízlelgetnie kell őket, küzdenie kell a rosszindulatú animusszal, aki azt akarja a dicsérő tudomására hozni, hogy „Ez a te véleményed, mert nem tudod, milyen hibákat szokott ez a nő elkövetni, mert fogalmad sincs, milyen érdektelen… és így tovább.”

 

A negatív komplexusokat különösen a legéletrevalóbb elképzelések, a legforradalmibb, a legcsodálatosabb gondolatok, az alkotókedv legburjánzóbb formái vonzzák. Nincs tehát más választásunk, elő kell hívnunk egy tiszta szándékú animust, a régit pedig pihentetnünk kell, azaz a pszichének abba az archiváló rétegébe kell leküldenünk, ahol a kiüresedett, kiégett impulzusokat és katalizátorokat tároljuk. Ott aztán régi idők leleteivé válnak, amelyeknek nincs többé számottevő hatása.

Reagálj; így tisztíthatod a folyót.

A farkasok élete rendkívül kreatív. Naponta több tucat döntést hoznak, így vagy úgy határoznak, felbecsülik a távolságot, a zsákmányra koncentrálnak, esélyeiket latolgatják, megragadják a lehetőségeket, egyértelműen reagálnak, hogy céljaikat elérjék. Képesek megtalálni a rejtőzőt, egyesíteni szándékaikat, az áhított eredményre koncentrálni és elérése érdekében cselekedni – ezek azok a tulajdonságok, amelyekre az alkotó folyamat véghezvitelében az embereknek is szükségük van.

Az alkotáshoz reagálóképesség szükséges. A kreativitás azt jelenti, hogy képesek vagyunk mindarra reagálni, ami körülöttünk történik, hogy a gondolatok, az érzések, a tettek és a válaszok több száz lehetőségéből választani tudunk, hogy ezeket olyan egyedi kifejezéssé vagy üzenetté tudjuk gyúrni, amelyben nyomaték, szenvedély és értelem van. Ebben az értelemben kreativitásunk elvesztése azt jelenti, hogy csak egyetlen választásunk van, nem áll rendelkezésünkre az érzések és a gondolatok tárháza, nem tudunk cselekedni, beszélni, létezni.

Légy zabolátlan; így tisztítsd a folyót.

Ne vigyen szennyezést a folyam, ne száradjon ki; ezen kell dolgoznod. Ha azt akarjuk, hogy szabadon folyjék, szabadjára kell engednünk saját gondolatformálásunkat, hagynunk kell, hadd áradjon, s kezdetben cenzúrázás nélkül kell mindent a közelünkbe engednünk. Ez a kreativitás. Csodálatos paradoxont hordoz. Ahhoz, hogy létrehozzunk valamit, úgy kell viselkednünk, mint a sültbolondnak, fel kell ülnünk a szamár hátán lévő trónra, de közben rubinok peregnek szánkból, ha megszólalunk. Akkor megindul a folyó, akkor élvezhetjük lezúduló áramlását. Felkaphatjuk szoknyánkat vagy ingünk alját, hogy annyit fogjunk fel belőle, amennyit csak lehet. Kezdj bele; így tisztíthatod meg a szennyezett folyót. Akkor is, ha félsz, ha attól rettegsz, hogy kudarcot vallasz, azt mondom, kezdj már végre bele, bukj el, ha kell, szedd össze magad, kezdd újra. Ha megint megbuksz, megbuksz. Na és akkor mi van? Kezdd újra! Nem a kudarc tartja vissza az embert, hanem az, hogy vonakodik újrakezdeni. Ha rettegsz, akkor mi van? Ha attól félsz, hogy valami kiugrik és megharap, az isten szerelmére, légy már túl rajta. Hagyd, hogy félelmed kiugorjék, megharapjon, s akkor végre ezen is túl leszel, s mehetsz tovább. El fog múlni. A félelemnek vége szakad. Ilyenkor jobb, ha minél előbb szembekerülsz vele, átéled és túlteszed magad rajta, mintha emiatt nem látsz a folyó tisztításához.

Vigyázz az idődre; így kerülheted el a szennyező anyagokat.

Ismerek egy heves vérű festőnőt, aki a házához vezető útra a következő feliratot függeszti ki, valahányszor zavartalanul szeretne festeni vagy gondolkodni: „Ma dolgozom, nem fogadok látogatókat. Ha úgy gondolod, hogy ez rád nem vonatkozik, mert a barátom, az ügynököm vagy a bankárom vagy, akkor tévedsz.”
Egy másik ismerősöm, egy szobrász, ezt a táblát akasztja kapujára: „Ne zavarj, kivéve, ha nyertem a lottón, vagy ha Jézust látták a régi taosi úton.” Láthatjuk, hogy a pozitív animus kitűnően érzi a határokat.

Tarts ki! Hogyan folytathatjuk a szennyezés megszüntetését?

Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy semmi nem térít el bennünket az animus erősítésétől; folytatjuk lelki szövő- és szárnykészítő munkánkat, művészetünket, lelki javító-varró munkánkat, akár erősnek érezzük magunkat, akár nem, akár úgy érezzük, hogy készen állunk, akár nem. Ha kell, hozzákötözzük magunkat az árbochoz, a székhez, az íróasztalhoz, a fához, a kaktuszhoz – bármihez, ahol alkotni tudunk.

Akkor tűnnek el vagy alakulnak át a negatív komplexusok – az utolsó útszakaszon, álmaink segítségével –, ha a sarkunkra állunk, és egyszer és mindenkorra leszögezzük: „Sokkal jobban szeretem alkotó életemet, semhogy együttműködjem saját elnyomásomban.” Ha durván viselkednénk gyermekeinkkel, a gyermekvédő csoportok máris ajtónknál teremnének. Ha bántalmaznánk háziállatainkat, az Állatvédő Társaság jönne értünk. De nem létezik Kreativitásvédő Szervezet vagy Lelki Rendőrség, hogy közbeavatkozzon, ha éheztetjük lelkünket. Csak mi vagyunk. Csakis mi őrködhetünk lelkünk legbensőbb világa és hősi animusunk felett. Nagy kegyetlenség hetente vagy havonta, netán évente egyszer vízhez juttatnunk őket. Mindkettőnek megvan a maga napi ritmusa. Mindennap szükségük van ránk, szükségük van az életadó vízre.

Óvd kreatív életedet!

Ha el akarod kerülni az Hambre del Almát, a lélek éhezését, keresd meg a problémát – és hozd helyre. Mindennap végezd el ezt a műveletet. Ne hagyd, hogy egyetlen gondolat, egyetlen férfi, asszony, társ, barát, vallás, munka, egyetlen kellemetlen hang is éhezésre kényszerítsen. Ha kell, villantsd ki fogaidat.

Vesd latba valódi művedet! Építsd meg a melegség, a tudás kunyhó-ját. Hozd át energiádat onnan ide. Teremts egyensúlyt a napi felelősség és saját örömöd között. Óvd lelkedet. Ne engedj a minőségi alkotó életből. Ne hagyd, hogy komplexusaid, kultúrád, az intellektuális morzsák vagy magasröptű, arisztokratikus, nevelő célzatú vagy politikai blablák elcsenjék tőled.

Tápláld alkotó életedet! Sok minden jó és tápláló a lélek számára, legtöbbjük mégis az Ősi Természeti Asszony négy alapvető táplálék-csoportjába tartozik; ezek pedig az idő, a valahová tartozás, a szenvedély és a szuverenitás. Ezeket halmozd fel. Ezek tartják tisztán a folyót.

A megtisztított folyó újra szabadon áramlik; növekszik az alkotó teljesítmény, s egymást követik a növekedés-apadás-növekedés természetes ciklusai. Semmi sem sodródik messzire, semmi nem piszkolódik be hosszú időre. Bármilyen szennyeződés természetes módon szűnik meg. A folyóból táplálkozhatunk, félelem nélkül belegázolhatunk, aggodalom nélkül ihatunk vizéből, lecsillapíthatjuk La Llorona meg-kínzott lelkét, meggyógyíthatjuk gyermekeit és visszaadhatjuk őket neki. Megszüntethetjük a gyár szennyező tevékenységét, új animust hívhatunk életre. Elképzeléseink szerint élhetjük életünket a folyó partján, karjainkban tarthatjuk sok-sok gyermekünket, s megmutat-hatjuk nekik tükörképüket a tiszta vízben.

Ajánlott könyv:

Clarissa Pinkola Estés – FARKASOKKAL FUTÓ ASSZONYOK