Viszonyuljunk pozitívan önmagunkhoz

Ha pozitívan értékeljük saját magunkat, egy kapcsolatban is önmagunk tudunk lenni. Ha viszont nem fogadjuk el magunkat, az elkerülhetetlen visszautasítástól való félelem keltette önvédelmi reakcióink veszik át az irányítást. Például, ha folyamatosan menekülünk egy-egy kapcsolatból, amint az kezd komollyá válni, tudatos vagy tudattalan félelmeink folyamatosan azt próbálják belénk plántálni, hogy ha maradunk, egyre nehezebb lesz elrejtenünk a másik elől azon oldalunkat, amelyet nem szeretnénk megmutatni. Az is előfordulhat, hogy egyre-másra hibákat keresünk a partnerünkben, míg egyúttal a saját magunk ellen irányuló kemény ítéleteinkkel is harcolunk. Ha a pár egyik vagy mindkét tagja nehezen veszi észre a jót önmagában, ítéleteik az egymás iránt érzett szeretet ellenére láthatatlan falat emelnek kettejük közé. Számtalanszor tapasztaltam ezt a pácienseimnél, akik évekig hordták láthatatlan álarcukat, hogy önértékelési zavaraikat ne kelljen a szeretteik elé tárniuk.

Az egyik páciensem, Jack például azért jött el a terápiára, hogy könnyebben találjon párt magának, eddigi online társkeresési kísérletei ugyanis jobbára kellemetlen első randevúkban vagy értelmetlen egyéjszakás kapcsolatokban végződtek. Jack olyasvalakit keresett, aki mellett önmaga lehet, illetve hiányzott neki az egy komoly kapcsolat jelentette intimitás és támogatás. Harminchat évesen, korábbi házassága véget érte után két évvel rendkívül magányosnak érezte magát. Jack jó barátságban maradt a volt feleségével, aki nemrég újságolta el neki, hogy eljegyezte magát új partnerével. Örült a volt párja boldogságának, ám egyben az eddiginél erősebb nyomást érzett, hogy ő is továbblépjen, nehogy lemaradjon társai mögött. Jack gyakran megjegyezte, milyen szerencsés, hogy egy olyan nőt vehetett el, mint a volt felesége, és sok mindent megbánt, amit a kapcsolatuk alatt tett. Hogy megszabaduljon ezektől a gondolatoktól az evés és a füves cigaretta felé fordult, ennek eredményképp pedig meghízott, és negatív testképe alakult ki. Jack heti találkozóink mindegyikén elmondta, mennyire magányosnak érzi magát, különösen a hétvégéken, és szinte képtelen megmozdulni, hogy felkeresse a barátait vagy a családját.

Bár az otthon, egyedül töltött hétvégék csak fokozták a magányát, a különböző programok szervezése sem jelentett megoldást. Ugyanis azokon az estéken, amikor elment szórakozni a barátaival, még inkább kívülállónak érezte magát, és még kritikusabbá vált önmagával szemben. Világossá vált, hogy a magánya felszámolásához több kell a társaságnál. Jack arra is rájött, hogy még amikor nős volt, és tudta, hogy a felesége szereti őt, a barátai pedig elfogadják, akkor is önértékelési problémákkal küzdött, és legszívesebben kivonta volna magát a társasági összejövetelek alól. Közös munkánk előrehaladtával Jack lassan felismerte, hogy tulajdonképpen nem a többiekhez, hanem a saját magához fűződő kapcsolatán kell dolgoznia.

Önértékelés

A másokhoz való tartozás és az elfogadás vágyától hajtva könnyedén egy véget nem érő hajszában találhatjuk magunkat, amelynek során mindegyre mások elismeréséért küzdünk. Azért tesszük ezt, mert úgy érezzük, könnyebben kézben tarthatjuk a saját életünk irányítását, ha folyamatosan kapunk némi bizonyságot arról, hogy igenis értékesek vagyunk. Illetve azt hisszük, ha végre sikerül önmagunk tökéletes változatává válnunk, vagy megszereznünk valamit, amire vágyunk (például egy új állást, lakást vagy magasabb fizetést), végre jól érezzük majd magunkat a bőrünkben, társaink pedig tisztelni fognak. E sikerek valóban fokozhatják a büszkeségünket és a megelégedettségünket, sajnos azonban nem tartósan. Ha energiát, időt és pénzt fektetünk ezekbe a rövidtávú boldogságforrásokba, mindennapi életünket a hiány érzése lengi majd át. Ha viszont olyan dolgoknak szenteljük az időnket, amelyek valóban fontosak a számunkra, és örömet szereznek nekünk, azok hosszú távon is előnyösen befolyásolhatják az önértékelésünket.

Gary Zukav A lélek lakhelye című könyvében azt írja:

„Az igazi hatalom az, amikor a személyiségünk összhangba kerül a lelkünkkel. Amikor a személyiségünk erősíti a lelkünket, ezt nevezhetjük valódi hatalomnak.”

Ha a figyelmünket az egyéni tehetségünkkel vagy érdeklődésünkkel összhangban lévő dolgokra fordítjuk, az olyan, mintha ötfogásos vacsorát szolgálnánk fel a lelkünknek egyszerű desszert helyett. Ezáltal sokkal elégedettebbek és kiegyensúlyozottabbak leszünk, így könnyebben kezeljük az életünkben megjelenő hegy-völgyeket.

Az önbizalom építésének egy másik hatékony módja az, ha mások segítségére sietünk. Ralph Waldo Emerson amerikai filozófus azt vallotta: „Az élet értelme nem az, hogy boldogok, hanem hogy hasznosak és becsületesek legyünk, és hogy nyomot hagyjunk magunk után a világban, illetve, hogy jól éljünk.” Ha felismerjük velünk született és egyéni erősségeinket, hasznosabbá válhatunk a világ számára, illetve több értelmet és célt adhatunk saját életünknek. Amint Jack ráismert, milyen nagy hatással van erőteljes önkritikája a magányára, és mennyire ellehetetleníti, hogy kapcsolatot teremtsen a környezetében lévőkkel, elhatározta, hogy kilép a komfortzónájából. A kutyák nagy rajongójaként úgy döntött, önkéntesként fogja segíteni a helyi menhely munkáját. Szívesen vitte sétálni a kutyákat, illetve élvezte az állatok és munkatársai elismerését. Ahogyan Jack egyre könnyebben ismerte fel saját pozitív tulajdonságait, jóval kevésbé szerette volna elnyomni az érzéseit. Szép lassan meg tudta szüntetni gyermekkori élményeinek a jelenére gyakorolt hatását, és megtanult inkább a jelenre, illetve azokra a pillanatokra összpontosítani, amikor családja, barátai, társai és munkatársai elfogadták és értékelték.

Ha nem adunk elegendő teret saját értékeink kifejezésének és fejlődésünkre irányuló ösztönös igényeinknek, mindig is másoktól fogjuk várni a megerősítést, valamint azon igyekszünk majd, hogy eltereljük saját figyelmünket arról, hogy értéktelennek érezzük magunkat, illetve elnémítsuk az ezen érzések okozta fájdalmat. Ha azonban a fentiek helyett önegyüttérzést gyakorlunk, sikerülhet felfedeznünk a jót önmagunkban és az értékeket az életünkben anélkül, hogy mindezt be kellene bizonyítanunk vagy ki kellene érdemelnünk.

Értékrendünk feltérképezése

Az egyik módszer annak eldöntésére, mire szánjuk az időnket, ha végiggondoljuk, mit tartunk értéknek. Az értékeink irányítják a gondolatainkat és a cselekedeteinket. Ha nem a saját értékrendünknek megfelelően cselekszünk, az életünkből eltűnik az egyensúly és az értelem. A következő kérdések megválaszolásakor gondoljuk át, milyen lépéseket tehetnénk önértékelésünk megerősítése érdekében most és a jövőben.

• Mit tartunk értékesnek az életünkben? Próbáljunk megnevezni legalább öt dolgot. Például: a családdal eltöltött idő, a munkahelyi sikerek, hogy egy nagyvárosban vagy épp egy kis faluban élhetünk, a stabil jövedelem, a hobbink vagy az, hogy utazhatunk.
• Mi befolyásolta az értékrendünket? • Az értékrendünk állandó vagy folyamatosan változik?
• Van-e olyan területe az életünknek, illetve volt-e olyan időszak, ahol vagy amikor kompromisszumot kellett kötnünk az értékeinket illetően?
• Az értékeink elérhetők vagy elérhetetlenek? (Azaz realisztikusak-e vagy sem?)

Nézzük át a listánkat, és rendeljünk hozzá mindegyik elemhez egy-egy százalékos értéket aszerint, mennyi időt áldozunk rá jelenleg. Például: a családnak szentelt idő: 30 százalék, munka: 50 százalék, tanulás és olvasás: 10 százalék, utazás: 10 százalék. Gyakran rajzoltatok kördiagramot a pácienseimmel, hogy könnyebben átlássák a százalékos eloszlást.

• Mely területekkel vagyunk elégedettek, és melyeken szeretnénk változtatni? Írjuk le újra a százalékokat a kívánságunk szerint, figyelembe véve azokat a jelenlegi körülményeket, amelyekre nem vagyunk hatással.
• Milyen konkrét lépéseket kell tennünk ma és a jövőben ahhoz, hogy értékrendünknek megfelelőbb módon élhessünk?

Érzelmeink elfogadása 

Önmagunk elfogadása együtt jár érzelmeink elfogadásával. Az érzéseink megértésének és az azokra adott reakcióknak döntő szerepük van abban, mennyire vagyunk önmagunk az életünk során. Mindez egy soha véget nem érő folyamat: rendszeresen meg kell vizsgálnunk önmagunkat, és megfigyelnünk, mi zajlik az elménkben és a testünkben. Egyes érzéseket régi ismerősként köszönthetünk, mások pedig meglepően újnak bizonyulhatnak a számunkra. E gyakorlat mindössze néhány másodpercet vesz igénybe, ám ha megengedjük magunknak, hogy őszintén átérezzük, amit érzünk, ez komoly változást hozhat az életünkbe. Bátran megadhatjuk magunkat annak, ami az elménkben és a testünkben történik. Ha küzdünk az érzéseink ellen, vagy megpróbáljuk elrejteni őket, legtöbbször csak rosszabbul érezzük majd magunkat.

Ha elfedjük az érzéseinket, azzal még nem fogjuk megszüntetni őket. Az alacsony önértékelés egyik legfontosabb okozója a feldolgozatlan harag. A kielégítetlen gyermekkori igényeink okozta fájdalom például hosszú távon belénk rögzül. Magunkat hibáztatjuk érte, vagy épp gondozóinkon vezetjük le ezt a haragot és neheztelést attól való félelmünkben, hogy még inkább elszigeteljük magunkat másoktól. Felnőtté válva a mélyben rejtőző harag tartózkodás vagy rosszindulat formájában törhet a felszínre, tovább fokozva magányunkat és elszigeteltségünket.

Lehet, hogy vannak olyan emberek az életünkben, akik elnyomnak, haragot keltenek bennünk, vagy lekicsinyelnek. Olykor pedig ahelyett, hogy megvizsgálnánk, milyen hatással vannak ránk a szavaik vagy a tetteik, a jövőbeli sérüléseinket megelőzendő a társaságukban minden egyes megnyilvánulásunkat százszor is átgondoljuk, és sokkal inkább az ő igényeiket és érzéseiket próbáljuk meg figyelembe venni a sajátunkéval szemben. Ám még ez az elkerülő magatartás is az elszigeteltségünket és kapcsolataink felbomlását idézi elő. Ha viszont elsősorban azzal foglalkozunk, mi magunk mit érzünk annak ellenére, hogy mások elfogadják, megértik vagy tudomásul veszik-e ezt vagy sem, önmagunk tiszteletével megmenthetjük a kapcsolatainkat.

Forrás. Társ a magányban

Ajánlott könyvek: