A legjobb módja a célok és vágyak elérésének az, ha átgondolod mit is szeretnél elérni az épp beköszöntött új évben, ehhez pedig a vizualizáció és az álomtábla készítése pompás eszközök lehetnek. Erre hozunk üdítő példát Megan Logan Légy kedves önmagadhoz c. kreatív munkafüzetéből.

A tél búcsúztatása és a várva várt tavasz üdvözlése arra késztet minket, hogy átgondoljuk a következő évszakra vonatkozó elképzeléseinket. A remélhetőleg pihenéssel és feltöltődéssel töltött tél után a hó alól kibúvó krókuszok látványa és az átmenet a télből a tavaszba csodálatos lehetőséget kínál arra, hogy kialakítsuk elképzeléseinket a következő évre. 

 

„Éld meg a látomásodat, és követeld ki a sikert.”
– Steve Maraboli

 

Egyik kedvenc tevékenységem az, amikor álomtáblát készítünk a családommal a következő évre. Matricákat, kézműves kellékeket és magazinképeket gyűjtünk, majd összeülünk, és készítünk egy álomtáblát az előttünk álló évre vonatkozó elképzeléseinkről. Úgy tűnik, hogy a szándék megfogalmazása már önmagában is segít, hogy egy elképzelés manifesztálódjon. Ez a tudatos reflexió lehetővé teszi a tudatalatti számára, hogy amikor telítődik az élet mindennapi feladataival, motivációt és irányt találjon a színfalak mögött. 

Az, hogy milyen gyakran nézed meg az álomtábládat, csakis tőled függ. Én főleg olyankor szoktam nézegetni, amikor változnak az évszakok, mert így emlékeztetem magam az álmaimra. Ez segít abban, hogy ne váljak semminek a megszállottjává, és ne legyek túl szigorú magammal, ha nem sikerül elérnem a célomat, ugyanakkor eszembe juttatja a terveimet. Előfordulhat, hogy nem szeretnéd, ha bárki is tudna arról, amin dolgozol. De az ellenkezője is lehetséges, vagyis hogy tudatni szeretnéd a hozzád közel állókkal a terveidet, mert a támogatásukban reménykedsz. Bármit is érzel, az álomtáblát neked találták ki! 

 

 

Persze vannak dolgok, amelyek úgy jelennek meg az életedben, hogy nem várod az érkezésüket. Soha nem álmodoztam arról, hogy könyvet fogok írni, ahogy a világjárványra sem számított senki. A könyvírás lehetősége ajándékként pottyant az ölembe, és sok olyan lehetőség előtt nyitotta meg számomra az utat, amiről álmodni sem mertem volna. Az élet furcsamód így működik.

 

Azt hiszem, hogy a célok eléréséhez fontos a szándék kitűzése és az álmok dédelgetése, de soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az élet néha képes meglepetéseket okozni, és arra kényszeríthet, hogy kilépjünk a komfortzónánkból. 

 

Talán azon tűnődsz, hogyan fogj hozzá az álomtábla készítéséhez, és pontosan mi kell ehhez a dologhoz. A legjobb lépés, amivel belekezdhetsz, hogy elgondolkodsz a jelenlegi helyzeteden. Mérlegeld, mi az, ami elégedetté tesz. Gondold át, milyen dolgokon szeretnél változtatni vagy javítani. Gondolkozz el azokon a tapasztalatokon, kapcsolatokon és értékeken, amelyek fontosak az életedben.

 

 

Mit érdemes figyelembe venni?

Íme néhány dolog, amit érdemes figyelembe venni, amikor azt próbálod elképzelni, hogy mit fogsz csinálni a következő évszakokban. 

  • Kikkel szeretnéd magad körülvenni, és mit szeretnél csinálni? Mi motivál téged?
  • Ki az, aki hisz benned?
  • Az életed milyen formában tükrözi az értékeidet, vagy mi az, ami akadályoz ebben? Milyen változás tenné lehetővé, hogy közelebb kerülj az értékeidhez?
  • Milyen egészségesebb szokásokat vagy tevékenységeket szeretnél bevezetni? 
  • Mi inspirál arra, hogy olyan életet teremts, amit érdemes élni?
  • Mivel szeretnéd tölteni az idődet?
  • Csináltál valami izgalmasat vagy szórakoztatót mostanában?
  • Mi az, amit szeretnél még megtenni, mielőtt meghalsz? Mi akadályoz meg ebben?
  • Milyen lépéseket tehetnél a bakancslistád valamelyik tételének megvalósításáért, vagy valami olyasmiért, amit mindig is szerettél volna megtenni, akármilyen kis lépésről van szó?

 

Ellenérvek?

Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor biztosan van néhány „igen, de…” ellenérv a fejedben. Amikor valami művészi vagy inspiráló dologba kezdünk, az elménk gyakran blokkokat vagy barikádokat hoz létre. Ezt az okozhatja, ha így sebezhetőnek érezzük magunkat, vagy alapvetően praktikusabb elképzeléseink vannak a jövőről. Biztosíthatlak, hogy semmi sem történik, ha eleinte nem lehetőségként tekintesz a lehetőségekre. A jövőbeli blokkok és barikádok előre elképzelése segít, hogy felkészülhessünk rájuk, és egy új tervet dolgozhassunk ki annak érdekében, hogy a célunkra tudjunk összpontosítani. Rendszeresen sportoló anyukaként gyakran mondom a gyerekeimnek, hogy ne csak azt képzeljék el, ahogy nagy játszmákat nyernek, hanem azt is, hogy hibáznak, vagy elrontanak valamit, de utána talpra állnak, és kijavítják a hibát, miközben mindvégig a játékra összpontosítanak. 

 

 

Kihívások „Igen… de” helyzetekre:

Nézzünk meg közelebbről öt okot, amiért talán nem szeretnél álomtáblát készíteni. Mindegyik „igen, de…”-hez mellékeltem egy-egy kihívást, amit érdemes megfontolni. 

 

1. Ez csak időpocsékolás, sokkal produktívabb lehetnék, ha valami mást csinálnék.
Az álomtábla segítségével eredményesebben tudunk a céljainkra és a vágyainkra összpontosítani. 

2. Idétlen és giccses dolog.
Igen, az álomtábla készítése talán tényleg gyerekesnek tűnhet. A kreativitás azonban gyakran olyankor bújik elő belőlünk, amikor sikerül levetkőznünk a félelmet a sebezhetőségtől, és hozzáférünk egy új területhez az elménkben. 

3. Mi értelme van egyáltalán?
Az újévi fogadalmakban gyakran olyan célokat fogalmazunk meg, amelyek esetében két lehetőség van: a kudarc vagy a cél elérése. Az álomtábla inkább az értékek szem előtt tartását, az élhető életet és az életminőség javításának lehetőségeit célozza meg. Nem szabad, hogy az álomtáblánk olyan legyen, mintha a teendőinket szedtük volna listába. 

4. Nincsenek kellékeim, nincs időm, és pénzem sincs, hogy megvegyem a hozzávalókat.
Ha nem tudsz valódi álomtáblát készíteni, fontold meg a vizuális változat létrehozásának a lehetőségét Pinterest, Gratitude (ahol van virtuális tábla opció) vagy a www.udreamr.com segítségével. 

5. Nincs senki, akivel együtt készíthetném el. / Nem szeretném megosztani senkivel.
Nem kell megosztanod senkivel, de ha akarod, megoszthatod a téged támogató szeretteiddel. Ez a személyes gyakorlat néha erőteljesebb, ha másokat is bevonunk, de ez egyáltalán nem kötelező. Hidd el, ezt a feladatot neked találták ki! 

 

 

Most pedig vágj bele, készítsd el a saját álomtábládat! 

Forrás: Légy kedves önmagadhoz

 

Ajánlott könyvek:

LÉGY KEDVES ÖNMAGADHOZ

A siker alapelvei könyv

HATÁRTALAN GONDOLATOK HATÁRIDŐNAPLÓ 2023

ÖNBIZALOM
MUNKAFÜZET