Elérhetjük, amit akarunk, ahelyett hogy beérnénk valamivel, amiről tévesen azt gondoljuk, hogy csak az lehet a miénk.

A boszorkányok egyik legrégebbi, mágiára vonatkozó alapelve, hogy hasonló a hasonlót vonzza. A legősibb társadalmak közül néhányban a zsákmány vonzásához az emberek úgy öltöztek fel, és úgy viselkedtek, mint az elejteni kívánt állat. A választott személy magadhoz vonzásához, vagy a megfelelőnek érzett ember megtartásához be kell mutatnod néhány vonzani kívánt tulajdonságot.

Képzeljük el például, hogy olyan partnert szeretnék, aki korábbi társaimnál jobb és inkább hozzám illő. Mondjuk, megállapítottam, hogy korábbi mintám alapján olyan férfiakat vonzottam, akik nem érdeklődtek az életem iránt, és bizonyos értelemben nem voltak elérhetők. Így annak érdekében, hogy ez a minta ne ismétlődjön, és ne ugyanilyen típusú férfiakat vonzzak, meg kell tanulnom, hogyan legyek magabiztos; azt is, hogy szeressem az életemet, akár van benne férfi, akár nincs, és tevékenyen arra bátorítsam a férfit, hogy érdeklődjön az életem iránt. Továbbá arról is gondoskodnom kell, hogy a választott férfi mutasson képességet arra, hogy a sajátján kívül más ember élete iránt is érdeklődjön – és arról is, hogy én meg tudom mutatni ezt a képességet. Amint Mahátma Gandhi mondta: „Légy te az a változás, amit látni akarsz a világban.” Ennek igazsága a kapcsolatokon belül azt jelenti, hogy nem várhatjuk el mástól a mi hiányosságaink betöltését.

Hogyan várhatnánk el a párunktól, hogy szeressen és tiszteljen bennünket, aktívan érdeklődjön irántunk, bátorítson és támogasson bennünket, és így tovább – ha mi csak kevéssé vagyunk képesek ezt megtenni saját magunkért? Ha egyértelműen tudjuk, hogy vannak bizonyos tulajdonságaink, amelyeket szeretnénk vonzani és támogatni egy kapcsolaton belül, akkor korábban tudjuk megmondani, hogy társunk képes-e vagy hajlandó-e együttműködni ezekkel a tulajdonságokkal. Ha nem képes rá, és ezek a tulajdonságok elég fontosak, akkor könnyebben véget vethetünk a kapcsolatnak, és keresnünk kell egy jobban hozzánk illő személyt, ahelyett hogy ragaszkodnánk valamihez, ami sosem fog működni.

Mit tehetünk a vonzás növelése érdekében?

Először tekintsük át a Boszorkányok Erőkulcsait.

Önismeretünk, önbizalmunk és önbecsülésünk felépítésével, valamint az önmagunkról való gondoskodás gyakorlásával jócskán megelőzzük a legtöbb embert egy egészséges, kapcsolatban álló, ellazult, életerős, elkötelezett és szeretetteljes elme, test és lélek felépítésében. Ha a tőlünk telhető legjobb emberré válunk, az képessé tesz bennünket, hogy egyre jobb dolgokat vonzzunk az életünkbe – beleértve az embereket és a kapcsolatokat is. Ekkor elérhetjük azt, amit akarunk, ahelyett hogy beérnénk valamivel, amiről tévesen azt gondoljuk, hogy csak az lehet a miénk.

shutterstock_618780422 (1)

Rose, egy harminchat éves ügyvéd, folyamatosan olyan férfiakat vonzott magához tizenkét hónapon keresztül, akik megcsalták. Bár vonzó volt, és intelligens, s ezáltal sosem volt híján a kegyeire pályázó férfiaknak, eljött hozzám, és szerelmi varázslatot kért, amely egy hűséges férfit hoz számára.

Miután beszélgettem vele, felfedeztem, hogy volt néhány mély hiedelme a saját értékével kapcsolatban, alacsony volt az önértékelése. Problémája többszörös volt.

Először is úgy érezte, hogy mivel idősödik, már kevesebb választási lehetősége van, és így kevésbé válogathat. Másodszor: nem volt biztos abban, hogy milyen típusú férfit szeretett volna vonzani. Harmadsorban úgy érezte, életében kevés hely jut egy olyan társ számára, aki valóban mélyen elkötelezi magát mellette, mivel heti hat napot dolgozott éjszakákba nyúlóan.

Azt tanácsoltam Rose-nak, hogy először koncentráljon saját energiaszintjére. Továbbra is szélhámos férfiakat fog magához vonzani, ha ilyen típusú férfiakat enged be az életébe. Arra is megkértem, hogy haladéktalanul tegyen valamit hosszú munkanapjai ellenében. Szerelmi életének kellett átvennie az elsőbbséget.

Ez óriási változás volt Rose számára, és hat hónapba telt, mire elegendő helyet teremtett zsúfolt napirendjében egy társ számára. Ez lényeges lépés volt abban a tekintetben, hogy olyasvalakit vonzzon, aki erre érdemes: ha Rose nem képes elegendő időt szentelni a kapcsolatra, hogy életben tartsa azt, akkor komoly esélye van annak, hogy végül még ideális társa is belefárad ebbe, és kisétál az életéből.

Emellett az ideális társ vonzására szolgáló varázslatot is elvégezte egy három hónapos ciklusban, amely egyértelmű elképzelést adott számára arról, hogy kire és mire vágyik.

Mit tehetsz a vonzás növelése érdekében?

•    Először is koncentrálj saját magadra.
•    Gondoskodj önmagadról, erősítsd meg önbizalmadat, önértékelésedet és önismeretedet, így hiteles lehetsz, és azzá válhatsz, akivé válnod kell ahhoz, hogy magadhoz vonzd a vágyott személyt.
•    Légy büszke hitelességedre, és gyöngéden érvényesítsd saját egyediségedet.
•    Ismerd meg az életcélodat, és legyen jövőképed.
•    Ne érd be olyan társakkal, akik nem felelnek meg a követelményeidnek, és akikkel nem éled át a biológiai és spirituális kémia kombinációját. Ha nincs szikra, nincs tartós társulás sem.
•    Vesd bele magad az életbe.
•    Folyamatosan tanulj.
•    Teremts olyan helyet az életedben, ahol örömmel üdvözölhetsz egy kapcsolatot. Az üresség létrehozása azt jelenti, hogy a természet fogja majd betölteni. Ha tudod, hogy mivel töltenéd meg, akkor komoly esély van arra, hogy el is éred.

Stacey Demarco

Ajánlatunk a témában:

Mi_NOK_B1_800px

edesitsd_meg_az_eleted_218pxA_vonzas_torvenye_B1_218px