A mester szerepe mindössze annyi, hogy letöréseidet áttörésekké alakítsa. A pszichoterapeuta pedig egyszerűen csak helyrepofoz. Ennyi a feladata. Nem az a dolga, hogy új emberré változtasson. Neked egyfajta metapszichológiára, a buddhák lélektanára van szükséged.

A legnagyobb kaland az életben az, ha tudatosan mész keresztül az összeomláson. S egyben ez jár a legnagyobb kockázattal is, hiszen semmi sem szavatolja, hogy letörésedből áttörés születik. A bensõdben tomboló káosz igen ősi – sok-sok életidő óta uralkodik lényedben e zűrzavar. Sűrű és szinte áthatolhatatlan, jóformán önmagában is egy világmindenség. Tehát amikor csekély képességeiddel belépsz ebbe a káoszba, nyilvánvalóan súlyos veszély leselkedik rád. Ám anélkül, hogy e veszedelemmel szembenézett volna, még soha senki nem vált egységes egésszé, soha senki nem fejlődött oszthatatlan egyénné.

A zen, avagy meditáció az a módszer, amely segítségedre lesz, hogy kiegyensúlyozottan, fegyelmezetten és éberen kelj át a káosz birodalmán, a lélek sötét éjszakáján.

A hajnal nincs messze, ám mielőtt elérnéd a pirkadat fényét, át kell vészelned a sötét éjszakát. És minél inkább közeleg a hajnal, annál sötétebb lesz az éj.

Magyarázat

E kártyalap uralkodó vörös színéből első pillantásra nyilvánvaló, hogy témája az energia, a hatalom és az erő. A ragyogó izzás az alak napfonatából, avagy hatalmának középpontjából árad ki, s testtartása egyszerre sugall érzelmi túláradást és eltökéltséget. Időről időre mindnyájan eljutunk addig a pontig, amikor „betelik a pohár”. Ilyen alkalmakkor úgy érezzük, muszáj végre tennünk valamit, bármit, még ha lépésünk később hibának bizonyul is, hogy levessük magunkról a görnyesztõ terheket, és ledöntsük az előttünk tornyosuló akadályokat.

Hiszen ha mindent hagynánk a régiben, e terhek és akadályok már azzal fenyegetnének, hogy megfojtanak bennünket, és puszta életerőnket is elszívják. Ha mostanában úgy érzed, hogy „betelt a pohár”, merd vállalni annak a kockázatát, hogy kitörsz a megszokás falai közül, amelyek meggátolták életerőd szabad áramlását. Így cselekedvén magad is meg fogsz lepődni, micsoda elevenséggel és erővel tölti el lényedet ez az Áttörés!