Anthony William

A Gyógyító Médium

Amikor betegek vagyunk, megkérdőjelezzük magunkat. Úgy érezzük, hogy elvágtak minket az élettől, és attól, amiért megszülettünk erre a földre. Alapvető tényekben, például a testünk gyógyulási képességében kezdünk kételkedni, mert még nem tapintottunk rá arra, ami a betegség hátterében áll. Orvosról orvosra járunk, egyik fajta orvostól a másikig, és a választ keressük. Megrendül a hitünk magában az életben.
Amikor azonban jobban leszünk, a kételyeink eloszlanak. Az energiánkat az igazi életcélunkra tudjuk fordítani. Figyeljük a saját átalakulásunkat, és újra hiszünk az élet jóságában. Rákapcsolódunk az univerzum törvényeire, például a megújulás törvényére.
A világgal, saját magunkkal, az élettel és a célunkkal kapcsolatos igazság végül mind a gyógyulásban összpontosul.

Anthony William

Anthony William,  a globális zellerlémozgalom elindítója és a New York Times sikerlistákat vezető Csodatévő zeller, Tisztulj és gyógyulj, Egészséges májműködés, Egészséges pajzsmirigy, Gyógyító ételek és Gyógyító médium című könyvek szerzője azzal az egyedi képességgel született, hogy az Együttérzés szellemével beszélget, aki olyan elképesztően pontos egészségügyi információkkal látja el őt, melyek gyakran megelőzik a jelenkort. Gyógyító médiumként mutatott páratlan pontossága és sikeres gyógyítási aránya világszerte milliók bizalmát és szeretetét nyerte el.

Négyéves kora óta, amikor azzal sokkolta a családját, hogy bejelentette teljesen tünetmentes nagymamája tüdőrákját (amelyet aztán a vizsgálatok igazoltak), Anthony arra használja ezt az adottságát, hogy egyfajta sajátos képalkotási módszerrel elemzi az emberek egészségügyi állapotát, és elmondja nekik, hogyan nyerhetik vissza az egészségüket.
Gyógyító médiumként mutatott páratlan pontossága és sikeres gyógyítási aránya világszerte ezrek bizalmát és szeretetét nyerte el – többek között film- és rocksztárokét, milliárdosokét, profi sportolókét, sikerlistás írókét és számtalan más emberét az élet minden területéről –, akik addig nem találták a gyógyulás útját, amíg a Szellemi vezető beléjük nem látott.
Anthony olyan orvosok számára is felbecsülhetetlen tudást közvetít, akiknek segítségre van szükségük a legnehezebb eseteikhez.

Könyvei sorra a sikerlisták élén landolnak, és többek között olyan hírességek követik tanácsait minden nap mint Robert DeNiro, Sylvester Stallone, Gwyneth Paltrow vagy Pharrell Williams.

„Az évek során, mialatt annyi embernek segítettem gyógyulni, az Együttérzés szelleme mindig azt mondta, hogy a betegséged valódi okát megismerve félig máris megnyerted a csatát. Ha pedig tudod, mit tegyél, mihez nyúlj, és hogyan alkalmazd ezeket az eszközöket, azzal a másik felét is megnyered.”
– Anthony William

A szerző könyvei

Édesvíz Könyváruház Könyvek kiadói kedvezménnyel

    Feed has no items.

Cikkek a szerzőtől: