Szandalfon arkangyal üzenete: „Mi, angyalok, ajándékokat hozunk a Teremtőtől. Tárd ki a karodat, és fogadd el azokat.

Metatronhoz hasonlóan Szandalfon neve sem el-re, hanem on-ra végződik, ezzel jelezve azt, hogy származását tekintve Szandalfon is emberi próféta. Szandalfon nem más, mint a bibliai Illés próféta, aki Metatronhoz hasonlóan földi élete végeztével felemelkedett. Érdekesség, hogy Metatron a kabbalában az élet fájának bejáratát felügyeli, Szandalfon pedig annak kijáratát. A Biblia szerint az ő visszatérte előzi meg a Messiás eljövetelét.

Mikor hívjuk be Szandalfon arkangyalt?

Szandalfonnak több szerepe van, az egyik szerint ő közvetíti az emberi imákat Isten számára. Emellett segít meghatározni a születendő gyermekek nemét, valamint a zenészek patrónusaként is számon tartjuk. A Talmud és a kabbala szerint Szandalfon viszi fel a földi imákat a mennyországba. Legendás magasságának tudható ez be, mivel úgy tartják, hogy Szandalfon olyan magas, hogy a Földtől egészen a mennyekig ér. Ajánlatos a zenészeknek behívni őt, hiszen Szandalfon sokat segíthet nekik. Én is gyakran megkérem, hogy legyen mellettem, amikor a gitáromon játszom, vagy egy új darabot próbálok meg elsajátítani (akkor van a legnagyobb szükségem rá, amikor egy nehéz darabbal kell megbirkóznom). Szandalfon bájos és kedves jelenléte támogat abban, hogy közelebb kerülj Istenhez, és elmélyítsd spiritualitásodat. Segít, hogy érezd az isteni szeretetet, és hozzájárul ahhoz, hogy megerősödjön biztonságérzeted afelől, hogy sosem vagy egyedül, mert mindig van, aki vigyáz rád.

Szandalfon arkangyal színe:

Türkiz

Kristály vagy drágakő:

Türkiz

Csillagjegy:

Halak, az álmodozó művész

Ima Szandalfon arkangyalhoz

„Kedves Szandalfon arkangyal. Kérlek, hogy hangomon és hangszereimen keresztül közvetítsd az egek harmonikus és gyógyító zenéjét.”

 

Keresd a kártyát webáruházunkban