Olvasd el heti horoszkópunkat
(2019. október 4 – október 11)
Ebben az időszakban egy érdekes jelenségnek leszünk tanúi. Az a holdállás, ami létrehozza a Gyógyító Buddha napot, most átnyúlik két napra. Így az egész hétvégén, mind október 5-én, mind 6-án Gyógyító Buddha napunk lesz, amikor is kiváló, ha teszünk az egészségünkért.
Ebben az időszakban vigyáznunk kell magunkra a csípőinktől a bokánkig. Az itt található nemi és ivarszervekre, sőt magára a végbelünkre is. Valamint az ízületeink sokaságára is, a csípő-, térd-, a bokaízületekre és a kapcsolódó lágyszövetekre is, mint pl. inak, szalagok vagy akár az izmok is.
Kos
(március 21 – április 20)
Spirituális gondolatok és az élet értelme fog fókuszba kerülni ebben az időszakban, és leginkább a munkánk, a pénzkeresetünk és az ambícióink fényében. Az kavarog majd a fejünkben, hogy vajon mennyire hasznos az, amit csinálunk. És mindez nem hétköznapi értelemben, hanem abból a szempontból, hogy mennyire teremtünk értéket azzal, amit csinálunk, hogy milyen hatásal vannak a tetteink a nagy dolgokra.
Bika
(április 21 – május 21)
Kiváló lehetőségünk lesz ebben a szakaszban arra, hogy megoldjunk feszültségeket, félreértéseket az együttműködéseinkben. Ez természetesen értendő a személyes életünk kapcsolataira is, partner, férj/feleség, barát/barátosné, de a professzionális életünk kapcsolati rendszerére is. Munkatársak, üzletfelek, bérlők/bérbeadók, alkalmazottak/főnökök – szóval bármilyen területen van egy kis félrecsusszanásunk, azt most kiegyenesíthetjük.
Ikrek
(május 22 – június 21)
Ezen a héten sokkal érzékenyebbek leszünk a környezetünk nehézségeire, és meg is lesz bennünk az az erő, hogy képesek legyünk segíteni. Ez most nemcsak arról szól, hogy lelkileg kicsit megnyugszunk, mert el tudjuk mondani magunkról, hogy segítünk a környezetünkben élőknek, hanem arról is, hogy kívülállóként jobban rálátunk bizonyos nehézségekre, és így olyan megoldásokat is fel tudunk ajánlani, amelyek tartósak és hosszú távúak.
Rák
(június 22 – július 22)
Ezen a héten képesek leszünk mindent az intellektusunkon keresztül megvizsgálni. És így felülkerekedünk félreértéseken és sérelmeken, mert el tudjuk távolítani az egyik legnagyobb félreértés-üzemanyagot, az érzelmeket. Azt, hogy a félreértéseket sérelmekké érleljünk magunkban, mert bizonyos dolgok személyesen érzékenyen érintenek bennünket.
Oroszlán
(július 23 – augusztus 23)
Igényünk lesz a szépre és a jóra ebben az időszakban, de kevésbé leszünk képesek arra, hogy betartsunk rendszereket és szabályokat. De bátran támaszkodjunk a partnereinkre és a környezetünkre, ők majd segítenek abban, hogy mit csináljunk. És ez nem csak arról fog szólni, hogy átmegyünk papucsba és kivitelezzük az elhangzottakat. Ez nekünk is nyugalmas lesz, hiszen nem kell agyalni, csak csinálnunk, amit mások már kigondoltak.
Szűz
(augusztus 24 – szeptember 23)
Nagyon aktív hetünk lesz, de arra vigyázzunk, hogy ne nyomjuk túl magunkat. Vigyázzunk arra, hogy ne legyünk elégedetlenek a tempóval vagy az elértekkel, és ezért folyamatosan hajszoljuk magunkat. De arra is oda kell majd figyelnünk, hogy ne legyen az sem, hogy miután megoldottunk valamit, vagy teljesítettünk egy etapot, nem állunk le egy kicsit pihenni, hanem nyomjuk tovább, hiszen éppen svungban vagyunk.
Mérleg
(szeptember 24 – október 23)
Kommunikatív hetünk lesz, és majdnem minden téren kiváló lehetőségünk lesz a kommunikációra. Viszont oda kell figyelnünk, mert szükség lesz a személyes varázsunkra is, szóval mindenfajta személyes kommunikáció sikeres lesz és könnyed, de amit személytelenül, írásban kell véghez vigyünk, az már sokkal nehezebben ér majd célt.
Skorpió
(október 24 – november 22)
Saját magunkon és a tárgyi környezetünkön lesz a hangsúly ezen a héten. Most valószínűleg egy kicsit nehezebb lesz személyes kapcsolatokat ápolni és a környezetünkhöz alkalmazkodni, viszont az otthonunk körüli ténykedésre kiváló időszakunk lesz. Válasszunk olyan feladatokat, amelyekben könnyebb elkerülni másokat, mondjuk pince-, garázs- vagy padlástakarítás, szortírozás, hiszen azt valószínűleg más sem akarja majd velünk csinálni.
Nyilas
(november 23 – december 21)
Ne hagyjuk, hogy túlságosan magunkra maradjunk, vagy magányosan tevékenykedjünk, mert most az nem vezet jóra. Vegyünk körbe magunkat olyan személyekkel, akik szeretnek minket, és inspirálnak is, így könnyebb lesz aktívabban tartani magunkat, hogy minél kevesebb időnk legyen agyalni, elmélkedni. Mert vannak olyan magányos időszakok, amelyek kiválóak és építők, de ez most nem olyan.
Bak
(december 22 – január 20)
A barátaink és az ambícióink fogják kitölteni ezt a hetünket. Jobb esetben. Most kicsit nehézkesebben fog alakulni, ha magunkkal és a családunkkal szeretnénk minőségi időt eltölteni, arra viszont kiváló lesz, hogy terveinkkel és azok megvalósításával foglalkozzunk. A barátaink meg kiválóak lesznek abban, hogy ambícióinkat másokon is átfuttassuk, és mások véleményének fényében még esetleg tudjunk csiszolni a terveinken.
Vízöntő
(január 21 – február 19)
Elképesztően jó hetünk lesz a munkánk és a személyes fejlődés tekintetében, viszont csapnivaló a munkánkért viszonzásul járó dolgok felhajtásában. Szóval foglalkozzunk liebling-projektekkel, ahol nem feltétlen a fizetség a legnagyobb ellenérték, hanem maga a tevékenység is örömet okoz. Vagy vessük magunkat olyan segítői feladatba, ahol szó sincs arról, hogy az ember bármit is kapna cserébe az elvégzett munka ellenértékeként.
Halak
(február 20 – március 20)
Ezen a héten olyan személyiségfejlődéseket élhetünk meg, amelyeket külsőségek idéznek elő. Magában a munkánkban és az azzal járó feladatkörökben lehetnek olyan történések, amelyek igenis képesek lesznek arra, hogy megváltoztassanak bennünk elképzeléseket, beidegződéseket. Mindezt úgy, hogy nem lesz megterhelő. Természetes folyamatként megy végbe, egyszerűen változni fogunk.