A Nap és a Mars mindössze 15 órányi különbséggel érkeznek meg a nyolcadik csillagjegybe. Ez azt is jelenti, hogy a Mars hatásait meggyengíti a Nap túlságos közelsége, legalább a hónap első néhány napján. A testi erő és a lelki kezdeményezőkészség ennek kárát szenvedheti. Mindamellett a Mars számára a Skorpió otthonnak számít, így hatásai nem károsodnak annyira, amennyire lehetséges volna. Ezt az időszakot egyébként a konfliktusok felvállalása jellemzi, kedvező a harchoz és a bátorság kimutatásához. Az érzelmek a tüzes bolygók befolyása nélkül is hevesek lennének – így könnyen megtörténhet, hogy át is törnek a gáton, megnövekszik a hajlam az erőszakra és a a tiltott tettek elkövetésére. A Merkúr a Nappal és a Marssal együttállva, befolyásolható lévén, átveszi azok tüzes, harcias természetét, és így fokozza az együttállás által jelzett tendenciákat, egészen november 27-éig, amikor a következő házba lép. A Merkúr számára ez a helyzet sem kimondottan kedvező, hiszen a Ráhu és a Ketu mindketten hatást tudnak rá gyakorolni, de a Skorpióban lévő együttállás ereje ezzel is csökken.
29-én a Vénusz kilép a Szűzből, ahol a leggyengébb helyzetben van, és az általa uralt Mérlegbe érkezik. Ez kedvező hatással van érzelmeinkre, megtámogatja a párkapcsolatokat, könnyebbé teszi emberek csoportjainak együttműködését.
Nem sokkal az időszak vége előtt retrográd irányba fordul a Merkúr, a már ismert gátló hatást jelezve a szellemi és tanulási teljesítményt illetően. Az iskolákban pont ez az időszak a témazárók és mindenféle számonkérések ideje – a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek esetében érdemes elkezdeni a felkészülést már jóval korábban, mert ezek a napok nagyon kevéssé támogatják a tanulmányi sikereket.