Okosabban randizhatsz, ha ismered a kötődési stílusod
Néhány éve egy barátnőm nekem adta az Egymáshoz kapcsolva: Pszichológiai titkok egy szerelem fellobbantására és megtartására című könyv egy példányát.
„Megtarthatod” – mondta, majd elmagyarázta, hogy ő szorongó módon kötődik. „Már látom a mintázatokat mindenhol, többé nem fogok elkerülővel randizni.”
Tessék?
Én ekkor még a sebeimet nyalogattam az exem után, aki szintén elkerülő típusú volt, bár akkor még nem tudtam, hogy így hívják ezt az „egyszer ilyen, egyszer olyan viselkedést”. Idegen volt számomra ez a nyelvezet, így elolvastam a könyvet elejétől a végéig. Ezután négy-öt online kötődésistílus-tesztet is találtam. Mint kiderült, szorongóan kötődő vagyok, ami azt jelenti, hogy hajlamos vagyok túlanalizálni a partnereim jelzéseit, megkérdőjelezem az érzéseiket és aggódom, hogy egyszer csak elveszítik az érdeklődésüket irántam és véget vetnek a kapcsolatnak.
Ahogy megismertem a kötődéselméletet, egyre inkább olyan lettem, mint a barátnőm. Mindenhol kötődési modelleket láttam: a filmekben, barátok között, a szüleimmel és így tovább.
A pszichológus és neurológus Amir Levine, az Egymáshoz kapcsolva című könyv egyik szerzője szerint a csecsemőkben van egy velük született igény az érzelmi kötelékre.
„A kötődéselmélet megmutatja, hogyan alkalmazkodunk annak érdekében, hogy a szükségleteinket kielégítsék” – mondja a klinikai pszichológus Lisa Firestone.
A gyerekek a gondozóikat egy biztos bázisnak tekintik, ahonnan elindulhatnak felfedezni a világot, ahova visszatérhetnek és megnyugvást találnak. Firestone laboratóriumi körülmények között vizsgálta a csecsemők és szüleik reakcióját. A gyerekeket elválasztották a gondviselőjüktől és egy idegennel hagyták őket, majd újra együtt lehettek. Azt tapasztalta, hogy a gyerekek, akiknek a gondozói reszponzívak, könnyebben viselték az elválást, ezeknek a gyerekeknek a kötődési stílusa biztonságos. Ám azok a gyerekek, akiknek szükségleteit a gondozójuk csak időnként elégítette ki – talán, mert nehezükre esett a baba jelzéseit értelmezni, vagy a tápláláson kívül más feladat is lefoglalta őket – szorongóan kötődővé váltak. Nem szerették, ha otthagyták őket, ragaszkodtak a nevelőjükhöz és különböző „tüntető viselkedésmódokkal” hívták fel magukra a figyelmet. Néhányan elkülönülő gondozóik miatt elkerülők lettek, megtanulták megvédeni magukat és nagyfokú magabiztosságot mutattak, mintha a gondozó hiánya, vagy jelenléte nem lenne rájuk hatással. Később egy ritkán megfigyelhető negyedik típust is azonosítottak, a dezorganizált kötődést. Itt nincs észszerű módja, hogy a gyerekek igényeit kielégítsék, gyakran a gondozói bántalmazás, vagy elhanyagolás eredményeként.
Ezek a csecsemő-gondozó közti kapcsolatok kihatnak a felnőtt párkapcsolatokra is. A biztonságosan kötődők számára nem okoz gondot az intimitás és könnyen alakítanak ki romantikus kapcsolatot. A szorongóan kötődők félnek az elhanyagolástól és a partner szeretetének elveszítésétől (akárcsak a félelemteli kötődők, a dezorganizált típus felnőtt verziója). Az elkerülő módon kötődők soha nem kerülnek igazán közel, nem kapcsolódnak – mondja Firestone. Nem támaszkodnak a partnereikre és gyakran követelőzőnek látják a másikat, ha az túl sok intimitást igényel.
A mostanában ismét népszerűvé vált és sokat kutatott kötődéselméletet az 1940-es években alkották meg. Az újságíró Peter Lovenheim The Attachment Effect: Exploring the Powerful Ways Our Earliest Bond Shapes Our Relationships and Lives címmel írt könyvet a témában. Azután ismerte meg a kötődéselméletet, hogy véget ért húsz évig tartó házassága, amelyből három gyerek született. Új párkapcsolata lett, ami „olyan érzés volt, mintha egy érzelmi hullámvasúton ülnék” – magyarázza.
„Meglátogattam a lányomat a főiskolán és találtam egy pszichológia könyvet a kollégiumi szobájában, amely a kötődéselméletről írt, kiemelve a szorongó-elkerülő csapdát, ahol az ellentétes kötődési stílusúak alkotnak egy párt. A szerző tökéletesen leírta, amit én is tapasztaltam.”
A becslések szerint a népesség nagyjából 50 százaléka biztonságosan kötődő, 20 százalék szorongó, 25 százalék elkerülő és 5 százalék félelemteli kötődő. Mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy vannak „jó” és „rossz” stílusok, Lovenheim felhívja a figyelmünket egy kutatásra a munkahelyi kötődésről, amelyből láthatjuk, hogy a szorongóknak és elkerülőknek is vannak különleges értékei. „A kutatók egy csoportnál kezdték el megfigyelni a kötődési stílusokat” – magyarázza. „A résztvevőknek azt mondták, hogy a számítógépen fogják elemezni az adatokat. De nem ez volt a kísérlet lényege. Manipulálták a számítógépet, így az elkezdett füstölni.”
Ahogy Lovenheim magyarázza, a kutatók azt akarták megvizsgálni, hogy a kötődés hogyan befolyásolja a résztvevők reakcióját a veszélyhelyzetre. A szorongóan kötődők voltak az elsők, akik felfedezték a füstöt, az elkerülők pedig elsőként találtak kiutat a helyzetből. A kutatók szerint az eredmények így illenek be a kapcsolatok kötődési modelljébe:
„A kötődő típusok a személyes veszélyekre vannak hangolódva, az elkerülők pedig kizárták a közeli kapcsolatokat annak érdekében, hogy magukra figyeljenek” – mondja Lovenheim.
Az érzékenységnek és az önállóságnak is megvan a maga helye, a szorongó és elkerülő típusok pedig ilyen módon alkalmazkodtak a környezetükhöz. Felelősségteljes gondozó hiányában megtanulták a saját igényeiket kielégíteni. „Ezek a típusok a norma különböző variációi” – mondja Levine. „Amikor ma a kötődésre gondolok, jóval inkább munkamodellként látom, mint külön stílusokként; valami, amivel együtt dolgozunk, amit a különböző elvárások és hiedelmek alakítanak. A munkamodell dönti el, milyen jelekre figyelsz oda, mit ignorálsz.”
A tapasztalatok szintén befolyásolják a munkamodellünket. A hozzánk illő társ biztonságosabban kötődővé tehet, miközben a hozzánk nem illő pár fokozhatja a szorongást, elkerülő módot. Mivel én is a szorongó oldal felé húzok, a hosszú távú siker érdekében egy biztonságosan kötődő társ lenne a legideálisabb választás. Ezt nem igazán tudtam korábban. Visszatekintve a múltbeli párkapcsolataimra, látom, hogy a különböző partnerek hogyan befolyásolták a kapcsolatbeli biztonságomat. Az első barátom szorongó volt, amely mindkettőnket túlérzékennyé tett az egymásnak küldött jelek iránt. A második barátom elkerülő volt. Az elején megvolt a szikra – Firestone szerint ez sok szorongó-elkerülő kapcsolatra jellemző – ám a kapcsolat örökös frusztrációba torkollott. Az ő mélyről jövő függetlensége fontosabb volt, mint az én intimitás iránti igényem.
Miután a szorongó-elkerülő csapda utóhatásaként megismertem a kötődési stílusomat, sikerült egy jobban működő modellt kialakítanom a párkapcsolataimra, amely a személyes igényeimet is figyelembe veszi. Azóta főként biztonságosan kötődő férfiakat választok, akik reagálnak az igényeimre anélkül, hogy védekező módba váltanának. (A legutóbbi barátom biztonságosan kötődő volt, nem csoda, hogy ez volt a leghosszabb és legegészségesebb párkapcsolatom.)
Ha bizonytalan vagy, a saját modelled tudatosítása kulcskérdés az erősebb kötelékek kialakításához. „A kötődési stílusunk megismerése felszabadító lehet” – mondja Lovenheim. „Ha egy életen át szorongsz és nem is tudsz róla, az nehéz, mert nem fogod megérteni a kapcsolataidban jelentkező konfliktusokat és frusztrációkat. Amikor megismered a kötődéselméletet, azt gondolod »Igen, most a kötődési stílusom beszél belőlem«, amikor valami épp kivált belőled egy ingert. Vagy azt is gondolhatod, hogy »Nem szükséges így reagálnom« és megváltoztathatod a viselkedésed.”
A technológia és a társkereső alkalmazások nagyobb hátrányt jelentenek a bizonytalan kötődőknek, mint korábban bármi. Több módja van, hogy elkerüljük a partnerünket (kijelzőn keresztül történő kommunikáció, szöveges üzenetek), több lehetőséget ad a szorongásra is (ghosting, közösségi média monitorozása stb.). De megtanulhatjuk felismerni azokat, akik egészséges módon reagálnak a szükségleteinkre és valószínűleg biztosabban kötődnek.
A biztonságosan kötődők nagyon jól alkalmazkodó emberek. Képesek azt az intimitást és megerősítést megadni, amit a szorongó és félelemteli kötődők igényelnek, anélkül, hogy megijednének, ezenkívül az elkerülőknek is tudják biztosítani a teret, amire szükségük van, így a kapcsolat nem terheli túl őket. Talán az lenne a cél, hogy egy biztos kötődővel randizzunk, bár Firestone hozzáteszi, hogy sok szorongó és elkerülő típusú vonzódik egymáshoz a „különbségek kezdeti bája” miatt, majd hozzáteszi, hogy „nem csak az első szikráról van szó”.
Lovenheim szerint a bizonytalan típusúak randizhatnak egymással. „Csak több munkát és tudatosságot igényel” – mondja. Ugyanakkor, ha bizonytalan kötődő vagy és még sosem randiztál biztonságos kötődővel, lehet, hogy megér egy próbát. Ahogy szorongóként felfedeztem, sokkal egyszerűbb olyasvalakivel, aki megerősít, amikor aggódsz és nem fél az intimitástól. Az elkerülőknek is könnyebb olyannal, aki megadja a szükséges teret a kapcsolatban. Biztonságos kötődővel randizni mindenképpen biztosabbá tesz téged is. Ezt nevezik „megszerzett biztonságnak” – mondja Lovenheim.
Tehát, ha biztonságosabb kapcsolatot szeretnél, fontos, hogy még az elején azonosítsd a jelölteket, akik megfelelnek az igényeidnek. Minden kötődésszakértőtől megkérdeztem, hogyan tudjuk ezeket a rejtélyes biztonságos kötődőket azonosítani a jelöltek közül. Levine a következetes, elérhető, megbízható, reszponzív és kiszámítható kulcsszavakat tartja a legfontosabbnak a keresésénél. Ők azok, akik időt hagynak a randizásra, felveszik a telefont, amikor hívod őket, időben válaszolnak az üzenetekre, és amikor a partnerük kifejezi a kapcsolatbeli igényeit, együttérzőn reagálnak.
Lovenheim azt is javasolja, figyeljünk oda, mennyi információt közöl magáról az illető. A szorongóan kötődők talán túl sokat is megosztanak, mert intimitásra vágynak; nagyon megnyerőek is lehetnek. „Jellemző rájuk, hogy azonnal érzelmileg nyitottá válnak” – mondja Lovenheim. „A másik oldalon, az elkerülően kötődők nem árulnak el sokat magukról, lehetséges, hogy megmaradnak a munka, sport, ingatlan stb. témáknál.” A biztonságosan kötődők jóval inkább tartják magukat a „nem túl hideg, nem túl meleg” megközelítéséhez. „Se túl sokat, se túl keveset nem mondanak” – mondja Lovenheim. „Kényelmesen érzed magad velük. Nem vallatnak és nem is ítélkeznek.”
Firestone úgy gondolja a jelölt múltjáról hamar, legkésőbb az első néhány találkozás alkalmával kideríthetünk információkat. „Egészséges, kiegyensúlyozott-e a viszonyuk a szülőkkel? Pozitív tapasztalataik voltak-e a kapcsolatokkal?” – mondja. „Valószínűleg megfelelő az önbizalmuk, együttérzők és kedvesek, és kiegyensúlyozott képet alkotnak rólad. Nem kezdenek el azonnal idealizálni, nem a rólad elképzelt képbe szeretnek bele, de teljes egészként látnak téged gyengeségekkel és erősségekkel együtt.”
Az azonnali kielégülés korát éljük, ahol társkereső alkalmazásokat használunk az azonnali kapcsolat reményében.
A szakértők azt javasolják, ne adjuk fel túl hamar, adjunk a kémiának egy kis extra időt, ha egy biztonságosan kötődővel találkozunk, aki érdekes lehet számunkra.
Talán ez a legérdekesebb, amit tanultam a kötődéselméletről. Mennyire ellentétes az üzenete az aktuális popkultúrával és trendekkel! Mikor láthatsz a filmekben egy biztonságosan kötődő párt, központi, nagy konfliktus nélkül? Levine csupán egy ilyet tud említeni: Bazi nagy görög lagzi. A pár tagjai támogatják egymást és könnyed intimitás figyelhető meg köztük, miközben a családi dinamika biztosítja a film legtöbb konfliktusát – magyarázza Levine.
Az ellentétek csáberőt, titokzatosságot kölcsönöznek a kapcsolatnak. „Az ellentétek vonzzák egymást” kifejezés származhatna a szorongó-elkerülő pároktól. Kezdetben úgy tűnik, mindegyikőjükben pont az van meg, ami a másikból hiányzik, az egyikőjük érzelmes és kifejező, míg a másik távoli és magabiztos – mondja Firestone. „Mint a Hamupipőkében” – magyarázza. „Keresni valakit, aki megment, jó lesz, vagy aki kiegészít.”
Az ilyen kapcsolatok mámorítóak lehetnek, ám általában nem tartanak túl sokáig, a kötődéselmélet szabályainak megfelelően. „A valóságban, nyugalmat érezni a partnerünk társaságában – a szikra ellentétét – lehet, hogy jó jel” – mondja Firestone.
Nem is érthetnék jobban egyet.
Forrás: Washingtonpost.com
Ajánlott könyv:
