Talán meglepetéssel hallod, hogy a látásélesség valójában egy készség, amelyet az érésünk folyamán sajátítunk el, és hogy a csecsemő szemei még nincsenek teljesen kifejlődve. A kisbaba körülbelül négyhónapos korában kezdi felismerni a színeket. Ezt követően alakul ki a szem-kéz koordinációja, majd a szem és a test összehangolódása megy végbe. Körülbelül egyéves korukban a kisgyermekek járni kezdenek, és ettől kezdve látásuk a természet által megszabott úton fejlődik tovább.
Jómagam több mint huszonöt esztendei szemüvegviselés tapasztalatainak birtokában írom ezt a könyvet. Kezdetben az emberek zöméhez hasonlóan én is azt hittem, hogy a gyengülő látással semmit sem lehet kezdeni. Úgy véltem, hogy ez pusztán az öregedés egyik következménye – az egyetlen kérdés csupán az volt, hogy a szemem vagy a hajam hagy cserben előbb. Akkoriban, 1991-ben 5 dioptriás szemüvegem volt.
Egy barátom már régóta munkálkodott a látása megjavításán, de három év próbálkozása után 1990-ben érdeklődni kezdtem az úgynevezett neurolingvisztikus programozás iránt. E terület nagyhatású alapműve Bandler és Grindler Transz-formációk című könyve. Ez a könyv lényegében egy hipnózis-szeminárium átirata. E műben a szerzők leírnak egy regressziós hipnózist, amelynek során egy páciensüket visszavitték a gyerekkorába. Mint tudjuk, gyerekként általában tökéletes látásnak örvendünk. A pillanatnyi ihlet hatására John Grinder visszahozta a pácienst a jelenbe, ám a gyerekkori látásával. És az illető egyszerre csak képessé vált újra szemüveg nélkül látni, ahogyan gyerekkorában.
Engem nagyon felvillanyozott a dolog. Képzeld el, milyen lenne, ha csak fel kellene keresned egy hipnoterapeutát, és alig egy órával később tökéletes látással távoznál tőle! Sajnos a világegyetem más tervek szerint működött, mivel képtelen voltam olyasvalakit találni, aki el tudta volna végezni velem ezt a folyamatot. Az érdeklődésem mindazonáltal felébredt, mivel arra a következtetésre jutottam, hogy muszáj léteznie valamilyen természetes módszernek, amellyel az ember visszanyerheti a természetes látását.
Kezdetben vizualizációs gyakorlatokkal játszadoztam, és ezek egy bizonyos mértékig segítettek is. Én azonban teljes gyógyulásra vágytam; azt akartam, hogy egyáltalán ne legyen szükségem szemüvegre. Folytattam tehát a kutatásomat egy olyan módszer után, amellyel visszaállíthatom a velem született természetes látásomat.
Egy péntek este átlapoztam a könyveket, amelyeket beszereztem, és történetesen a kezembe került egy energiagyógyításról szóló munka. Ebben a könyvben volt egy gyakorlat, amely állítólag segít a rövidlátáson. Kipróbáltam tehát, és azon nyomban éreztem, hogy a szemeim erősebbé válnak. Kétóránként folytattam a gyakorlatot, és láss csodát, másnap ebéd után képes voltam szemüveg nélkül olvasni. És azóta sem volt szükségem olvasószemüvegre. Egész héten végeztem a gyakorlatot, hétfő reggel pedig elhatároztam, hogy szemüveg nélkül megyek munkába. Felszálltam a vonatra, és amennyire tudom, egyetlen baleset sem történt aznap! El voltam tökélve, hogy legalább ebéd utánig nem teszem fel a szemüvegemet. Ebédidőre már nagyon fáradtak voltak a szemeim. Ha erősen rövidlátó vagy, akkor tudod, hogy ha leveszed a szemüveged, a szemed nagyon hamar kifárad. Mindazonáltal tovább végeztem az energiagyakorlatot, és fokozatosan képessé váltam mind hosszabb és hosszabb időt szemüveg nélkül tölteni. A hét végére sikerült az egész napot szemüveg nélkül töltenem. Attól fogva a zsebemben hordtam, és csak akkor vettem elő, ha nagyítóként használtam, amikor fel kellett vennem valakit a repterek érkezési oldalán. Nem akartam, hogy a tudatalattimban felmerüljön, miszerint nem gondolom komolyan a dolgot.
A látásom attól kezdve folyamatosan javult, és újabb két hét elteltével már képes voltam felismerni az embereket az utca másik oldalán, úgyhogy a társadalmi életem újra fellendült. A rákövetkező öt évben semmit sem tettem a szemeim érdekében, és többé-kevésbé el is felejtettem, hogy valaha szemüveges voltam. Azután 1995-ben részt vettem egy egyhónapos NLP mesterképzésen az NLP Egyetemen, a kaliforniai Santa Cruzban. A képzés során megemlítettem a barátaimnak, hogy valaha szemüveges voltam. Úgy tűnt, a dolog nagyon felcsigázta az érdeklődésüket, és unszoltak, hogy áruljam el nekik, hogyan sikerült véghezvinnem azt a látszólag figyelemre méltó fegyvertényt, hogy ma már nem kell szemüveg. Megterveztem tehát egy esti előadást, amelyen nem kevesebb, mint hatvan ember jelent meg. Mindaddig nem jöttem rá, hogy ilyen sok embert érdekel, hogyan szabadulhat meg a szemüvegétől.
A következő évben, 1996-ban visszatértem az NLP Egyetemre egy újabb tanfolyamra. Ez alkalommal arra kértek bennünket, hogy készítsünk egy „modelltervezetet,” vagyis kutassuk fel egy területünket, amelyet ki tudnánk aknázni, azután dolgozzunk ki egy módszert arra, hogy ezt a tudást másoknak is átadhassuk. Akkoriban senki mást nem ismertem, aki visszanyerte volna természetes látását, senkitől sem kérhettem tehát segítséget ez ügyben. Úgy döntöttem, hogy a saját példámból indulok ki, és a saját tapasztalataimat veszem alapul ahhoz, hogy kidolgozzam a rövidlátás kezelésének új megközelítésmódját. Ekkoriban kezdtem könyveket vásárolni a látás helyreállításával kapcsolatban – amilyen például Bates könyve, a Tökéletes látás szemüveg nélkül (1940), vagy Janet Goodrich műve, a Természetes látásjavítás (1985). Ezekből a könyvekből tanultam meg a technikákat: a tenyerezést, a napoztatást stb.
Mire eddig a pontig eljutottam, leszűrtem a következtetést: okosan tettem, hogy megismertem a különböző mögöttes hiedelmeket, amelyek a tiszta látás útjába állhatnak.
Az első csoportfoglalkozáson az ebédszünet előtt egy rövidlátó résztvevő azt vette észre, hogy képes elolvasni a látásvizsgáló tábla nyolcadik sorát, és éppúgy az apró betűs szöveget is. Ez nagy biztatást jelentett számomra, és egyszerre ráébredtem, hogy a résztvevők zöme hasznát láthatja a képzésemnek. Sorra történtek a véletlen egybeesések és az apró csodák, és egyre több helyre hívtak meg, hogy tartsak csoportfoglalkozásokat. 1996 óta mintegy évi huszonöt foglalkozást tartottam a világ különböző városaiban. Londonban például több mint huszonöt alkalommal vezettem le a foglalkozást. Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik elmondják, hogy már évekkel korábban el akartak jönni a foglalkozásomra, de mindaddig nem adódott rá alkalmuk.
Jómagam a csoportos módszert előnyben részesítem a négyszemközti ülésekkel szemben.
A csoportdinamika segít bátorítani és motiválni az embereket, hogy a foglalkozást követően csakugyan végezzék a gyakorlatokat. Itt nem csupán az információk megszerzéséről van szó, hanem annak a felismeréséről is, hogy nagyobb befolyásod van a látásodra, mint gondolnád, és igenis, vannak olyan lépések, amelyeket a javítás érdekében megtehetsz. A csoportfoglalkozás azt célozza meg, hogy a résztvevők felfedezzék a tényt, miszerint a saját látásuk az ellenőrzésük alatt áll, és pontosan tisztába legyenek vele, hogy milyen gyakorlatokat kell végezniük, és milyen eredményekre számíthatnak. Nem áll szándékomban elbagatellizálni a szükséges munka mennyiségét, hiszen ez egyes esetekben annyit jelent, hogy éveken át kell végezni a szemgyakorlatokat. Azt viszont megígérhetem, hogy fejlődést fogsz tapasztalni – a szemeid meg fogják mutatni, hogy igenis képesek javulni és változni.
Tudományos kutatások kimutatják, hogy ha képes vagy a látásvizsgáló táblán öt betűt kivenni és azonosítani egy sorral lejjebb, mint korábban, azt látásjavulásnak tekinthetjük. A csoportfoglalkozásom végére sokan számolnak be arról, hogy a három vagy akár négy sorral alábbi betűket is látják. Közbevetném, hogy a látásvizsgáló táblán lefelé haladva minden elhagyott sor a látásélességed 5 százalékos javulását jelenti. Ha alig két nap leforgása alatt 10-20 százalékos megfigyelhető és mérhető javulást tapasztalsz, az bizony figyelemre méltó eredmény. Egy alkalommal Berlinben volt velünk egy szemvizsgáló szakember is, aki a csoportfoglalkozás előtt és után egyaránt lemérte az emberek látóképességét. Az egyik hölgy látása 2 dioptriát javult vasárnap estére, mire hazaindult. Az illető hölggyel kapcsolatban az a figyelemre méltó, hogy akkoriban kilencvenkét éves volt!
A gyerekek még hamarabb reagálnak. Gyakran tanúja voltam, amint gyerekek kevesebb, mint egy órányi látástréning után visszanyerték „varázslatos látásukat”. Jó példa erre a nyolcéves Max, akinek a foglalkozás kezdetén 20/40-es rövidlátásról tanúskodott az orvosi vénye. Húszpercnyi gyakorlatozás után Max odajött hozzám, és elmondta, hogy most már a 20/16-os sort is látja a látásvizsgáló táblán. Egy tíz év alatti kisgyerek esetében normális, hogy képes elolvasni a látásvizsgáló tábla utolsó sorát is. A következő évben újra találkoztam Maxszal, és leellenőriztem a látását. Továbbra is látta a 20/16-os sort, tehát vagy hihetetlenül jó emlékezőtehetsége volt, vagy valóban megjavult a látása.
Ezt a könyvet azért írom, mert tudatni akarom az emberekkel, hogy csakugyan lehetséges visszanyerniük a természetes látásukat. A másik ok, hogy szeretném megosztani a világgal mindazt, amit tanultam, hogy sok más embernek is hasznára váljon. Ez az üzenet különösen fontos a gyerekek számára. Semmi sem indokolja, hogy miért kellene gyerekeket pápaszemviselő életre ítélni, amikor a látástréning módszereinek alkalmazásával a legtöbb esetben könnyedén visszanyerhetik természetes éleslátásukat.
Leo Angart: Szerezd vissza éleslátásodat
Keresd a könyvet webáruházunkban kiadói kedvezménnyel Olvass bele a könyvbe