Jövőbeli pandémiák megelőzése –
Dr. Michael Greger videó

A következő pandémia kapcsán a kérdés soha nem a ha, hanem a mikor – és hogy mennyire lesz súlyos.

Létezik egy Szívkirálynő-hipotézisnek nevezett elmélet, mely az immunrendszerek betolakodó kórokozók ellen vívott lankadatlan harcáról szól, miközben mindkét fél folyamatosan fejlődik, hogy megpróbálja kicselezni az ellenfelét. A nevet Lewis Carroll Alice Tükörországban című könyvéből vették, ahol a Királynő ezt mondja Alice-nek: „Minálunk, ha teljes erődből rohansz, az épp csak arra elég, hogy egy helyben maradj.” Mivel a kórokozók folyamatosan fejlődnek, az immunrendszerünknek is alkalmazkodnia kell, hogy ne maradjon le. Az elmélet szerint az az állat, amelyik „nem fut tovább”, kihal.
Az immunrendszerünk eddig nagyjából tartotta a nyerő pozícióját, de félő, hogy mivel ilyen sok betegség üti fel a fejét jelenleg, az emberi faj elveszítheti a versenyt.

Amíg baromfi van, pandémiák is lesznek. Lehet, hogy vagy mi, vagy ők. A vízimadár-gyűjtőhely evolúciós stabilitásának az egyik következménye az, hogy a pandémiás előhírnökök mindig ott fognak várakozni a szárnyakon. Az influenzavírusok ugyanolyan gyorsasággal mutálódnak a vadkacsákban, mint bármely egyéb faj egyedeiben. Ezek a kacsavírusok az évmilliók során elérték a rátermettség csúcsát, mégpedig olyannyira, hogy akármilyen irányban történik a változás, az új mutáns mindenképpen egy kicsit tökéletlenebb lesz, a szelekció nem neki dolgozik, és kilökődik a megfelelő halmazból.

A vízimadarakban lévő mutáns tömeg mindig kijavítja magát. Folyamatosan jönnek létre olyan vírusmutánsok, amelyek egy kicsivel talán jobban fertőznek csirkéket és embereket, de az optimális kacsavariáns ezeket gyorsan kicselezi. Amint azonban azt a vírushadat új környezetbe kényszerítik, bármelyik növekedési előnnyel rendelkező mutáns gyorsan kiválasztódhat. A vírus pandémiás potenciálja létezett és továbbra is létezni fog, és készen áll lecsapni minden adódó lehetőségre. A mi dolgunk az, hogy próbáljuk a kacsákban tartani, és hogy ne biztosítsunk hatalmas, tollas alanyokkal teli laboratóriumot a vírus számára, amelyeket megbabrálhat. Látván, hogy általában az állati eredetű betegségek megjelenése nagyjából az emberi aktivitás eredménye, a FAO kutatói arra jutottak, hogy „ezeknek a problémáknak a megoldása szintén emberi döntések kérdése”.

Ha csak kis, kinti tartású populációkban nevelnénk baromfit, talán megfoszthatnánk az influenzavírust a lehetőségtől, hogy magas patogenitású törzsekké fejlődjön. Egy madárvírusok megfékezéséről szóló tankönyv levezette az alapvető ellentmondást az intenzív, zárt tartás és az egészséges madárpopulációk között: „Egy madárpopuláció tagjai között egy vírus átadásának a valószínűségét a túlzsúfoltság kivédésével lehet csökkenteni, azaz biztosítani kell a madarak maximális elválasztását, a rendszeres napfényt és a folyamatos friss levegő ellátást. A napfény elpusztítja a környezetben lévő vírusokat.”

A CDC Globális Egészségügyi irodájának igazgatóhelyettese egyszerűen fogalmazta meg a dilemmát: „Több fehérjét szeretnénk, de úgy, hogy közben ne veszélyeztessük az emberi egészséget.” A világ kalória- és fehérjekínálatának azonban csak elhanyagolható százaléka származik a baromfihúsból. Az embernek nincs szüksége semmiféle állati fehérjére a táplálkozásában. Sőt, a Harvard Egyetem Orvosi Kara szerint a legegészségesebb fehérjeforrások a „babfélék, diófélék, gabonafélék és egyéb növényi forrásból származó fehérjék”. Indiát többek között állítólag azért nem tekintették magas kockázatú területnek az új influenzatörzsek szempontjából, mert a lakosság igen nagy része vegetáriánus.

Pandémiás szempontból nem számít, hogy az ember a babfélékre vagy a marhahúsra vált-e; a lényeg a tollas láncszem megszüntetése ebben a folyamatban.

A himlőt azért lehetett eltörölni, mert ma nem létezik nem humán, állati gyűjtőhelye. Az influenzával ellentétben, ahol az emberi lények „a vírusok túlélése szempontjából jelentéktelennek” számítanak, a himlővírus csak emberben élt meg, ezért védőoltással teljesen ki lehetet irtani, hiszen nem pótlódott a genetikai anyaga. Nem véletlen egybeesés, hogy a tizenkét legveszélyesebb bioterrorista ágens közül tizenegy zoonótikus kórokozó. Hogyan fertőzhetsz meg milliókat, hacsak nem húzol ki valamit az állatvilágból – mint a nyulat a cilinderből, csak éppen fordítva? Az emberi immunrendszer ennek köszönhetően nem találkozott vele korábban, és a fertőzés bejuthat a szervezetünk radarja alatt. Ha elvágjuk az influenza genetikai beszállítóit az állatvilág felé, akkor feltehetően nem lehetnének többé pandémiák.

Mi történne a humán influenzával, ha elvágnák a kapcsolatát a szárnyasok gyűjtőhelyével? Az emberek továbbra is elkapnák az influenzát, de a szervezetünk készen állna rá. A vírus genetikai sodródása folytatódna, gyűlnének a mutánsok a felöltőjében, hogy ne lehessen végleg megszabadulni tőle, de már nem állnának a rendelkezésére friss vírusok a géncseréhez. Más szóval, ez a vírusszex végét jelentené. Végső soron, ha többé nem furakodnának be nyughatatlan idegen vírusok az új evolúciós sarkokba, a pandémiák feltételezett kihalásával párhuzamosan akár arra is számíthatnánk, hogy a szezonális influenza idővel fokozatosan veszítene a hevességéből az egyensúlyállapot kialakulásával.

Hogy mit eszünk, az nemcsak a személyes egészségünkre, hanem a globális egészségünkre is többféle módon kihat.

Az egészségesebb választásokkal a következő koronavírus-járványnak is elébe mehetnénk nemcsak a forrásnál a nedves piacokat kikerülve, hanem azon alapbetegségek számának csökkentésével is, amelyeknek kockázatnövelő hatása van SARS, MERS és a COVID–19 esetén. Gondoljunk bele a COVID–19 súlyosságát és az elhalálozást növelő alapvető kockázati tényezőkbe – elhízás, szívbetegség, hipertónia és 2-es típusú cukorbetegség–, melyek mind kordában tarthatók, vagy akár visszafordíthatók egy megfelelően egészséges növényi étrenddel és életmódbeli változtatásokkal.

Kritikus ponthoz érkeztünk. A mostani pandémia csak a legutóbbi egyre jobban szorongató vírusos vihar, mely mindannyiunkat fenyegeti. Muszáj drasztikus változásokat hoznunk abban, ahogyan az állatokkal bánunk – minden állat kedvéért.

Michael Greger sok mindent elért ebben a kötetben. Nagy lépést tett afelé, hogy az emberiség kiegyenlíthesse a számláját a többi faj felé, akikkel együtt él ezen a bolygón.

Forrás: Hogyan éljük túl a járványokat?

Ajánlott könyvek: